Felszólalás adatai

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Az árvíz elleni védekezés ösztöne már akkor kialakult a magyarságban és magasrendűvé fejlődött ki, amikor még a Tisza Magyarországon eredt és Magyarország területén ömlött bele a Dunába. Ennélfogva semmi különös nincs abban, hogy most ezek az árvizek ekkora társadalmi megrendülést, segítőkészséget, együttérzést hívnak elő a magyarságból, és abban sem - hála istennek -, hogy a lehető legeredményesebben tudunk védekezni.

Mi örülünk annak, hogy a kormány nemcsak helyreállítani akar, hanem újjáépíteni akar, örülünk annak, hogy pénzt és áldozatot nem kímélve segítségére akar sietni a beregi társadalomnak; annak is, hogy a gátak megerősítésére törekszik, és annak is, hogy lehetőség szerint új rendszerben gondolkozik, már ami az árvizek kivédését illeti.

Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra. Mint ahogy ezt az árvizet már '98-ban is előre lehetett jelezni, és ezt mi meg is tettük, most is teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy nem ez volt az évszázad legnagyobb árvize, csak az első volt. Addig, amíg a vízgyűjtő területen a jelenlegi állapotok állnak fenn - és ez nem Magyarországon van sajnos most -, addig hasonló árvizekre, sőt ennél nagyobbakra, mindig nagyobbakra és nagyobbakra lehet számítani. Ugyanis minden egyes ilyen lezúduló víztömeg lemossa maga előtt a hegyek talaját, amelyeken már nincs erdő, és így pillanatok alatt eljut a kivédhetetlenül nagy víztömeg a Tiszába. Ezért tehát az a kötelességünk, kormánynak, nemzetnek együtt, hogy egy olyan védekezési rendszert alakítsunk ki - erre már többen céloztak itt az előttem szólók -, amely nemcsak a gátak magasításával, hanem egy új rendszer kiépítésével védekezik mind a Tisza magyarországi partjain, mind pedig a túlnani partokon az árvíz ellen. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor mindig el fogunk jutni ebbe az állapotba, hogy az árvíz kártétele ellen kell védekeznünk.

De van sajnos egy másik feladatunk is. Ez az árvíz olyan időben következett be, amikor az országot tulajdonképpen, ha jól megnézzük, aszály sújtotta, egy téli aszály. Az a kérdés, hogy megvalósíthatóak-e olyan tervek, amelyek ezeket a kora tavaszi vagy tél végi árvizeket úgy vezetik el, hogy később ezek a vizek az ország területén maradnak, és öntözésre, egyéb célú felhasználásra is alkalmasak. Erre kellene felkészülnünk, egy egész másfajta gazdálkodásra, különösen ezeken a beregi és tiszaháti vidékeken, ahol úgyszólván az életben maradásnak egyetlen lehetősége ez. Tudom, hogy ez nagyszabású, jelen gazdasági erőnket szinte meghaladó terv, mégis csak erről szabad beszélni, csak egy ilyen terv szakemberek által való elkészíttetését és fokozatos nemzeti összefogással való megvalósítását érdemes célul kitűzni, mert különben mindig árvíz ellen kell védekeznünk, és soha nem tudjuk, hogy mit hoz a következő árvíz. A magyarságnak kell hogy erre is ereje legyen, mégpedig úgy, hogy a szomszédos államokkal összefogva, a Kárpátalja és Erdély ezen vidékén élő magyarokat is megsegíti, mert ez is éppen olyan kötelességünk, mint a beregi nép megsegítése.

Mikor tehát üdvözöljük a kormány ezen törekvéseit, fel kell hogy hívjuk ezeknek a további hatalmas lépéseknek a megkezdésére, megtervezésére és a nemzet számára való előterjesztésére. Ebben mi minden segítséget a magunk részéről megadunk. Köszönöm a szót. (Taps.)