Felszólalás adatai

KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Érdeklődéssel hallgattam az önök hozzászólásait, de ha megengedik, arra emlékeztetném önöket, hogy az ilyen jellegű jogszabályokkal az elmúlt tíz évben már elég sokszor megégettük a kezünket, és ha az a szabályozás nem volt minden tekintetben pontos és precíz, akkor bizony olyan dolgok történtek, mint amilyenek a kilencvenes évek elején történtek az olajszőkítések környékén, és ezeket a példákat lehetne sorolni vég nélkül.

Itt is arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, és meg fogom világítani konkrét példákkal, hogy megértsék, miről beszélek, amikor adófizetési kötelezettséget írunk elő - márpedig itt adófizetési kötelezettséget írunk elő -, akkor ott igen pontosan és precízen kell a feladatokat meghatározni, hogy mindenki számára egyértelmű és világos legyen, hogy milyen kötelezettségei vannak, és senki számára ne teremtsünk adóelkerülési vagy kibúvási lehetőséget, mert teljesen biztos lehet benne mindenki, hogy azt azonnal meg fogják találni és azonnal ki fogják használni.

Természetesen nem célom felhívni erre a figyelmét bárkinek is ebben az országban, hiszen még előtte állunk a dolognak, a miniszter úr még ehhez a törvényjavaslathoz kapcsolódóan különböző rendeleteket fog kiadni, és ezekben a rendeletekben ezeket a problémákat orvosolni lehet. Csak azért szeretném erre már most felhívni a figyelmet, mert ha ezek viszont nem történnek meg, akkor komoly problémák keletkezhetnek. Emiatt hiányoltam én, tisztelt miniszter úr, azt az értékelést, ami a törvényjavaslat működésével kapcsolatban eddig megfogalmazható lett volna, mert tudjuk mindannyian közösen, hogy például a fáradt olajokkal kapcsolatban az elmúlt években bizony voltak problémák, mert voltak olyanok, akik vissza akarták igényelni a termékdíjat, és valami miatt nem kaphatták meg; azért nem, mert ők egyféleképpen, a minisztérium másféleképpen és a bíróság pedig harmadikféleképpen értelmezte a jogszabályt. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy ezek a megfogalmazások hogyan történnek.

Ugyancsak felhívtam a figyelmet, hogy rendkívül fontos az - és e tekintetben megint eltérünk a korábbi gyakorlattól -, hogy a befizetők pontosan tudják, hogy amit ők befizetnek, azt a minisztérium mire használja fel. Itt már a képviselőtársam utalt rá, és szeretném is megkérdezni a miniszter úrtól, teljesen biztosak-e abban, hogy a minisztérium tudja, valójában mennyi forrással rendelkezik, és mennyi forrást fordíthat ilyen célokra, tehát ezek a nyilvántartások teljesen pontosak-e és átkerülnek-e a minisztériumhoz, és nem pedig arról van szó, hogy a Kincstár ezeknek a forrásoknak egy részét, úgymond, lenyeli. Véleményem szerint ezt is vizsgálni kell, hiszen itt arról van szó, hogy a gazdaság bizonyos szereplőinek terheket kell vállalni, és nekik meg kell arról győződni, hogy ez az ő befizetésük igazságosan és jogszerűen történik-e. E tekintetben egyáltalán nem vagyok megint csak meggyőződve, hogy a következőkben ez fog történni.

Mondok példát: Magyarországon ma két-három nagy társaság gyárt és forgalmaz festékeket, ők a forgalom 90 százaléka körül bonyolítanak a festékekből, ugyanakkor a hígítókat és az oldószereket ezek a társaságok összesen mintegy 30 százalékban forgalmazzák, az összes többit, a 70 százalékot más gazdasági társaságok forgalmazzák. Ezekre a hígítókra most is van előírás. Például van olyan előírás - ha jól emlékszem -, hogy a benzoltartalma nem lehet magasabb, mint 0,1 százalék. Most azt szeretném megkérdezni, miniszter úr, hogy ki ellenőrizi, hogy az a 0,1 százalék az 0,1 százalék-e vagy pedig attól több, mert ez megint csak olyan dolog, hogy ezzel hatalmas gazdasági haszonra lehet szert tenni. Ha valaki behoz egy olyan oldószert, nyilvánvalóan sokkal olcsóbban, mint aminek a benzoltartalma 0,1 százalék, a papírra meg azt írja, hogy ez ennyi, így gyakorlatilag versenyelőnyre tesz szert, csupán abból adódóan, hogy ezt ma Magyarországon nem ellenőrzi senki. Ez nem olcsó dolog, egy ilyen vizsgálat elvégzése több tízezer vagy százezer forintba kerül, mert megfelelő műszerek kellenek hozzá, és ezt valakinek finanszíroznia kell. Nem tudom, hogy most hogyan működik, de íme itt a példa arra, hogyan lehet ilyen dolgokból gazdasági előnyre szert tenni.

A másik ugyanilyen kérdés az, hogy azok a társaságok, amelyek a festékeket forgalmazzák - általában komoly nemzetközi társaságok -, minőségbiztosítási rendszerrel működnek, és ők nem engedhetik meg maguknak azt, hogy ne az legyen a dobozban, mint ami rá van írva. Mások esetében viszont ez egyáltalán nincs így, és megint csak nem tudható, hogy abban a festékes dobozban az van-e, ami rá van írva. Ez most azért érdekes kérdéskör, mert például a termékdíjat az alapján kell majd fizetni a különböző oldószerek esetén, hogy annak mennyi az aromás vagy az alifás tartalma. Nem tudom, hogy ülnek-e a teremben vegyészek, de akkor tessék szíves lenni megmondani nekem valaki, hogy egy szénhidrogén, ami elég bonyolult kémiai szerkezet, meddig nevezhető aromás szénhidrogénnek, és mitől nevezhető már alifás szénhidrogénnek. Ez ugyan szakmai kérdésnek tűnik, de abban a pillanatban, amint ezt lefordítjuk a gazdaság nyelvére, már kemény százmillió forintokba kerül.

Szeretném ugyanis felhívni a figyelmet például arra, hogy ma már Nyugat-Európában az a tendencia, hogy olyan oldószereket alkalmaznak, amelyekben aromás szénhidrogénhez hosszú szénláncú alifás szénhidrogén kapcsolódik, aminek az oldóképessége hasonlatos a benzol, toluol, xilol típusú oldószerekhez. Drágább ugyan, de sokkal inkább környezetbarát, a MAK-értéke például sokkal magasabb, mint akár a benzolnak, a toluolnak vagy a xilolnak. Akkor az az aromástartalom-előírás, amit itt előírnak a festékekre, most mire vonatkozik? Megint csak kérdés, hogy ki fogja vizsgálni ezeket az aromás tartalmakat.

Még további bonyolultabb kérdés: a festékben már benne lévő oldószer összetételét, amit vizsgálni megint csak rendkívül bonyolult és összetett kérdés, ki fogja megvizsgálni? Most itt fogadásokat mernék tenni nagyon nagy pénzre, hogy abban a pillanatban, amint ez a jogszabály életbe lép, Magyarországon csak alacsony aromás tartalmú oldószereket fognak forgalmazni, mert nyilván annak a termékdíja a legalacsonyabb, és nem lesz, aki ellenőrizze, hogy ez valóban így van-e.

(20.10)

Ez ezért gazdasági kérdés. Hatalmas pénzről van szó, uraim! Hatmilliárd forintról beszélt itt a miniszter úr olyan értelemben, hogy hatmilliárd forint az állam bevétele. Van kiadása is természetesen ezzel kapcsolatban, ez az a hárommilliárd forint, amiről a miniszter úr beszélt. Tehát itt egyáltalán nem kis pénzekről van szó. Ezekre ebben a rendeletben nincsen megoldás.

Még további érveket szeretnék felsorakoztatni. Vannak nagy gazdasági társaságok, mint például az autógyárak, ahol rendkívül nagy mennyiségben használnak festéket és oldószert, több száz millió forintos beruházásokat valósítottak meg például azért, hogy a környezetkárosítást megakadályozzák. Ott nincs is környezetbe kijutó oldószer, mert azokat mind visszanyerik és visszaforgatják. Most mi ezeket a gazdasági társaságokat akarjuk szintén több száz millió forintos környezetterhelési vagy termékdíjjal sújtani.

Egyáltalán nem természetes dolog az, miniszter úr, hogy ezeknek a nagy gazdasági társaságoknak kell a legtöbbet fizetniük ezért. Mert ők azok, akik a legtöbb pénzt fordították arra, hogy a környezetszennyezés az ő területükön megszűnjön. Itt megint csak át kell gondolni, hogy kinek kell adni mentességet, vagy kinek kell adni kedvezményt, mert akik például erre hihetetlenül sok pénzt költöttek az elmúlt években (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), azok rendkívül méltánytalannak fogják tartani ezt a jogszabályt. Ezért mondtam azt, hogy bizony ez egy bonyolult kérdés, nagyon sok pénzbe kerülő kérdés, és nemcsak jogilag kell a dolgot megfontolni, hanem közgazdaságilag is.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)