Felszólalás adatai
241. ülésnap (2012.11.26.), 64. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Tóth József (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | képviselő elutasította a választ |
Videó/Felszólalás ideje | 1:13 |
Felszólalások: Előző 64 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A mostani válaszban több konkrétum hangzott el, mint korábban írásban és szóban feltett kérdésekre, de úgy gondolom, és úgy érzem, hogy ez még a továbbiakra vonatkozóan inkább mellébeszélés.
Az érdekelteket tekintve, a panellakókat tekintve úgy szoktak fogalmazni, hogy sok a duma, és kevés a tény, a tett. Tény az, hogy 2010 óta a pályázatok nem kerültek külön kiírásra a panellakók részére, míg 2001 és 2010 között több százezer lakásegység több százmilliárd forint, több mint 300 milliárd forint beruházást generált. A 2013-as költségvetést is látva, a fő számokat elfogadva nem biztató a dolog.
Ezért válaszát nem tudom elfogadni, mert több konkrétumot kellett volna mondani, a jövőt illetően biztatót nem tudott számunkra mondani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Feldolgozott és befogadott pályázatok vannak, és fokozatosan haladunk inkább lefelé.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 64 Következő Ülésnap adatai