Felszólalás adatai

Az LMP demokráciafelfogásával nem egyeztethető össze az a totális hatalmi elv, miszerint mindenki egy parlamenti többségnek felelős. Tehát számomra egyáltalán nem természetes az, hogy a Kúria mint egy másik hatalmi ág évről évre a parlament elé járul, és mintegy a parlament bizalmát kéri azzal együtt, hogy természetesen tisztában vagyok, tisztában vagyunk azzal, hogy nemcsak az alkalmazott, értelmezett jogszabályok születnek itt, de a Kúria elnökét is a parlament választja meg.

(10.10)

Viszont fontos figyelmeztetni erre, hiszen az utóbbi pár évben eléggé elszabadult az a gyakorlat, az a hatalomfelfogás, amelyik totálisnak, korlátlannak fogja fel a mindenkori parlamenti többséget, tehát én itt is elöljáróban szeretnék mindenkit arra emlékeztetni, hogy a Kúria nem tartozik felelősséggel az Országgyűlésnek. Ugyanakkor szeretném én is megköszönni azt a beszámolót, amit a Kúria elénk terjesztett, és anélkül, hogy én itt bármiféle kritikát megfogalmaznék, néhány észrevételt szeretnék tenni, illetve kérést, kérdést megfogalmazni.

Nem szeretnék kritikát megfogalmazni, mert úgy tűnik, hogy az LMP az egyetlen olyan parlamenti párt, amelyik következetesen tartja magát ahhoz, hogy sem az igazságszolgáltatás szerveivel, konkrét döntéseivel, sem az Alkotmánybírósággal, annak személyeivel, konkrét döntéseivel kapcsolatban nem kíván kritikát megfogalmazni. Nem gondoljuk azt, hogy a parlamentnek vagy a parlamenti képviselőknek dolguk lenne, hogy konkrét ítéleteket, konkrét bírákat, az igazságszolgáltatás konkrét szereplőit bírálattal illessék. Éppen ezért, amit el fogok mondani, ezek inkább felvetések, kérdések, esetenként a beszámolót illetően hiányérzetek, illetve megfogalmaznék néhány olyan problémát, ami elsősorban nem is feltétlenül a bíróságokra, hanem a jogalkotóra ró további jogalkotási feladatot.

Tisztelt Elnök Úr! Az egyébként eléggé részletekbe menő elemzés, ami a jogalkalmazás egysége érdekében kifejtett tevékenységről szól, említi a polgári kollégium területén a pénzügyi intézmények által alkalmazott általános szerződési feltételekkel összefüggő tevékenységet is. Ehhez képest és ahhoz képest, hogy egyébként az egész devizahitel-krízis mekkora probléma a társadalomnak, illetve az egész nemzetgazdaságnak, és mekkora társadalmi és médiaérdeklődés övezi azt, hogy a joggyakorlat milyen irányt vesz az ilyen típusú blankettaszerződéseket illetően, ehhez képest ennek az elemzésnek az eredményét nem igazán fejti ki a beszámoló. Tehát ha valami hiányérzetem van a beszámolóval kapcsolatban, az pontosan itt, a deviza alapú hitelezéssel összefüggő, egyébként nagyon helyesen létező elemzésnek a nem egészen teljes kifejtése. Azt gondolom, hogy ha már a Kúria évről évre elemzi a joggyakorlatot pontosan olyan ügyekben, amik mind a háztartások tömege, mind a nemzetgazdaság szempontjából alapvető egzisztenciális kérdésként jelentkeznek, nagyon világosan a nyilvánosság előtt el kell tudnia mondania, hogy mi az érvényes joggyakorlat, és milyen dilemmák alapján milyen döntéseket hozott meg a Kúria jogegységi döntéshozó fóruma.

Miről van szó? Öt évvel ezelőtt kezdett el begyűrűzni, ha úgy tetszik, a tárgyalótermekbe a devizaalapú hitelszerződésekkel összefüggő jogvita, jogvitasorozat, és még mindig nem látunk teljesen tisztán, hogy a magyar jogban törvényes-e a kölcsön indexálása a devizához, az egyoldalú szerződésmódosítás, az indokolatlan törlesztőrészlet-emelés, illetve az elszámolások, a banki elszámolások homályossága. Nem világos, egyenetlen öt éve, legalább öt éve ebben nem világos, egyenetlen a joggyakorlat. Egyetlen példát hadd mondjak! A Ptk.-nak a hitelszerződésekre, a kölcsönszerződésekre vonatkozó része azt mondja, hogy egy meghatározott összeget vagyok köteles visszafizetni, ehhez képest a deviza alapú hitelezésnél pontosan ez a meghatározott összeg hiányzik.

Én értem azt az érvelést, amelyik azt mondja, hogy a szerződési jog Magyarországon diszpozitív, tehát a Ptk.-ban előírt típusoktól el lehet térni, csakhogy amennyiben blankettát alkalmaznak, fogyasztói szerződésről van szó, egy bank általános szerződési feltételeket diktál a fogyasztók, a későbbi adósok felé, akkor én azt gondolom, hogy tüzetesen meg kell vizsgálni az érvényes fogyasztóvédelmi, többek között a Ptk.-ban, a jelenleg hatályos Ptk.-ban fellelhető fogyasztóvédelmi szabályok alapján, hogy volt-e valódi döntési helyzetben az a fogyasztó, az a szerződést kötő fél, aki ennyiben egy atipikus szerződést köt meg egy általános szerződési feltételekkel operáló hitelintézettel. Ebben a tekintetben a joggyakorlat, finom szólva, nem egyértelmű, és itt egy olyan kérdésről van szó, amelyik sorozatosan fenyegeti a teljes egzisztencia összeomlásával családok tömegeit, emberek feje felől viszik el a házat, és egy ketyegő bomba az egész pénzügyi rendszer alatt.

Itt jegyzem meg, hogy mi, az LMP frakciója beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amelyik többek között azt is indítványozza, hogy az ilyen szerződések esetében, függetlenül attól, hogy a kereseti kérelem pontosan hogyan van beállítva, a szerződés egészének az érvényességét vizsgálja meg a bíróság. Ez, hogy úgy mondjam, nem egészen a mi találmányunk, merthogy az Európai Bíróság már egy 1993-as EK-irányelvet értelmezve kimondta azt, hogy az Európai Unión belül az ilyen jellegű hitelszerződéseknél, függetlenül a kereseti kérelemben foglaltaktól, a szerződés egészének az érvényességét vizsgálnia kell a bíróságnak.

Ebben a körben szeretnék egy eléggé aggasztó sajtóhírrel kapcsolatban kérdést feltenni. Az idén augusztus 25-i lapszámában a Népszabadságnak Bodnár Zoltán, az ELTE jogi karának docense hivatkozott arra, hogy ezek a szerződések, mármint a deviza alapú hitelszerződések meglehetősen bonyolultak, megítélésükhöz olyan szakmai ismeretek is nélkülözhetetlenek, amelyekkel a bírói kar természetszerűleg nem rendelkezhetett, ugyanakkor mind a Kúria, mind az OBH rendkívüli erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az ügyeket tárgyaló polgári jogi bírák megszerezzék ezeket az ismereteket. Elnök úr, ugye, nem igazak azok a pletykák, hogy ezekben a felkészítésekben, ezeken a fejtágítókon olyan úgymond szakemberek vettek részt, akik maguk is érdekeltek ebben a devizahitel-krízisben az egyik oldalon, konkrétan a különböző pénzügyi intézmények, bankok oldalán. Nagyon szeretném eloszlatni ezt a félreértést, ami részben ebből az újságcikkből, részben különböző mendemondákból keletkezett, mert azért egy dolgot tegyünk világossá: a bíróságoknak nemcsak a politikával szemben kell függetlennek maradni. Nem véletlen az, hogy mi következetesen képviseljük azt a gyakorlatot, hogy konkrét bírói ítéletekről nem mondunk véleményt.

A történet egyik oldala az, hogy a politikusok, kormánytagok, miniszterek még ráutalóan se próbálják meg befolyásolni a bíróságok munkáját, de azt gondolom, legalább ilyen veszedelem az, ha van egy egyébként szerződésekből fakadó komoly gazdasági konfliktus egy társadalomban, ami szükségszerűen a bíróságok elé kerül, és akkor ebben a konfliktusban érdekelt gazdasági érdekcsoport úgymond továbbképzéseken keresztül megpróbálja mintegy orientálni a joggyakorlatot. Tehát nyomatékkal szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a bírói kar függetlenségét a különböző ilyen gazdasági érdekcsoportoktól is biztosítani kell. Tehát én nagyon szeretnék arra egy határozott választ kapni, hogy nem fordult elő olyan, hogy különböző banki jogászok, illetve egyébként a devizahitel-piacon érdekelt szereplőkhöz kapcsolódó jogászok, úgynevezett szakemberek képezték tovább a bírákat az ilyen szerződéseknél követett joggyakorlatot illetően.

Tisztelt Országgyűlés! Kapcsolódva kicsit az előttem szólóhoz, viszont némiképpen más felütéssel, szeretnék én is kitérni arra, ami az Önkormányzati Tanács munkáját illeti, előtte viszont még egy jogegységi döntéssel kapcsolatban hadd fogalmazzak meg problémát, ami érzésem szerint elsősorban az Országgyűlésre ró feladatot. Megszületett az 1/2013-as polgári jogegységi döntés, amelyik a következőképpen szól: "A nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személy e tevékenységének ellátása során nem minősül közszereplőnek, ezért a személyt beazonosítható módon, egyediesítetten ábrázoló képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához szükséges a hozzájárulása." Nem elmarasztalva, illetve bírálva a bíróságokat, én nagy tisztelettel csak arra szeretnék rámutatni, amit a polgári törvénykönyv vitájában, illetve már azt megelőzően is itt a Házban elmondtunk, hogy a polgári törvénykönyvben a jogalkotónak világosan félreérthetetlenné kell tennie, hogy mindenki, aki az állam, illetve a köz, az önkormányzat, tehát a közhatalom nevében eljár, az közszereplő.

(10.20)

Ennek a kimondása hiányzik a polgári törvénykönyvből, ez a jogegységi határozat nyilvánvalóan a leírt jogszabályokon alapul. Viszont már elnézést, de hol élünk? Tehát valaki az állam erőszak-monopóliumának birtokában fellép, az állam nevében fellép, az állam nevében döntéseket hoz, és az nem közszereplő? Ha valamiért a sajtószabadság a nyilvánosság, a demokrácia záloga, ahogyan ezt a kilencvenes évek elején több döntésében az Alkotmánybíróság is kifejtette, az pontosan azon keresztül tud érvényesülni, hogy a nyilvánosság világosan tud tájékozódni arról, hogy egy-egy közhatalmi, adott esetben karhatalmi aktust ki visz véghez. Ebben az esetben lesz elszámoltatható, számon kérhető a hatalom. Ha teljesen tévesen a személyiségi jog, a képmáshoz fűződő jog tartományában hagyjuk azt, ha valaki a közhatalom nevében eljár, akkor ez egyenes út az önkényhez.

Szeretném azt a gyakorlati tapasztalatot is megemlíteni, ami szerencsére az utóbbi években ritkult - és nem azért, mert én járok kevesebbet tárgyalóterembe -, hogy még pár évvel ezelőtt komoly gond volt például az, hogy ítélőtáblán a tárgyaláson a tanácsvezető bíró közli, hogy ő nem járul hozzá, hogy őt filmezzék, mert ő nem közszereplő. Ugyanarról a logikáról beszélünk. Aki a magyar állam nevében eljár, annak tűrnie kell a nyilvánosságot, de jegyzem meg, ez a jogalkotóra ró most már egy több évtizede elvégzetlen feladatot.

Ami az Önkormányzati Tanács döntését illeti, szeretném én is megerősíteni, hogy elvi éllel mondta ki az Önkormányzati Tanács, azt gondolom, nagyon helyesen, hogy önkormányzati rendeletben nem lehet a szociális segély feltételévé tenni a magánszféra körébe tartozó magatartásokat, így például a tisztálkodási elvárásokat. Valamit lássunk tisztán, és itt vitatkoznék a jobbikos képviselőtársammal. A szociális rendszer, a szociális segélyezés rendszere soha nem vezethet állampolgárok megalázásához. A szociális segély arra szolgál, hogy ha valaki nem talál biztos megélhetést, nem talál munkát, a létfeltételei ne legyenek veszélyben. Éppen ezért, azt gondolom, üdvözlendő az a bírói gyakorlat, amely nem enged teret az önkénynek, tudniillik abban a pillanatban, ha a segélyezés rendszerét átvisszük a magánszférára, ez a kis közösségekben tág teret enged az önkénynek. Igen, azt, ami Érpatakon történt, egy csomagban kell vizsgálni, ebben teljes mértékben egyetértek Staudt képviselőtársammal. Arról van szó, hogy abban a pillanatban, ha az állam, történetesen a bíróságok, nem vonnak egy világos falat a közösségi magatartások, illetve a magánszféra között, az kis közösségekben az önkényhez vezet.

Utolsó megjegyzés, illetve kérdés: a közösségellenes magatartásokkal összefüggésben, azt gondolom, szerencsés lenne, ha az Önkormányzati Tanács mielőbb kialakítana egy egységes gyakorlatot, pontosan azért, hogy a meglehetősen szerencsétlen törvényi szabályozásból fakadóan ne szabaduljanak el a különböző helyi Döbrögik, és ne nyilváníthassanak közösségellenessé olyan magatartásokat, ami pusztán csak a helyi hűbérurak érdekeit sérti.

Még egyszer köszönöm szépen az elnök úr beszámolóját.