KÓSA FERENC (MSZP): Ami tehát Nagy Imre hagyatékát illeti, ez számomra mindenek előtt és mindenek fölött egy erkölcsi hagyaték. Egy ember, aki inkább a halált választotta, mint az erkölcsi megsemmisülést. Ez lehet példa valamennyiünk számára, bármikor is éljünk ebben a hazában. Ez lehetett példa bármelyikünk számára a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években. És ez volt a példa sokunk számára, a baloldal számára, akik igenis kötelességünknek éreztük annak a diktatúrának a lebontását, amelyik Nagy Imrét halállal büntette. Ezt nem szabad összekeverni! Az erkölcs, barátaim, személyre szóló. Nagy Imre áldozat volt, és más hűségesnek lenni egy áldozathoz, mint bevállalni a gyilkosok utódlását. Aki ezt összekeveri, akár saját maga, az történelmi vétséget vét, és aki másokkal akarja összekevertetni, az ugyanolyan vétséget vét! Személy szerint és egyenként kell hogy tisztességesek legyünk, és személy szerint és egyenként kell bizonyítanunk, hogy erkölcsileg képesek vagyunk hűek lenni Nagy Imre tanításaihoz és sorsához.

Végül hadd mondjak még egy mondatot. Az első filmemet 1964-ben forgattam, és abban forradalomnak neveztem '56-ot. Az a film, amiről Szabados Tamás beszélt, a Kádár-diktatúra utolsó éveiben készült, de még talpig vasban állt a diktatúra, és abban is forradalomnak és szabadságharcnak neveztem 1956-ot - bárki megnézheti! És nem akarok itt, ennyi évvel a rendszerváltás után, némaságra ítélve hallgatni egy teljesen méltatlan és lehetetlen megközelítést! Muszáj lenne visszatérnünk az emberi szavakhoz, úgy, ahogy Nagy Imre azt mondta, hogy nem kér kegyelmet. Mi sem kérhetünk kegyelmet, hanem végre egyet kellene értenünk abban, hogy egy hazánk van és egy tisztességünk.

Köszönöm. (Taps.)