Felszólalás adatai

DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Előterjesztők! Engedjék meg, hogy három kérdést érintsek, egyrészt szóljak az előzményekről, másrészt szóljak magáról a határozati javaslatról, és utána talán a lényegről, a határozati javaslat mellékletéről. Értelemszerűen nem a teljesség igényével, de egy dolog biztos: mindenképpen a nyílt szívvel való teljes támogatással.

Ha az előzményekről szólunk, akkor nem lehet nem megemlíteni azt az igen kitartó és következetes munkát és törekvést, amit Szili Katalin házelnök asszonyunk hol házelnök asszonyként, hol csak egyszerű képviselőként tett azért, hogy Magyarországon induljon el egy folyamat, amit mi, miután már beindult, kicsit fennhéjázó módon zöldalkotmányozásnak neveztünk el, és ennek a zöldalkotmányozásnak volt egy nagyon-nagyon fontos eleme, az, hogy megszületett az a testület, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, amely végezvén a dolgát, ma tárgyaljuk az ő jövőképüket is, az ő Jövőkeresőjüket is; abba a helyzetbe hozta a parlamenti pártok igen jeles képviselőit, az előterjesztőket, hogy ma ezzel a határozati javaslattal foglalkozhassunk.

Nagyon fontos eleme ennek a zöldalkotmányozásnak, és valószínűleg ezért megérdemli az "alkotmányozás" kifejezést, hogy olyan döntések jellemzik, amelyekben a parlamenti pártok, de időnként a parlamenten kívüli politikai erők teljes konszenzusa övezte az adott intézkedés meghozatalát. Lehetne ezeket sorolni, de talán ide ennyi is elég. Tehát fontos folyamat fontos új állomásához érkeztünk. Köszönet azoknak is, akik ezért talán a legtöbbet tették, köztük Szili Katalin képviselő asszonynak is.

Magáról a határozati javaslatról: tulajdonképpen egy nagyon jó indoklással letett, ugyanakkor, engedjétek meg, kedves előterjesztő kollégák, egy picit azért elnagyolt határozati javaslatról van szó. Miközben tehát nagyon egyetértünk abban a célban, miszerint annak érdekében határidőkhöz is kötött és tudatosan végiggondolt eljárásrendnek megfelelően lépéseket kell tenni, hogy mielőbb legyen Magyarországnak megalapozott fenntarthatósági stratégiája, hát, ezt útba indítani a leírt határozati javaslatszövegnél pontosabb szövegezésű határozattal kell. Igen, akkor tudunk előrelépni a fenntarthatósági stratégiánk megalkotásához, ha pontosan tudjuk, ki, mikor, hogyan és mikorra köteles e tekintetben feladatokat ellátni.

(19.50)

Azt gondolom, hogy ezeket a pontosításokat részben a környezetvédelmi bizottság, részben pedig néhány egyéni képviselői módosító indítvány megteszi. Nagyon bízom benne, hogy ez semmilyen körülmények között nem hátráltatja a határozat elfogadását.

Azt mondtam, hogy a környezetvédelmi bizottság, és itt a kormány részéről a környezetvédelmi tárca igen tisztelt képviselője szólt. Holott amikor zöldalkotmányozásról beszélünk, akkor mindenki egy kicsit környezetvédelmi ügyről, környezeti ügyről gondolkodik. Igen, valóban rendkívül fontos, hogy ebben az ügyben, a fenntarthatóság ügyében a környezet egy, a korábbiakhoz képest sokkal inkább őt megillető helyen kezelődik, no de ez semmiképpen nem pusztán környezetügy, és végképp nem tekinthető környezetvédelmi ügynek. Egészen pontosan: nem tekinthető csupán környezetügynek és végképp nem tekinthető csupán környezetvédelmi ügynek.

Erről szól az a Jövőkereső dolgozat, amelyik az országgyűlési határozati javaslatunk melléklete, s én ezt tekintem ma a lényegnek, merthogy - aki olvasta ezt a Jövőkeresőt, és bízom benne, hogy minél többen olvassák ezt a dokumentumot, egészen pontosan azt a szélesebb körű dokumentumot is, amelynek a kivonataként jelent ez itt meg - az életünkről van szó szűkebb és tágabb értelemben, és annak minden összetevőjével és minőségével együtt, amiben természetesen a környezetnek kitüntetett szerepe lesz. De a lényeg végül mégsem egyszerűen környezeti kérdés, nem egyszerűen gazdasági kérdés, nem egyszerűen társadalmi kérdés, hanem a ma magyar társadalmának egyik leglényegesebb kérdése: van-e nekünk jövőképünk?

Talán nem udvariatlanság, ha egy ilyen parlamenti vitában felhívom képviselőtársaim figyelmét a Jövőkereső című melléklet 17. oldalán szereplő három nagyon rövid, lakonikusnak tetsző megállapításokat tartalmazó bekezdésre: a jövő, ahogyan a magyar emberek látják a saját kilátásaikat, ahol is számadatokkal alátámasztva is láthatjuk, hogy pesszimisták vagyunk. A kérdés persze az, hogy magától ilyen pesszimista a magyar, vagy van-e közünk ahhoz, hogy a magyar ennyire pesszimista. Ahogy visszatekintünk a rendszerváltozás húsz évére és az azt megelőző magyar történelemre, azt gondolom, hogy nem történelmietlen az a gondolat, miszerint a ma politikája és a rendszerváltozás óta eltelt politikák, politikusok tettek azért, hogy pesszimista legyen ez a nemzet. Ezért is fontos, hogy foglalkozzunk ezzel a kis dolgozattal, és indítsuk útjára azt a társadalmi párbeszédet, amelyik ennek a felhasználásával is folytatódhat, hogy oldjuk népünk-nemzetünk e pesszimizmusát.

De amit az emberek éreznek, az a valóságnak tulajdonképpen megfelel. Mert mit is tartalmaz kritikaként ez a Jövőkereső? Majdnem minden elemében - mind az oktatásról, mind a gazdálkodásról, mind a világfolyamatokhoz való csatlakozásunkról - az van, hogy ha így folytatja az emberiség, akkor annak nagyon hamar itt a vége, ha így folytatja a magyar nemzet, akkor annak nagyon belátható időn belül vége van, vagy - hogy egyszerűbben fogalmazzak - fenntarthatatlan az a folyamat, amely utat az emberiség mostanság jár. Nem mostanság kezdett módon, de mostanság jár.

Itt rögtön beszélni kell arról is, hogy ha az emberiség ilyen pesszimisztikus jövőképe is itt lebeghet a szemünk előtt, akkor vajon mi a teendő, mit tud tenni egy Európa közepén élő populáció. Az, hogy még mindig léteznek nemzetközi korlátok a tekintetben, hogy merre mozogjunk, nem veheti el a kedvünket és nem veheti el az önmagunkért érzett azt a felelősséget, hogy legalább a saját lehetőségeinket próbáljuk meg megkeresni és megtalálni ebben a folyamatban.

Ha körbetekintünk a világban, hasonló dolgokat látunk, mint amiket ez a Jövőkereső is felvázol, aminek leegyszerűsítve az a lényege, hogy ma a gazdaság-természet-társadalom viszonyrendszerében a gazdaság ural mindent, annak az érdekei mentén mehet tönkre társadalom, mehet tönkre környezet, és mehet tönkre, ha az a gazdaság érdeke. Ehelyett ez a Jövőkereső sugall egy másfajta megoldási lehetőséget is, ami egy másfajta összetételét jelenti a környezet-társadalom-gazdaság viszonyának. Ebben abból indul ki, hogy tudomásul kell venni azokat a környezeti feltételeket, amelyek be nem tartása, az ember korlátainak a be nem vallása bizony tragédiához vezet. Tartsuk tehát tiszteletben ezeket a környezeti korlátainkat! Félreértés ne essék, ez nem valami tudományellenes megállapítás kíván lenni. S ennek az elismerése mentén lényegében meg kell fordítani a jelenlegi uralmi helyzeteket, nevesen ne a gazdaság határozza meg, hogy mit kívánjon és mit igényeljen a társadalom, hanem éppen fordítva. Nem a társadalom van a gazdaságért, hanem a gazdaság legyen a társadalomért.

Az előbb említett gondolatok társadalmi vitájának a lehetőségét tartalmazza, ha ezt az országgyűlési határozati javaslatot elfogadjuk. Annak reményében teszem ezt, hogy Magyarországon ismét értékeket és a természet csodáját is élvező, mindennapjaiban megélő társadalomkép kialakításához ezzel hozzá tudunk járulni. Ennek jegyében kérem képviselőtársaimat, hogy majdan az országgyűlési határozati javaslat pontosított szövegét fogadják el, hogy indulhassunk el a zöldalkotmányozás egy következő állomása felé.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)