Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csapody Miklós frakcióvezető-helyettes úr, MDF.

DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Van Magyarországon egy jelképes sírhely. Nyolc éve avattuk Bácsalmáson, a neve: a szülőföldjükről elüldözött népek emlékműve. Ez Európában az egyetlen ilyen emlékhely, azok jelképes sírhantjaként, akik magyarok, svábok, szudétanémetek, lengyelek, zsidók vagy bármely más nemzetbéliek voltak, és akiknek ezért kellett elhagyniuk őseik szülőföldjét. Ez a síremlék azoké, akiket nemzeti hovatartozásuk, fajuk vagy vallásuk miatt nemzetekként sokmilliós tömegben deportáltak, öltek meg vagy üldöztek el a bizonytalanságba a különféle tomboló, úgynevezett nemzeti őrületek terrorista hatalmai, az emberirtó eszmék állami keretlegényei, a magyargyűlöletre is mindig kész náci és kommunista bosszúállók, néha nem is a nemzetek közösségének, a nagy nemzetek segédlete nélkül.

Ki beszél ma már az örmények kiirtásáról? - kérdezte Hitler, a holokausztra készülődve. Akkor, Bácsalmáson egy Erdélyből Magyarországra települt szamosújvári örmény magyar állt mellettem, kezében egy szál virággal. Azt mondta: ez a megölt, megtizedelt népek emlékműve is, így tehát az örményeké is, a keresztény örményeké, akiket a török hatóságok az I. világháborúban, 1915 tavaszán deportáltak az Oszmán Birodalom keleti vilajetjeiben és másutt is.

Közöljétek az orosz parancsnokkal - mondta Sakir kormányzó Erzerum orosz elfoglalása előtt -, hogy ha a város török lakóinak csak egy haja szála is meggörbül, valamennyi életben maradt örményt felkoncoljuk. A mi szent célunk, hogy Isztambultól Indiáig és Kínáig kizárólag muzulmán népek uralkodjanak.

Az úgynevezett ifjútörökök már 1910-ben kiadták a jelszót Szalonikiben: “Törökország a törököké!ö. Azt pedig az albánok, de mi, magyarok és horvátok is nemrég, a véres délszláv háborúk évtizedében megtapasztaltuk, mit jelent a mondat: “Szerbia csak a szerbeké!ö. 1910-ben a törökök azt mondták az örményekről: megpróbáltuk a gyaurokat - azaz minket, magyarokat - oszmánokká gyúrni, de nem sikerült, így most kénytelenek vagyunk a végső eszközhöz, a fegyverrel való megsemmisítésükhöz folyamodni.

Tíz évvel ezelőtt magam is láthattam, mit jelentett a pusztítás, nyolcvanévnyi szovjet uralommal súlyosbítva. A Szevan-tónál és Ecsmiadzinban, az örmény katolikusok Esztergomjában megfordulva tanúja voltam harminc évszázad örmény kultúrájának, mint ahogy annak is: a táj, ősi városok és várak, templomok és kolostorok kereszteskövek romjaival van teleszórva.

Tisztelt Országgyűlés! Kilencven évvel ezelőtt másfél millió örmény esett áldozatul a tervszerű, kegyetlen mészárlásoknak. Ez volt a Musza Dagh negyven napja, amit az idősebbek Franz Werfel világhírű regényéből is ismerhetnek. Most, ezekben a napokban nem csak Örményország népe, nem csak az erdélyi és a magyarországi örménység az ősi örökség ápolói, és nem csak a világ minden országában élő örmények emlékeznek az áldozatokra.

A berlini parlament pártjai ritka egyetértésben szólították föl a török kormányt, hogy fenntartások nélkül tisztázza szerepét az ártatlan örmények elleni népirtásban. Nem egy német képviselő a németek felelősségére is felhívta a figyelmet, mivel Berlin annak idején, tekintettel az Ankarával megkötött katonai szövetségére, az I. világháborúban nem vetette fegyvertársa szemére a deportálásokat és a vérengzéseket.

Most, amikor a Magyar Demokrata Fórum nevében kegyelettel emlékezem meg az örmény holokausztról a Magyar Országgyűlésben, természetesen nem Törökországról beszélek, hanem a másfél millió áldozatról szólok, mint ahogyan a Terror Háza sem a náci és a kommunista gyilkosok emlékműve, hanem azok emlékét idézi, akiket elpusztítottak.

Mi, magyarok tudjuk, mit jelent megtizedeltnek, kitelepítettnek, deportáltnak, elhurcoltnak, megsemmisítettnek, halálba küldöttnek lenni. Ezért nemcsak az elpusztított népek emlékműve előtt lélekben, hanem itt, a parlamentben is részvéttel emlékezünk az örmények ellen elkövetett népirtásra a genocídium kezdetének kilencvenedik évfordulóján.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: A kormány nevében Bársony András úr, a Külügyminisztérium politikai államtitkára kíván reagálni.

(9.30)

BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Először is szeretném elmondani, hogy örömmel hallgattam a felszólalását e tragikus évforduló kapcsán. Mindenekelőtt azért, mert azt gondolom, hogy minden jóérzésű ember számára elgondolkoztató mindaz, ami kilencven évvel ezelőtt és az azt megelőző időszakban Európa és Ázsia kapujában történt. Örményország, az örmény nép fiainak majd felét vesztette el, legalábbis abban a térségben, ahol ezek a szörnyűségek megtörténtek. Magam is azok közé tartozom, én is annak a generációnak vagyok tagja, amely számára valószínűleg meghatározó irodalmi élményt nyújtott Franz Werfel könyve.

Ugyanakkor azt is látom, hogy a mai politika nem mér egyenlő mércével. A mai Németország kormányát senki nem támadja azért, amit a nácik hatvan évvel ezelőtt elkövettek, de nem ugyanezt érzem más népek, más országok esetében. Ön nagyon pontosan meghatározta a felszólalásában, hogy nem Törökországról, hanem a genocídiumról beszél. Magam is úgy gondolom, hogy mindazt, amit az ottomán birodalom ott - de nem csak ott - elkövetett, az a történelmi bűnök kategóriájába tartozik. Ugyanakkor azt is látom, hogy a mai politika a kilencven, hatvan vagy akár száz-száztíz évvel ezelőtt történteket időnként sajátságos módon próbálja felhasználni céljai elérésére.

Én is egyetértek azzal, hogy ami kilencven évvel ezelőtt történt, az feltáratlan, azzal kapcsolatban egy nép nem kapott történelmi elégtételt, talán azért, mert soha nem kínálkozott hozzá megfelelő politikai légkör sem abban az országban, amely okkal és joggal utódja az ottomán birodalomnak, sem a tágabb európai közvéleményben. Itt volna az ideje, hogy minden részletét feltárjuk ennek az emberi katasztrófának, és kimondassék végre a történelmi igazság, és szolgáltassék igazság az örmény népnek, amely valóban genocídium áldozata lett.

Információink szerint a Török Köztársaság kormánya kinyitotta az összes archívumát, ami rendelkezésre áll, és reméljük, hogy az a felajánlás, amely úgy szól, hogy történészekből álló bizottság végre vizsgálja meg hitelesen, hogy mi történt kilencven évvel ezelőtt, utalva arra az egyébként több mint félmillió török áldozatra is, aki az akkori időszak harcainak lett az áldozata, valóban megfelelő módon kerüljön a nemzetközi közvélemény elé.

Osztozva az örmény nép gyászában, megemlékezve az akkor történtekről, azt kell mondjam, az igazi európai megoldás az volna, hogy nemcsak ez a katasztrófa, hanem minden hasonló katasztrófa, amelyet népek ellen elkövettek, és amelyek még ma is magukra vonják a bűnös nép, a bűnös nemzet teóriának valamifajta pecsétjét nemcsak Törökország és az örmények akkori konfliktusában, hanem sok más esetben, a történelem asztalán végre megfelelő módon elbírálásra kerüljön. Azt gondolom, a céljaink és a szándékaink ebben abszolút közösek, és a Magyar Köztársaság kormánya ezt nemcsak Törökország és Örményország, a törökök és az örmények konfliktusában, hanem valamennyi európai nép konfliktusában így gondolja.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)