Felszólalás adatai
322. ülésnap (2013.11.11.), 72. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Pál Béla (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | képviselő elutasította a választ |
Videó/Felszólalás ideje | 1:02 |
Felszólalások: Előző 72 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
PÁL BÉLA (MSZP): Nem tudom elfogadni a választ, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én nem számon kértem, kérdeztem. Három és fél éve önök kormányoznak. Az is meggyőződésem egyébként, hogy ön a lelke mélyén és minden szociális területen dolgozó munkatársa egyetért azzal, hogy az az azért elképesztő, hogy a futballstadionokra majdnem négyszeresét költik, mint amennyi az ágazat bérrendezéséhez szükségeltetne. Ez, azt gondolom, teljesen elképesztő. És azt gondolom, azt is lehetne idézni, hogy az önök frakcióvezetője akkor, amikor azokról a családokat segítő intézkedésekről beszélt, nagyon helyesen, amiket ön is mondott, és én személy szerint és a szocialista frakció is támogatja, hiszen nem egy a mi ösztönzésünkre is jött létre, akkor azt mondta, hogy a költségvetésben arra van pénz, amit fontosnak tartunk - mondta ezt Harrach Péter.
Kedves Államtitkár Úr! Ez az én lenyomatomban azt jelenti, hogy a futballstadionok fontosak, a szociális területen dolgozó bérrendezése pedig nem az. És erre ön sem adott választ. Nem tudom elfogadni a válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 72 Következő Ülésnap adatai