A felszólalás szövege:
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az az ügyrendi javaslatom lenne, hogy ha már belekezdtünk a választási eljárási törvény tárgyalásába, akkor fejezzük is be. Azt gondolom, hogy ezt mind a négy párt jelen lévő képviselői lelkesen fogják támogatni, tudva a várható hozzászólások nagyon rövid idejét vagy feltételezhető elmaradását.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 68. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a bizottsági tagok kétötödének kérésére a bizottság meghallgatást tart. Ez a rendelkezés a mindenkori kisebbség jogait kívánja védeni, és garanciát kíván nyújtani arra, hogy a mindenkori többség ne akadályozhassa meg olyan vizsgálatok, tényfeltárások lefolytatását, melyek a bizottságok és a parlament működésének egésze szempontjából elengedhetetlenek. Más szóval mondva, ez a rendelkezés az egyik garanciája annak, hogy a bizottság, illetve a parlament ne legyen a mindenkori kormánytöbbség dróton rángatott eszköze.
A sérelmezett ügyrendi bizottsági állásfoglalás ezt a kisebbségi jogot semmisíti meg. Kérem képviselőtársaimat, ne engedjék magukat megtéveszteni attól, hogy az eseti állásfoglalás megszövegezése éppen ezt, amiről most beszéltem, és ami ennek az állásfoglalásnak a lényege, önök elől diszkréten elfedi. Ha előveszik ugyanis Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonynak az ügyrendi bizottsághoz intézett kérelmét, mely ezt az eljárást útjára indította, világosan kiderül, hogy erről van szó. Frakcióvezető asszony ugyanis Szijjártó Péter vizsgálóbizottsági elnök urat azért kérte elmarasztalni, mert az elnök úr a vizsgálóbizottsági ülés előkészítésében a kétötödös kisebbség meghallgatásra tett javaslatára figyelemmel járt el, és nem kérte ki a meghallgatás megtartásáról előzetesen a többség véleményét, illetve azt, amely egyes személyek tekintetében elutasító tartalommal megfogalmazódott, figyelmen kívül hagyta.
Az MSZP frakcióvezetőjének kérelme tehát arra irányul, hogy mondassék ki az, hogy a kétötödös kisebbség jogán kezdeményezett meghallgatásokra csak akkor kerülhet sor, ha azzal a többség egyetért. Az ügyrendi bizottság kormánypárti többsége ezzel az állásponttal azonosult, és ha ezt önök most megerősítik, akkor megölik ezt a kisebbségi jogot. Ne felejtsék el, bár eseti állásfoglalásról van szó, ez precedensül szolgál majd a jövőben hasonló viták eldöntéséhez. Azt pedig, hogy egy ilyen fontos kisebbségi jogot felszámoljunk, nemcsak kisebbségként, hanem mint a reményeim szerint leendő kormánypárti frakció tagjaként is rendkívül sajnálatosnak tartanám.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Nem lepne meg, ha önök az elmondottak ellenére is megerősítenék ezt az ügyrendi állásfoglalást. Nem egyszer tették meg azt, hogy pillanatnyi politikai érdekeiknek rendelték alá a magasabb rendű alkotmányjogi szempontokat. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Minden eddigi esetben kértem, hogy ezt ne tegyék. Lelkiismereti kötelességem ezt megismételni és a jelen ügy kapcsán is megtenni, noha az eddigi tapasztalataim alapján döntésüket illetően nem táplálhatok túlzott illúziókat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csiha Judit elnök asszony hozzászólására kívánok észrevételt tenni, és a Fidesz álláspontját az elhangzottakra tekintettel kiegészíteni. Csiha Judit elnök asszony ismét ahhoz a már szokásos taktikához folyamodik, hogy jogilag alaptalan álláspontját fals, hamis korábbi ügyrendi állásfoglalási hivatkozással kísérelje meg alátámasztani. A 7/1998-2002. szám alatti ügyrendi bizottsági állásfoglalás ugyanis nem a jelen esetről szól, egyébként pontosan idézte elnök asszony a 7/1998-2002. állásfoglalást. Az arról szól, hogy a kétötödös meghallgatás kérése nem jelenti egy konkrét időpontban a meghallgatás napirendre vételét.
Itt azonban nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy a bizottsági elnök, akinek házszabályi kötelessége a bizottsági ülés előkészítése, a kétötödös meghallgatásra tekintettel érdekelteket hívott meg az ülésre. Ez nem jelenti a napirend megállapítását, a napirend ettől függetlenül a 7/1998-2002. ügyrendi bizottsági állásfoglalás szerint valóban többségi döntés alapján születhet csak meg. Lendvai Judit (Sic!) frakcióvezető asszony azért kívánta elmarasztalni Szijjártó Pétert, mint azt az előbbi hozzászólásomban kifejtettem, de megismételni vagyok kénytelen, mert azt kifogásolta, hogy a kétötödös meghallgatás lefolytatásához előzetesen nem szerzett be többségi támogatást a képviselő, illetve a Motim vezérigazgatója tekintetében a többség már kifejezésre juttatta, hogy nem kívánja a meghallgatást lefolytatni, és Lendvai Ildikó frakcióvezető asszony szerint ezt Szijjártó Péternek figyelembe kellett volna vennie.
Ez az álláspont nyíltan kimondva azt jelenti, hogy a kétötödös meghallgatást többségi kontroll alá kívánja az MSZP frakcióvezetője helyezni. Ezt szentesítette az ügyrendi bizottság állásfoglalása, és most is csak azt tudom mondani, ha önök nem fogadják el a Fidesz kérelmét, amely ennek az állásfoglalásnak a hatályon kívül helyezésére irányul, akkor megsemmisítik ezt a kisebbségi jogot. Még egyszer fel kell hívnom a figyelmüket, minden ilyen döntés precedens, ha a jövőben nem lesz lehetőség kétötödös kisebbséggel meghallgatást foganatosíttatni az Országgyűlés munkájában, akkor annak azok lesznek a felelősei, akik ezt az ügyrendi bizottsági állásfoglalást támogatni fogják.
Köszönöm még egyszer figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon örülök, hogy ezt a témát ilyen elemző, értékelő, korrekt hangnemben vitatjuk meg, és meg tudtuk azt oldani, hogy kivételesen a doktrinális megközelítés kísértésének ellen tudjunk állni, és a különböző pártfrakciókból az adott történelmi helyzet felidézésével beszéljünk 1946. február 1-jéről.
Én is ehhez a megközelítéshez szeretnék csatlakozni, és először talán azt az itt már elhangzott gondolatot erősíteném meg elméleti értelemben, hogy az államforma nem tartalmi kérdés, ahogyan a nevében benne is van, ahogyan erről Lezsák Sándor beszélt. Az államforma lehet köztársaság vagy monarchia, de ez nem tartalmi kérdés. A tartalmi kérdés az, hogy milyen politikai rendszer működött az adott államformában. Itt már sok példa elhangzott Lezsák Sándor részéről, ezt én csak bővíteni tudom. Tudok mondani olyan monarchiákat, amelyek rendkívül rossz emlékűek, és tudok mondani ellenpéldát.
Nagyon kérem Balogh Miklós képviselő urat, hogy a beszédét ne küldje meg a brit, a svéd vagy a spanyol nagykövetségekre vagy a külügyminisztériumoknak, mert nem fog vele sikert aratni. Lehet, hogy nem fog nekik jólesni, amit úgy általában az államformáról a képviselő úr gondol.
Azt gondolom, az angol demokrácia igazán etalon lehet valamennyiünk számára, annak ellenére, hogy királyság. Természetesen voltak és vannak kiváló tartalmú köztársaságok, de tudunk ellenpéldát mondani, Lezsák Sándor erre is hozott példát.
Én még két egészen végletes, de jellemző példával hadd egészítsem ki. Kérem szépen, a Szovjetunió is köztársaság volt, nem népköztársaság, nem tanácsköztársaság, hanem simán köztársaság, szovjet szocialista köztársaság (Dr. Pető Iván: Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége.), Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, így van, köszönöm a segítséget. Oroszul is el tudnám mondani, de ne terheljük ezzel az időt.
Kérem, a hitleri Németország köztársaság volt, mégpedig - döbbenjenek meg - a weimari alkotmány hatályban volt. Ha egyszer ráérős idejükben tanulmányozzák a hitleri nemzeti szocializmus hatalomra jutását, annak az volt az alkotmányjogi formulája, hogy a Reichstag felhatalmazást adott a birodalmi kormánynak - amely élén Hitler kancellár állt - arra, hogy törvényeket bocsásson ki, és ettől kezdve a parlament többet nem ült össze.
(20.20)
A Római Birodalom, hogy antik korból is mondjunk példát, kérem, a császárság korában formailag köztársaság volt. Mert azok az egyeduralkodók, mint Julius Caesar, tulajdonképpen konzulok voltak. Julius Caesar egy konzul volt, egy köztársasági tisztet töltött be. (Mécs Imre: Napóleon is.) Napóleon is, úgy van, képviselő úr. Tehát a maguk korában azok az emberek, akik Rómában éltek Julius Caesar alatt, nem tudták, hogy az császárság, ahogy mi a történelemkönyvből leegyszerűsítve tanuljuk. Ők ezt köztárságként élték meg, és formai intézményrendszere szerint az is volt. Ez volna az egyik megjegyzésem.
A másik, egy kicsit a konkrét magyar történeti kérdésekhez: kérem szépen, ennek a törvényjavaslatnak az indokolásában van egy olyan mondat, hogy “A második köztársaság kikiáltása a magyar történelem kegyelmi pillanatában történt, a második világháború után, de még a szovjet megszállás előtt, abban a rövid átmeneti időszakban…ö s a többi. Kérem, én most nem akarom megnyitni azt a vitát, hogy 1945 áprilisa felszabadulás volt vagy megszállás, de ettől a vitától teljesen függetlenül, valamikor volt ebben az országban szovjet megszállás. Ugye, ebben csak egyetértünk? Szeretném megkérdezni, ha 1946 elején nem volt szovjet megszállás, akkor mikor kezdődött. Mikor jöttek ide a szovjet katonák?
Ha megengedik, egy tréfával emlékeztetem önöket, de ez nem tréfa, valóságos iskolai történet volt. Valamelyik gyermek összetévesztette az otthon hallottakat az iskolában hallottakkal, és arról írt egy házi dolgozatot, hogy 1945-ben eljöttek a szovjet katonák, elhozták a szabadságot, hoztak kenyeret, és minden nagyon remek volt, és mindenki nagyon boldog volt. Hanem aztán, írta a gyermek, megjöttek a ruszkik, és azok mind elvették az emberektől azt, amit korábban a szovjet katonáktól kaptak. (Derültség.) Szóval, tegyük egy kicsit helyükre ezeket a dolgokat!
Be kell ismernünk, Pető Iván nagyon helyesen, finoman fogalmazott, a korlátozott szuverenitás fogalmát használta, Magyarország megszállt ország volt 1945-től folyamatosan. Már csak az is igazolja ezt, hogy az úgynevezett… (Dr. Horváth János: 1944. március 19-től.) Úgy igaz, úgy igaz, de én most a szovjet oldalról közelítettem, a megszállás 1944. március 19-én a német megszállással következett be először, és csak a megszállókban történt változás.
Az állapot egyébként kontinuus volt. A szovjet megszállást, az ország megszállt és nem szuverén voltát világosan jelezte az is, hogy volt egy szövetséges ellenőrző bizottság. Ezt Malinovszkij marsall képviselte, és nemigen történhetett az országban valami anélkül, hogy Malinovszkij marsall azt ne erősítette volna meg. (Közbeszólás: Vorosilov!) Vorosilov? Bocsánat, elnézést kérek, nem ismerem Malinovszkij marsallt sem, sem Vorosilovot, nem akartam egyiket sem dehonesztálni azzal, hogy őket összekevertem. Akkor Vorosilov marsall, bocsánatot kérek.
Kérem szépen, jó néhány kérdést lehetne még ennek kapcsán megemlítenem, azt is, hogy hogyan történt ennek a köztársaságnak, államformának az eldöntése, hogy a kereszténydemokraták akkor a Kisgazdapártban úgy gondolták, hogy népszavazásnak kellene azért mégis erről dönteni. Teljesen jogos, amit Pető Iván mondott, csak megerősíteni tudom, hogy valóban, a magyar népet nem ilyen kérdések izgatták. Örült a túlélésnek, és az ország újjáépítésére gondolt.
Nagyon röviden Horváth János képviselőtársam felszólalását szeretném méltatni, mert azt gondolom, hogy amit ő itt elmondott, az tükrözte a reményt. Ő, amikor megszavazta a köztársasági államformát, akkor az abban való hite fejeződött ki, hogy itt igenis egy tartalmi döntés születik meg. Nem ő tehetett róla, hanem a történelmi helyzet, a történelem és a politika alakulása, hogy nem így volt. Én a mostani felszólalásában is, ahogy ő visszagondolt 1946-ra, és ahogy ezt a döntést egyébként a maga részéről értékelte, látom afölötti fájdalmát és csalódottságát, hogy az a remény, amivel a '46. évi I. törvénycikk megszavazása akkor a Magyar Nemzetgyűlésben összekapcsolódott, nem vált be.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Vitathatatlan, hogy az 1993-ban megalkotott lakástörvény módosítására az elmúlt több mint egy évtized változásai folytán megérettek a feltételek. A törvényjavaslathoz fűzött általános indokolás ugyan a törvénymódosítás hármas indokkörében ezt utolsóként említi, de véleményünk szerint, figyelemmel a törvényjavaslatban előirányzott új rendelkezésekre is, a lakástörvény módosítására irányuló javaslat létjogosultsága leginkább ezen a szemponton alapul. Természetesen nem kevésbé fontos az indokolásban elsőként említett ok, a lakásmaffia elleni küzdelem miatt szükségessé váló módosítások realizálása, ezen a területen azonban az előterjesztés meglehetősen szegényes. Meg kell jegyeznünk ezzel összefüggésben azt is, hogy a lakásmaffia visszaszorítására egyébként sem a lakástörvény módosítása tűnik a leghatékonyabb eszköznek, de ezekről a kérdésekről a későbbiekben Kosztolányi Dénes képviselőtársam részletesen fog szólni.
Végül nem mellékes a miniszteri indokolásban említett harmadik ok, az önkormányzatok tulajdonosi joggyakorlását segítő részletesebb törvényi szabályozások kialakítása sem, bár a lakásviszonyok területén a kormány adósságának aligha ez képezi a legfontosabb részét.
Ha már a lakáspolitika feladatainak prioritásait taglaljuk, megkerülhetetlen, hogy emlékeztessünk azokra a feladatokra, melyeket a kormányzatnak elsőbbséggel kellene kezelnie. Az egyik az otthonteremtés elősegítésének, támogatásának kérdése. Erről a feladatról sokat vitatkoztunk a múltban, és sokat fogunk még vitatkozni a jövőben. Erről most csak annyit, rendkívül sajnálatos, hogy a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány az Orbán-kormány e téren útjára indított programjának megvalósítását szárnyaszegetté tette, miközben a maga által meghirdetett Fészekrakó-program alkalmatlan a lakáshoz jutás és a lakáskörülményekben való továbblépés dinamikus kielégítésére.
A kormány másik nagy adóssága, hogy még mindig nem sikerült megteremteni a lepusztult állapotban levő, az államtól, illetve az önkormányzatoktól megvásárolt lakások felújításához szükséges és funkciójának hatékony betöltését biztosító kiterjedt hitelezési rendszert. Ennek fontosságát, tisztelt képviselőtársaim, nem lehet eléggé hangsúlyozni. A lakások megvásárlására vonatkozó, alanyi jogon biztosított vételi jog a rendszerváltozás után százezreket tett az általuk lakott lakás tulajdonosává, ugyanakkor az új tulajdonosok a tulajdonnal átvették nemcsak a fenntartással járó terheket, hanem azt az örökséget is, melyet a diktatúra évtizedei teremtettek meg azáltal, hogy elmulasztották a lakásállomány karbantartását és időközönként szükséges rendbehozatalát. Ez a helyzet az elmúlt évtizedben egyre súlyosabbá vált.
Ma már azzal kell szembenéznünk, hogy lakóházak válnak életveszélyessé, otthonok, lakások válnak lakhatatlanná. Ez a helyzet és az abból következő tendenciák már a vételi jog biztosításakor láthatók voltak, és már akkor nyilvánvaló volt, hogy a lakások rendbehozatalát az új tulajdonosok saját erejükből nem tudják majd megvalósítani. A felújítások támogatásához szükséges hatékony hitelrendszer kiépítése már akkor szükségessé vált, és sajnálatos, hogy ebben eddig kellő hatékonysággal nem sikerült előrelépni. Ma már súlyos késésben vagyunk, és ha a lakásviszonyok tekintetében valami cselekvésért kiált, akkor ez ilyen probléma. Bármennyire is fontosak azok a kérdések, melyek rendezését az előttünk fekvő törvényjavaslat célul tűzi ki, legelsőként a leromlott és esetenként a végállapotában levő lakásállomány felújításáról és rendbehozataláról kellene gondoskodni, illetve ehhez hathatós hitelezési rendszer működtetésével támogatást nyújtani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Magának a törvényjavaslatnak a rendelkezései vegyes érzéseket keltettek bennünk. Támogatandónak tartjuk a lakásbérleti szerződés írásbeli formához kötését. Megfelel a megváltozott viszonyoknak, hogy a lakás burkolatainak, más tartozékainak, berendezésének karbantartásával, felújításával, pótlásával és cseréjével kapcsolatos költségviselési szabályok a lakások jellegéhez igazodóan differenciáltabbá válnak. Egyetértünk azzal is, hogy a lakbérszabályozásban a lakások bérbeadási formáihoz kapcsolódó tagolt lakbérrendszer kerül kialakításra. Fontosnak tartjuk az ingatlanközvetítői, illetve az ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő tevékenység törvényben szabályozását, bár nem vagyunk arról meggyőződve, hogy ennek a szabályozásnak ebben a törvényben van a helye. Magunk is egyetértünk az önkormányzatok tulajdonosi pozícióinak erősítésével, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy ezt nem szabad a lakás bérlőinek érdekei sérelmére megtenni.
Érzékenyek vagyunk a szerzett jogok védelmére és az alkotmányosság követelményeinek maradéktalan érvényesülésére. Ez utóbbi szempontok sajnos a törvényjavaslatban sérelmet szenvednek, és ez azért is igen sajnálatos, mert a több ok miatt fontos és előremutató szabályozást a sérelmet szenvedő elvek nagy jelentősége miatt ebben a formában nem teszi számunkra támogathatóvá. Mindenesetre reméljük, hogy az előterjesztésben foglaltak a vitatott részekben nem képeznek megváltoztathatatlan elképzeléseket.
Nézzük a legfontosabb vitatott szabályokat egyenként! A javaslatnak az a rendelkezése, mely a lakás vételárának törlesztőidejét 25 évről 15 évre szállítja le, az első törlesztőrészletet pedig 10 százalékról 20 százalékra emeli, a tulajdonosokra súlyosan méltánytalan, és alkotmányossági aggályokat is felvet. Vitatkoznom kell azzal az érveléssel, hogy a vevők fizetőképessége megengedi ezt a változást, annál is inkább, mert őket terheli a tulajdonukba került lakás felújításának egyre nagyobb és egyre nehezebben viselhető terhe, mint arra az imént utaltam.
(20.10)
A fizetési feltételeknek a törvénymódosítás következtében történő terhesebbé válása a már létrejött szerződések olyan módosítását jelentené, amely mögött nem mutatható ki a körülményekben bekövetkező és az eredeti szerződési feltételek tekintetében az önkormányzat, illetve az állam számára súlyos méltánytalanságot eredményező változás, márpedig enélkül az Alkotmánybíróság ismert gyakorlata értelmében a jogalkotónak, illetve az államnak nincsen alkotmányos lehetősége a szerződési feltételek módosítására.
Szerzett jogokat sért az önkormányzati tulajdonú helyiségbérleti jogviszony ötéves felmondási idejének minden átmenet nélküli, egy évre történő leszállítása is. E rendelkezés természetesen méltánytalan is, hiszen azt a bérlőt, aki, mondjuk, most vette határozatlan időre bérbe a helyiségét, ugyanazon számítások és feltételezések vezették, mint aki azt húsz évvel ezelőtt tette. Ezt a hibát a hatályba léptetés e rendelkezésre vonatkozó elhalasztásával lehet orvosolni.
Megfontolandó lehet az óvadék intézményének bevezetése, de a törvényben erre az intézményre nézve keretszabályozást tartunk szükségesnek. Nem szerencsés ugyanis egy ilyen természetű, a bérlők számára nem csekély anyagi terhet jelentő intézmény bevezetését a törvényi keretek meghatározása nélkül megvalósítani. Ezt keretszabályozás nélkül az önkormányzatokra bízni méltánytalanságokhoz és jogbizonytalansághoz vezetne.
Nem világos az életvitelszerű lakásban lakás kikötésére és az e kikötés megsértése esetére biztosított szankciókra vonatkozó szabályozás célja és a javasolt szabályozás hasznossága. Mi az értelme - kérdezzük - ennek az előírásnak, ha a bérlő bármilyen okból, ugyan bejelentés mellett, de jogkövetkezmények nélkül korlátlan időre távol lehet a lakástól?
A lakáscsere szabályainak módosításával kapcsolatosan is észleltünk problémát. Véleményünk szerint továbbra is meghatározóan fontos annak biztosítása, hogy a lakáscsere következtében az új bérlővel szemben nem állapítható meg az önkormányzat által terhesebb bérleti szerződési feltétel, mint ami a korábbi bérlőt, vagyis a cserepartnert megillette. E szabálynak az előterjesztésben javasolt eltörlésével gyakorlatilag az önkormányzat eszközhöz jut a csereszerződésekhez történő, törvényben előírt esetekben kötelező hozzájárulásának kijátszásához. Ez alól nyilvánvalóan az az eset kivétel, amikor az új bérlő személyi, anyagi viszonyai alapján a cserepartnerétől eltérő bérkategóriájú lakásra lesz jogosult.
Nem átgondolt az önkormányzati és állami lakásokra vonatkozó vételi joggal kapcsolatos rendelkezések hatályon kívül helyezése sem. Nem zárható ki annak lehetősége, hogy rendezetlen jogi állapot következtében léteznek olyan függő jogi helyzetek, amelyek még nincsenek bírósági úton, és nem is kerülnének ilyen útra. A vételi jogra vonatkozó említett szabályozás hatálytalanítása az ilyen függő jogi helyzetekben zavart, esetleg megint csak szerzett jogokat érintő jogvesztéseket eredményezhet, vagy fölöslegesen kényszerítené az érintetteket bírói útra. E rendelkezések érintetlenül hagyásával e komplikációkat a törvényjavaslat céljának érintése nélkül el lehetne kerülni.
A javaslat több ponton tartalmaz feleslegesnek tűnő olyan módosításokat, melyek a most hatályos rendelkezésekhez képest érdemi eltéréseket nem mutatnak. Észleltünk olyan rendelkezést is a törvényjavaslatban, mégpedig a lakásbérlet felmondásával kapcsolatosan, ahol a törvényi feltételek változása nem illeszkedik célszerű és világos módon a hatályos törvény hatályban maradó részeihez. Ezeknek a kérdéseknek a részletezése azonban már a részletes vita tárgyát képezi, így most beérjük azzal, hogy felhívjuk képviselőtársaink figyelmét az ilyen jellegű hibák előfordulására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Említettem, hogy bár a lakáspolitikai kérdésekkel kapcsolatos prioritásokat illetően komoly nézetkülönbségeink vannak a kormánnyal, ennek a törvényjavaslatnak a célkitűzéseivel, az egyes megoldásainak irányaival egyet tudunk érteni. Ahhoz, hogy a törvényjavaslatot támogatni is tudjuk, szükséges azonban az említett hibák kijavítása. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja ezt a célt módosító javaslataival igyekszik előmozdítani.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Amint az elhangzott, az előttünk fekvő előterjesztés voltaképpen egy csomagnak a része, melynek egyes elemeiről már 2003-ban megállapodás jött létre az ügyrendi bizottságnak a Házszabály módosítására létrehozott albizottságában.
A csomag elfogadásának az vált az akadályává, hogy a felszólalási időkeretek tárgyában a korábban fennállott konszenzusból a kormánypárti frakciók kihátráltak. Azóta a felszólalási időkeretek kérdése és ezzel összefüggésben e csomag sorsa többször képezte vita tárgyát a házbizottságban, az ügyrendi bizottságban, illetőleg a Házszabály módosításával foglalkozó albizottságában.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség álláspontja ebben a kérdésben az volt, hogy miután a képviselői felszólalási jog, az úgynevezett parlamenti beszédjog a parlament demokratikus működésének a lelke, ezt a problémát a csomag kardinális részének tekintjük, és nem vagyunk hajlandóak a csomag egyes részeinek a külön kezelésére.
Néhány héttel ezelőtt frakciónk egy gesztussal el akarta mozdítani a problémát a holtpontról, és hozzájárult ahhoz, hogy a csomagnak a bizottsági ülésekről történő tévéközvetítésekkel kapcsolatos elemét külön tárgyaljuk meg, ennek következtében született meg az eredetileg négypárti előterjesztés, amely a mostani napirendi pontunk tárgyát képezi. Időközben azonban újabb fejlemények arról győztek meg bennünket, hogy gesztusunk nem váltott ki viszonzást, ellenkezőleg, a Házszabály fogyatékosságait kihasználva a kormányoldal a napirend előtti kérdések vitáiban igazságtalan és elfogadhatatlan előnyöket kíván a maga számára biztosítani.
A legkirívóbb Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elhíresült ötvennégy perces napirend előtti felszólalása volt, melyre a két ellenzéki frakció vezetője nyolc-nyolc percben válaszolhatott csupán, amire azután a miniszterelnök ismét minden korlátozás nélkül mondhatott válaszbeszédet úgy, hogy arra már az ellenzéknek semmilyen reakcióra nem volt lehetősége. Különösen visszatetsző volt ez azzal a körítéssel, hogy a miniszterelnök személyében szólította meg a nagyobbik ellenzéki párt elnökét, és hívta ki, úgymond, vitára, aki nyilvánvalóan nem élt a Házszabály biztosította megalázó, kétperces időkeretbe szorított válasz lehetőségével, és mindezt Gyurcsány Ferenc úgy állította be, hogy a volt miniszterelnök kitér a vita elől.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet korrektnek elfogadni olyan vitafeltételeket, ahol az egyik felet korlátlan felszólalási lehetőség illeti meg, míg vitapartnerei csak néhány perces lehetőséget kapnak a válaszadásra. Nem lehet korrekt küzdelem az, amikor az egyik fél úgy adhat választ a vitában a másiknak, hogy ugyanez a lehetőség a másik felet már nem illeti meg. Nem tisztességes az olyan futballmeccs, ahol az ellenfél csak összekötözött lábakkal játszhat.
A kérdés újragondolása során arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a felszólalási időkeretek kérdését, és nemcsak ezt a problémát, melynek igazságtalansága kirívóan szembetűnő, hanem a felszólalások különféle korlátozásának a szabályozását, a korrekt parlamenti vitakeretek megteremtését nem választhatjuk el más, egyébként ugyancsak fontos házszabályi kérdések rendezésétől, annál is inkább, mert a felszólalások korlátozásának kialakult gyakorlata meggyőződésünk szerint alkotmányellenes. Nem kellene kivárnunk, amíg ezt az Alkotmánybíróság maga is kimondja.
Az előadottakat megfontolva a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség visszatért korábbi álláspontjához, és nem támogatja ennek a kérdésnek a többi, az alkotmányosság szempontjából ennél sokkal nagyobb jelentőségű problémától elkülönített tárgyalását és rendezését.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kránitz képviselőtársam felszólalásából két elemmel szeretnék röviden foglalkozni.
Az egyik az óvadék kérdése, amit arra a gondolatmenetre fűzött fel a képviselő úr, legalábbis a bevezetőjében azt említette, hogy ez a törvény a jogbiztonság feltételeit teremti meg és érvényesíti jobban, mint a korábbi lakástörvény. Nos, pont az óvadék lehetne az egyik példa - más példákat is mondhatnék -, amelyik cáfolja, amit a képviselő úr mond, hiszen a törvény ugyan intézményesíti ezt a jogintézményt, de semmiféle szabályt nem ad az óvadékkal kapcsolatosan, hanem annak a szabályozását rábízza az önkormányzatokra. Úgy gondoljuk, hogy ez messze nem megnyugtató, hiszen különféle és nyilvánvalóan nem összehangolt rendelkezések fognak majd napvilágot látni, és egyáltalán ennek a jogintézménynek a célja és az a helyzet, hogy most kerül bevezetésre, éppen azt indokolná, többek között pont a jogbiztonság szempontjából, hogy ez határozottan szabályozva legyen.
A másik pedig az életvitelszerű ottlakás előírása. Amit a képviselő úr elmondott ennek indoklásaként, azt teljesen hatástalanítja a törvényjavaslatnak az a további szabálya, amelyik azt mondja, hogy ha a bérlő bejelenti a távollét okát, akkor minden további következmények nélkül távol lehet. Nem értjük, hogy ha így ki lehet, hogy így mondjam, ezt a törvényi célt kerülni, akkor mi értelme az egész előírásnak.
Egyébként az önkormányzat mindentől függetlenül biztosíthatja magának a felmondás jogát; ezt a törvény megfelelő írásbeli formák és szerződési akaratok mellett lehetővé teszi. Legfeljebb arról lehet szó - és a mi módosító javaslatunkban ez megjelenik -, hogy azt mindenképpen a bérlőnek biztosítania kell, hogy a bérbeadó számára elérhető legyen, de ez egy egészen más kérdés ahhoz képest, amiről ön beszélt.
(17.10)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megint ehhez az életvitelszerű ottlakás előírásával kapcsolatos vitakérdéshez szólnék hozzá, mert tudniillik, amit Devánszkiné képviselő asszony elmondott, azok a célok, hogy például mi lenne célszerű és mi lenne jó, ha azt tudnánk egy lakás tekintetében - a használatát, az ott-tartózkodókat és a többi, amit említett képviselő asszony -, ezeknek a szempontoknak a megítélésében köztünk nincs vita, fontos, hogy ezt tudjuk. Csak az a baj, hogy a törvényjavaslat nem erről szól e tekintetben, hanem arról, hogy az életvitelszerű ottlakás mellett a távollétet be kell jelenteni - mondja a törvény -, és utána azt mondja ez a javaslat, hogy ha ezt a távollétet bejelentették, akkor a távollét okából már nem lehet felmondani a lakásbérleményt. Akkor nem értjük, hogy miért, mert amiről ön beszél, az más kérdés. Arra nézve mi tettünk is módosító javaslatot, mert mi is azt gondoljuk, hogy a bérbeadónak elemi érdeke, hogy a bérlővel - hogy így mondjam - kapcsolattartásban legyen, és mindezeket a kérdéseket, amit ön fontosnak tart, hogy tudjunk egy lakásról, azt tudjuk, de ezt ez a javaslat nem valósítja meg.
Ez a javaslat azt mondja, hogy a rendelet előírja, előírhatja az életvitelszerű ottlakást, de ha a bérlő bejelenti, hogy távol van, akkor mégsem kell életvitelszerűen ott laknia, mert ez ezt jelenti, mert nincs szankciója. Azt mondja, hogy kérem szépen, én most két évig vidéken tartózkodom személyes okok miatt. A törvény nem mondja azt, hogy akkor fel lehet mondani a bérleményt. Akkor mi értelme van az egésznek? Erről van itt szó. Ez a rendelkezés itt úgy rossz, ahogy van; amiről pedig ön beszél, arra mi a módosító javaslatunkat előterjesztettük.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én maximálisan egyetértek azzal, hogy a részletekkel a részletes vitában kell foglalkozni, és amikor itt most ennek a törvényjavaslatnak egyes pontjai talán az általános vita mércéjéhez képest méltatlanul kerülnek ilyen részletes boncolgatásra a részünkről, annak nem az az oka, hogy nem tartjuk szem előtt ezt a szempontot, hogy az általános vita általános vita, a részletes vita részletes vita, hanem azt akarjuk demonstrálni egyes pontokon, hogy az a törvényjavaslat mennyire átgondolatlan, és milyen általában ennek a törvényjavaslatnak az állapota, mert egyes pontokat vizsgálva bizony súlyos problémákkal kell szembesülnünk.
Amiről itt már többször szót váltottunk, az életvitelszerű ottlakás előírása: nem tudom, hogy Devánszkiné képviselőtársam figyelmét elkerülte-e az, de ha megnézi a törvényjavaslatot, akkor azzal az egészen meglepő dologgal fog szembesülni, hogy ez az életvitelszerű ottlakás nem az önkormányzati lakásokra lenne előírva, hanem kizárólag az állami lakásokra, amelyek felett a miniszter diszponál. Tessék már megmagyarázni, hogy mindazok a célok, amiről ön és képviselőtársa beszéltek, a csőtöréstől kezdve… - nem akarom önt idézni -, azok hogyan érvényesülnek az önkormányzati lakásnál e törvényjavaslat szerint?! Lehet, hogy nem így gondolta a jogalkotó, de elhibázta. Vagy tényleg nem volt elég időnk - én a bizottságban kifogásoltam is a rövid tárgyalási időt, amit erre szabtunk - ezeknek a bonyolult kérdéseknek a tüzetes áttekintésére, és ez, az ezzel kapcsolatos észrevételek és következtetések az általános vita tárgyát kell hogy képezzék.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
(18.00)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Élve a frakciónkénti megszólalás lehetőségével, a Fidesz nevében csak felhívom a figyelmet, hogy Tállai képviselő úr két dolgot sérelmezett. Az egyik az, hogy az ülésvezetés nem következetes.
Valóban nem lehetséges az, hogy az egyik ülésvezető elnök máshogy alkalmazza a Házszabályt, mint a másik (Kovács Tibor: Tegnap nem így volt! - Dr. Katona Béla: Így van!): az egyik ülésvezető elnök a jelentkezések időbeli sorrendjében adja meg a szót, a másik ülésvezető elnök pedig felváltva. Azt kérte Tállai képviselő úr - és szerintem nagyon helyesen tette -, hogy lehetőség szerint az elnök asszony és az alelnökök tisztázzák egymás között, vagy - gondolom én - ha nem jutnak egyetértésre az ön által egyébként helyesen idézett házszabályi passzusok tekintetében, akkor kérjék ki a Házszabály értelmezésére hivatott bizottság véleményét.
Továbbá Tállai képviselő úr azt sérelmezte, hogy ön a saját maga által követett eljárást is félretéve, mintegy kvázi kormánypárti képviselőként értelmezte Pettkó képviselő úr hozzászólását, mert ha nem így értelmezné, hanem ellenzéki képviselőként, akkor viszont a sorrendi szabályokat sértette meg, mert bár Pettkó képviselő úr később kért kétpercest, mint a fideszesek, előresorolta. Ezt sérelmezte a képviselő úr.
Azt gondolom egyébként, itt most - ha szabad véleményt nyilvánítanom - nincs ügyrendi szavazásra föltett probléma, hanem egy figyelemfelhívás és egyfajta ügyrendi - ha szabad így mondanom - észrevétel, keményebb szóval: tiltakozás történt. Én gondolom, hogy az elnök úr érti, hogy mit kifogásol Tállai képviselő úr, és reméljük, hogy a jövőben - a mai napon is és talán a későbbiekben is - az ilyen problémákat és félreértéseket el fogjuk tudni kerülni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Elnézést, igazán nem akarok kellemetlenkedni, és éppen ezért magánszemélyként jó étvágyat kívánok az államtitkár úrnak, de mint politikus és mint képviselő azt szeretném kérni az elnök úrtól, szíveskedjék az államtitkár urat felkérni, hogy a napirend tárgyalása alatt aki a tárcát és a kormányt képviseli, ne falatozzon, vagy ha ilyen helyzet van, hogy már nagyon megéhezett, akkor esetleg tegyen javaslatot tárgyalási szünet megtartására.
Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Húsz perc!)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Ha jól értettem, akkor most az első vitaszakaszban két pontról lehet értekeznünk, az 1. és a 20. pontról.
Az ajánlás 1. pontjában foglalt, Kosztolányi Dénes képviselőtársammal közösen előterjesztett módosító javaslatról szeretnék röviden szólni. Ez a módosító javaslat a törvényjavaslat 3. §-ának (1) bekezdését érinti, amely a hatályos lakástörvénynek ugyancsak 3. § (1) bekezdése módosítására irányul.
Az a javaslatunk, hogy a módosításból maradjon el az a szabály, hogy az önkormányzati rendelet a nem szociális helyzet alapján történő bérbeadás esetén szabályozhatja a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő óvadék kikötése lehetőségét és feltételeit. Leírva ez a módosító javaslatunk. A tényleges célunk azonban nem az óvadék intézményének a kiküszöbölésére irányul. A kormány javaslatával e ponton az a problémánk, hogy az óvadékra vonatkozó szabályozásnak a törvényjavaslat nem adja meg a kereteit, és akkor, amikor most mi elhagyásra teszünk javaslatot, voltaképpen azt szeretnénk elérni, és azt várjuk, hogy az előterjesztő nevében kormánypárti oldalról megjelölésre kerüljenek olyan keretszabályok, amelyek az óvadék intézményét elfogadhatóan szabályozzák. Az ugyanis az álláspontunk, hogy ilyen keretszabályok szükségesek ahhoz, hogy az óvadék intézménye az országban egységesen kerüljön megvalósításra, kialakításra, és nagyjában-egészében egységes szabályok érvényesüljenek ezen a területen.
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A téma kapcsán részben az általános vitában is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, illetve az alkotmányügyi bizottságban is Devánszkiné képviselő asszonnyal folytattunk egy külön vitát - úgy látom, ez a mostani részletes vitában is így lesz -, ahol igen tisztelt képviselőtársam arról beszélt, hogy voltaképpen az óvadék intézményét törvényi lehetőség nélkül is különböző önkormányzatok már alkalmazzák. Nem tudom, hogy ez mire érv. Mert ha így van - nyilván így van, egyébként mi is tudjuk -, akkor még inkább indokolt, hogy egységes kereteknek megfelelően, egységes alapelvek szerint, az egész országban hasonló módon működjék ez az intézmény, mert nyilván az önkormányzatok egymás közt nem egyeztethették le ennek a szabályozásnak a részleteit. És azt gondoljuk, hogy éppen a jogbiztonság és éppen az a jogi cél, amiről itt szó van, a lakások állagának a megóvása, a bér megfizetésének a biztosítéka - tudniillik alapvetően ezek biztosítására szólna az óvadék -, ezek a célok is szükségessé teszik, hogy nagyjában-egészében az országban azonos szabályozás legyen.
Tehát azt gondolom, hogy amit Devánszkiné képviselő asszony elmondott, hogy törvény nélkül is számos önkormányzat él az óvadék intézményével, az csak egy további érv arra, hogy ebben a törvényben az óvadék alapvető szabályait, legalábbis keretjelleggel meg kellene határozni. És úgy gondoljuk, hogy hiányossága a törvényjavaslatnak, hogy ez nincs meg. Mi nem vállalkoztunk arra, hogy ilyen keretszabályokat magunk módosító javaslatban hozzunk ide, azonban a probléma figyelemfelhívására és mintegy a kormány számára egy jó értelemben vett lépéskényszer megteremtésére ezt a módosító javaslatot - ami formálisan az idevonatkozó rendelkezés elhagyására irányul ugyan, a szándékunk azonban nem ez, hanem az előbb elmondottak - előterjesztettük.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Azt gondolom, hogy amit Devánszkiné képviselő asszony az imént kifejtett, abban azért van egy kis önellentmondás; mert azt mondja, hogy azért ne szabályozzuk az óvadék intézményét, mert akkor beavatkozunk az önkormányzatok autonómiájába. De azért ez a törvény megtiltja a szociális bérlakásokra az óvadék intézményét. Ez nem beavatkozás, képviselő asszony?
Most én nem arról vitatkozom, hogy helyes vagy nem helyes. Bár, teszem hozzá, ha ezt a kérdést alaposan végiggondoljuk, akkor nem tartom ördögtől való, elrugaszkodott álláspontnak azt sem, hogyha végiggondoljuk azt, hogy esetleg a szociális lakások védelmére is valamilyen biztosítékrendszert kidolgoznánk, hogy az állagát megóvják a bérlők, hiszen azért itt is vannak rossz tapasztalataink. Természetesen annál fontosabb lenne a megfelelő törvényi keretek megszabása, hogy ez a lakás szociális jellegén, funkcióján és annak a szociális problémának a megoldásán, amit a szociális bérlakások jelentenek, ne változtasson, és ne rontsa le.
De még egyszer: a megjegyzésem fő iránya itt most, ebben a pillanatban az, hogy ha az nem beavatkozás, hogy a szociális bérlakásokra nézve megtiltjuk az óvadék intézményét, akkor az sem lehet beavatkozás, ha a fő kereteit meghatározzuk a törvényben.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak azt szeretném mondani, hogy a képviselő asszony most árnyékra vetődött, mert abban nincs köztünk nézetkülönbség, amit ön mondott. Természetesen szociális bérlakásra szükség van. Én egy fél mondat erejéig, nem is belebocsátkozva a kérdésbe, éppen azt hangsúlyoztam, hogy azt is meg kell óvni, és természetesen azokat a szociális célkitűzéseket, amelyeket a törvény tartalmaz, fenn kell tartani.
Én egyébként már a ’93-as lakástörvénynél is, amely eredetileg erősen piaci jellegű törvénynek indult, a legerőteljesebben szorgalmaztam a szociálisan érzékeny problémák maximális figyelembevételét. A jelen törvénynek kifejezetten erényének tartom például, hogy megjelenik a három bérkategória. Tehát azt mondom, hogy olyanról, amiben nincs vita közöttünk, ne vitatkozzunk.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak azt az észrevételt szeretném tenni, hogy azt gondolom, hogy nem a névjegyzéktől van lakás. Tehát akár azt a kérdést is föltehetném, hogy akadálya van-e annak ma, hogy valamelyik önkormányzat névjegyzéket készítsen. Mi is a névjegyzék? Szociális alapon felépített várólista. Szerény véleményem szerint ma sincs semmilyen akadálya, hogy ha egy adott önkormányzat a jelentkezők körét számba akarja venni és számon akarja tartani, ezt ne tehesse meg.
Egyébként ezt azért is mondom, mert én, aki - erre ma már kitértem, utaltam - a '93-as, tehát a most hatályos lakástörvény megalkotásában, akkor még az MDF frakciójának tagjaként jelentős szerepet vállaltam, magam is vitában álltam saját kormányom belügyminisztériumi szakértőivel, és én is úgy gondoltam, hogy a névjegyzék intézményét nem kellene eltörölni. Akkor a kormány minisztériumi szakértői azt a tájékoztatást adták, amit én most itt elmondok, hogy ezt kötelezően ne írjuk elő, ez egy előrelépés, erre kötelező rendelkezésként nincs szükség, a lehetőség anélkül is megvan rá, hogy a törvényben ezt feltüntetnénk.
Kíváncsi vagyok, milyen törvényi akadálya van - akkor ezt beszéljük meg - annak, hogy egy önkormányzat, ha akarja, a lakásra pályázókat szociálisan rangsorolja, és a maga által megállapított kvázi pályázati feltételeknek megfelelően a szociálisan leginkább rászorultnak juttassa a lakást. Én azt gondolom, hogy egy technikai kérdésről folyik itt valójában a vita.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): A képviselő asszony ezzel a témával kapcsolatban a személyi adatvédelmi törvényt szóba hozta, és én itt az adatvédelmi törvénynek abban látom a jelentőségét, amire Kosztolányi képviselőtársam az iménti felszólalásában utalt. Tudniillik mi a lényegi különbség névjegyzék ügyében a rendszerváltozás előtt és a rendszerváltozás után? A rendszerváltozás előtt nem volt személyiadat-védelem. Ha engem fölvettek a névjegyzékre, és nem tetszett a helyem, akkor, hogy jogom volt-e igazán, az is kérdéses, de lehetőségem és módom volt jogszerűnek tekinthető információkat szerezni, hogy kik azok, akik engem megelőztek, akár név szerint is, jogom volt azt vitatni, hogy miért vagyok a 70. helyen, és Kovács miért van a 35. helyen, és miért nem én vagyok a 8. helyen.
Kosztolányi képviselő úr azt mondta, hogy ha már van névjegyzék, akkor csak egy tényt közölhet az önkormányzat az illetővel, hogy ön névjegyzéken van. Kérdezem én, hogy az állampolgár szempontjából ez mire garancia, miután az állampolgárnak nincs joga megtudni, hogy kik és milyen alapon előzik őt meg a névjegyzéken. Hiszen a névjegyzéknek mégiscsak az lenne a jelentősége és az értelme, hogy valami sorrendet állít fel, amire állampolgárok jogokat alapíthatnak. De ha ez a sorrendfölállítás az állampolgár szempontjából nem kontrollálható, akkor kérdezem azt, hogy valóban garanciálisan mit jelent ez az állampolgár számára.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a tárgyalási vitaszakaszban különféle problémák vannak, jellegükben is eltérőek. Remélem, hogy egy tízperces felszólalásban elő tudom adni a lényegesnek gondolt kérdésekben az álláspontomat. Talán ennek szem előtt tartásával a legegyszerűbb kérdésekkel kezdeném.
Vannak ennek a törvényjavaslatnak olyan elemei, ahol a módosítás egy most hatályos szöveget megváltoztat ugyan, de a változtatás mögött érdemi tartalom nincs. Úgy gondoljuk, hogy ezek fölösleges módosítások, és ezeknek az elhagyására tettünk javaslatot. Ezekről a kérdésekről vita folyt a bizottságban is, volt olyan - ilyen természetű - észrevételünk, amire nézve a kormány képviselője megvilágította, hogy miért mégis más az a normaszöveg, és ezt el is fogjuk fogadni.
Tehát itt most olyan pontokat érintek, ahol viszont nem tudott a kormány meggyőzni, de úgy gondolom, hogy a plenáris ülés szintjén nem szükséges ezeket részletesen kifejteni, csak a teljesség kedvéért megnevezem ezeket a pontokat. Ebben a vitaszakaszban az ajánlás 12. és 13. pontjában foglalt módosító javaslatunk olyan elhagyást kér a mostani törvényjavaslatból, amit úgy gondolunk, hogy teljesen fölösleges, mert semmiféle érdemi változást a korábbi szabályozáshoz képest nem tartalmaz. Ez volt az egyik fajta problémakör.
A másik problémát az ajánlás 2. számú pontjában foglalt módosító javaslatunk képezi. Itt se fogok hosszan beszélni, mert erről az általános vitában volt szerencsénk Devánszkiné képviselő asszonnyal polémiát folytatnunk. Ez az életvitelszerű ottlakás kikötése. Az álláspontunk változatlan: úgy ennek nincs értelme, hogy a szabály első mondata kiköti, hogy életvitelszerűen kell a lakásban lakni, a második mondata pedig lehetővé teszi, hogy mégsem kell életvitelszerűen a lakásban lakni. A második mondat azt tartalmazza; bocsánat, nem a második, hanem a harmadik mondat - de ez mindegy - azt tartalmazza, hogy ha a bérlő bejelenti, hogy távol van, akkor meg úgyse lehet felmondani. Akkor meg mi értelme az egésznek? Ezt most is megkérdezzük, most is fenntartjuk.
Annak viszont volna jelentősége - mondtuk és mondjuk a jövőben is -, hogy a bérlő mindig elérhető legyen. A bérbeadónak - legyen az az önkormányzat, vagy legyen az magánszemély - alapvető joga és jogos érdeke tudni, hogy hol a bérlő, kik és milyen alapon tartózkodnak a lakásban. Ehhez azonban nem ez a rendelkezés szükséges, hanem az a rendelkezés, amit mi javasolunk a törvényjavaslatban 22/A. § alatt felvenni, ami úgy szól, hogy a bérlő a lakásból egy hónapot meghaladó távolléte esetén tartózkodási helyét és a vele való kapcsolatteremtés lehetőségét köteles a bérbeadóval közölni.
(13.50)
Külön problémát alkot az ajánlás 6. pontjában szereplő javaslatunk, amely a bérleti jogviszony felmondásával kapcsolatos. Itt igazából az a gondunk, hogy a törvényjavaslat módosítása következtében egy olyan szabályozás állna elő, amelyet a jelenlegihez képest lényegesen komplikáltabb értelmezni. És azt is hozzátesszük, hogy szerintünk az az átalakítás, amit ez a törvényjavaslat most előirányozna a hatályos törvényen, feleslegesnek is tűnik.
Hogy demonstráljam, mennyire zavarossá válik a szabályozás, engedjék meg, hogy az ezáltal előállt helyzetet ismertethessem; ismertethessem a törvény e szakaszával összefüggésben - a mostani, hatályos törvény 26. §-áról van szó; tehát a 26. § most meglévő és hatályban maradó rendelkezéseit felolvassam azzal a módosítással, amit ez a módosítás elő fog idézni. Előre is bocsánatot kell kérnem az előterjesztők helyett, ha ezt nem fogják tudni így, felolvasás alapján megérteni. Képviselőtársaimtól is elnézést kérek, és a vitát figyelő állampolgároktól, tévénézőktől, hallgatóktól is, mert pontosan az fog kiderülni ebből, ami miatt sérelmezzük ezt a módosítást, hogy nem igazán érthető és követhető a szabályozás.
Mi állna elő, ha elfogadnánk a kormány javaslatát? Egyfelől maradna a 26. § (1) bekezdésében szereplő, jelenleg is meglévő rendelkezés. Ez így szól, idézem: “A bérbeadó a határozatlan időre szóló szerződést írásban felmondhatja, ha a bérlő részére egyidejűleg ugyanazon településen, a fővárosban, a főváros területén cserelakást ajánl fel bérleti jogviszony létesítésére, a felmondási idő azonban 3 hónapnál rövidebb nem lenne.ö
A módosító javaslat viszont a 26. § (5) bekezdésébe új szabályként a következő megfogalmazást építené be, ezt is idézem: “A bérbeadó a határozatlan időre szóló szerződést, ha a felek másként nem állapodtak meg, írásban, cserelakás és a 24. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott okok fennállása nélkül is felmondhatja a hónap utolsó napjára, a felmondási idő azonban nem lehet rövidebb 3 hónapnál.ö Tehát a cserelakás biztosításának kötelezettségét illetően egyugyanazon szakaszba két ellentétes, megjelenésére nézve főszabály jellegű rendelkezés kerülne.
Ráadásul, hogy a dolog még bonyolultabb legyen, a most hatályos törvényben szereplő 26. § (5) bekezdés átmeneti rendelkezésként kerülne a törvény 41. §-ába. Itt megállok - ennek az elhagyására az ajánlás 24. pontjában teszünk javaslatot, ez is a vitaszakaszhoz tartozik egyébként, és akkor itt most erre is kitérek. Idézem tehát: “A nem önkormányzati és nem állami lakásra 1994. január első napját megelőzően határozatlan időre létrejött szerződést a bérbeadó cserelakás és a 24. § (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban meghatározott okok fennállása nélkül is írásban felmondhatja a hónap utolsó napjára, ha ezt a felek a szerződésben kikötötték. Eltérő megállapodás hiányában a felmondási idő nem lehet rövidebb 3 hónapnál.ö Gratulálok! Ilyen agytornára és ilyen, hogy így mondjam, zavaros, ellentmondó rendelkezés értelmezésére lesz a szerencsétlen állampolgár kényszerítve. Elfogadhatatlan az ilyen jellegű szabályozás!
Elemezve ezt a szabályozási kört, voltaképpen ami igazából lényeges változást jelentene, az az önkormányzati lakások felmondására vonatkozó szabályok módosítása, aminél a jelenlegi helyzethez képesti - ami abban áll, hogy önkormányzati lakásbérleti jogviszonyt felmondani voltaképpen csak lakás-átalakítás, -korszerűsítés, -lebontás vagy társbérlet megszüntetése céljából lehetséges - rendelkezést akarja kibővíteni, hogy az egyéb felmondási okok is - természetesen cserelakás biztosítása mellett -, az önkormányzati lakásra vonatkozó bérleti jogviszony felmondása is lehetségessé váljanak. Ez a törvényi cél viszont egyszerűen megoldható lenne a jelenlegi 26. § (6) bekezdésének módosításával.
Egy mondat még, elnök úr, a tíz percbe ez még belefér: a 24. ajánlási pontban foglalt módosító javaslatunk írásbeli indoklását annyiban korrigálom, hogy a probléma nem igazán az, hogy a '94. január 1-je előtti jogviszonyokba belenyúl, hanem ezen szabályozás egészének elhibázott és kodifikációsan szerencsétlen voltából következik, hogy arra a rendelkezésre ott nincs szükség. Az az álláspontunk, hogy a felmondás szabályait nem kellene bolygatni, kivéve az önkormányzati lakásra vonatkozó felmondást, amelyet egyszerű módosítással el lehet rendezni majd.
(A jegyzői székben Pettkó Andrást dr. Vidoven Árpád váltja fel.)
Egy ponttal adós maradtam - ehhez egy újabb normál felszólalás lehetőségét fogom majd kérni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az e vitaszakaszbeli második normál felszólalásom keretében először azt a 11-es ajánlási pontot érinteném, amire a legutóbb Devánszkiné képviselő asszony kitért, és amiről már Kosztolányi Dénes képviselőtársam is beszélt, nevezetesen a helyiségbérre vonatkozó szabályozás kérdését.
A kormány javaslata az, hogy meg akarja tiltani, hogy a helyiségbér mértékét önkormányzati rendelet szabályozhassa, mi pedig azt mondjuk, hogy a törvény úgy szóljon, hogy az önkormányzat, ha nem akar erről semmilyen rendelkezést, akkor ezt megtehesse, megtehesse azt, hogy a helyiségbér mértékével kapcsolatos rendelkezést mellőzi. Ez nem ugyanaz! És ez nincs szemben, képviselő asszony, a helyiségbér egyébkénti piaci jellegével. Mert igenis elképzelhető olyan határok megvonása, amely bizonyos értelemben határt jelenthet a helyiségbérleti díj tekintetében is, de nem korlátozza a piacot. Persze nyilván a rendeletalkotónak az összes alkotmányos elv és előírás figyelembevételével kell majd erről rendelkeznie.
Mire gondolunk? Arra gondolunk például, hogy az nagyon is gyakorlati és életszerű helyzet, hogy egy önkormányzat meghatározza azt a minimális bérmértéket, ami alatt nem szabad kiadni a bérlakást. Ez közérdek is lehet, adott esetben a korrupció elleni küzdelem eszköze is lehet: nem lehet - magyarosan mondva - bundázni. De nem zárja ki a piaci helyiségbér megállapítását, mert a rendelet esetleg azt mondja, hogy ilyen négyzetméter/forint érték alatt nem lehet az önkormányzatom területén lévő helyiségeket bérbe adni; fölötte lehet, tessék licitálni, szabad a versengés lehetősége.
Most ezt a lehetőséget miért akarjuk elvenni az önkormányzattól? Miért akarjuk megtiltani? Más javaslat kapcsán a képviselő asszony már szóba hozta, hogy a mi elképzeléseink beavatkozni akarnak egyes pontokon az önkormányzati autonómiába. Hát az nem beavatkozás, hogy megtiltjuk az önkormányzatnak bizonyos rendelkezés meghozatalát a saját vagyonának a kezelését, hasznosítását illetően? Ennyit a 11. pontról.
A másik: a helyiségbér felmondásával kapcsolatosan én köszönettel és örömmel veszem a képviselő asszony ajánlatát, hogy üljünk össze, bár egyébként most is ezt tesszük, ez egy plenáris ülés. Én elolvastam, felolvastam azokat a felmondási szabályokat, amelyek most hatályban vannak, illetve amelyekkel majd módosulna ez a lakástörvény, és itt, én azt gondolom, demonstráltam, megvilágítottam és bizonyítottam is, hogy ezek ilyenformán - finoman szólva - nem értelmezhetők világosan. A képviselő asszony nem tette meg ugyanezt, hogy mennyire világos, de megtehetjük azt, hogy az ülés után, ma vagy máskor leülünk - szerintem ez egy nagyon konstruktív gondolat, és jó megoldás lenne sok más törvénynél is -, és közösen végiggondoljuk, hogyan szólna jól a szabályozás. Köszönöm tehát a felvetést, nem zárkózunk el előle.
Visszatérek még egy gondolat erejéig az ajánlás ominózus 2. pontjára, erre a többször vitatott életvitelszerű ottlakásra. Kérem szépen, nem tudom, hogy kitűnt-e, de Kosztolányi képviselőtársammal ezt a jogszabályhelyt két irányból támadjuk, és nem egészen azonos érveléssel: képviselőtársam úgy érvel, hogy az ő meglátása szerint az életvitelszerű ottlakás kikötése nem lenne helyes elvi okból sem, már eleve; én pedig ezt a szabályozást arról az oldalról nézem, hogy így, ahogy önök ezt szabályozni akarják, abszolút értelmetlen és funkciótlan a dolog. Ez nem ugyanaz az érvelés.
Én ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert az ön viszontérvei Kosztolányi képviselő úrnak jelentenek valamiféle választ - hogy kinek van igaza, abban én most nem foglalok állást -, de én nem kaptam választ arra, amit én kifejtettem, hogy ha így szabályozzuk, akkor értelmetlen, funkciótlan szabályozásról van szó, és szeretném ezt, miként a felmondás szabályainál tettem, a jogszabályszöveg felolvasásával demonstrálni.
(14.30)
Hogy is szól ez a vitatott rendelkezés? Az első mondat a következőképpen hangzik: “Az önkormányzati rendelet, az állam tulajdonában lévő lakás - a továbbiakban: állami lakás - esetén a 87. §-ban említett miniszter rendelete, a bérbeadás feltételeként meghatározhatja, hogy a lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni.ö
Ez idáig világos, múltkor az általános vitán egyfajta kis értelmezési problémát is sikerült itt tisztázni. Tehát ez egy egyértelmű, életvitelszerű ottlakás kikötésének a lehetőségét adja meg az önkormányzatnak, illetve az államnak. Ez világos.
De most nézzük tovább! “A rendeletben meghatározott ilyen feltételt a szerződésnek tartalmaznia kell azzal a kikötéssel, hogy a bérlő a lakásból történő két hónapot meghaladó távollétét és annak az időtartamát köteles írásban a bérbeadó részére bejelenteni.ö Ez is világos.
Továbbfolytatom: “A bérlő által bejelentett távolléte alatt erre hivatkozással felmondani nem lehet.ö És akkor itt álljunk meg! Akkor tehát arról van szó, hogy egyszer a törvény kiköthetővé teszi az életvitelszerű ottlakást, egy másik mondatában pedig lehetővé teszi, hogy valaki azt mondja, hogy nem, mert bejelentem, hogy én távol vagyok, és a törvény azt mondja, hogy ezek után erre hivatkozással nem lehet felmondani. Kérdezem én, hogy ennek mi az értelme.
Továbbmegyek: mi történik akkor ugyanis, ha valaki nem jelenti be a távollétet, talán akkor fel lehet mondani? Na, nehogy azt gondoljuk, mert erről is eligazít sajátságos módon a következő mondat: “Nem lehet felmondani a szerződést abban az esetben sem, ha a bérlő a bejelentést menthető okból mulasztotta el, és erről a bérbeadót felhívására írásban tájékoztatja.ö Tehát nem csak azt teszi a törvény lehetővé, hogy én bejelentem, hogy nem lakom ott, mert máshol vagyok - nincs behatárolva, hogy milyen okból lehetek máshol, a törvény itt csak példálózó eseteket említ, de a példálózásból következik, hogy az csak példa, és mindenféle eset beletartozik -, tehát bármilyen okból bejelenthetem a távollétemet, de ha netán ezt elmulasztottam, sem lehet felmondani, mert ha menthető okra hivatkozom, akkor azért nem lehet, de egyébként is abból a fordulatból, hogy “a bérbeadót felhívására írásban tájékoztatjaö, következik a menet, hogy ha a bérbeadó észreveszi, hogy valaki távol van, és ez be sincs jelentve, előbb írásban fel kell hívni a bérlőt, hogy ugyan, mondja már meg, hogy miért nem jelentette be, és akkor erre majd bejelenti, hogy akkor most bejelentem. Kérem szépen, ekkora értelmetlenséggel ritkán találkozni ebben a parlamentben, pedig azért már találkoztunk egypárral! Ez a rendelkezés így tökéletesen értelmetlen, tökéletesen felesleges és funkciótlan.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Képviselő asszony, ne haragudjon, de nem igaz, hogy nem értette meg, hogy mit mondtam! Sári néni problémája nem ez a probléma. Sári néninek nem lehet felmondani a törvényjavaslat szerint, és ez rendben is van természetesen. Még kevésbé lehetne felmondani a Sári néninek, ha önök elfogadnák az általunk javasolt 22/A. §-t, mert az azt is rendbe tenné, hogy valamilyen módon jelezni kell természetesen a Sári néninek, hogy kórházban van, és ez a bérbeadónak is érdeke meg a Sári néninek is.
Én azonban arról beszéltem, hogy senkinek se lehet felmondani, aki nem jelenti be a távollétét, és akár 25 évre távol van a lakásból, mert a rendeletnek az egyik mondata ugyan arról beszél, hogy életvitelszerűen kell ott laknia, a másik mondata pedig arról beszél, hogy nem kell életvitelszerűen ott laknia. Ez nem Sári néni esete, ez, amit én itt jogszabályként önnek mutatok, ez egy önellentmondó, értelmetlen, funkciótlan rendelkezés. Azt javaslom, ha leülünk a felmondási kérdések áttekintése miatt, talán kíséreljük meg ezt is közösen átgondolni; hátha hogyha ez nem a nyilvánosság előtt történik, akkor több sikerem lesz önnél, és sikerül ezeket a kérdéseket megértetni és elfogadtatni önnel is.
Köszönöm.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Most abban a helyzetben vagyok, hogy nem kell részletesebben érvelnem. Én a lakáscsere problematikájának azzal a részével foglalkozom, amikor a lakáscsere-szerződéshez történő hozzájárulás nem tagadható meg akár e törvény rendelkezése folytán, akár a joggal való visszaélés tilalmának a szabálya értelmében. A kormány eredeti javaslata ugyanis mellőzte azt a biztosítékot, amit a most hatályos lakástörvény tartalmaz, nevezetesen, ha nem tagadható meg a lakáscsere, akkor a bérbeadó a lakáscsere-szerződés feltételeit nem állapíthatja meg hátrányosabban a korábbi bérlővel fennállt bérleti szerződéshez képest. Ezt a kormány mostani előterjesztése elhagyta volna. Erről az volt a véleményem - a törvényjavaslat általános vitájában is elmondtam -, hogy ez gyakorlatilag kiüresítené a lakáscsere lehetőségét.
E tekintetben az ajánlás 10. pontjában módosító javaslatot terjesztettem elő, amelyben javasoltam, hogy a most hatályos, a csereszerződés kiüresítésével szemben garanciát jelentő szabályt helyezzük vissza a törvénybe, tehát mondassék ki az, hogy a bérbeadó a csere következtében létrejövő új bérleti szerződés feltételeit sem állapíthatja meg terhesebben a cserével megszűnő bérleti szerződés feltételeinél, kivéve természetesen, ha ehhez a csere folytán bérleti jogot szerző hozzájárul.
Mivel a törvény áttér a III-as bérkategóriájú koncepcióra, ehhez igazodva természetesen ezt a rendelkezést kiegészíteni javaslom azzal is, hogy ez az azonos feltételekhez kötöttség nem vonatkozik a lakbér megállapítására abban az esetben, ha a csere folytán bérleti jogot szerző cserélő fél a korábbi bérlőtől eltérő, magasabb lakbér-kategóriába esik. Módosító javaslatomat a bizottságban a kormány támogatta, a kormánypárti képviselők is támogatták, tehát jó esély van arra, hogy ez a javaslatom beépül a törvénybe. Megragadva a lehetőséget, a plenáris ülésen is kérem e módosító javaslat tekintetében képviselőtársaim támogatását.
A vitaszakasz idetartozó pontjai közül a másik a 14. pont, amiről még ennyit sem kívánok mondani. Ez is egy olyan módosító javaslat, amely az előterjesztőnek egy olyan megoldását kifogásolja, amely úgy tartalmaz módosítást, hogy a hatályos törvényhez képest érdemi változást nem jelent, tehát egy funkciótlan, felesleges kormányjavaslatról, előterjesztői javaslatról van szó az ajánlás 14. pontjában. Ismét Kosztolányi Dénes képviselőtársammal közösen ennek az elhagyását kérjük.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 16. pontjához szeretnék hozzászólni. Kosztolányi Dénes képviselőtársammal az előterjesztésből a törvényjavaslat 23. §-ának elhagyására teszünk javaslatot. Ez az általunk elhagyni kért rendelkezés ugyanis a lakás megvásárlásának törvényi kedvezményeit terhesebbé tenné. Mint ismeretes, a bent lakó bérlő számára nyitva álló kedvezmények értelmében a bérlő a vételár legfeljebb 10 százalékának egy összegben történő megfizetésére kötelezhető, illetve 25 éves törlesztőrészletet kap. A kormány javaslata ezt terhesebbé kívánja tenni, az egyösszegbeni induló összeget 20 százalékban kívánja meghatározni, a 25 éves kedvezményes megfizetés idejét pedig 15 esztendőre csökkentené.
(15.00)
A javaslatnak többirányú elágazása is van, mert kérdéses volt, sőt bizonyos fokig most is kérdéses, hogy ez a rendelkezés milyen helyzetekre terjed ki a vételi jogot illetően. Egyébként a következő vitaszakasz tárgya lesz a vételi jog helyzete. Idetartozóan most csak annyit említenék meg, hogy ma is vannak olyan függő jogi helyzetek, amikor a vételi jog még nem realizálódott, s nem teljesen egyértelmű, hogy ez a vételi joggal való szerzésre is kihat-e vagy sem. A kormány úgy nyilatkozott egyértelműen a bizottsági ülésen, hogy nem ezekre az esetekre gondol. Ehhez én azt tenném hozzá, hogy jó lenne, ha egyáltalán maradna ez a rendelkezés, mi ezt ellenezzük, de ha netán maradna, akkor jó lenne, ha precízebb megfogalmazással, az írott normaszöveg szerint is egyértelmű lenne.
De a vételi jogon kívüli, bérlő általi vásárlás egyéb esetkörére vitathatatlanul kiterjedne ez a szabály, ami terhesebbé tenné a lakás megvásárlását, tehát szigorítaná, nehezítené, súlyosbítaná a feltételeket, és ezekkel sem értünk egyet. Nem értünk egyet, mert nem fogadjuk el azt a néhány hányaveti mondatban - az írásbeli indokolásról beszélek, nem a bizottsági vitáról - odavetett indokot, miszerint ma már a lakosság könnyebben meg tudja vásárolni a lakásokat. Talán megkérdezném: úgy látszik, mégiscsak akkora nagy lett a jólét? Mert én nem így látom; én nem látom azt, hogy a bérlők helyzete általában, általánosan könnyebb lenne, mint ahogy általánosságban senkinek sem - az átlagról beszélek persze - könnyebb a helyzete.
Vannak emberek, társadalmi rétegek, akik nagyon jól élnek, sokat nyertek a rendszerváltozással, vannak rétegek, akik vesztettek, de itt különösen a lakosságnak arra a körére, aki bérlőként oldja meg lakásproblémáját, azt hiszem, sokkal inkább az jellemző, hogy a helyzete nem lett egészében könnyebb, mint 15 esztendővel ezelőtt, vagy amikor ezt a törvényt megalkottuk, '93-ban, tehát 12 esztendővel ezelőtt. Tehát nem gondoljuk azt, hogy indokolt lenne a szigorítás. Nem gondoljuk annál inkább, mert most is fennáll a helyzet, sőt még súlyosabban, mint 12 évvel ezelőtt, hogy a bérlő egy olyan lakást vesz meg, amibe óriási összegeket kell invesztálnia.
Beszéltem az általános vitában a magyar lakásállományról. Beszéltem arról, amit számos alkalommal a televízió képernyőjéről, a sajtó híradásaiból tapasztalhatunk és láthatunk, hogy annyira leromlott a magyar lakásállomány, hogy ma már nagyon sok esetben az életveszélyesség problémája merül fel, kérdésessé válik az otthon megőrzésének a lehetősége. Nem akarom ezeket a dolgokat részletezni, mert jól ismerjük ezeket a problémákat.
A bérlő, aki tulajdonossá válik, nemcsak azt mondhatja el magáról, hogy nagyszerű, én most már tulajdonos vagyok, hanem óriási terheket vesz magára; hozzáteszem, olyan feladatok ellátására, amelyekhez a mai napig nincs megteremtve egy hatékony hitelrendszer. Most nem akarok visszamenni az általános vita világába, de ennyit vissza kell idéznem az általános vitában elhangzottakból és ott felmerült kérdésekből, mert hiszen ezt a lakásállományt rendbe hozni saját erőből gyakorlatilag lehetetlen. Ide egy nagyon erőteljes hitelrendszerre van szükség, ami magában hordozza a tulajdonossá vált vagy váló bérlőnek az eladósodását is, vagy annak a lakóközösségnek, társasházközösségnek.
Ezeket a szempontokat is mérlegelve gondoljuk azt, hogy mindenféle szigorítás, a vétellel kapcsolatosan mindenféle tehernövekedés nemcsak hogy igazságtalan, amikor egy igazságos Magyarország megteremtéséről beszélünk, nemcsak hogy abszolút méltánytalan, de értelmetlen is abból a szempontból, hogy ellene dolgozunk annak, ha ilyen rendelkezéseket hozunk, hogy ezeket a lakásokat rendbe lehessen hozni, hogy erre legalábbis valamiféle reálisnak tekinthető remény megmaradjon.
Mindezekre figyelemmel azt kérem képviselőtársaimtól, hogy ne támogassák a kormány javaslatát, ami terhesebbé kívánja tenni a lakásvásárlás feltételeit, és támogassák azt a módosító javaslatot, amely az e terheket súlyosbító kormánygondolatot elhagyni javasolja a törvényjavaslatból.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Ne haragudjon, képviselő asszony, de ez nevetséges volt, amit mondott. A mostani szabályozás megköti az önkormányzat kezét, és azt mondja, hogy legfeljebb 10 százalék előleget, vételár egy összegbeli befizetését lehet igényelni, és legalább 25 évi kedvezményt kell adni. Ha lehetővé teszi a törvény, hogy ez ne 10, hanem 20 százalék legyen, és a részletfizetés ne 25 év, hanem 15 év legyen, azok az önkormányzatok, akiknek az önök, a kormánypárti képviselők támogatásával kerül a nyakára a kés évről évre a költségvetési törvényben, és a létezésük is egyre nehezebb, az intézményfenntartási gondjaik is egyre képtelenebbek, bele fognak kényszerülni abba, hogy a maximális lehetőséget használják ki, ha valamilyen pénzforráshoz hozzá fognak jutni, azok nem fognak élni nyilvánvalóan azzal a lehetőséggel, amit önök mondanak.
Tehát itt nyilvánvalóan egyébként vitathatatlanul egy önkormányzati érdek ütközik egyfajta állampolgári érdekkel, ahol én azt mondom, hogy az önkormányzatok problémáját a költségvetésnek kellene megoldani, máshogy kéne kezelni az önkormányzatokat, nem lenne szabad őket ilyen helyzetbe taszítani, az állampolgárokat pedig meg kell védeni, és az ő helyzetüket sem lehet terhesebbé tenni.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Képviselő asszony, két perc keretében nehéz végigelemezni azt a tizenkét évet, ami történt, a különböző szempontokat, amelyek szerepet játszottak akár a törvény megalkotásában, vagy arról beszélni, hogy az egyes bérlőket milyen megfontolások vezették. Egy fél mondat: azért az nem volt hadititok egyébként senki számára sem, hogy aki ingatlant vesz, az terheket is vesz. Én annak idején ezt számtalan fórumon és a televízióban hangsúlyoztam. Azt mondtam, hogy tulajdonosnak lenni ebben a szférában nemcsak jog lesz, hanem kötelesség is. Ez az egyik.
A másik pedig: nem érdemes egyik vagy másik kormányt ennek a vételi jognak a témája kapcsán, hogy így mondjam, bírálni, mert az lehet, hogy a '93-as Antall-kormány idejében született meg a törvény - egyébként ez a törvény nagyon fontos volt, és előrelépést jelentett e tekintetben is, vállalom a magam részéről -, de a Horn-kormány alatt meghosszabbítottuk a vételi jogot. Úgyhogy egészen biztosan mondom, én javasoltam egyébként, és akkori kormánypárti támogatással meghosszabbítottuk a vételi jogot. Úgyhogy ezeket nem kellene így emlegetni.
Mécs képviselő úr felszólalását örömmel hallottam, mert egyvalamire rámutatott a konkrét példa kapcsán: vigyázni kell itt a jogegyenlőség érvényesülésére, egy alkotmányos alapelv érvényesülésére. Csak egy kérdés feltevésére van még időm, mert 15 másodpercem van a két percből: nem sérül-e az egyenlőség, ha egy jogintézmény nem azonos feltételekkel működik mindenki számára? Vételi jogról van szó, és a bentlakó bérlő lakásvásárlási jogáról. Lehet-e, akár időbeli eltolódások okából, akár a körülmények megváltozásából ezen kör egyik részének más feltételeket engedni, mint a másik részének? Lehet-e egy másik körnek súlyosabb feltételekkel megengedni, lehetővé tenni azt a jogszerzést, amit egy korábbi kör könnyebb feltételekkel tudott gyakorolni?
Én azt gondolom, végig kellene gondolni ezt alkotmányossági szempontból is, és erre Mécs képviselő úr felvetése remek példa volt.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az ajánlás 16., 17. pontjához szólok. A 16. pontot illetően a bérlők általi elővásárlási jog kapcsán azért az is egy fontos szempont, és azt is el kell mondani, hogy a bérlők elővásárlási joga a bérlők számára egy védelem egy velük szembeni abszolút méltánytalan helyzet létrejöttétől, mert ha nem adatik meg nekik az elővásárlási jog vagy olyan feltételekkel gyakorolhatja a törvény szerint, amely feltételekre gazdaságilag képtelen, akkor egy új tulajdonossal szemben sokkal rosszabb pozícióba, adott esetben kiszolgáltatott pozícióba kerül, és a törvény ezzel szemben akar védelmet nyújtani. Tehát akkor, amikor harcolunk az ellen, hogy az elővásárlási jog gyakorlása kapcsán a vásárlási feltételek terhesebbek legyenek, akkor a bérlő számára ezt a védelmet kívánjuk biztosítani és erősíteni - ennyit a 16. ponthoz.
A 17. pontot illetően szerintem félreértette a képviselő asszony a módosító javaslatunkat, tudniillik az elhagyás esetén az eredeti szöveg marad, az eredeti szöveg pedig a kormányjavaslattól egy szóban tér el, hogy az elővásárlási jog mellett a vételi jog is megjelenik. Tehát a 17. számú javaslat a vételi jog elhagyásával függ kizárólag össze, kizárólag koherenciaproblémáról van szó, tessék elhinni, leírtuk a módosító javaslatunk indokolásában is, erről azonban majd az ötödik vitaszakaszban fogok beszélni, mert ott lesz a hatályba léptető rendelkezések kapcsán a vételi jog elhagyására vonatkozó rendelkezések megtárgyalására lehetőség.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az ajánlás 26. pontjával kívánok foglalkozni, amely a törvény hatályba léptető rendelkezéseivel kapcsolatos; nyilván nem a technikai természetű kérdésekkel, hanem olyan két, a hatálybalépés témaköre keretében rendezett kérdéssel, ami érdemi.
Az egyik a most hatályos lakástörvény 43. § (2) bekezdésének hatályon kívül helyezésével kapcsolatos. Ez a rendelkezés a következőképpen szól: “Az önkormányzati helyiségre - ha a törvény másként nem rendelkezik - a határozatlan időre kötött szerződést cserehelyiség biztosítása nélkül öt évig a 24. § (1) bekezdésben meghatározott eseteket kivéve felmondani nem lehet.ö Jelenleg tehát az önkormányzati tulajdonban lévő helyiség felmondására érvényben van egy ötéves felmondási jellegű időkorlát. Ezt a törvényjavaslat, a kormány javaslata 2006. március 31-ével javasolja hatályon kívül helyezni. Ezzel azt az alkotmányos összefüggésű problémát is látjuk, hogy az a bérlő, aki mondjuk tegnap-tegnapelőtt valamikor még ennek a szabálynak az érvényében bízva kötött bérleti szerződést, azt a bérlőt alkotmányos sérelem éri, ha ez a védettsége 2006. március 31-ével megszűnik. Mert hiszen ez a rendelkezés arra tekintettel került be annak idején a törvénybe, hogy nagyon sok önkormányzati bérlakásba milliós nagyságrendben ruháztak be a helyiségbérlők annak érdekében, hogy az a tevékenységük gyakorlására alkalmas legyen: ipargyakorlásra vagy kereskedelmi tevékenység gyakorlására. Úgy gondoltuk, hogy ilyen helyzetben a rövid időtartamú felmondások méltánytalanok.
Természetesen elfogadjuk azt, hogy ezt az ötéves időt meg kell szüntetni, azonban a hatályba léptetés kapcsán az időbeli folyamatosságot biztosítani kell, ezért e tekintetben az a javaslatunk, hogy 2010. március 31-én lépjen ez a rendelkezés hatályba - addig már nem egészen öt év van egyébként hátra -, de egy ilyen törvényi rendezés mellett mondható az minden jövőbeni bérleti szerződésnél, hogy tudta, hogy ez a védettség záros határidőn belül megszűnik. Kérjük tehát ennek a módosító javaslatunknak a támogatását.
Ugyanebben a javaslatunkban szerepel a vételi jog kiiktatására vonatkozó rendelkezések elmaradására tett javaslatunk. Kicsit komplikált, de akkor még egyszer mondom: tehát a kormány a törvényjavaslatában arra hivatkozással, hogy a vételi jog gyakorlásának lehetősége megszűnt, arra tesz javaslatot, hogy a vételi jogra vonatkozó szabályozás ab ovo maradjon most már ki a törvényből. Voltaképpen alapirányában ez egy logikus elképzelés. A probléma abban áll, hogy a vételi jog gyakorlása nem rendeződött mindenki tekintetében megfelelően.
Mécs képviselő úr most vetette föl egy olyan aspektusát a dolognak, ami példa lehet megint arra, amiről én itt most beszélek. Más olyan esetekről tudok, amikor még határidőben - tehát 1994-ben, majd a meghosszabbított határidő, ha jól emlékszem, ’95 volt; hónap, nap szerint nem tudnám hirtelen fejből megmondani -, tehát a vételi jog gyakorlására előírt eredeti határidőben megtett vételi jogi nyilatkozatok alapján sem történt meg a tulajdonjog rendezése. Vannak ilyen esetek a területek rendezetlenségéből adódóan; Devánszkiné képviselő asszony is beszélt a területek rendezetlenségéből adódó függő jogi helyzetről.
A törvényjavaslat tesz ugyan egy javaslatot ennek a kezelésére. Azt mondja, hogy a bíróság előtt induló, illetve a bíróság előtt folyamatban levő ügyekre még majd alkalmazni kell a vételi jog szabályait. Ott rendben is van a dolog, ott a szöveg egyértelmű, hogy “a bíróság előtt folyamatban levőö. De mi az, hogy “a bíróság előtt indulóö? Ezzel a jogi kategóriával én nem igazán tudok mit kezdeni. Bizottsági ülésen a kormány képviselője azt válaszolta, hogy ezt a szöveget - remélem, jól emlékszem - a Legfelsőbb Bírósággal egyeztették. De akkor is azt kell mondjam, hogy köszönettel vesszük ezt az információt, de a tökéletes jogbiztonságot mégiscsak az fejezné ki, ha ez nem egy akár csak legfelsőbb bírói értelmezésen múlna; azért a jogegységi határozat még nincs a zsebünkben. Arról nem is beszélve, hogy időről időre felrepülő vitatéma a jogegységi határozat alkotmánybírósági döntése. Egyezzünk meg tehát abban, hogy minden elismerésünk és tiszteletünk természetesen a Legfelsőbb Bíróság azon jelzése felé - nem akarom kétségbe vonni, hogy ez nyilván megtörtént -, hogy ez a normaszöveg jó lenne, mégis azt mondjuk, hogy a jogbiztonság elveinek leginkább az felelne meg, ha a törvény teljesen egyértelmű lenne e tekintetben, és semmiféle jogértelmezésre nem lenne szükség.
Ezért azt mondjuk, hogy a vételi jogra vonatkozóan a törvényben szereplő szabályok nyugodtan bent maradhatnak a törvényben, mert senkinek sem ártanak. Vételi jogot gyakorolni már úgysem lehet. Ahol tehát a törvény rendelkezései alapján az eredetileg megszabott határidőben megtörtént a vételi jog gyakorlása, sőt az alapján végbement a tulajdonjog rendezése, ott a törvény eme rendelkezéseinek kétségtelenül nem lesz semmi szerepe, de nem is zavar senkit. Ott viszont, ahol ilyen függő jogi helyzetek vannak, vagy olyan probléma van, amiről Mécs képviselő úr beszélt, vagy esetleg olyan probléma van, amivel nem találkoztunk, mert egyáltalán nem biztos, hogy mi most itt minden problémával találkoztunk, akkor ott fog kisegítésül állni a törvényben a vételi jog szabályozása.
Tisztelettel kérjük, gondolják meg ezeket az érveket. Nem fontos most ezeknek a rendelkezéseknek a törvényből való kiiktatása. Ha azt mondjuk és azt gondoljuk, hogy ezek bent maradhatnak a törvényben, semmi bajt, semmi kárt nem tudnak okozni, de függő jogi helyzetek vagy még esetleg később előbukkanó, de a kérdéskörrel összefüggő jogi problémák megoldása szempontjából még jól jöhet nekünk, ha ott vannak a törvényben ezek a szabályok.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): (Hangosítás nélkül.) Elnök úr, a gép nem működik, azt jelzi, hogy a kártyát helyezzem be. Igennel szavaztam az imént.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Béki Gabriella és dr. Vidorné képviselőtársaink felszólalására szeretnék reagálni. Elhangzott azokban ugyanis egy gyakorta hallott téveszme, ami ezen a vitán túlmenően is elő szokott fordulni, nevezetesen, hogy az állam alkalmi beavatkozását a szocializmussal azonosítják.
(12.00)
Ez, kérem, merőben téves! Az állam jogállami eszközökkel történő alkalmi beavatkozása a piacgazdaság működésébe összeegyeztethető a magántulajdonra épülő piacgazdaság rendjével, és nem is új keletű dolog ez. Voltaképpen a XIX. század végétől jelentkezik ez az igény, és aztán lesz is erre példa. A szociáldemokrácia célkitűzései is, valamint a keresztényszociális gondolat is célul tűzi ki ezt, és egyiket sem lehet a szocializmussal azonosítani. Úgyhogy ilyesfajta hivatkozást ne tessenek tenni, mert az merőben félrevezető. A szocializmus a piacgazdaságnak egészében történő kiiktatását jelentette. A szocializmus a piac értékmérő szerepe egészének megszüntetését jelentette, és egyben jelentette egy voluntarista, államközpontú elosztási rendszerrel történő helyettesítését. A szocializmus a magántulajdoni rend szisztematikus felszámolását jelentette, nem pedig adott esetben egy-egy alkalmi államosítást, amire szerte Nyugaton számos esetben láttunk és láthatunk példát.
Nagyon kérem tehát, akár ebben a vitában, akár más vitában is, hogy azt az egyébként elfogadott szerepét az államnak, ami egyébként szerintem korigény is, hogy az állam alkalmilag, társadalmi érdekek érvényesítése szempontjából (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) beavatkozik a piacgazdaság működésébe jogállami eszközökkel, ezt ne tessenek szocializmusnak minősíteni, mert ez félrevezeti az embereket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslattal kapcsolatosan az alkotmányügyi bizottságban ellenzéki oldalról a következő kisebbségi véleményt fogalmaztuk meg.
Egyetértünk azzal, hogy egy lobbitörvény megalkotására valóban szükség van, mert mi is úgy gondoljuk, hogy ez hozzájárulhat a közélet átláthatóságának növeléséhez, az érdekérvényesítő és érdekközvetítő törekvések törvényes és tisztességes keretek között tartásához.
A mi elgondolásunk és a törvényjavaslat alapiránya között azonban lényeges koncepcionális különbség van, amelyet már a miniszter úr is érintett az expozéban, és Kis képviselőtársam is; nevezetesen, hogy megítélésünk szerint a lobbizás tevékenysége kizárólag a jogalkotás folyamatára fogadható el. Nem értünk egyet azzal a kormányelképzeléssel, hogy a lobbizás mindenféle közhatalmi jellegű döntésre kiterjedjen, így például a hatósági döntésekre, mérlegelésen alapuló más döntésekre vagy pályázatok elbírálására, és még sorolhatnám az egyéb, a lobbizástól véleményünk szerint megóvandó döntési helyzeteket.
Felvetettük azt is, hogy a törvényjavaslat megoldásai a civil szervezetek érdekérvényesítő tevékenységét háttérbe szoríthatják, ami már e vita megkezdése előtt joggal váltotta ki e szervezetek bírálatát. Lesznek ugyanis szép számmal olyan társadalmi szervezetek, érdek-képviseleti szervek, amelyek nem tudják, vagy nem akarják az érdekérvényesítésüket üzleti alapokra fektetni. Kérdés, hogy a nem üzleti alapon folytatott érdekérvényesítés visszaszorulhat-e a lobbizással szemben. Ez a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, voltaképpen a pénz hatalmáról is szól.
A bizottsági ülésen kifejezést adtunk azon véleményünknek, hogy a korrupció elleni fellépés, és ennek jegyében a lobbizás törvényesítése ne legyen szétválaszthatatlanul összekötve a pénz hatalmának növelésével. A bizottsági vita során utaltunk arra is, hogy a törvényjavaslat több pontja házszabályi, illetőleg képviselői jogállási kérdést érint, anélkül, hogy a vonatkozó kétharmados jogszabályok megfelelő módosítására vonatkozó rendelkezést a javaslat tartalmazná. Az ez alól kivételként említhető, a képviselői érintettségre vonatkozó bejelentési kötelezettséget pedig a javasolt formában - az Országgyűlés gyakorlati működése tapasztalatainak ismeretében - aggályosnak tartjuk.
Azt is kifogásoltuk, hogy bár a javaslat rendelkezik arról, hogy az országgyűlési képviselő, akinek feladata a közérdek egyetemes érvényesítése, nem lehet lobbista, ezt a tilalmat azonban a javaslat nem köti össze szankcióval, azaz a tilalom megsértése nem valósít meg mandátumvesztéssel járó összeférhetetlenséget.
A jelzett koncepcionális eltérésre, a törvényjavaslatban szereplő problémák megoldatlanságára és a javaslatnak az elmondottak kapcsán érzékelhető kidolgozatlanságára tekintettel a törvényjavaslatot az alkotmányügyi bizottság kisebbsége nem tartja általános vitára alkalmasnak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Híven a két szakaszból álló módosító javaslathoz, magam is nagyon rövid leszek, csupán annak a bejelentésére szorítkozom, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség az országgyűlési határozati javaslatot támogatja. (Taps.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a törvényjavaslatnak a vitája kapcsán Soltész Miklós frakciótársam kivételével valamennyi képviselőtársam - számomra legalábbis úgy tűnt - felszó-la-lásában a törvényjavaslat erényének tekintette és megelégedéssel nyugtázta, hogy sikerült megoldást találni arra a helyzetre, hogy a kormány elmulasztotta feladata teljesítését. Erényként fogják fel azt a megoldást, hogy íme, mulasztás történt, de nem baj, mert hát akkor megváltoztatjuk a törvényt, és azt a határidőt, amit eddig nem tartott be a kormány, kitoljuk 2010-re és 2013-ra.
Engedjék meg, hogy én ebben a megelégedésben ne vegyek részt. Nekem ez nem tetszik. Sisák képviselő úr int, hogy ő sem repesett ettől; valóban így volt. Engedjék meg, hogy én ezzel a hozzáállással alapvetően vitatkozzam. Miről van szó? Arról van szó, hogy ez a törvényjavaslat egy törvénysértést legalizál. Erről van szó. Lehet sopánkodásnak nevezni azt, amit most mondok - Kapás képviselő úr a bizottsági vélemény ismertetésekor erről beszélt -, hát igen, sopánkodni akarok. Elfogadhatatlan megoldásnak tartom, hogy egy törvényi határidő megsértését úgy orvosoljuk, hogy más törvényi határidőt írunk elő, és a fogyatékosok legfeljebb várnak még öt vagy nyolc évet, amíg a problémájuk megoldódik. Ez elfogadhatatlan! De a fogyatékosok problémáján túlmutatóan is elfogadhatatlan. Milyen hozzáállást, milyen véleményalkotást fog ez az állampolgárokban kelteni a törvények súlyát, megbízhatóságát, komolyan vételét illetően? Miféle törvények azok, amelyek törvénysértésekhez igazodva módosulnak, és törvénysértéseket akarnak megerősíteni? Ennyit a határidő-módosítás kérdéséről.
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Ország-gyűlés alelnöke foglalja el.)
A másik: a 4. § tokkal-vonóval alkotmányellenes, tisztelt képviselőtársaim. A 4. §-ban arról rendelkezne ez a törvényjavaslat, hogy az eljáró hatóság és mindenki más, aki ezt a törvényt egyedileg alkalmazza, egy alapvető jogot a saját belátása szerint elvégzett teszt alapján korlátozhat. Az alapvető jogok korlátozhatóságával kapcsolatos tesztet, a szükségességi-arányossági tesztet csak az Alkotmánybíróság alkalmazhatja, és ennek a gyakorlása nem ruházható át egyes személyekre anélkül, hogy az alapvető jogok korlátozásának a konkrét törvényi szabályozása megtörténne. Ez ellenkezik az alkotmány 8. § (2) bekezdésével, hadd idézzem, hogy világos legyen mindenkinek: "Alapvető jogokat és kötelességeket törvényben kell szabályozni, és alapvető jogok lényeges tartalmát törvény nem korlátozhatja." Hát akkor milyen alapon fogja egy hivatalnok korlátozni? De ellentétes ez a jogbiztonság követelményével is, ami a jogállamiság mellőzhetetlen eleme. S azt, hogy "Magyarország független, demokratikus jogállam", szintén megtalálják az alkotmány legelső rendelkezései valamelyikében.
Egy további kérdés, tisztelt képviselőtársaim, amit érinteni szeretnék, az a törvényjavaslat 7., 8. és 9. §-ával kapcsolatos. Itt olyan rendelkezéseket találunk, amelyekkel egyetértek, és amelyeket fontosnak tartok. Gyakorlatilag a törvény eredeti formájával mellőzött, méltánytalanul és logikátlanul margóra szorított bírósági eljárás jogállami súlyát és szerepét teszi helyre. Ez helyes dolog. Ami viszont helytelen, és amiért erre külön kitérek, tisztelt képviselőtársaim: azt, hogy ez a törvény, amit módosítunk, és helyre teszünk ezekkel a rendelkezésekkel, ilyen hibáktól hemzseg, ezt mi elmondtuk három évvel ezelőtt a törvényjavaslat vitájában.
(17.00)
Akkor senki nem hallgatott ránk. Most, három év múlva, miként az indokolásból kiderül, a bíróságok és a jogalkalmazás során jelzett tapasztalatokat figyelembe véve kényszerülünk rá ennek a módosítására.
Miért nem hallgattak akkor az ellenzéki véleményekre? Akkor nem állhatna elő az a helyzet, ami megint csak túlmutat a konkrét törvényjavaslaton, hogy egy 2003-ban, nem egészen három évvel ezelőtt elfogadott törvényt kell újra módosítani. A hibákba való visszaesés most is kísért.
Tisztelt Országgyűlés! Itt jelezték a kormánypárti bizottsági előadók, hogy az országgyűlési biztosok kritikával éltek a mostani törvényjavaslattal szemben is, és ez a kritika nem került figyelembevételre, láthatóan nem szívlelik meg a törvényjavaslat előterjesztői, vagy a hozzászólásokból is kitűnően ezeket az észrevételeket nem veszik figyelembe. Ugyanolyan hibákat fogunk elkövetni, mint amilyeneket három évvel ezelőtt követtünk el.
Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testületével kapcsolatosan egyetértek a Béki Gabriella által elmondottakkal, legfeljebb engedje meg, képviselő asszony, hogy akár ennek kapcsán, akár más hasonló helyzetekben egyfajta SZDSZ-es hozzáállást kifogásoljak. Önök nemegyszer kemény kritikát mondanak a kormány által előterjesztett javaslatokat illetően, azután a végén mégis megszavazzák. Akkor mi értelme van, már ne haragudjanak?! Mi a célja? Akkor egyszer vegyék már a bátorságot, ettől a törvénytől nem fog tönkremenni a kormány, még csak le sem fog mondani, egyébként sem mond le ez a kormány. Nyugodtan meg lehet buktatni ezt a törvényt, ha ez nem jó, és esetleg csak a jó részeit elfogadni egy más javaslattal, más megoldást teremteni rá.
Egyébként hadd jegyezzem meg: messzemenően elméleti dolog, de önmagában számomra az is érthetetlen, ha egyáltalán akar a kormány egy ilyen testületet, ezt törvénybe akarja foglalni. Az alkotmány felhatalmazza a kormányt, hogy az államigazgatási feladatok megoldására létrehozhasson szerveket. Különben mellékesen megjegyzem, ez a testület nem lesz a kormánytól független, ellentétben az indokolásban írtakkal, mert összes tagját a miniszterelnök nevezi ki, és a felmentéssel kapcsolatos feltételeket is a miniszterelnök állapítja meg.
Általánosságban szeretnék arra hivatkozni a törvényjavaslat kapcsán, és a mostani ülésszakunkra jellemző problémaként szóvá tenni: azáltal, hogy két hét múlva a Ház befejezi a munkáját, technikailag lehetetlen módosító javaslat elfogadása. Tehát nem adják meg az esélyét sem annak, hogy ezt javasoljuk, mert ha a módosító javaslatot benyújtjuk, netán megszavazzuk, akkor a törvényt ez az Országgyűlés már nem tudja zárószavazáson elfogadni. Ez önmagában árulkodik arról, mit gondolnak önök a túloldalon a törvényalkotásról és az Országgyűlés szerepéről.
Befejezem, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Országgyűlés. Tanulni kellene végre már a hibáinkból, és félő, hogy sok tekintetben ez most sem történik meg.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarok mellékvágányra csúszni, de Béki Gabriella észrevételére szeretnék visszatérni. Képviselő Asszony! Valóban egyszer-kétszer volt a négyéves ciklus alatt példa arra, hogy önök a saját kritikájukhoz következetesen ragaszkodva valamilyen módosító indítványt nem szavaztak meg, az nem is született meg.
Egyébként tudnék más példákat is mondani. Itt volt a lakástörvény. Itt ül Bőhm András képviselő úr, aki vezérszónokként darabokra szedte a törvényt, az SZDSZ mégis támogatta. Vagy nagyon kíváncsi leszek, nézzük majd meg, mi lesz a lobbitörvény sorsa. Úgy emlékszem, ott is nagyon kemény SZDSZ-es kritika hangzott el. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.
Én csak arra szerettem volna utalni, azt gondolom, a törvényhozó hatalom autonómiájából - általában és elvi értelemben mondom - világosan következik az, hogy lehet a koalícióban részt vevő képviselőcsoport egyikének-má-sikának, a képviselőknek a saját véleményükhöz következetesen ragaszkodva nemet is mondani olyan javaslatokra, amelyeket valójában nem tudnak támogatni, és szerencsétlen dolog, ha ez csak a retorikában jelentkezik, de a szavazatokban nem. Ehhez kívántam észrevételt tenni.
Egyébként azt gondolom, ennek a törvénynek az általános vitája szempontjából ez egy mellékszál.
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség támogatja Répássy Róbert és Deutsch-Für Tamás képviselő urak előterjesztését. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Ellentétben a most elhangzottakkal, igenis valljuk, hogy fontos célokat tűz ki ez a törvényjavaslat, és egyáltalában nem értünk egyet az imént elhangzott felszólalásban azzal a megközelítéssel, hogy itt pusztán kampánycélokról van szó.
Répássy képviselő úr világosan részletezte azokat a szempontokat, amelyek ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztését indokolták. Ezen túlmenően, képviselő úr figyelmét felhívom, hogy a büntető törvénykönyv már most is tartalmaz olyan szabályokat, ahol például a kiskorú sértetti mivolt büntetőjogi értékelésre kerül, és a kiskorú sérelmére elkövetett cselekmény súlyosabb megítélés alá esik. Ilyen például a nemi erkölcsöt sértő bűncselekmények köre.
De hogy mennyire nem kampánytémáról van szó: szeretnék hivatkozni arra, hogy a nemzetközi gyakorlat is fokozott figyelmet fordít a gyermekek, a koruknál, állapotuknál fogva kiszolgáltatott helyzetben lévők védelmére. ENSZ-deklarációra, uniós dokumentumokra is lehet e körben hivatkozni.
Végezetül arra szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni, hogy sajnos az újabb hónapok eseményei is azt igazolják, hogy a közbiztonság romlik, olyan súlyos bűncselekmények elkövetésére került sor a közelmúltban, taxisgyilkosságra gondolok, túszejtő terrorcselekményre, lövöldözésekről, akár így is mondhatnám, tűzharcról hallunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) olykor hírt rádióban, televízióban. Úgyhogy mindenképpen indokolt végiggondolni a büntető jogszabályok szigorításának a kérdését, és ennek a legfontosabb elemét (Az elnök ismét csenget.) tartalmazza ez a törvényjavaslat.
Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételét. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)