Felszólalás adatai
44. ülésnap (1998.12.22.), 60. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Pintér Sándor |
Beosztás | belügyminiszter |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 4:11 |
Felszólalások: Előző 60 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Semmi sem változott az elmúlt időszak óta, gyakorlatilag ugyanott tart a vita, ahol befejeztük.
A vita egyik alapja a 4/1993. számú alkotmánybírósági határozat értelmezése; egyes értelmezések szerint kiterjed a teljes kétharmados törvény módosítására akkor, ha egyetlenegy kétharmados rész is volt benne; mások értelmezése szerint az Alkotmánybíróság ezen döntése azt mondja ki, hogy az a lényeg, hogy milyen alkotmányos alapjogot érint az adott szakasz, és ezt kell kétharmados törvénnyel módosítani. Tehát itt gyakorlatilag a forma és a tartalom között van a vita. (Moraj az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Remélem, hogy a mi álláspontunk a helyes, amely a tartalmi kérdésekre helyezkedik, és nem pedig a tisztelt ellenzéké, amelyik a formát tartja elsődlegesnek.
Szeretném hozzátenni Gál Zoltán úr hozzászólásához, gyakorlatilag szintén elhangzott, hogy a rendőrség felől senki nem kívánja elhárítani az ügyészi kontrollt, az ügyészi ellenőrzést. Úgy tudtam, hogy az önkormányzati és rendészeti bizottságban megállapodás született ebben a kérdésben, amely megállapodás értelmében módosította is ezt a törvényhelyet, és a rendőrség a későbbiekben az ügyészség értesítésével egyidejűleg kívánja folytatni ezeket a tevékenységeket, amelyek kérdésesek voltak.
Az adatvédelemmel kapcsolatban az adatvédelmi biztost megkérdeztük minden egyes törvényhelyről. Az adatvédelmi biztos nem talált olyan törvénysértésre utaló nyomot, amely a későbbiekben a törvény hatályosulását gátolhatná. Nem tudom pontosan, hogy melyek azok a kérdések, amelyek adatvédelmi gondokat, problémákat vetnének fel.
A civil személyek rendőrségi ellenőrzése a rendőrségi törvény alapján jelen pillanatban is lehetősége a magyar rendőrségnek. Az, hogy a magyar rendőrség melyik egysége végzi ezt, erről folyik jelen pillanatban a vita: az az egysége végzi-e, amelyik az általános feladatokat is ellátja, vagy egy specializált egység, amelynek egyetlenegy jogosítványa és többletjogosítványa van az általános rendőri egységektől, hogy rendőröket, büntetés-végrehajtási dolgozókat, vám- és pénzügyőröket is ellenőrizhet. Miután ugyanezeken a területeken közösen végzik a munkát, a munka egyszerűsítése kedvéért kívántuk azt, hogy akik a hivatásos állományú dolgozókat ellenőrzik, az ugyanezen területen dolgozó civil szférában lévő közalkalmazottakat, köztisztviselőket is ellenőrizzék. Nem látjuk a minőségi különbséget a kettő között! Itt csak azt látjuk, hogy egyik esetben az általános rendőri szervek végzik a munkát, ketten dolgoznak egy területen, ezt szerettük volna megszüntetni.
Összefoglalva egy mondatban: úgy érzem, semmi sem változott, ugyanott tartunk a vitában, ahol korábban, és az érvek sem változtak. Remélem, hogy mindezek figyelembevételével az Országgyűlés meg fogja szavazni a törvényjavaslatot, és nagyobb lehetőséget ad a szervezett bűnözés elleni munkához.
Szeretném ugyanazzal befejezni, mint az elmúlt alkalommal: ha csak beszélünk a szervezett bűnözésről, az nem akadályozza meg a szervezett bűnözés jelenlétét és tevékenységét. Tenni kell ellene, tenni kell ellene a rendőrségnek, a társadalomnak, és tenni kell ellene a parlamentnek is!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 60 Következő Ülésnap adatai