DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Miközben Torgyán József robbantgatja a koalíciós bombát, és napirend előtti felszólalások, napirend előtti petárdák vonják el a közvélemény figyelmét, lopakodó törvényjavaslatok olyan társadalmi viszonyokat vesznek célba, mely viszonyok meghatározóak jövőnkre nézve. Ilyen veszélyes és lopakodó törvényjavaslat - meglátásom szerint - a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény is. Lenin azt mondta, hogy az egész társadalomnak egyetlen hivatallá, egyetlen üzemmé kell válnia, egyenlő munkával, egyenlő fizetéssel. E gondolat tárgyiasult valóságát bőrünkön tapasztalhattuk, eredményei közismertek. Nem állítom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a közalkalmazotti törvény ilyen messzire megy el, de az talán mégsem véletlen, hogy a javaslat szellemisége ezt a lenini gondolatot idézte fel bennem. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényjavaslat egy nagyon fontos törvényre szóló javaslat. Ez egy meghatározó törvény, hiszen arról rendelkezik, azt határozza meg, hogy a közösségi funkciók ellátásában milyen típusú emberek vesznek majd részt. Azt határozza meg, hogy a közalkalmazotti körben részt vevők szaktudása milyen célok kiszolgálására tehető majdan alkalmassá. Az ilyen törvények sokféle irányultságot vehetnek, lehetőséget adhatnak például a bismarcki hivatalnoktípus kialakítására, ami szerint, ugye, hogyha egy hivatalnoknak a feladata a sójövedékkel foglalkozni, akkor a hivatalnok az emberekben nem is láthat mást, mint a sóadó alanyait. Éppen ezért nem mindegy, hogy kik tartoznak, és milyen feltételekkel tartoznak egy ilyen törvény hatálya alá. Ez a törvény arról részletesen ad felvilágosítást, hogy milyen feltételekkel tartoznak majd a közalkalmazottak a törvény hatálya alá, arról azonban nem sokat tudunk meg, hogy kik fognak a törvény hatálya alá tartozni. Hogy ki is a közalkalmazott, erre a törvény azt mondja, hogy mindenki, aki költségvetési szervnél dolgozik, annak bármely típusánál, ott bármilyen munkakörben. Az már csak a javaslat indokolásából derül ki, hogy ez milyen széles körű intézményeket érint, hogy mik azok az intézmények, amik ide tartoznak. Ilyen intézmények az oktatás, nevelés, kultúra, sport, művészet, tudomány, egészségügy intézményei és szolgáltatásai. Egyszóval a teljes improduktív szféra. Vagyis az életnek az a szelete, az ország és a társadalom működésének az a területe, amelyik bár önmagát fenntartani nem képes, mégis talán a legfontosabb, mivel ez a szféra határozza meg, tisztelt képviselőtársaim, az ország arculatát, az állampolgárok mindennapjait. Ez a szféra biztosítja egészségünket, gyerekeink nevelését, a megismerhető kultúrát és művészetet. És ez az a szféra, amelyik leginkább alkalmassá tehető arra is, hogy mindenféle, vagy éppen egyféle ideológia közvetítésével akkor is fenntartsa a hatalom folytonosságát, amikor a hatalom már régen nem szolgálja azokat, akik egy adott történelmi pillanatban feljogosították a hatalom gyakorlására. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, attól tartok, hogy a tárgyalt törvényjavaslat társadalmi életünknek e területén továbbviszi a lenini hagyományokat. Uniformizál, fegyelmez, diktál, függőségbe hoz, függőségben tart és elbizonytalanít. És mindezekkel megveti a diktatúra melegágyát. Ez a tervezet nem veszi figyelembe sem az egyéni, sem az intézményi autonómia szükségességét, nem épít a kezdeményezőkészségre, kreativitásra, az önszerveződés erejére. Ez a tervezet rendszerszerűen egyetlen dolgot szolgál, hogy önmaga engedelmes szócsövévé tegyen minden olyan intézményt, amely az állampolgárok gondolkodására meghatározó befolyást gyakorolhat. És hogy mindez ne tűnjön puszta vádaskodásnak, nézzük a tényeket. Ez a törvényjavaslat olyan előmeneteli rendszert határoz meg, amelyik leértékeli a szaktudást, a diplomát, és etalonnak a munkában eltöltött időt tartja. Ez a törvényjavaslat bizonytalanságban hagyja a közalkalmazottakat minősítésüket illetően, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy pontosan meghatározott és körülírt feltételek nélkül, szempontok nélkül, alkalmatlanság címén meg lehessen válni a nemkívánatos munkatársaktól. Ez az előterjesztés bonyolult és terjedelmes szabályozást állít fel a fegyelmi eljárásra, anélkül, hogy meghatározná a jogok és kötelezettségek katalógusát, anélkül, hogy valódi eligazítást adna arról, ki, miért, kinek tartozik fegyelmi felelősséggel. Ez a javaslat hosszan rendelkezik a szakszervezeti jogosítványokról, de végső soron valamilyen módon mégiscsak kiszorítja a tényleges érdekvédelemből a tényleges érdekvédelmi szerveket. Ez a javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy igazgatásracionalitási okokra hivatkozva a konfliktusok tényleges feltárása nélkül, erőből meg lehessen változtatni a közalkalmazotti kör összetételét. De tulajdonképpen nem ez a lényeg, hanem az a lényeg, hogy ez a törvényjavaslat olyan homályosan, zavarosan és bonyolultan van megszerkesztve, hogy csak arra alkalmas, hogy a pénzzel rendelkező és az azt osztogató hatalom kénye-kedvének szolgáltassa ki a hatálya alá tartozókat, de megkockáztatom, hogy még a körön kívül állókat is. Mert vegyük például a közalkalmazottként bizonytalan függésben tartott tanárt. Egy ilyen tanár csak akkor maradhat meg a pályáján, legalábbis állami iskolákban, ha az éppen aktuális nemzeti alaptantervet kritika nélkül oktatja. És az ilyen kritika nélküli oktatás elvezethet akár addig is, hogy nemsokára megint a galenusi dogmák határozzák meg majd anatómiai ismereteinket, és nem a boncoló medikus tapasztalatai. De vehetünk ennél közelebbi példát is. Mindannyian nagy szorgalommal tanultuk a szocializmus politikai gazdaságtanát. Volt, hogy már magunk sem tudtuk, hogy minek higgyünk, tapasztalatainknak, vagy a ránk kényszerített elméletnek. Én elfogadom, hogy az általam felhozott példák meglehetősen szélsőségesek, de kérem, a demokrácia lényegét éppen az alkotja, hogy a törvényeket be kell tartani, akkor is, ha rosszak. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen törvényeket alkotunk. És éppen ezért nem fogadható el, hogy most szükséghelyzetben vagyunk, és ezért nem az a fontos, hogy a törvények jók legyenek, hanem hogy megszülessenek. Azzal, amit elmondtam, nem azt szerettem volna mondani, hogy közalkalmazotti törvényre nincs szükség. Mert közalkalmazotti törvényre szükség van, csak nem erre a rossz törvényre. Közalkalmazotti törvényre azért van szükség, mert a közalkalmazottak olyan szférában tevékenykednek, amelynek működéséért az állam garanciát vállal, és amely működtetéséért az állam mélyen belenyúl az adófizetők zsebébe. És azért, mert amíg az állampolgár saját pénzének elköltése elemi jog, addig az állam pénzének elköltése olyan tevékenység, amelyet a társadalomnak alaposan ellenőriznie kell. És ennek az ellenőrzésnek nemcsak arra kell kiterjednie, hogy az állam feleslegesen ne rabolja ki a polgárait, hanem arra is, hogy az adófizetők pénze egy őket szolgáló, és nem egy rajtuk uralkodó hatalom kezében koncentrálódjon. Ettől a törvényjavaslattól az állampolgár azt várta volna el, hogy törvényes kereteit adja azoknak a szolgálatoknak és az ehhez szükségszerűen kapcsolódó kiváltságoknak, amelyek az ő életét lennének hivatottak elviselhetővé tenni. A közalkalmazottak pedig azt várták volna, hogy megszűnjön kiszolgáltatottságuk és bizonytalan helyzetük, hogy hivatásukat most már tényleg a köz szolgálatára tudják kamatoztatni. Ehelyett azonban kaptunk egy hatalmas uniformizált hivatalt és egy újabb tanulságot: a lenini úton nem könnyű visszafordulni. Köszönöm a figyelmüket. (Tóth Imre: Bravó! - Taps a bal oldalon.)