Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kezdem azzal, hogy igennel szándékozom szavazni az előttünk lévő törvényjavaslatra. Szeretném remélni, semmi olyan nem történik a következő percekben, napokban, hogy ezt meg kelljen változtatnom.

Amikor ezt mondom, akkor nem sorolok fel érveket, mert nincsenek makulátlan érvek bizonyítani, hogy ez aztán a mennyország, ez egy nagyszerű dolog. Nem erről van szó. Én azért javasolom, tisztelt Országgyűlés, hogy nézzük meg még egyszer higgadtan és történelmi távlatban is a témát, hogy másképpen érezzük magunkat. Hogyan is? A kérdés az, hogy mi lesz, ugyanis ez az aktus, ez a szavazatunk nem azt jelenti, hogy mostantól fogva kőbe vésődik valami, Mózes lehozza a két kőtáblát, és ötezer évig az kőbe van vésve. Én az egész folyamatot, ami itt ma történik, olyannak tekintem, mint egy lépés és továbblépés. Amit most elérünk, tisztelt Országgyűlés, itt és különböző alkalmakkal, az pozitívum. Amit nem értünk el, arról nem mondunk le.

Nem azt látom én, hogy a mai nap során, mivel nem szerepel a lista tetején az autonómia, hogy az autonómia nem fontos kérdés számunkra. Igen - hogy hogyan fog megvalósulni és mikor? Majd a magyarok a világnak abban a részében, Erdélyben, a magyarok itt és barátaink szerte a világban - majd ez megtörténik. Attól függően, hogy milyen okosak leszünk, és hogyan csináljuk. Honnan tudom, hogy megtörténik? Mert hasonló dolgok megtörténtek a világban másutt is, de még ha nem is történtek volna meg, akkor se adnám fel.

Vannak nekem fogyatékosságaim, életemben többször szememre hányták, hogy gyógyíthatatlan optimista vagyok, most is. De amikor ezt mondom, akkor arra is figyelmeztetem magunkat, tisztelt Országgyűlés, amit képviselőtársaink mondtak. Az államtitkár úr egyik szavát megkérdőjelezném, amikor azt tetszett mondani, hogy nincs semmilyen olyan hátráltató körülmény. Persze, hogy vannak hátráltató körülmények, de azért én megszavazom, mert a hátráltató körülmények azok az élet valóságai, arra vannak a hegyek, arra vannak a vizek és sok minden. Megöröklöttük a történelmet, de az, hogy a jövőben hogyan lesz, erről beszélünk.

Nagyon örülök - ki is mondta? -, azt hiszem, Eörsi képviselő úr hasonlította a társadalomtudományból azt a modellt, hogy a nem zéró összegű játszma. Igen, szeretném az egészet pozitív összegű játszmának tekinteni, úgy, hogy jobban járnak a magyarok a Kárpát-medencében, itt, az instituciális Magyarországon, a magyar nemzet a Kárpát-medencében és azon kívül. A románok pedig - ugye, a románok ismételten - úgy fognak viselkedni a klubban, ahogy illik viselkedni a klubban; mondom én, Horváth János, a gyógyíthatatlan optimista. Ha ezért mosolyogni tetszik rajtam… - egész életemben így volt. Én gyógyíthatatlan optimista vagyok. Persze, nem csak úgy, vak optimista, hanem majd műveljük ezt, mert van eszünk is meg szívünk is meg sok minden más, és azon leszünk, hogy a románok úgy viselkedjenek. Nem fognak a jövőben elöntetni a Küküllő folyóval egész falut és templomát! Ez történelem, megtörtént az elmúlt évtizedekben. Én is ellátogatok oda minden évben, elzarándokolok oda, és fáj a szívem. De azt is szeretem tudni, hogy ez nem fordul elő a jövőben, és ezért hívom a románokat, tessék becsatlakozni a klubba, és ha nem is mondom nekik, ők értik abból azt, hogy a klubban majd úgy illik viselkedni, tehát gentleman és polgár módjára.

Ha melléfogtam, melléfogunk? Bízom abban, hogy nem fogunk mellé. Kockázatot vállalunk a magánéletben, a közéletben, politikában, és vállaljuk ezt.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)