Felszólalás adatai

DR. VILÁGOSI GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényről a közelmúltban megtartott konferencián miniszter úr nyitóbeszédében azt mondta, hogy az 1996-os sporttörvény rosszul megfogalmazott kérdésekre rossz válaszokat adott. Sajnos a helyzet az, hogy ha még jó válaszok születtek volna, akkor sem születhetett volna meg egy, a magyar sport fejlődésének jó kereteket teremtő törvény, hiszen a rossz kérdésekre adott jó válasz sem helyes válasz. Nos, nekünk van önkritikánk, és nem tartjuk kifogástalannak az 1996-ban megalkotott törvényt, de azt hiszem, azért az ilyen sommás negatív értékelés megalapozatlan. Ne feledjük el, hogy a jelenleg hatályos törvény az alapítványok és járadékok formájában, azok bevezetésével, szabályozásával komoly finanszírozási alapot teremtett.

Persze most nem az a tisztünk, hogy a jelenleg hatályos törvényről beszéljünk, hanem a kormány által most benyújtottról. Talán először kiemelném ennek a törvényjavaslatnak a pozitívumait, mert tagadhatatlan, hogy jó néhány ilyen van. Ilyenek például a fogyatékossportra vonatkozó rendelkezések, ilyenek a sportrendezvények szervezésére, a sportrendezvények biztonsági kérdéseire, az ügyészségi törvényességi felügyeletre vonatkozó szabályok - ezek mindenképpen előrelépést jelentenek.

Nem lezárva a pozitívumok felsorolását, mégis azt kell mondanom összegzésképpen, hogy ez a javaslat az aránytévesztés törvényjavaslata. Az aránytévesztések javaslata abban az értelemben, hogy a száz paragrafus túlzott mennyisége mellett a javaslat végén a kormánynak és a minisztereknek adott felhatalmazások felsorolásából kiderül, hogy még mintegy 25-30 alacsonyabb szintű jogszabály megfogalmazására, illetve megszületésére kerül sor a jövőben.

A különböző fórumokon és az itteni, már többször emlegetett konferencián is a minisztérium képviselője úgy válaszolt a felvetett kérdésekre, hogy a problémafelvetők egyik része azt mondja, hogy túlszabályozás történt a javaslatban, a másik része pedig újabb és újabb szabályozást igényel.

Valóban, mind a kettő megvan, de azt hiszem, hogy ez tényleg csak egy látszólagos ellentmondás, mert vannak olyan kérdések, amelyeket túlszabályoz, túl részletesen szabályoz a javaslat, mások pedig - amelyeket véleményünk szerint valóban szabályozni kellene, és adott esetben nem részletekbe menően, hanem csak nagyjából - egyszerűen kimaradnak a törvényjavaslatból.

Ez a törvény egyenetlenül szabályozza a sportélet különböző területeit. Túlszabályozza például a fegyelmi eljárások körébe tartozó jelenségeket; homályos, ellentmondásos a pénzügyi forrásokra utaló szabályozás. Itt említeném talán meg azt a szerkezeti problémát is, hogy igaz, hogy az 1. § a sportolóról szól, de egyből azzal kezdi, hogy melyek a sportoló kötelezettségei. Ugyanakkor a 2. § már a doppingolás problémájával foglalkozik. Az emberben az a látszat keletkezik, hogy a sportnak ez a legfőbb problémája, holott nagyon jól tudjuk, hogy az élsportnak valóban komoly problémája, de azt hiszem, ez nem indokolja azt, hogy a törvényjavaslat 2. §-a már mintegy öt bekezdésben ezzel a problémával foglalkozzon. Ráadásul megjegyzem, hogy az öt bekezdésből három külön jogszabályra hárítja aztán a probléma részletes elemzését. Úgy gondolom tehát, hogy ez egy komoly jogszabály-szerkesztési probléma. Amíg tehát ezeken a területeken valóban nagyon komoly túlszabályozást tapasztalunk, ugyanakkor néhány nagyon fontos témakörben pedig később megalkotandó alacsonyabb jogszabályokra utal a törvényjavaslat; ilyen például a létesítménysztenderdek kérdése, amit kiemelnék a sok fontos kérdés közül.

A korábban megfogalmazott elv, a kormányzópárt programjában deklarált egészséges életmódra nevelés, az ifjúság testedzése, az iskolai sport és az utánpótlás-nevelés a törvényjavaslat szerint üres szólam marad, mert deklarációk vannak, de ezek a kérdések tartalmilag nem kerülnek vizsgálatra. Méltatlanul bánik ez a törvényjavaslat a sport háttérországával, nincs átfogó utánpótlási rendszer; a gyerekeket nevelő testnevelőkről, a gyerekeket nevelő edzőkről, bírókról és a sportban tevékenykedő úgynevezett kisemberekről és azok tevékenységéről gyakorlatilag elfeledkezik a törvényjavaslat. Tehát azt kell mondanom, hogy ez a sporttörvényjavaslat szervezetközpontú, ez a törvény a szervezeti felépítés törvénye. Ez a törvény nevesít négy társadalmi sportszervezetet, a Magyar Olimpiai Bizottságot, a Nemzeti Sportszövetséget, a Nemzeti Szabadidősport Szövetséget és a Fogyatékosok Sportjának Szövetségét, egyúttal azonban a kormányzat ezeket a társadalmi szervezeteket saját felügyelete alá vonja. És már elhangzott itt az előbb, hogy jó lenne, ha a sport valóban politikamentes lenne: azt hiszem, otromba az a megoldás, az a politikai attitűd, ami a 90. §-ban nyer megfogalmazást, ami az egész törvényjavaslat koncepciójából is kilóg, ami ugyebár a Ferencváros és a Honvéd létesítményeire vonatkozik. Talán jó lenne, ha a koalíciós problémák nem jelennének meg egy sporttörvényjavaslatban.

Ebben a törvényjavaslatban tehát nem tükröződnek a korábban megfogalmazott elvek, túlzott mértékig foglalkozik a hivatásos sport felépítésével és működésével, és ez a törvény nem nyit méltó mozgásteret az önkormányzatok számára sem. Éppen a helyi önkormányzatok kerülnek méltatlan helyzetbe, amikor az iskolák, valamint a fiatalokat tömörítő sportszervezetek, nem beszélve a felnőtt lakosságról, sportolási lehetőségeket kérnek, továbbá szeretnének alsóbb fokú versenyeket, bajnokságokat lebonyolítani. A helyi sporthoz tisztán tartott pálya, az európai normákhoz méltó tisztálkodási lehetőségek tartoznak, de ez a legtöbb helyen persze nem áll rendelkezésre. Ugyanakkor a helyi önkormányzatok további terhelése sportfeladatokkal a jelenlegi finanszírozási rendszer mellett - és szeretném hangsúlyozni, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer mellett - ellehetetlenítené az önkormányzatok gazdálkodását.

Visszautalnék megint csak a közelmúltban itt tartott, sporttörvényről szóló konferenciára, amelyen elhangzott az egyik előadó szájából, hogy a sporttal kapcsolatos feladatoknak kötelező önkormányzati feladatoknak kellene lenniük, mert a szükséges költségvetési fedezetnek legalábbis egy részét ilyen módon célszerű biztosítani.

(11.00)

Feltette a kérdést, ér-e a sport annyit, hogy ez önálló normatívaként, elkülönülten is megjelenjen, és akkor talán az önkormányzatok is még többet tudnának e nagyon fontos területre fordítani. Úgy gondolom, sajnos a javaslatban a válasz az, hogy nem ér annyit a sport.

A javaslat hiányosságának tartom még, hogy egy sereg kérdésre nem ad választ, és itt egy látszólag kis jelentőségű példát említenék a sok közül. Már csak néhány helyen működik a megyei sportági szövetségek ernyőszervezete, pedig ezek napi igényeket elégítenek ki bíróküldésben, versenyszervezésben, felszerelések kölcsönzésében, és még folytathatnám a sort. Utalás sincs a törvényben ennek és más meglévő strukturális elemek sorsáról.

Hiányoznak továbbá a törvényből az úgynevezett távlatos programok. Pedig egy előremutató törvénynek, azt hiszem, ezeket mindenképpen tartalmaznia kellene. Ilyen lehetne például az iskolai létesítményfejlesztési program, a községi, kisvárosi szabadidősport-fejlesztési program. Sehol nem találjuk az említett nagyvonalú és igazán elfogadható programokat, és ebből kifolyólag természetesen a programok forrása sem szerepel a javaslatban.

Csak egy példát említenék. Nógrád megyében 100 ezer lakosra esik egy, azaz egyetlen uszoda, és a gyerekek Balassagyarmatról Szlovákiába járnak úszásoktatásra. Senki nem várja el azt, hogy ezeket a problémákat egyik napról a másikra meg kellene és meg lehetne oldani, de hogy egy ilyen törvényjavaslatban szó legyen ezekről a problémákról és elképzelésekről, koncepciókról, hogy az elkövetkezendő években, akár évtizedben hogyan lehet ezeket a hiányosságokat felszámolni, azt hiszem, ez mindenképpen elvárható lenne.

De úgy tűnik, hogy ha az iskolai sport, a mindennapos testnevelés is bekerül a törvénybe - ha egyáltalán bekerül -, akkor az a testnevelésben és egészségügyben dolgozó szakemberek állhatatos, meggyőző munkájának lesz a gyümölcse, s lehet, hogy ennek sincsenek meg még ma a személyi, tárgyi, létesítményi feltételei, de semmi akadályát nem látom annak, hogy lépcsőzetesen - akár néhány éven belül - a közeljövőben sor kerülhessen a Magyar Testnevelőtanárok Országos Egyesülete által megfogalmazott igény kielégítésére.

Látni kellene és eldönteni végre, hogy a magyar állam által támogatott sport melyik szelete, része kerül valóban támogatásra. Tehát dönteni kellene, hogy az olimpizmus és a szűk üzleti élsport, vagy valóban nagy létszámú gyermek számára biztosítunk valamennyiünk adójából sportolási lehetőséget. Természetesen egyetlenegy javaslat sem teheti le úgy a voksot, hogy csak az egyiket vagy csak a másikat támogatja, csak az egyiket vagy csak a másikat szabályozza, de a prioritás számunkra egyértelmű.

A törvény tehát nem tükrözi, hogy a sport eszközeinek felhasználásával mit tudunk tenni a magyar nép egészsége, erkölcsi fejlődésének segítése érdekében. Nem tükrözi az európai sportchartában megfogalmazott azon elvet, mely szerint mindenkinek egyformán lehetőséget kell adni arra, hogy bekapcsolódjon valamilyen sporttevékenységbe. Számunkra, szabad demokraták számára pedig ez lenne a legfontosabb.

Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)