Felszólalás adatai

DR. VITÁNYI IVÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Az idő, amikor összejövünk a nemzetpolitika kérdéséről tárgyalni, valóban történelmi, nem pillanatban, percben, órában, nem is évben, hanem a következő évtizedben mérve. Új korszakot jelenthet a nemzet életében, és ez a korszakhatár az Európába való belépés, nem bejutás, hanem Európában való létünk realizálása, legitimizálása. Ez egyaránt mozgósítja érzelmeinket és értelmünket, az emóciót és a rációt. Én nem becsülném le a rációt, mint egy hozzászóló tette. Én Romain Rolland-ra hivatkoznék, aki azt mondta, hogy Beethoven műve azért olyan nagyszerű, mert azt az irtózatos szenvedélyt, ami benne volt, hatalmas elme tudta egyetlen koncepcióba összefoglalni. Igenis, rációra van szükségünk.

Én akkor hadd beszéljek a rációról; hadd beszéljek arról, hogy azért vált annyi érzelmet a magyarság, magyarnak lenni, mert az elmúlt évszázadokban objektív nehézségeket jelentett magyarnak lenni. Más szerencsésebb nyugati országokhoz képest - akik jobb időben voltak jobb helyen, ezért hamarabb ébredtek, hamarabb elrendezték nemzeti sorsukat, hamarabb jutottak el arra az országútra, amely történelmileg előrevezet - mi a történelem zsákutcájában maradtunk; vagy mókuskeréken; vagy mint Csapody Miklóstól hallottuk, hullámvasúton, bár ő nem erre mondta, de erre is érvényes. Hullámvasúton voltunk, saját paraszti nyomorúságunkat, rendies elmaradottságunkat és önmagunk marcangolását kellett végigélnünk, és ezt a magyar költők legnagyobbjai és a magyar szellem legnagyobbjai, Ady, József Attila, Bartók, Jászi, Illyés és Bibó István egyaránt mondták, hogy mi mindenről elkésünk, és hogy sorsunk össze van torlódva.

Igen, én magam és mindannyian átéltük ezt. Én pont erre a napra való vagyok, mert én partiumi magyar vagyok. Családom, sorsom, gyerekkorom egyaránt összefűz Szlovákiával, Erdéllyel, Kárpátaljával. Hadd mondjam, én voltam a kárpátaljai magyarok első elnöke 1990-ben, történetesen beregszászi, amiről azt mondta Kövér László, hogy egy beregszászi nem talál Magyarországon helyet. Én tudom azt, hogy mit jelent ott állni a Tisza túlsó partján, átnézni a beregszászi hegyre - többször voltam ott huszonöt éven keresztül -, arra a városra, ahol apám, anyám, háborúban meghalt bátyám utoljára voltunk boldogok, és nem mehettem oda.

Éppen ezért mondom, hogy rációval kell nézni a dolgot, hogy most kiléphetünk a zsákutcából, hogy az egész nemzet, az egész magyarság sorsának rendezésére juthat erő és juthat tehetség. Egy olyan közösség alakulhat a magyarokból, amelyet nem korlátoznak a határok, amelyen kiteljesedhet a nemzeti érzés és a nemzeti kultúra, és szabadon lélegezhetünk benne. Önállóak lehetünk, akik értik egymást, és akik együtt tudnak működni; amelyben Dunának és Oltnak egy a hangja, és amelyben rendezhetjük közös dolgainkat. Ez az új nemzetpolitika lényege, amely nem azért új, mert az MSZP-nek új, hanem azért új, mert erre a lehetőségre eddig nem volt mód. Mert eddig nem volt az a keret, az Európai Unió, amelyben, még akkor is, ha most csak ketten vagyunk, akkor is, ha hárman vagyunk, akkor is, ha három év múlva még egy jön, de végül is ez adja azt a lehetőséget, hogy megteremtsük az új magyar nemzetet, a modern, a XXI. századból való magyar nemzetet.

Ez olyan lehetőség, amivel élni kell, és amivel vissza is lehet élni. Hogyan kell vele élni? Tudni kell, hogy ez nem egy perc dolga, hogy ez nem egy intézkedés dolga, hogy ez nem egy útlevél dolga, hogy ez nem egy intézmény dolga, hanem kemény, legalább tíz, de ha lehetséges, tizenöt év kemény, sziszifuszi munkájának a dolga. Mert itt, Közép-Magyarországon mi, a mi országunk csak kilépett a zsákutcából, de még éppen az összekötő úton vagyunk, még le vagyunk maradva Európa többi részétől életszínvonalban, esélyegyenlőségben, lehetőségben.

(15.50)

Mi olyan országot akarunk, amelyben az esélyek egyenlősége nem kisebb a nálunk szerencsésebb és nálunk odébb fekvő országokétól. Éppen ezért azt akarjuk, hogy ugyanez a lehetőség jusson annak, aki Szlovákiában, aki Erdélyben, aki Szlovéniában, aki Szerbiában, vagy aki Horvátországban magyar. Tehát azt kell akarnunk, hogy ezek az esélyek együtt legyenek, hogy felkészülhessünk rá, és együtt teremthessük meg, mert ha ez megtörténik, akkor lesz a nemzetpolitika sikeres. De hogy ezt megtegyük, hogy ezt meg tudjuk tenni, ahhoz az kell, hogy minden lehetőséget, a gazdaság fejlődését biztosítani kell, és az abból eredő minden lehetőséget, minden fillért vagy minden garast arra kell fordítani, hogy a magyaroknak, az itt élő középmagyar magyaroknak, és a keletmagyar, északmagyar és délmagyar magyaroknak ezek a lehetőségek jussanak. Olyan arányban tudnak jutni a szomszédainkban élőknek, amilyen arányban mi meg tudjuk tenni.

Hogyan lehet visszaélni vele? Ha csak az emóció érvényes. De most hadd beszéljek az emócióról! Hallgatom Kövér László felszólalását, mily nagyszerű az, hogy 4500 vagy 5000 orvos jött Magyarországra, és ettől ne féljünk. Az én magyarságomat, az én erdélyi magyarságomat ez szíven ütötte. Arra nem gondol senki, hogy ha Erdélyből 4500 orvos idejön, akkor hiányozni fog Erdélyben 4500 orvos? (Taps a kormánypártok soraiban.) Ki gyógyítja a magyarokat Erdélyben? Vagy ők csak akkor igazán magyarok, ha idejönnek? (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Érzelmekről van szó, arról, hogy ezt az egyenlőséget meg kell teremteni, hogy nem szíthatunk viszályt, hogy nem választhatunk ki abból a programból, amelyet meg kell alkotnunk, amelyhez Csapody Miklós adatokat adott, és amelyből több pontot támogatnék, azt is, hogy legyen egy bizottságunk a parlamentben, amely a szomszédos országok, tehát az egész magyar nemzet dolgával speciálisan, a külügyi bizottságtól függetlenül foglalkozna. De még több mindent lehet csinálni! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Sok mindent lehet csinálni, de egy hatalmas nagy programot kell alkotni, amelyet ha leszűkítünk szlogenekre, amelyet ha leszűkítünk, kiélezzük, politikai harcot csinálunk belőle. Mert lehet, hogy Kövér László együtt akar dolgozni a szocialistákkal, de nem akar együtt dolgozni a Szabad Demokraták Szövetségével, de a legenyhébb szó, amelyet a szocialistákra használt, az volt, hogy méregkeverő. Irkáltam egy ideig a kifejezéseket, de ennél jobbat nem találtam. Én ezt nem adnám vissza. Azt mondanám, hogy próbáljunk együtt dolgozni ebben. Hát mit akarunk, ha nem tudjuk azt megtenni, annyit nem tudunk elérni, hogy együtt dolgozzunk, együtt gondolkozzunk azon, hogy milyen széles körű, általános, egyetemes programot kell tenni annak érdekében, hogy a magyar lakosság felét, amely ma elmaradott állapotban van, ki tudjuk rántani a magyar ugarból, és hogy ennek következtében cél legyen az, hogy az egész magyarság is megtegye azt, de ne csak az egész magyarság, hanem az egész Kárpát-medence, mert Dunának, Oltnak sajnálatosan, pontosabban nem sajnálatosan: szerencsére egy a hangja.

Ezért mondom, magyar testvéreim, hogy mindazok, akik vállalják ezt a nagy munkát, fogjunk össze, nagyon nagy szenvedéllyel, de megjegyzem, hogy ha lehet, az eszünket is használva. (Taps a kormánypártok soraiban.)