DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm miniszter úr válaszát. Engedtessék meg, hogy megjegyezzem, a közúti fejlődési lehetőségekkel természetesen egyetértünk, ugyanakkor az elmúlt ötven évben a vasútvonal fejlesztésének az az akadálya, hogy a szegedi vasúti híd a mai napig nem készült el. Véleményem szerint ebbe a sorba mindenképpen be kell sorolni a vasúti hidat. Úgy tudom, hogy az Európai Unióban a közlekedésfejlesztésben a vasútvonal fejlesztése is szerepel, szeretném tehát, ha a következő évi tervekben mindenképpen preferálnák ezt a dolgot.

Interpellációmnak az volt a célja, hogy felhívjam a figyelmet erre a lehetőségre, illetve ennek a szükségszerűségére. Abban a reményben, hogy a távoli jövőben ezt figyelembe veszik és megvalósul, a válaszát, tisztelt miniszter úr, elfogadom. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage