Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én elsősorban az iskolai szociális munkáról szeretnék beszélni. Emlékszem én arra, hogy még a kétezres évek elején fogalmazódott meg az, hogy iskolai szociális munkások legyenek, akik ötvözött tevékenységet végeztek volna, mert az iskolai szociális munka mellett a szabadidő-szervezés is az ő feladatuk lett volna. Ebből akkor nem lett semmi.

Aztán néhány évvel ezelőtt a kormány rendeletben meghatározta magának azt, hogy az iskolai szociális munka intézményét létre kell hozni. Ezzel persze évekig csúszásban is volt önmagával szemben, amikor pedig megvalósította, akkor ez feltételes módban szerepelt a törvényben, és nem is abban a formában, amiben a szakma vagy az oktatási intézmények elvárták volna. Első körben úgy szerepelt a törvényben, hogy a gyermekjóléti központok elláthatják ezt a feladatot az iskolákban. Ez azóta megváltozott és a feltételes mód megszűnt, de a végrehajtásával azért vannak problémák. Elég, ha csak azt a problémát nézzük, hogy a gyermekjóléti központ látja el, de hogy milyen formában és milyen forrásokat kap hozzá, az viszont már kérdéses, ugyanis, ha különböző tevékenységeket végre szeretnének hajtani az iskolai szociális munka keretein belül, akkor pályázniuk kell erre a pénzösszegre, és ezt a pályázati összeget vagy megkapják, vagy nem.

Ennek több aggályos oldala is van, több aggályos dolog is van ebben. Az egyik az, hogy miért kell azért pályázni, hogy egy tevékenységet elvégezzen, a másik az, hogy éles szakadék lesz bizonyos gyermekjóléti központok által, illetve bizonyos településeken ellátott iskolai szociális munka és iskolai szociális munka között, mert azok a gyermekjóléti központok, amelyek mindig is szerettek volna valami pluszt hozzátenni és szeretnének minél hatékonyabb munkát végezni, ők természetesen pályázni fognak, és elképzelhető, hogy lesznek olyan települések, ahol pedig éppen hogy csak a törvényi minimumot megtartva, az elvárható minimumot teljesítve fogják ezt a fontos feladatot ellátni.

Ezzel szemben mi lenne az üdvözítő megoldás? Azt gondolom, az üdvözítő megoldás az, amit az elején elmondtam már, ami a kétezres évek elején ötletként felmerült, hogy plusz egy fő foglalkoztatott legyen az oktatási intézményekben ‑ nem hiszem, hogy ez olyan nagy megterhelést jelentene az oktatási rendszernek ‑, aki az intézményben egy személyben ellátná az iskolai szociális munkafeladatát, és ahogy a kétezres évek elején a tervek között szerepelt, egyfajta szabadidő-szervező, foglalkoz­tatás­szer­vező feladata is lenne az iskolában. Nagyon jó képzésünk van, egyre több főiskolán képeznek szociálpedagógusokat, ők azok, akik a szociális gyermekvédelemi, illetve a pedagógusi pályát egy személyben ötvözni tudják, és ezt a funkciót el tudják látni az iskolákban.

Miért mondom ezt? Folyamatosan próbálják jogszabályi változtatásokkal meg hangzatos kijelentésekkel a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítését célul kitűzni. Ennek az egyik fontos eszköze lenne az, hogy egy iskolai szociális munkás teljes munkaidőben egy oktatási intézményben legyen, ismerje a gyermekeket, ismerje azok körülményeit, észrevegye azt, ha valamiféle változás esetleges veszélyeztetésre vagy otthoni rossz körülményekre enged következtetni, ezenkívül pezsgővé tudja tenni, közösséggé tudja formálni az iskolát rendezvények és a szabadidő szervezésével, az iskolai közösségi élet megszervezésével, ráadásul nemcsak veszélyeztetettség esetén, hanem egyéb más esetekben is szociális és mentális segítséget tud nyújtani az ott lévő gyermekeknek.

Az iskolai szociális munkán kívül még egy fontos problémára szeretném felhívni a figyelmet. Frakciótársaim beszéltek már a valódi nemzeti konzultációról. A valódi nemzeti konzultáció során én is felkerestem középiskolákat, többek között mezőgazdasági középiskolákat is, én ugyanis állattenyésztési és állategészségügyi technikusként végeztem egy mezőgazdasági iskolában, és ott felmerült egy probléma. Igaz, hogy ezek az iskolák átkerültek már a Földművelésügyi Minisztériumhoz, de hát az oktatási, közoktatási törvények, jogszabályok és egyéb szabályok ugyanúgy vonatkoznak rájuk is. Ők azok a középiskolák, amelyeknél elvárható az, illetve általában meg is szokták valósítani, hogy rentábilisan működtetik a tangazdaságaikat, mondhatnánk azt is, hogy nagyon sok esetben kiemelt profitot termelnek, de ezt a kiemelt profitot a fenntartó általában a fenntartási költségekre fordítja.

Tulajdonképpen nem tesz mást egy mintaértékű gazdaságot működtető iskola, mint hogy megtakarítást képez a fenntartónak. Úgy gondoljuk, hogy ez nem egy üdvözítő állapot. Éppen ezért volt is egy határozati javaslatunk, amelyben azt kértük, hogy ebben az esetben a megtermelt profitból nagyobb összeget kapjon meg az iskola szabad felhasználásra, amiből akár a gazdaságot is tudja fejleszteni, akár olyan egyéb fejlesztéseket is végre tud hajtani, ami a diákság mindennapi életét tudja megkönnyíteni, vagy esetleg lélekben könnyebbé tudja tenni az iskolába járást.

Ez miért lenne fontos? Azért lenne fontos, mert az iskolák motiváltabbá válnának abban, hogy a korszerűbb és hatékonyabb termelésre álljanak rá, és így a felnövekvő generáció nem egy éppenhogy megtanult technológiákat fog magáévá tenni, hanem azokat a technológiákat fogja elsajátítani, amelyekkel a mezőgazdaságban a lehető legnagyobb profitot és a lehető legnagyobb termést lehet elérni. Ezért úgy gondolom, jogos elvárása ezeknek az iskoláknak az, hogy a megtermelt javakból, a kemény munkával megtermelt profitból nagyobb részről tudjanak önállóan dönteni, hogy azt milyen célra és hogyan költik el. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)