Felszólalás adatai

Na most, innentől kezdve, bocsánat, de hadd aggódjak már, tehát hadd legyen nekem fontos, hadd fájjon az, hogy jelenleg mostoha helyzetben van a délvidéki magyarság! Ezt elmondják a képviselők. Még egyszer mondom, nem az én véleményemet mondom, mielőtt bárki elkezdi mondani, hogy miért az anyaországban mondják meg azt, hogy mit gondolnak a délvidéki magyarok. Nem.

Hat reprezentatív, komoly szervezet közül öt egybehangzóan évek óta azt mondja, hogy kell a területi autonómia, kellenek a magyar bíróságok, kell az önálló magyar egyetem, kell a korlátozásmentes nyelvhasználat, kell az, hogy a tisztségeket, a köztisztségeket, az állami beosztásokat, az állami vállalati beosztásokat magyarok olyan arányban tölthessék be, amilyen arányban ők ott élnek a saját szülőföldjükön. Tehát sok-sok dolog kell, de egy dolog nem kell, mégpedig az, hogy feltétel nélkül úgy folytatni a viszonyt Szerbiával, mint ha a világon minden a legnagyobb rendben lenne. Ez egy felelőtlen dolog, és ehhez nem tudunk asszisztálni.

Tehát az a kérésem, hogy ezt fontolják meg nagyon. Ugyan már aláírták Bukarestben ezt az egyezményt, és tudom, hogy most ilyen békülési, galamberegetős hangulat van; én nem vagyok ennek elrontója. Egyébként megmondom őszintén, a szerb delegáció vezetője is az Európa Tanácsban, amikor beszélgettem vele négyszemközt, elmondta, hogy neki sincs gondja a magyarokkal, én is mondtam, hogy én se akarok semmi rosszat, hát akkor találja meg Magyarország és Szerbia azt, hogy hogyan tudja a tisztességes egyenjogú életet biztosítani a délvidéki magyarságnak (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) a saját szülőföldjén.