Felszólalás adatai

Mindezek ellenére a szakma egy része azonban megpróbálta ez ügyben hallatni a hangját, persze úgy tűnik, sikertelenül. Levélben fordultak L. Simon Lászlóhoz, a módosító egyik beterjesztőjéhez és az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnökéhez. Idézem: "A törvénymódosítást ezen formájában a kulturális és sajtóbizottság semmiképpen se támogassa, sőt a hozzáértésével bizonyítsa be, hogy ez az intézkedés több kárt okoz, mint hasznot, és politikai tekintélyével érje el a módosítás visszavonását."

Miután ennek ellenére a bizottság általános vitára alkalmasnak találta a módosító javaslatot, egy tiltakozó levelet tettek közzé, miszerint: "Az előterjesztés azt mondja ki, hogy a mindenkori miniszter - beosztásából adódóan - a műtárgyakat őrző intézmények szakembereinél sokkal jobban ért a műtárgyak őrzéséhez, elhelyezéséhez, bemutatásához. Hamis érvek álcája mögé bújva azt sugallják, hogy a muzeológusok indokolatlanul megfosztották a közt saját kincseinek élvezetétől. Tovább súlyosbítja a helyzetet a törvényjavaslat azon része, amely eltörli a hatályos törvény szakmai képesítésre vonatkozó előírásait, nem köti szakmai végzettséghez se a szakalkalmazottak, se az intézményvezető kinevezését. Ez a módosítás a teljes kulturális alapellátást veszélyezteti. Követeljük, hogy a módosító indítványt benyújtó képviselők vonják vissza előterjesztésüket, a kormány és az Országgyűlés pedig ne támogassa ezt a törvénymódosítást."

Mások pedig röviden, lényegre törően a következő véleményüknek adnak hangot: "A jelen törvénymódosításnak semmi értelmét nem látjuk, ebben a szakma kompetenciájának, jogkörének és gyűjteményi biztonságának súlyos sérelmét viszont igen." Az utóbbi véleményt az LMP parlamenti frakciója is osztja, ugyanakkor azt gondolom, szakmai érvek nem is szólnak a módosító mellett. Ez, mint látjuk, nem azt jelenti, hogy önök más értelmet nem találnak benne. A magát nemzeti konzervatívnak nevező, populista kormányzat és a balliberálisnak mondott oldal között zajló kultúrkampfnak már nem ez az első felvonása. A Lehet Más a Politika már mérhetetlenül rossz szemmel nézi ezt, és azt gondoljuk, hogy ezzel a hozzáállással nem igazán lehet előrejutni.

A Fidesz-kormányzat már az előző kormányzati ciklusában, tehát '98 és 2002 között világosan felismerte, hogy a szimbolikus politizálás által nyitott térben a múlt bizonyos tárgyi emlékei kiemelt politikai jelentőségre tehetnek szert. A műtárgyak nemcsak egy adott épített tér reprezentativitását növelik, hanem szimbolikus kapcsolatot teremtenek korábbi korokkal és eszmékkel. Ez a módosító pedig lehetővé teszi a közgyűjtemények anyagának aktuálpolitikai, mi több, ideológiai célokra történő hasznosítását, használatát. Tulajdonképpen kiveszi a szakma kezéből a közgyűjtemények irányítását, hogy azt végső soron a politikusok kezébe adja.

A módosító indítvány mindkét fő változtatása ebbe az irányba mutat. Az egyik, hogy felruházza a minisztert a műtárgyak áthelyezésének jogával, amit kétféleképpen tehet meg. Egyrészt határozott időre kijelölheti az állami tulajdonú kulturális javak őrzési és bemutatási helyét. Vagyis például a kiállítás erejéig elrendelheti, hogy egy műtárgyat szállítsanak át egy másik múzeumba vagy egyéb kiállítóhelyre, továbbá, és ezt a törvényjavaslatban a miniszternek biztosított jogot erősebbé változtatná, az ő javaslatára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerződést köthetne bármely védett, állami tulajdonú műtárgy vagyonkezelésére. Ez azt jelenti, hogy a miniszter nemcsak a múzeumokba, de az összes, bárhol máshol fellelhető állami tulajdonú műtárgy végleges áthelyezéséről is rendelkezhetne. A kézi vezérlés, a kézi irányítás a kultúrpolitikában is folytatódik.

A másik, hogy a módosító elfogadásával a kormányzat feltétlenül lojális, ugyanakkor megfelelő képesítéssel nem biztosan rendelkező politikai megbízottakat is pozícióba emelhetne, akik helyi szinten tudnának érvényt szerezni a vélt vagy valós minisztériumi elvárásnak. A módosító indoklása, illetve L. Simon László nyilatkozata, miszerint a változtatásokra egyrészt azért van szükség, mert meg kell erősíteni a vidéki múzeumokat, kiállítóhelyeket, szakmailag nehezen védhető, mert a múzeumok közötti kölcsönzés, amelynek szabályait éppen a módosítani kívánt törvény rögzíti, minden szakmailag indokolt esetben eddig is megfelelően működött. Nem igazán volt példa arra, hogy a kölcsönvevő és a kölcsönadó nem tudott volna egyezségre jutni, és emiatt hiúsult volna meg bármilyen kiállítás vagy egyéb szakmai esemény.

Tekintettel arra, hogy a törvény nem rögzíti, hogy milyen hosszúságú időtartam lehet az úgynevezett határozott idő, továbbá azt sem, hogy hányszor lehet újabb határozott időre díj és biztosíték nélkül a kölcsönzést előírni, jogilag lehetségessé válik, hogy a múzeumok legféltettebb kincseiket, a szakmai profiljukat meghatározó anyagaikat beláthatatlan időre elveszítik, és ezzel megvalósíthatatlanná válnak saját terveik, gyűjteménykezelési koncepciójuk lényegi elemei.

(21.30)

Tehát értelmetlen, szükségtelen és a mi meglátásunk szerint ez a módosító káros, a gyűjtemények helyzetét kiszámíthatatlanná és bizonytalanná teszi.

A vidéki kulturális lehetőségek bővítése természetesen üdvözlendő cél, ugyanakkor talán első lépésként a megfelelő befogadói közeg kialakítására kellene koncentrálni, azaz a művészeti nevelésre, például az alapítványi és magániskolákban folyó, a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását, tehetséggondozását szolgáló pedagógiai munkára, a művészetet értő és művelő emberek nevelésére. Sajnos a vidéki Magyarországon sok helyen a kulturális élet kérdése sokadrangú kérdés. Ezen kellene inkább elgondolkodniuk és ezen kellene inkább változtatniuk. A Lehet Más a Politika inkább ilyen változtatásokat várna, és erről tárgyalnánk is önökkel szívesen.

Súlyosan aggályos, hogy a törvénymódosítás szövege nem ír elő a kulturális javak minisztere által kijelölt őrzési vagy bemutatási helyként állami közgyűjteményt, azaz bármely magánszemélynek vagy vállalatnak kölcsönözhető bármilyen érték. Vajon ezek a műalkotások tényleg közönség elé kerülnek-e majd, vagy inkább kormányzati hivatalokba, vadászházakba, esetleg a helyi kiskirályok irodáiba vagy kúriáiba? Tényleg a minél szélesebb körű hozzáférés szempontjai vagy más egyéb, partikuláris érdekek fognak dönteni egy-egy műalkotás elhelyezéséről?

Az pedig, hogy L. Simon László szerint a kinevezési feltételek módosítására a szakemberek kis száma miatt van szükség, mert "hihetetlen kevés olyan személy van az országban, aki egyszerre megfelel mindazoknak az elvárásoknak, amelyeket joggal támaszt egyrészt a szakmai, másfelől a fenntartói oldal", ez egy meglehetősen ellentmondásos állítás. Ha ugyanis tényleg kevés a megfelelő szakember, akkor nem a kinevezési gyakorlatot kellene megváltoztatni, hanem egyrészt az utánpótlás-nevelésről kellene gondoskodni, azaz a felsőoktatást kellene olyan pályára állítani, ahonnan a megfelelő képesítéssel rendelkező szakemberek megfelelő számban kerülnek ki. A jelenlegi kormányzati felsőoktatás irányai azonban - ahogyan látjuk - eléggé más utakon járnak, másrészt pedig a már végzettek részére kellene olyan feltételeket biztosítani, hogy a pályán is maradjanak.

Mivel sem az intézményvezetők képesítési követelményeinek, sem a műtárgykölcsönzés feltételeinek ilyen módon történő megváltoztatása szakmai érvekkel nem támasztható alá, továbbá a szakma kialakult gyakorlatát alapjaiban veszélyezteti, ezért a benyújtott módosító javaslatokat a kulturális szakmához hasonlóan az LMP nem támogatja. Ha ezt elfogadják, ez megint csak a kormánypárti képviselők és az általuk kiszolgált jobboldali kulturális lobbi javaslata lesz, senki másé.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)