címsor - Angyal Pál: Adócsalás

Angyal Pál: Adócsalás

Könyv adatok - Angyal Pál: Adócsalás

Ágoston Péter: A magyar zálogjog története

Angyal Pál: Adócsalás. Budapest: Athenaeum, 1931.

Forrás:

  • Degré Miklós: Adócsalás. Írta: Angyal Pál, Budapest, 1931. = Magyar jogi szemle, Budapest, 1931, 7. szám, p.351-355.

Angyal Pál: Adócsalás

Köztudomású, hogy szerzőnek A magyar büntetőjog kézikönyve 1 című munkája önálló, egymástól függetlenül is használható füzetekben jelenik meg. Az első füzet ezelőtt három évvel került forgalomba. E sorozat nyolcadik füzete gyanánt jelent meg az előttem fekvő mű. Angyal Pál az eddig megjelent minden egyes kötet tárgyául oly joganyagot választott, mely a büntető jogászok széles rétegét közelebbről érdekli. Azok tárgya érdekelt mindenkit, aki a büntetőjog körébe tartozó kérdésekkel bármily vonatkozásban foglalkozik. Mert alig van büntetőjogász, kit ne érdekelnének a becsület védelméről szóló törvénnyel kapcsolatos kérdések, az emberi élet és testi épség elleni bűncselekmények, az államellenes bűncselekmények, stb. (…) Míg az eddig megjelent kötetek egytől-egyig oly kérdéseket tárgyaltak, melyek iránt a büntető jogászság széles körében általános az érdeklődés: ezzel szemben a jelen kötetben tárgyalt anyag oly terület, mely a büntetőjogászoknak csak egy részét érdekli, viszont azonban kétségtelenül érdekli azokat is, kik a pénzügyi jog körébe tartozó kérdések iránt érdeklődnek. Őszintén megvallom, Angyal Pálnak előttem fekvő művét magam is azzal az érzéssel vettem kézbe, hogy az abban feldolgozott anyag kevés érdekkel bír. Míg az előző köteteket, ahogy megjelentek, sietve kezdtem tanulmányozni: ezzel szemben e kötet tanulmányozására kevés kedvet éreztem. Kevés kedvet, mert az anyag nem nagyon érdekelt. Azonban kellemes csalódás ért. Amint a mű tanulmányozásába kezdettem: alig tudtam letenni, míg az egész munkán át nem mentem. Meglepő, hogy ezen a sivárnak ígérkező jogterületen szerző hány felette érdekes és az elmélyedésre nagyon is alkalmas kérdést talál. (…) Helyesen emeli ki szerző, hogy hazai jogrendszerünkben a pénzügyi büntetőjognak úgy anyagi, mint eljárási szabályait illetően a legutolsó időkig teljesen rendezetlen állapotok uralkodtak (20. lap). (…). Büntetőjogi tankönyveink ez ideig ezt az anyagot egyáltalában nem dolgozták fel. A büntetőjogi irók valószínűleg úgy érezték, hogy e kérdések fejtegetése inkább a pénzügyi jog körébe tartozik. (…) Angyal Pál könyve tehát úttörő. Az e munka tárgyául szolgáló joganyag egyébként tényleg felette közel áll a pénzügyi joghoz. Aki a pénzügyi büntetőjogot művelni óhajtja, annak a pénzügyi jogban teljes jártassággal kell bírnia. És szerző ezt a jártasságot meg is szerezte magának. Műve arról tanúskodik, hogy behatóan foglalkozott az ide tartozó kérdésekkel s alaposan ismeri úgy a belföldi, mint a külföldi irodalmat.

A munkának egyik legkiemelkedőbb részét képezik a jogforrásra vonatkozó fejtegetések (25—31. L, továbbá 51., 62. L). Szerző kimutatja, hogy a közadók kezelésére vonatkozó törvényes rendelkezések hivatalos összeállításáról szóló rendelet törvényellenes, s érvénnyel nem bír. (…) A joggyakorlatot szerző munkájának eddig megjelent köteteiben is élénk figyelemmel kisérte. De az előző kötetekben az nem ütközhetett nagy nehézségbe, mert a felsőbíróságoknak ott idézett döntései a jogi szaklapokban megjelentek, s az érdekesebbek irodalmi megvitatásban is részesültek. A jelen esetben némileg más a helyzet. Miután e joganyag kevésbbé vonzó s a büntetőjogászoknak aránylag kisebb körét érdekli: ez okból a jogi szaklapok szerkesztői sem nagyon buzgólkodnak az ide vonatkozó jogesetek közlésével. (…) Szerző kiváló gondot fordít a joggyakorlat bírálatára. Az előző kötetekben is gondot fordított erre, a jelen kötetben azonban a joggyakorlat bírálata még tüzetesebb, mint volt az előző kötetekben. És ez teljesen indokolt is, mert a jogi irodalom ezt a joganyagot meglehetősen elhanyagolta s így ezideig a Kúria gyakorlata sem részesült megfelelő bírálatban. Hogy szerző mily tüzetesen foglalkozik a joggyakorlattal, e tekintetben jellemző, hogy mintegy 13 oldalt (70—82.) szentel annak a kérdésnek s az ezzel kapcsolatos kérdéseknek, hogy adócsalás esetében köteles-e a bíróság mellékbüntetéskép pénzbüntetést kiszabni, avagy birói discretionális jogot képez-e e mellékbüntetés alkalmazása vag3r mellőzése. (…) A joggyakorlatot szerző a munka egyéb részeiben is beható kritika tárgyává teszi. így a társtettesség fejtegetésével kapcsolatosan állást foglal a Kúria gyakorlatában megnyilatkozó ama felfogással szemben, hogy az adófizetési kötelezettséget megállapító önálló kereseti tevékenységet folytató egyén tettesként felel abban az esetben is, ha nem bizonyul reá tettesi cselekmény elkövetése (94—95. l.). (…) Nagyon érdekesek a B. T. K. 81. §-a körüli joggyakorlatra vonatkozó fejtegetések (102—104. 1.). Szerző utal arra, hogy a joggyakorlat az error iuris non criminalis-t a B. T. K. 82. §-a alá vonja, amely iránnyal ellentétben állónak látja a Kúriának azt a következetes gyakorlatát, mely szerint az adótörvények nem tudását vagy téves felfogását a B. T. K. 81. §-a alá vonja. (…) A munka még igen sok érdekes kérdést vet fel, mindezen kérdésekre azonban egy könyvismertetés szűk keretei között kiterjeszkedni nem lehet. A jelen ismertetést annak kijelentésével kezdtem, hogy az anyag, melyet szerző jelen művében feldolgoz, nem oly érdekes, mint az előző kötetekben feldolgozást nyert anyag. Ez volt az érzésem akkor, amikor az előttem fekvő művet áttanulmányozás végett kezembe vettem. Olvasgatás közben azonban érzésem teljesen megváltozott, amennyiben ebben a kötetben legalább oly sok érdekeset találtam, mint az előző kötetekben. Talán még többet. Merem állítani, hogy az eddig megjelentek közül ez a kötet a legértékesebb. (…)