Felszólalás adatai
178. ülésnap (2008.11.18.), 402. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Czerván György (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:08 |
Felszólalások: Előző 402 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azzal kezdtem a kisebbségi véleményt, hogy mi az, amivel egyetértünk, és ebben benne volt az, hogy szükség van a rendszerre. A dilemma nem ott van, nem ott van a határvonal, hogy legyen vagy ne legyen. 2006-ban úgy emlékszem, hogy tartózkodtunk, mert néhány dologban nem értettünk egyet. Tehát nem voltunk ellene, meg most sem vagyunk helyből ellene.
(21.30)
Csak meg kellene találni azt a határvonalat, amit többféleképpen meg lehet fogalmazni, hogy az állam és a társadalmi szolidaritás, illetve az öngondoskodás között hol legyen a határvonal, illetve amit én még hozzátennék, amit két éve is elmondtam, hogy a profitorientált biztosítók is az állam mellett valamilyen módon beszállhatnának. Az egy más dolog, hogy adminisztrációs eszközökkel hogyan lehet érvényesíteni azt, hogy ne érvényesítsék a támogatásokat a díjaikban úgy, mint annak idején a gépberuházásoknál a szállítók. Szerintem ezt keressük, ezen problémázunk, hogy ez a dolog hol legyen.
A másik pedig - ugyanúgy, mint az előző napirendi pontnál, szándékosan nem szóltam hozzá, mert csak ismételtem volna valakit - a tájékoztatás, hogy ez most adó vagy nem adó, vagy hozzájárulás. Az egyszerű ember ezt akkor is úgy fogja fel - sokan faluhelyen élünk -, hogy ha egyszer kötelező, akkor az adó is. Végül is egyáltalán nem érdekli, hogy ennek éppen mi a neve, és esetleg milyen alapból kaphat vissza. Megszondáztam a választókerületemben az embereket - egyébként meglepő módon az állattenyésztők voltak leginkább azok, akik azt mondták, hogy neki gyepje van vagy esetleg van egy kis szántó, és azt mondta, hogy ő azért nem fog ilyen különböző díjakat fizetni, hogy a nem tudom én, milyen megyei gyümölcstermelőknek a kárát... Ezt most halál komolyan mondom, én is meglepődtem rajta. Tehát a kommunikáció vagy a tájékoztatás igénye legalább olyan komoly dolog, mint az előző napirendnél volt, hogy legyenek tisztában az érintettek azzal, hogy miről szól a történet.
Amit Demendi képviselőtársam mondott a befizetés határidejéről, azzal egyetértek, hogy a feladás számítson. Sőt én a június 30-án még változtatnék (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mert a bevételek a mezőgazdaságban később jönnek általában, mint június 30-a.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 402 Következő Ülésnap adatai