Felszólalás adatai

DR. CZIRA SZABOLCS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az emberiség léte és a nemzetgazdaság szempontjából is rendkívül nagy jelentőségű, rendkívüli pénzösszegeket megmozgató, az adott állat-egészségügyi státus függvényében jelentős költségeket, bevételeket jelentő, az ember számára minden szempontból nélkülözhetetlen szakág törvényi megalapozottságáról tárgyalunk.

Az állategészségügy nélkülözhetetlen az élelmiszer előállításában, nélkülözhetetlen a környezet megvédésében, nélkülözhetetlen a gazdaságban, és abban is nélkülözhetetlen, hogy ha nem tartunk lépést ártalmaival, akkor azok a szó legszorosabb értelmében az emberiség jólétét, egészségét veszélyeztetik.

Az állat-egészségügyi rendszer eredendően az ember érdekében jött létre, és ma is elsősorban ez motiválja. Ennek megfelelően egyre szigorodott az államigazgatás is e területen, s Magyarország hamarosan élenjáró lett az állategészségügyet érintő szabályozásban. Már az Árpád-házi királyok korából is ismert, hogy a piacra, vásárra felvitt állatok vágásra történő alkalmasságát úgynevezett húslátó emberek, bélyegzővel felszerelve hagyták jóvá. Közismert szavunk, a vágóhíd, Mátyás király korában keletkezett annak okán, hogy szigorú szabályokat írtak elő a vágóhidak építéséhez.

Az osztrák hercegség után a világon másodikként Magyarországon 1731-ben vezették be a marhalevél intézményét, az akkor pusztító keleti marhavészjárvány elleni védekezésül, és ez az intézmény szélesedett ki aztán a fontosabb gazdasági haszonállatokra, és fejlődött ma egy európai állatazonosító rendszerré, melynek végzésében, felügyeletében az állategészségügynek ugyancsak mindennapos feladata van.

Csak néhány példával támasztom alá az elmondottakat. Hazánkban a múlt században a morbus hungaricus, a tüdőbaj tizedelte az embereket. Hogy ez a betegség megszűnjön, először a szarvasmarha-állományban kellett megszüntetni. Napjaink réme, a szivacsos agyvelőgyulladás a maga ismeretlenségével okoz elsősorban riadalmat. De beszélhetnénk a veszettségről, melytől viszont ismertsége miatt félünk, s mely betegség a statisztikai adatok szerint még ma is tízezrével szedi áldozatait földünkön, és még hazánk sem mondhatja - nem a szakismeret, hanem pár száz millió forint hiánya miatt -, hogy az emberek élete e tekintetben nincs veszélyben. És napról napra, ismét és ismét földünkön előkerülnek vagy közvetlenül az emberre veszélyes, vagy a gazdasági életre rendkívül veszélyes állatbetegségek. Tehát amikor e törvényjavaslatról nyilatkozunk, a fentiek szerint kell megítéljük annak a szolgálatnak a tevékenységét, mely kis létszámával egy szűk szakmai grémium, de világszerte is egymást feltételező, egymást ellenőrző rendszer.

Mint köztudott, az állategészségügy állami feladatai a közigazgatásban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz vannak rendelve Magyarországon. Az agrárminisztériumban egy főosztály foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, s irányítja a szakterületet. Ez a felállás egyrészt harmonizál a világ más országaiban fellelhető közigazgatási szerkezettel, másrészt léteznek teljesen más felállású állat-egészségügyi szervezetek is. Az európai uniós kívánalom ezt a sokféleséget úgy hidalja át - hiszen az Unió országaiban sem egységes az állat-egészségügyi szervezet -, hogy a szervezeti felépítésbe, hovatartozásba nem szól bele. Azt az igényt támasztja és azt vizsgálja, hogy a szervezet teljesítményében az uniós követelményeknek megfelel-e, meg tud-e felelni.

Most hatályos törvényünket a legszükségesebb módosításokkal alkalmassá kell tenni erre a megfelelésre, amely megfelelés szerves része annak a belső követelménynek, hogy a rendszerváltozást ezen a területen is be kell fejezni. E szakterületet is meg kell szabadítani a kommunizmus hozta hagyományoktól, mindenekelőtt azoktól a személyi szinten fennmaradt összeférhetetlenségtől, azoktól a szervezeti szinten fennmaradt átfedésektől, melyek az 1950-ben bevezetett államosítás maradványai, s melyek a döntésben megkívánt függetlenséget ma még formailag sem teszik egyértelművé, bizonyíthatóvá, még azokban az esetekben sem, melyekben egyébként e kívánalmak megvalósulnak.

Vagyis, amíg jogszabályi fedezettel egy állatorvosnak a hatósági intézkedései során megfontolás tárgya lehet, hogy intézkedése hogyan hat a magángyakorlatára, amíg jó néhány szolgáltatói feladat jogszabályi kényszerűségből hatósági feladatvégzést igényel, amíg a hatósági állatorvosnak intézkedései során gondolnia kell arra, hogy a megélhetését nem az ebből fakadó jövedelemből szerzi, hanem majd egy másik jövedelemből, addig nem beszélhetünk nemcsak az Európai Unió által csatlakozási feltételül előírt, de a saját jogállamiságunknak megfelelő és a magyar fogyasztók érdekei által is megkívánt, a társadalom számára nélkülözhetetlen szervezet megfelelőségéről sem. E tekintetben a javaslatban a hatósági állatorvosi tevékenység megfogalmazása jelentős előrelépés, de véleményem az - és ezt előző évek jogalkotási tapasztalataira alapozom -, hogy ennek garanciáját az jelenti, ha a törvény azt is kimondja, a hatósági állatorvos az állategészségügy területén magántevékenységet nem folytathat.

(15.10)

A múlt század első felében már kialakult egy tiszti-állatorvosi rendszer, melynek már hasonló módon az összeférhetetlenségi esetei is jogszabályba voltak foglalva, és más olyan jövedelmi viszonyok voltak kapcsolva ezekhez a státusokhoz, melyek nem jelentettek egzisztenciálisan kényszerhelyzetet az állatorvos számára, sőt a közigazgatási feladatokra történő alkalmazásra a diploma birtokában is csak külön vizsga, az úgynevezett tiszti vizsga letétele után kerülhetett sor. Ezért egy ezt célzó módosítást be fogok nyújtani.

Szerintem másik ilyen lényeges kérdés az élelmiszer-biztonság kérdésköre, amit a törvénymódosítás reform célú megfogalmazásai egyik legjelentősebb, de legvitathatóbb részének tartok. Hogy mit is vitatok? Mindenekelőtt az élelmiszer-biztonság fogalmi meghatározását, mely magában hordozza annak veszélyét, hogy ezzel a végrehajtás szintjén az ügy tárcák, államigazgatási szervek, egyéni érdekek vagy egyszerűen csak a tudatlanság, a hályogkovácsok bátorsága áldozatává válhat. Ugyanis az élelmiszer-biztonság fogalmi meghatározása igencsak megnyomorított formában terült ki a tárcaegyeztetési folyamatból. A parlament, a képviselőtársaim bölcsességére lesz szükség, hogy ezt a fogalmi rendszert, ezt a feladatrendszert ebben a törvényben a szakterületi torzsalkodások, tortaszeletelési szándékok kiiktatásával a helyére tegyük. Számomra elfogadhatatlan, hogy alku tárgyává válik az, ami nem lehet alku tárgya, ami mindenki ügye: az élelmiszer.

Föl kell hívnom a figyelmet arra a tényre is, hogy Magyarországon eddig is volt és van is élelmiszer-biztonság, csak éppen élelmiszer-higiéniának, fogyaszthatósági döntésnek nevezzük. Hazánkban mint exportorientált országban ez máshogy nem is történhetett, hiszen közismert, vásárlóink - már csak az üzleti alkupozíció miatt is - az előállítás folyamatában szigorúbb igényekkel léptek föl, mint ami saját országukban érvényesült. Vagyis álláspontom szerint ebben a törvényben minden jelző nélküli élelmiszer-biztonságról kell beszélnünk, a jogosítványokat eszerint kell megadnunk. Ez - mint az eddigi gyakorlat is mutatja - nem kérdőjelezi meg az állategészségügy és a fogyasztóvédelem eddig is végzett tevékenységét. De országos érdekből is rá kell mutatni, nincs helye sem hazánk részéről, sem azon belül az állategészségügy részéről a defenzív magatartásnak. Amikor az élelmiszer-biztonságról tárgyalunk, egyértelműen rá kell mutatnunk, még ha élelmiszer-higiéniának, fogyaszthatósági döntésnek is nevezzük, hogy Magyarországnak, a magyar állategészségügynek ebben évszázadokra visszanyúló hagyományai és most is naponta végzett feladatai vannak.

A fogyaszthatósági döntéssel az élelmiszerek döntő többségénél - a tej, hús, tojás, méz s a többi alapanyagok révén - nemcsak az a döntés születik, hogy az az ember számára veszélyt jelent-e vagy sem, az a döntés is megszületik, hogy a gazdasági élet számára a termék veszélyt jelent-e vagy nem. A napjaink slágerhíreit szolgáltató kérdésekben, mint gazdasági veszélyt vagy gazdasági veszélyt is jelentő száj- és körömfájás, BSE, a nemzetközi életben sok más esetben - az élelmiszer-előállítást, -forgalmazást is beleértve -, szakmai kompetencia révén kizárólag az állategészségügy dönthet, kizárólag és megnevezetten az ő igazolását, garanciavállalását követelik meg. Belső alkuink eredményeként odaállíthatunk még jó néhány szervezetet a sertéshús vizsgálatához, a tojás importjához, az élelmiszer-feldolgozáshoz és így tovább - a kérdés az, hogy érdemes-e.

Vitathatatlan viszont a közreműködő szerepe mind az egészségügynek, mind a fogyasztóvédelemnek, ugyancsak szakmai kompetenciák révén; vitathatatlan a higiéniai előírások, a személyi higiénia, az előállításhoz használt anyagok engedélyezése, a zoonózis kérdéskörében és más esetekben. A fogyasztói érdekvédelemből pedig az élelmiszer sem kihagyható. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Pillanat, azonnal befejezem, elnök úr.

ELNÖK: Tessék, folytassa!

DR. CZIRA SZABOLCS (FKGP): A csalások, hamisítások, a feketegazdaság kiszűrése e területen eminens érdek. Annál is inkább, mert a társadalmi átalakulásban a kilencvenes évek óta nagyságrendekkel nőtt meg az élelmiszer-előállító és -forgalmazó helyek száma. Ez különösen előtérbe hozza a fogyasztóvédelmi feladatokat. Arra kívánom ráirányítani a figyelmet, hogy a feladatban a szakmai kompetenciákra tekintettel kell az egyes ágazatoknak részt venni, és nem az eddig művelt területen osztozkodni. Minden szakterületnek bőséggel jut feladat.

Tisztelt Ház! Az előttünk álló törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartjuk. (Taps a kormánypárti oldalon.)