KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény általános vitájában egyetlen, bár igen összetett kérdésről szeretnék szólni: a beterjesztett törvényjavaslat és a tárgyalás alatt lévő Munka Törvénykönyve összefüggéséről. Bár igaza lenne Deutsch Tamás képviselőtársamnak, amikor azt mondja, hogy a Kormány tulajdonképpen a Szocialista Párt koncepcióját hajtja végre akkor, amikor a Munka Törvénykönyve alá rendeli a köztisztviselők és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt. Nem vitás, a szocialistáknak az az álláspontjuk, hogy a munkaviszonyt egységesen kell szabályozni, függetlenül attól, hogy a munkaviszony a társadalmi munkamegosztás mely területén létesül. Sajnos, az egységes szellemű szabályozás helyett a legjobb úton vagyunk afelé, hogy egy jogszabályi káoszt teremtsünk, és erre a közalkalmazotti törvényben van a legtöbb veszély. A törvény a Munka Törvénykönyvéhez képest speciális szabály, ez idáig rendben van. A beterjesztésből azonban kiderült, hogy a közalkalmazottak munkaviszonyára nem csupán a Munka Törvénykönyve és a közalkalmazotti jogállás vonatkozik, hanem szabályozhatja ezt a munkaviszonyt kormányrendelet, miniszteri rendelet vagy kollektív szerződések rendszere is. Tehát egy iskolai fűtőnek, egy óvodai alkalmazottnak, az egyetemek legkülönbözőbb munkaköreit betöltőknek 4-5 különböző szintű jogi szabályt kell ismerniük ahhoz, hogy a saját munkaviszonyuk érvényes szabályait ismernék. Bonyolítja a dolgot az, hogy a törvény egy szervezet minden dolgozójára egyformán vonatkozik, és anélkül, hogy ezzel bármilyen hierarchiát kívánnék a mukavállalók között felállítani, ugyanúgy vonatkozik a törvény az egyetem rektorára, mint az egyetem kertészére, és hogy ez enyhén szólva problematikus, azt talán külön bizonyítanom nem kell. Jellemző erre a bonyolult szabályozási rendszerre az, hogy az is előadódhat, hogy egy munkavállalóra, aki egész életében munkahelyet, íróasztalt nem változtat, életének különböző szakaszaiban különböző jogszabályok vonatkoznak. Hiszen ha egy önkormányzati iskolát vagy óvodát átvesz az egyház, az egyháztól egy alapítványhoz kerül, majd az alapítványtól újra visszakerül az önkormányzathoz, arra a pedagógusra vagy kisegítő munkaerőre, aki az iskolában dolgozik, a fenntartó változása szerint más és más jogszabályok fognak vonatkozni. A közalkalmazottak jogállására vonatkozó törvény négy fő pontban tér el a Munka Törvénykönyvétől, erről szeretnék a továbbiakban beszélni. Az első kérdéskör, ahol jelentős eltérés van, a munkáltató és a munkavállaló törvényben szabályozott kapcsolatrendszere. A baj ott kezdődik, hogy a közalkalmazotti törvény azt sem tisztázza, hogy kit tisztelhetünk a munkáltató személyében. A Munka Törvénykönyve ugyanis kimondja, hogy munkáltató az lehet, aki jogképes. Közismert tény, hogy az iskolák, az egészségügyi intézmények, a közművelődési intézmények nem önálló jogi személyiségű intézmények, tehát ha komolyan veszem a munkatörvénykönyvi előírásokat, akkor ezen intézmények vezetője munkáltatói jogkört nem gyakorolhat. Ugyanakkor a törvény - a köztisztviselői jogállástól eltérően - nem nevezi meg mint potenciális munkáltatót sem az önkormányzat, sem a minisztérium erre feljogosított vezetőjét. Ebből az következik, hogy a munkáltatói kötelezettségek, amelyek fontos részét alkotják a munkáltatói szerepkörnek, eltűnnek a munkaszervezet fölött, a munkaszervezeten kívül. Aki látott már életében belülről iskolát vagy egészségügyi intézményt, az nagyon jól tudja, hogy az intézmény működésére vonatkozó döntések jelentős része nem az intézményben, hanem az intézményen kívül születik meg az önkormányzatban, az önkormányzati testület előtt vagy az irányító főhatóságnál. A törvény semmilyen választ nem ad arra, hogy ezekbe a döntésekbe hogyan folyhatnak be, hogyan vehetnek részt az érintettek, illetve ahol választ ad, ez a válasz nem kielégítő. Nem hiszem, hogy megnyugtató lenne egy olyan véleményezési lehetőség a miniszteri szintű jogszabályok alkotása során, ahol a miniszternek még indokolnia sem kell, hogy miért nem vette figyelembe az érdekképviseleti szervek véleményét. A közalkalmazotti törvényben a szakszervezeti jogosultságok szűkebbek, mint a Munka Törvénykönyvében, és ez az alkotmányosság szempontjából enyhén szólva aggályos. A nem reprezentatív, tehát kicsi, újonnan születő szakszervezeteket megfosztják az alapvető szakszervezeti jogosultságuktól, és megint nem hiszem, hogy külön bizonyításra szorulna, hogy egy olyan szervezet, amelyik kollektív szerződés kötésének jogosultságával sem rendelkezik, aligha verhet gyökeret az iskolákban vagy az oktatási intézményekben. Végül tisztázatlan és szűk a dolgozók részvételi lehetősége a törvényi szabályozásban, amiből leginkább aggályosnak a személyzeti jogokhoz kapcsolódó kollektív kontroll hiányát tartjuk. Nem hiszem, hogy helyes lenne egy olyan minősítési eljárás, amelyikben az érintettek közösségének nincsen beleszólási joga. Ugyancsak nem hiszem, hogy el lehet fogadni egy olyan jutalmazási rendet, ahol a jutalmat az egyszemélyben felelős vezető osztogatja meg nem határozott kritériumok alapján, hiszen a tartósan és jó minőségben végzett kiváló munka elismerésére más lehetőségek is vannak, nem csupán a jutalom, erre szolgál a rendkívüli előlépés, illetve a kitüntető cím adományozása. Még egyszer azt mondom, hogy aki látott már belülről iskolát, az tudja, hogy az iskolákban hagyományosan és jól működtek azok a demokratikus formák, amelyekben a pedagógusok, a nevelők részt vettek a szervezetre vonatkozó szakmai döntések meghozatalában. A törvény nem mond semmit a munkaszervezetre vonatkozó részvételi jogok, illetve a korábban nevelőtestületet megillető szakmai kompetencia kettéválasztásáról. A második kérdéskör, amelyben a törvény jelentősen eltér a Munka Törvénykönyvétől, a közalkalmazotti jogviszony létrehozása és megszüntetése. Nem vitás, hogy e kérdéskörben a törvény a Munka Törvénykönyvéhez képest relatíve kedvezőbb pozíciót biztosít az e területen dolgozóknak, de nagyon nagy kérdés, hogy fognak-e például örülni a nagyobb összegű végkielégítésnek az oktatásügyben vagy az egészségügyben dolgozók akkor, hogyha eljut a tudatukig, hogy a több hónapra szóló végkielégítés az számukra egyben a munkanélküli járadéktól hoszszabb időre való megfosztottságot is jelenti. Ugyanakkor a jogviszony létrehozására és megszüntetésére vonatkozó szabályok kaotikusak, áttekinthetetlenek, egymáshoz nem illeszkedők. A közszolgálati jogviszonyban töltött idő számítása, illetve azoknak az életszakaszoknak a felsorolása, amelyek jogviszonyban töltött időnek nem számítanak, ellentmondó, más szabály érvényes a fizetési fokozat kijelölésére, mint a jubileumi jutalomra vagy a gyakornoki idő kiszámítására. Azt meg már csak tényleg elrettentő példaként említem, hogy a vezetői megbízás a törvény szerint általában határozatlan időre szól, de csupán a határozott idejű vezetői megbízás visszavonását kell indokolni - következésképp, a határozatlan időre szóló vezetői megbízás bármikor, indokolás nélkül visszavonható. A harmadik, lényegesen különböző kérdéskörről képviselőtársaim az előbbiekben szóltak: a fegyelmi eljárás rendezése a törvényben eltér a Munka Törvénykönyvéhez viszonyítva. E vonatkozásban alapvetően fontosnak tartjuk, hogy a fegyelmi eljárás lefolytatása során a közalkalmazott ne legyen kiszolgáltatva vezetőjének, tehát nem tudjuk elfogadni, hogy a fegyelmi bizottság tagjait a jogkört gyakorló vezető jelölje ki. Nagyon könnyű megtalálni a megfelelő módszert - csak példaként mondom: a fegyelmi bizottság tagjait kijelölhetik, megválaszthatják például a közalkalmazotti tanács tagjai. Végül a negyedik jelentős különbség: az előmeneteli, illetve illetményrendszer. Kormánypárti képviselőtársaim a vita első fordulójában mint üdvözítő újdonságot üdvözölték a rögzített előmeneteli rendszert, illetve az illetményrendszert. Lovagias humorú képviselőtársam egyszer már utalt arra, hogy jogi tapasztalataim meglehetősen régi időből származnak. Hát, valóban nem tegnapiak, de nem is báró Eötvös József és nem is Klebelsberg Kunó idejéből valók. Amikor ugyanis én kezdő pedagógus voltam, a 60-as évek közepén, rögzített előmeneteli és bérrendszer volt érvényben - következésképp a kiváló munkát rendkívüli előresorolással, illetve eszmei szolgálati idő nyilvántartásával lehetett elismerni. Ez a rögzített előmeneteli és bérrendszer megbukott. Megbukott azért, mert 100 forintos rendkívüli előlépést tett lehetővé a tarifarendszer, és ez a megalázóan alacsony rendkívüli előlépés tulajdonképpen magát a szisztémát buktatta meg. Ebből kénytelen vagyok arra a nagyon gyorsan levonható következtetésre jutni, hogy egy rendszer önmagában nem üdvözítő - lehet jó, de csak akkor, hogyha a különböző fokozatokban az előlépés egyben jelentős, számottevő béremelkedéssel jár majd együtt. Ha ezt nem fogja biztosítani a törvény, akkor változik a forma, de a pedagógusok, az egészségügyben dolgozók, a kutatók, a közművelődési intézmények alkalmazottai ugyanúgy a társadalom rabszolgái lesznek, mint korábban. Mindennek következtében a Szocialista Párt álláspontja változatlanul az, hogy a közalkalmazottaikra a speciális szabályozás szükséges - de olyan szabályozás kell, amelyik lehetőséget ad arra, hogy a köz szolgálatát a társadalom megfelelőképpen, jogbiztonsággal és anyagi biztonsággal ismerje el. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)