Felszólalás adatai

LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Úgy is mondhattam volna, tisztelt parlamenti nemzeti csúcs, hiszen a szombati nemzeti csúcs után, amely a szélesebb értelemben vett közélet és a gazdaság szereplőit is integrálta, most a labda nálunk van. A politika által, a pártok által, a jogalkotás által elvégezhető feladatok nagy részét itt a parlamentben kell megoldanunk. Segített-e ebben, és ha igen, akkor mit a szombati nemzeti csúcs?

Úgy gondolom, a nemzeti csúcsnak három funkciója volt. Már annak is örültem volna, ha egyet teljesít, de mind a háromban előrelépett. Az első feladata az volt, hogy megmutassa, nehéz helyzetben az ország különböző szereplői képesek a közös gondolkodásra. A második feladata az volt, hogy világossá tegye a különböző álláspontokat. A harmadik pedig az, hogy ha lehet, továbbvihető, továbbgondolható javaslatokat fogalmazzon meg a válság kezelésére.

Ami az első feladatot illeti: furcsa dolog, de itt a mondandókkal legalább egyenrangúan sokat ért a kép maga; a közös asztal, amely mellé most olyanok is odaültek, akik már jó régen nem állnak szóba egymással. Ez a kép, ha el nem rontjuk, önmagában fontos üzenet, fontos üzenet kifelé, a piacoknak, és fontos üzenet belföldre is. Hiszen, ahogy egy reggeli tévébeszélgetésben már módom volt fölidézni, a magyar történelem egyik szimbolikus, szinte kimerevített filmkockája az a kép, amikor Zápolya távol marad a mohácsi csatából, nem segít, mert baja van az éppen aktuális magyar hadvezérrel. Nos, egy olyan országban, amely ezen a történelmi képen nevelkedett, már az is fontos üzenet, hogy Zápolya és más hadurak jórészt most eljöttek. Lehet, hogy csak azért, mert saját katonáiknak se tudták volna elmagyarázni a távollétet, de a jelenlét már önmagában fontos üzenete volt ennek a találkozónak.

A második feladat az álláspontok világossá tétele volt. Azonnali egyetértést senki sem remélt, de világos pozicionálásra sor került, és ez is jó. Jó, hogy kiderült, korábbi hagyományos politikai és társadalmi választóvonalainkat most felülírta egy új szempont, egy új megközelítés. A többség a biztonság és a stabilitás oldalán állt. A biztonságot szolgáló javaslatokkal volt képes átlépni saját érdekein, saját korábbi árnyékán. A többség pontosan tudta, hogy a biztonság elleni megbocsáthatatlan merényletet jelent, ha valaki még mindig felelőtlenkedik, még mindig az ígéretlicitbe száll be a felelősségverseny helyett. Azt hiszem, ez volt, ha szavaztunk volna, az a többség, amit a nemzeti csúcs elért volna: szavazatot a biztonság és a stabilitás oldalán. Tanulság ez mindnyájunknak itt a parlamentben. Mert aki még mindig a régi viccnek megfelelően a vonatokat robbantgatja, annak azt üzente ez a csúcs, kérem szépen, tessék észrevenni, ez most másik háború. Ez nem az a háború, amit a pártok egymás ellen vívnak. Ez az ország védekező háborúja a biztonságért, a gazdaság, a munkahelyek, a kis egzisztenciák biztonságáért.

Ez a választóvonal most már nem pártok között húzódott, hanem a biztonság mellett állást foglalók és a még mindig a biztonság elleni merényleteken gondolkodók között. De ez a választóvonal, azt remélem, szemben a korábbiakkal, igenis átléphető és át is lépendő. Meg kell értenünk, hogy nem egymás elleni, értelmetlen harci jelszavakra van szükség. Mert mit gondoljak akkor, ha valaki gigantikus megszorításnak nevezi önmagában azt, hogy a családi pótlék emelésére szeptembertől kerül sor, olyan valaki, aki annak idején se januárban, se szeptemberben nem emelte? (Taps az MSZP soraiban.) Ha ez most gigantikus megszorítás, akkor az annak idején valóságos galaktikus méretű volt, mondanám, ha nem gondolnám úgy, hogy nincs értelme az ilyenfajta jelszavaknak. Jó, hogy most a biztonság erősítésére, noha egymással vitázó javaslatok, de javaslatok születtek. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Idő!) Aki meg még mindig merényletet tervez a biztonság ellen, és vonatokat robbantgat, annak azt üzente a csúcs, óvatosan, a vonaton mindnyájan rajta ülünk.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)