Felszólalás adatai
165. ülésnap (2000.10.18.), 203. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Ivanics István (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:06 |
Felszólalások: Előző 203 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Varga Mihály államtitkár úr a mondanivalóm egyik részét már elmondta. Szalay képviselőtársamnak a bizottsági ülésen is elmondtuk, és az Állami Számvevőszék elnöke is kihangsúlyozta azt, hogy határozott előnyei vannak a kétéves költségvetésnek. A költségvetési szervek két évre való tervezése, különösen a választási periódusban, rendkívül sok előnyt, biztonságot, kiszámíthatóságot, nagyobb megtakarításokat tesz lehetővé. A zárszámadás pedig képviselőtársam igényét is kielégítheti a kritika szempontjából, tehát a zárszámadást természetesen ugyanúgy be kell terjeszteni a parlament elé; ezáltal az ellenőrizhetőség kritériuma megvan.
Most pedig önöknek is két évre előre kell gondolkodniuk, és kérjük, hogy ebben legyenek partnerek, mert úgy gondolom, ez az egész ország érdeke.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 203 Következő Ülésnap adatai