Felszólalás adatai
187. ülésnap (2004.11.17.), 80. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Ivanics Ferenc (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:13 |
Felszólalások: Előző 80 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr; úgy láttam, hogy Nógrádi úr előbb nyomta meg a gombot.
Az M9-es építésével kapcsolatban komoly összefogás van a régiók között, ez többször elhangzott itt a mai ülésen is. Mint a nyugat-dunántúli régió volt elnöke mondhatom, hogy ez a régión belül is egyetértésre talált, és az a módosító indítvány, amit a közlekedésfejlesztési koncepcióhoz benyújtottam, négypárti módosító indítványként vagy négypárti támogatottsággal bekerült a fejlesztési koncepcióba.
A nagyobb baj az, hogy ez már a 2005-ös költségvetésben nem nagyon köszön vissza, és a nagyobb baj az, hogy ha végignézzük a decentralizált forrásokat, akkor bizony nem úgy osztódik fel a pénz, ahogyan azt a régiókban szeretnék. Nálunk a regionális operatív programban az útfejlesztésre fordítható pénzösszegeket bizony a Közlekedési Minisztérium által diktált módon kell felhasználni, nem pedig a régióbeli döntésnek megfelelően. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a minisztériumokból hiányzó forrásokat az európai uniós forrásokkal próbálják meg pótolni.
Itt hallhattuk a nap folyamán többen, hogy milyen nagy pénzek mennek majd a közlekedésfejlesztésre az elkövetkezendő években. Igen, az európai uniós csatlakozás közös siker, mégis, a mostani kormány úgy adja elő, minthogyha ő adna több pénzt az uniós fejlesztésekből az útfejlesztésekre. Úgy hiszem, hogy ezt nem érdemes ide fordítani.
Egy számot hadd mondjak még végezetül, a kétperces végén: Győr-Moson-Sopron megyében készítettünk egy felmérést, amely felmérésnek az a következtetése, hogy az elmúlt két évben majdhogynem megfeleződik a közutakra fordítható pénz a megyében. Ez jelen pillanatban azt jelenti, hogy ugyanarra az útszakaszra 800 év múlva kerül sor majd a felújítás során. Azt hiszem, hogy ezt meglehetősen nehéz lenne bármelyikünknek is kivárnia.
Ilyen rossz a helyzet a közlekedéspolitikában, és ez nem vagdalkozás, hanem szomorú tény. Fejlesszük az utakat, de akkor mindenhol, mindenütt, mindenre jusson pénz - persze, ezt nehéz sok területre.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)
Felszólalások: Előző 80 Következő Ülésnap adatai