visszalépés

Az 1990 óta eltelt hét esztendõ alapvetõ változásokat hozott a lakosság, a vállalatok és az államháztartás jövedelmi helyzetében. A piacgazdaságra való átállás, a pénzügyi források hatékonyabb felhasználását szolgáló piacorientált reformok, a fiskális és monetáris kiigazítások növelték a gazdaság hatékonyságát és egyúttal érezhetõen hatottak a jövedelemelosztásra. Nõtt a jövedelmek differenciálódása, ami befolyásolta a gazdasági szereplõk addigi megtakarítási szokásait. Az államháztartás jövedelemelosztó szerepe mérséklõdött, a vállalatok saját forrásai nõttek, jövedelemhelyzetük javult, változott a lakosság megtakarítási magatartása. 1997-re lecsillapodtak az erõteljes, belsõ   szerkezeti átrendezõdések.

%

Megjegyzés: MNB becslés (eredményszemléletet közelítõ elszámolás)

A gazdasági növekedés határozottá vált 1997-ben. Ez, valamint a fogyasztás    ennél lassúbb bõvülése növelte a bruttó nemzetgazdasági megtakarítást. A vállalatok javára történõ jövedelem átcsoportosítás stabilizálódni látszik. Számottevõen nõtt (mintegy 15-16%-kal) a vállalatok beruházása és 1997-ben a beruházás bõvülése többé-kevésbé a másik két szektort is jellemezte. Az élénk felhalmozási tevékenység finanszírozásához továbbra is szükség volt külföldi pénzeszközök bevonására, a nettó külföldi forrásbevonási igény azonban az elõzõ évinél kisebb volt. (A külföldi nettó finanszírozási igény csökkenését mind az eredményszemléletû^, mind a pénzforgalmi szemléletû statisztikák megerõsítik.)

A nettó megtakarítások jövedelem-tulajdonosonkénti szerkezete az elõzõ évihez hasonló volt.

eredményszemléletben, folyó áron, a GDP%-ában

Az államháztartás finanszírozási igénye - GDP arányosan, eredményszemléletet közelítõ elszámolás mellett - alig változott 1996-hoz képest. A vállalati saját források a korábbi évekhez viszonyítva nagyobb arányban fedezték a felhalmozási kiadásokat. A lakosság nettó megtakarítása, GDP arányosan, csökkent. Az évek óta elhalasztott fogyasztási kereslet, és a pozitív reálbérvárakozások a fogyasztás élénkülését eredményezték. A megtakarítási hajlandóság fékezõdése különösen szembetûnõ, ha a lakosság betét-, és hitelkamataiból az inflációs hatást kiszûrjük. Az inflációs komponens nélkül a GDP arányos lakossági megtakarítás   4,7%-ról 3,6%-ra mérséklõdött. Ez a változás azonban a hosszú ideje tartó visszaesést követõ gazdasági élénkülés mellett várható volt.

A jövedelem allokáció során a lakossági megtakarítások GDP arányos mérséklõdése nem okozott forrásszûkét, illetve nagyobb külföldi eladósodást, mert a GDP növekedésébõl a vállalati szektor jövedelemrészesedése mintegy 1,5 százalékponttal emelkedett, azaz saját forrásaik nõttek. Az államháztartás relatív hiánya alig nõtt.

Az 1997 elsõ félévi adatok már utaltak arra, hogy a gazdasági élénkülés határozott lendületet vesz a gazdaság e szegmensében. Az évtized elején lezajlott erõteljes átalakulás után, ami drámaian érintette a vállalkozói szektort, úgy tûnt, hogy a megindult fellendülés tartóssá válik. Az év egésze megerõsítette a várakozásokat. A vállalatok hozzáadott érték termelése felgyorsult, jövedelemhelyzete javult, saját forrásaik nõttek.

Az 1995 évi stabilizációs intézkedések belföldi keresletet korlátozó hatása 1996-ban még érezhetõen jelen volt a gazdaságban, a viszonylag legjobban prosperáló iparban is csak enyhe volt a növekedés.   Egy-két alapvetõen exportra termelõ ágazat tudott számottevõ növekedést produkálni. 1997-ben viszont elindult a lakossági fogyasztás lassú növekedése. Ez a vállalkozások olyan köreiben is megteremtette a fejlõdés alapjait, ahol az elmúlt éveket jellemzõ exportorientált gazdasági növekedés mellett erre nem volt lehetõség. A fejlõdés húzóerejét azonban továbbra is elsõsorban az export - és mellette a beruházási kereslet - jelentette, ami a kívánt szerkezetátalakulás folytatódását segítette. Hatására a vállalkozói szféra egészében a hozzáadott érték volumene mintegy 5-7%-kal nõtt (MNB becslés). A bruttó hazai termék elõállításában részesedésük tovább emelkedett.

(Megoszlási %)

A várakozásokat meghaladó vállalati növekedést az export robbanásszerû dinamizálódása eredményezte. Néhány multinacionális cég korábbi beruházásaiból származó termelés a vállalati szektor pénzügyi helyzetét ugrásszerûen javította. A külföldi cégek termelés növekedésének hatása az eredményességben fokozottan jelentkezik, mivel gazdálkodási helyzetük stabilabb az átlagnál.

A vállalatok jövedelemhelyzetének differenciálódása folytatódott, az erõforrások nagyobb része került az exportáló, illetve exportjukat növelni tudó termelõkhöz. A korábbi évekkel szemben azonban új tényezõként lehetett észlelni, hogy 1997-ben egyre több cég számára nyílt meg a kibontakozás lehetõsége, mivel a növekedés egyre inkább szétterül a gazdaságban, és nem koncentrálódik egy-két ágazatra. Ezt megerõsítik a konjunktúra tesztek, miszerint a vállalatok a korábbi éveknél derûlátóbban értékelik saját helyzetüket, növekedési kilátásaikat.

Az összességében kedvezõen változó pénzügyi helyzet nem zárja ki a mikrogazdaság bizonyos szegmenseiben a pénzügyi nehézségek meglétét. A korábbi években végbement erõteljes differenciálódás, a folytatódó szerkezetátalakulás pénzügyi hatásai a gazdaságban ma is jelen vannak, azonban egyre szûkül a finanszírozási nehézségeket jelzõk köre.

A vállalatok pénzügyi helyzetének kedvezõbb irányú változásában szerepe volt a technológiai színvonal emelkedésének, a szervezési tevékenység javulásának, az egyre jobb piacismeretnek, részben a külföldi vállalkozásoknak köszönhetõen. A termékegységre vetített költségteher csökkent. A munkaerõköltség hozzáadott értéken belüli aránya mintegy 2-3% ponttal csökkent annak ellenére, hogy a vállalati bruttó keresettömeg kb. 22-23%-kal emelkedett, ami a GDP árindexet (és a fogyasztói árindexet is) mintegy 3-4%-kal meghaladta. A vállalatok hozzáadott értékének volumen bõvülése, a struktúraátalakulási folyamat felgyorsulása azonban "túlkompenzálta" az árnövekedést meghaladó bértömeg kiáramlást. Javult a vállalatok eredményessége, a saját forrás volumene nõtt.

A vállalati szektor nyereségessége a kilencvenes évek elejéhez képest lényegesen javult. Akkor azonban a piac diktálta követelmények rázúdulása a gazdaságra a vállalatok pénzügyi helyzetét alapjaiban ingatta meg. Mára a nem piacképes vállalkozások nagy száma megszûnt, vagy tevékenységét átalakította, illetve új vállalatok, vállalkozások jöttek létre. A vállalatok rugalmassága, a piaci kereslethez igazodó alkalmazkodó képessége javult, amelyben a külföldi tulajdonú cégek jártak elõl.

A vállalatok rendelkezésre álló jövedelme a GDP arányában 1997-ben mintegy 12-13%-ra becsülhetõ - (1992-ben 2%, 1994-ben 6-7%). E szektor stabilizálódó helyzetét mutatja beruházásaik tartós növekedése is. A nemzetgazdasági beruházások mintegy 60%-át a vállalati fejlesztések tették ki 1997-ben (1994-ben 46%).

Állóeszközfelhalmozás

(folyó áron)

Nõtt a vállalatok önfinanszírozó képessége. A folyamatban levõ vállalati fejlesztések finanszírozásában egyre nagyobb szerepet képviselt a saját forrás^. A felhalmozási kiadások mintegy 60%-ára fedezetet biztosított a vállalatok rendelkezésre álló jövedelme.

* 1996-97-re MNB becslés

A nemzetgazdasági átlagot meghaladó beruházási aktivitás miatt - a gazdálkodás természetébõl adódóan - a vállalati szektor nettó hitelfelvevõ volt^, de a hitelfelvételi növekmény mértéke nem haladta meg az elõzõ évit. (A nettó finanszírozási igény a GDP%-ában mérve mintegy 1-1,5%-kal mérséklõdött.) Feltehetõen a gazdálkodók egy jelentõs része sem 1997-ben, sem az elõzõ évben nem vett fel hitelt fejlesztései finanszírozásához, ami részben összefügg a bár csökkenõ, de még mindig magas inflációval és kamatszinttel.

A vállalkozások idegen forrás igényét a pénzügyi mérlegek is tükrözik. A pénzügyi mérlegekben a vállalatra specifikált információk szerint a hitelkereslet nõtt 1997-ben.
A vállalati hitelkereslet bõvülését kiváltotta az értékesítési kilátások növekedése miatti beruházás-növekedésen túl az a tény, hogy a hitelek kamata és az eszközarányos nyereség közötti rés feltehetõen jelentõsen szûkült az utóbbi egy-két évben. A vállalkozások a belföldi bankoktól folyamatosan csökkenõ kamatok mellett vehettek fel hitelt. Az év elsõ negyedévétõl folyamatosan növelték a belföldi kereskedelmi bankoktól felvett hitelt (az elõzõ év azonos idõszakához képest).

(Md Ft-ban, éven belül kumulált)

A belföldi bankrendszer felé irányuló hitelkereslet növekedésében szerepet játszhat egyrészt az a tény, hogy korábbi évekkel szemben a forinteszközök magasabb költsége lényegében megszûnt. Másrészt a vállalatok jövedelemhelyzetének stabilizálódása javította hitelképességüket, és egyre nagyobb arányban kerülhettek be a hitelfelvevõk körébe olyanok, akik eddig "kényszermegtakarítók" voltak.

A belföldi bankoktól felvett hitelek növekedését feltehetõen segítette az is, hogy a korábbi évekhez képest mérséklõdött az infláció, valamint az infláció mértékével kapcsolatos bizonytalanság.

A belföldi bankrendszerbõl felvett forinthitelek állományában a forgóeszköz hitelek a meghatározóak. Bár a beruházási hitelek aránya kismértékben nõtt, azonban feltehetõen a vállalatok továbbra is élnek a hitel-rulírozás eszközével, és fejlesztéseiket rövidebb lejáratú hitelekbõl is finanszírozzák.

(Md Ft)

Megjegyzés: Adatforrás MNB; Bankrendszer összevont mérlege; árfolyamhatással, hitelleírásokkal és hitelelengedésekkel nem korrigált

*A volumenindex számítás alapja a GDP deflátor

Az adatok korrekciójával a vállalati hitelek volumenindexe 1997-ben közel 15 %.

A korábbi évektõl eltérõen a vállalatok külföldi bankoktól közvetlenül felvett nettó hitelei 1997-ben alig nõttek. 1997 elején a külföldi hitelvisszafizetések meghaladták az újonnan felvett hitelek értékét, a nettó külföldi hitelállomány csökkent. Az év utolsó hónapjában nõtt, de mértéke meg sem közelítette a korábbi évek külföldi hitelbevonását. 1997 végére a vállalati külföldi adósság mintegy 5 Md USD volt. A vállalati "adóssászolgálati ráta" a GDP-re vetítve 12% (a vállalati hozzáadott érték százalékában mintegy 24%).

A külföldi mûködõtõke finanszírozó szerepe továbbra sem mérséklõdött (2,1 Md USD). Az elmúlt hét-nyolc évben a mûködõtõke befektetés preferált területe volt Magyarország a közép-kelet európai régióban. A gazdaság stabilizálódása, az európai normatívákhoz közelálló szabályozási környezet, a vállalati jövedelmezõség javulása, valamint a belföldi kereslet élénkülése feltehetõen ösztönzõleg hatott a tõkemozgások e fajtájára.

A mûködõtõke beáramlása mellett 1997-ben már érezhetõen megindult a magyar (rezidens) vállalatok határainkon túli terjeszkedése. A mûködõtõke export mintegy 19%-át tette ki a mûködõtõke importnak.

A mûködõtõke mellett a tulajdonosi (leányvállalatok anyavállalattal szembeni) hitelek is jelentõs szerepet játszottak (274 millió USD, 49 Md Ft) a finanszírozásban. A tõkebefektetések 13%-a ezen a csatornán keresztül érkezett. 1997 végére a vállalatok külfölddel szembeni bruttó adósságának több mint negyede már az anyavállalat felé történõ eladósodásból eredt.

Az utóbbi két évben a vállalatok külföldrõl történõ (privatizáción felüli) pénzbevonása meghaladta a fizetési mérleg hiányát. A vállalatok nettó külföldi forrásbevonása (közvetlen tõkebefektetések, közvetlen hitelfelvétel a külföldi bankrendszertõl, illetve a tulajdonosi hitelek, portfolió befektetések) 2,6 Md USD volt (privatizáció nélkül 1,5 Md USD).

(évenként kumulált)

A vállalatok finanszírozási forrásain belül a lakosság részvényvásárlása még mindig marginális szerepet kapott, bár 1997-ben tapasztalható volt egy erõteljesebb növekedés. Ez a növekmény azonban a vállalati kölcsönzött források növekményén belül sem érte el a 20%-os részarányt.

A vállalatok más jövedelemtulajdonosokkal szemben nettó hitelfelvevõk voltak, eladósodásuk 1997-ben folytatódott. Ez alól az államháztartás jelentett kivételt, amellyel szemben a vállalatok nettó megtakarítók voltak.

A vállalatok bankrendszeri betéteinek és értékpapír-vásárlásainak havonkénti változása az elmúlt két év gyakorlatához közelített, mivel az év második felében a vállalati gazdálkodás szezonális mozgásaival összhangban a vállalati bevételek (cash flow) szintje nõtt. Az éven belüli kilengések azonban a korábbi évekre jellemzõnél nagyobbak voltak.

Megjegyzés: Az adatforrás a belföldi bankrendszer összevont mérlege (MNB).

Az adatok megtisztítottak az árfolyamváltozás és a szerkezeti változások (CIB) állományt módosító hatásától

A korábbi évek azonos idõszakát többszörösen meghaladó volt a vállalatok állampapír vásárlása 1997 elsõ felében. Ez a vállalatok jövedelemhelyzetének javulása mellett abból eredt, hogy a megnövekedett állampapír kínálat fõ felvásárlói a statisztikailag e vállalati körbe sorolt befektetési alapok és intézményi befektetõk voltak. Térnyerésük a monetáris szféra "rovására" történt. A biztosítók, nyugdíjpénztárak és befektetési alapok együttesen mintegy 150 Md Ft-tal   növelték állampapír állományukat, amely e szektor nettó vásárlásainak több mint 40%-a volt.

Összességében a vállalati szektor gazdasági aktivitása élénkült mind reál mind pénzügyi oldalon. A gazdasági növekedés hatására a vállalatok likviditási helyzete javult, a likviditáshiány, mint a fejlõdést korlátozó tényezõ folyamatosan visszaszorult, lehetõvé téve a növekedés dinamizálódását.

A vállalatok növekedési kilátásaira utalnak a gazdaság helyzetérõl érkezõ 1998. év elejei pozitív jelzések is:

• 1997-ben a feldolgozóipar folyamatos erõsödését közvetítette a "Beszerzési Menedzserindex"^. 1998. januárjában az Üzleti jelentés szerint "a felmérés két és fél éves történetében ez az elsõ eset, hogy az index az év végi visszaesés után már januárban növekedést jelez." Az élelmiszer- és dohányipar kivételével a többi feldolgozóipari ágazatban a konjunktúra jelzõszám 50% feletti értéket mutat, azaz a fellendülést jelzi.
• A Kopint-Datorg konjunktúratesztje a következõ hat hónapra a vállalatok várakozása alapján mind a termelésre, mind a belföldi - és export értékesítésre, mind az általános vállalati helyzetre vonatkozóan döntõ részben javulást tükröz.

2. A háztartások jövedelme, fogyasztása és megtakarítása

A háztartások jövedelmi helyzete évek óta elõször javult 1997-ben. Az éven belül erõsödõ jövedelemkiáramlás döntõ részt az évek óta elhalasztott fogyasztást növelte, amelynek volumene hosszabb idõszak után 1997. évben növekedett, a beruházásra fordított kiadások - alapvetõen az új lakásépítések stagnálása miatt - csak kissé emelkedtek.

A lakosság pénzgazdálkodásának változását szemlélteti a megtakarítási ráta^, amely 1997-ben alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 1996-ban a pénzügyi vagyon reálnövekedése - csökkenõ reáljövedelmek mellett is - meghaladta a 11%-ot, 1997-ben viszont jóval kedvezõbb jövedelmi helyzetben a reálérték emelkedése csak 8,6% volt.

(elõzõ év azonos idõszaka = 100%)

*    Elõzetes adatok

** Bérek, keresetek és vállalkozói munkajövedelmek

A háztartások rendelkezésre álló jövedelmének reálértéke 1997 évben 2%-kal nõtt. A reáljövedelem-csökkenés 1996 év második felében megszûnt, 1997 elsõ felében lényegében még stagnált, majd az emelkedés 1997 második felében jelentõsen felerõsödött. Ebben - az infláció mérséklõdése mellett - szerepe volt a munkajövedelmek fokozatos növekedésének mind a versenyszférában, mind pedig a költségvetési szférában. Ugyanakkor a költségvetés újraelosztó szerepének mérséklõdése következtében a társadalmi juttatások reálértéke kissé csökkent.

A háztartások jövedelemszerkezete az elmúlt évekhez képest módosult. A változás leginkább abban mutatkozott meg, hogy a munkából származó jövedelmek részaránya - mind a munkaviszonyhoz kapcsolódó, mind pedig a kisvállalkozói jövedelmek tekintetében - lényegében változatlan maradt. (A korábbi évekre a munkaviszonyból származó jövedelmek folyamatos térvesztése, a kisvállalkozói jövedelmek fokozatos térnyerése volt jellemzõ.)

A bérek és keresetek reálértéke évek óta elõször 1997-ben növekedett. Az alkalmazottak nettó átlagkeresete 24,1%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, ami reálértékben 4,9%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. A két éven át tartó reálérték csökkenés után a lendületes gazdasági növekedés megteremtette a lehetõségét annak, hogy reálértékben is növekvõ keresetek kifizetésére kerüljön sor. Az alkalmazottak száma emelkedett, így a jövedelmeken belül a legnagyobb arányt képviselõ bérek és keresetek tömege nominálisan mintegy 25%-kal volt magasabb az egy évvel korábbi szintnél. A keresetekbõl származó elkölthetõ jövedelem reálértéke így 4,6%-kal emelkedhetett.

1997-ben az SZJA sávok változása miatt a nettó átlagkeresetek közel 2%-ponttal gyorsabban nõttek a bruttónál. A KSH statisztikában (mely tartalmazza a 10 fõnél többet foglalkoztató vállalkozásokat, valamint teljes körûen a költségvetéshez tartozó intézményeket) az egy fõre jutó nettó átlagkereset 24,1%-kal emelkedett, éves átlagban 57270 forint volt.

Az 1997 évi jövedelemszerkezet-alakulás jellegzetessége, hogy a kisvállalkozásokból származó jövedelmek reálérték-növekedése elmaradt a bérbõl és fizetésbõl élõk reálkereset-emelkedésétõl. Az ún. vegyes jövedelmek becsléseink szerint reálértéken kb. 2,5-3%-kal nõttek annak ellenére, hogy a vállalkozók száma 1997 évben stagnált. Az év elejei, különbözõ megszorító és adózási intézkedések hatására több vállalkozás is megszûnt, a csökkenés azonban a kevésbé versenyképes, illetve fantom vállalkozásokat érintette leginkább.

A pénzbeni és természetbeni társadalmi juttatások reálértéke az év egészét tekintve lényegében szinten maradt. Az államháztartási reform eddig végrehajtott intézkedései (rászorultsági elv elõtérbe kerülése, normatív finanszírozás visszaszorítása, támogatások csökkentése, stb.) következtében a juttatásos jövedelmek összjövedelmen belüli részaránya 1997-ben is tovább csökkent.

A lakosság 1997 évben nominálisan 16,7%-kal nagyobb összegû pénzbeni juttatásban részesült, mint egy évvel korábban. A keresetek reálértékének növekedése mellett a pénzbeni juttatások reálértéke 1,4%-kal csökkent. A juttatásokon belül összegét tekintve két jelentõs nagyságrendû tétel a meghatározó. Egyik a nyugdíjkifizetés, amelynek hosszú évek óta elõször nõtt a reálértéke mintegy 1%-kal, ugyanis 19,5%-os nyugdíjemelésben részesültek a nyugdíjban levõk. A másik a gyerekneveléshez kapcsolódik. 1996-tól jövedelemkorláthoz kötõdik a családi pótlék, a gyes, a gyed folyósítása. (Ez utóbbi kifutó juttatás, azaz új megállapítás már nincs, megszûnik.) A gyerekneveléshez kapcsolódó juttatások összességében 8,3%-kal nõttek, a reálértékvesztés 8,5% volt.

Jelentõsen nõtt az elõnyugdíj és korengedményes nyugdíjkifizetés, mely mögött valószínûsíthetõen létszámnövekedés áll. Az elõnyugdíj 1997-ben megszûnt, ezért feltehetõen még akik tehették igénybe vették.

A tulajdonosi és egyéb jövedelmek mintegy 5%-os reálnövekedés mellett jelentõs részarányemelkedést mutattak. Ebben részben a mindvégig pozitív reálkamatot biztosító kamatszínvonal, részben pedig a valutajövedelmek korábbi éveknél erõteljesebb emelkedése játszott szerepet.

A reáljövedelmek növekedése, az infláció mérséklõdése és a jövedelemszerkezetben bekövetkezett változások hatására a fogyasztás 2,6%-kal emelkedett.

A kiskereskedelmi forgalom az év második felétõl kezdve élénkült. Míg az elsõ félévben még volumencsökkenést mutattak a számok, addig a második félévben már 2,2%-os növekedés valósult meg.

A háztartások nettó megtakarítása az év folyamán 703,6 Md Ft-tal emelkedett, a nettó pénzügyi vagyon meghaladta a 3270 Md Ft-ot . A nettó pénzvagyon reálértéken 8,6%-kal növekedett.

(Md Ft)

A pénzbeni megtakarítások szerkezetét illetõen az a változás történt 1997-ben, hogy a forintbetétek rovására az értékpapírokban való tartalékolás emelkedett jobban, a készpénz illetve a devizabetétek növekedése az egy évvel korábbival nagyjából azonos volt.

A lakosság készpénzállománya az év folyamán 55,4 Md Ft-tal emelkedett és 494,7 Md Ft-ot   ért el. A készpénz növekedése részben szezonális, részben technikai (ünnepnapok miatt torlódó bérkifizetések) okok miatt az éven belül meglehetõsen egyenetlen volt, de az infláció mértékét nem érte el. A készpénzállomány alacsonyabb növekedésében 1997-ben szerepet játszott az is, hogy a háztartások egyre nagyobb része használ valamilyen bankkártyát fizetéseinek lebonyolítására.

1997-ben folytatódott a devizabetétek forint-megtakarításra való átváltódása, ámbár az egy évvel korábbinál kisebb arányokban. A devizabetétek állománya az év során 47.8 Md Ft-tal emelkedett, ami elmaradt az állományra esõ árfolyamnyereség mértékétõl.

A háztartások pénzintézeti forintmegtakarításai az év során 276,6 Md Ft-ot, az egy évvel korábbinál alacsonyabb értéket tettek ki. A betétmegtakarítások iránti érdeklõdést befolyásolta, hogy a kamataik általában nem érték el az infláció szintjét, csak a hosszabb, több éves megtakarításoknál volt pozitív a reálkamat. Ugyanakkor a pénzintézeti forintmegtakarítások döntõ részét - mind az állomány, mind az éves növekedés tekintetében - az éven belüli megtakarítások tették ki, amelyek rugalmasan kezelhetõk.

Az értékpapír-megtakarítások évek óta, így 1997-ben is dinamikusan emelkedtek. A növekedést elõsegítette, hogy az értékpapírok nagy többsége 1997-ben pozitív reálhozamot biztosított, a lehetõségek bõvültek (mind az értékpapírfajták növekedése, mind pedig a pénzintézeti hálózat bõvülése tekintetében).

A lakosság hitelállománya évek óta elõször 1997-ben nem csökkent, hanem 47,5 Md Ft-tal emelkedett. A növekedés a közép- és rövid lejáratú hiteleknél következett be, s részben a fogyasztást segítette elõ, részben pedig a vállalati részvényvásárlást elõlegezte meg. A hosszú lejáratú építési hitelek állománya továbbra is csökkent.

(Md Ft)

Az 1997 évi gazdaságpolitikai program fõ célkitûzése az államháztartás újraelosztó szerepének mérséklése, a vállalkozások javára történõ jövedelemátcsoportosítás, és ezen keresztül a beruházások növelése volt. A tervek szerint a közösségi fogyasztás reálértékének 10%-os csökkenése mellett a GDP arányos elsõdleges többlet kismértékben az 1996 év várható szintjéhez képest a GDP 3,4%-ára csökkent volna. Emellett a program mérsékelt gazdasági növekedéssel és az infláció ütemének csökkenésével számolt.

Az államháztartás terjedelmére vonatkozó elõirányzatok GDP arányosan a tervezetthez közelállóan teljesültek, az elsõdleges egyenleg némileg kedvezõtlenebb lett, jóllehet az eredeti feltételezésekhez képest mind a reálnövekedés, mind az infláció üteme magasabb lett. Az eredeti elképzelések nem számoltak azzal, hogy a bázisévben (1996) a GDP arányos elsõdleges szufficit magasabb, a kiadási szint pedig alacsonyabb lesz. Ez azt jelenti, hogy a tervezettõl eltérõ GDP-arányos elsõdleges egyenleg az elõzõ évhez viszonyítva még jobban csökkent, míg a GDP arányos kiadási szint 1996-hoz képest kisebb mértékben lett alacsonyabb, reálértelemben pedig növekedett.

(pénzforgalmi szemlélet, GDP%)

*Az 1997 évi tervezés és elõirányzat bázisát képezõ számok (a bevételi, kiadási szintek becsültek)

**MNB becslés

*** Konszolidációs hiba abból ered, hogy a különbözõ alrendszerek közötti pénzmozgások kimutatásai nem egyeznek meg, számszerûen eltérnek

Mindez azt mutatja, hogy 1997-ben az elõzõ évek fiskális kiigazításával ellentétben az államháztartás stabilizáló, visszafogó szerepe nem jutott érvényre, hanem az állam mind közvetlenül (a GDP termelésen keresztül), mind csökkenõ elsõdleges többletének hatásán keresztül hozzájárult az élénküléshez. A közösségi fogyasztás volumenének tervezett mértékû csökkenésére nem került sor, mert az intézmények jelentõs többletbevételhez jutottak mûködési és díjbevételeikbõl.

A következõ táblák a hiány alakulását mutatják be a törvényileg meghatározott, valamint a tartalmilag összehasonlítható szerkezetnek megfelelõen.

*Az agrárreorganizációs kiadások az ÁPV Rt-hez kerültek, a területfejlesztésiek a Területfejlesztési tanácsokhoz. Mindkét szervezet államháztartáson kívül mûködik, és említett kiadásaiknak privatizációs bevétel a forrása

Az egyes alrendszerek egyenlegei - az elõzõ évek tendenciájának megfelelõen- jelentõsebben eltértek az elõirányzattól, de az ellentétes irányú eltérések az államháztartás egészének szintjén kiegyenlítették egymást. Mindez arra utal, hogy a korábbi évek feszültségei fennmaradtak, illetve visszatértek a TB alapoknál és a helyi önkormányzatoknál. Bár feladataik és finanszírozásuk alakulásában voltak bizonyos elmozdulások az alrendszerek között, de ezzel az ismétlõdõ problémák nem oldódtak meg. Az 1997 évi költségvetési törvény a helyi önkormányzatok részére arányában eleve kevesebb központi forrást biztosított, és átalakította a finanszírozás szerkezetét. A központi költségvetés az egyik elkülönített alapnak, az ÁPV Rt-nek és az újonnan létrehozott Területfejlesztési Tanácsoknak adott át feladatokat. (Az államháztartás áttekintése után majd részletesebben is bemutatjuk az egyes alrendszerek helyzetét.)

*Az agrárreorganizációs kiadások az ÁPV Rt-hez kerültek, a területfejlesztésiek a Területfejlesztési tanácsokhoz. Mindkét szervezet államháztartáson kívül mûködik, és privatizációs bevétel a forrása említett kiadásaiknak

Az államháztartás egyenlegének értékelése az eredményszemlélet alkalmazásán túlmenõen további korrekciókat igényel. Egyrészt az operacionális deficit alkalmazása lehetõvé teszi a nominális hiányt (kamatokat) torzító inflációs tényezõ kiszûrését, másrészt a ciklikus igazítás módot ad a gazdasági ciklus hatásának leválasztására a hiányból.

A következõ táblázatból jól követhetõ, hogy a GDP arányos operacionális deficit az elsõdleges egyenleg trendjének megfelelõen az 1994, évi fenntarthatatlan szintrõl két év alatt 6,1%-kal javult, majd 1997-ben 1,0%-kal romlott. Az operacionális deficit természetesen nem mozog teljes mértékben együtt az elsõdleges egyenleggel, mert azon kívül a fizetett reálkamatot is tartalmazza, így annak változását is tükrözi.

GDP százalékában

* Részösszegek a kerekítések miatt nem adják ki a teljes összeget.

A tábla egyben jól illusztrálja az operacionális deficit finanszírozásának alakulását is, hiszen az inflációs torzítás kiszûrésével a deviza és forint finanszírozás változása is jobban követhetõ, továbbá az államháztartásnak és a jegybanknak a mérlegét összevonva közvetlen módon mutatkozik meg a pénzfinanszírozás.

A devizafinanszírozás 1995-ben lassan, majd 1996-1997-ben gyorsabban csökkent. A devizában beérkezõ privatizációs bevétel hatásával korrigáltunk, így az itt kimutatott csökkenés az endogén tényezõknek, vagyis a privát szektor üzleti döntéseinek köszönhetõ.

A számítások azt mutatják, hogy a pénzfinanszírozás szerepe nem túl jelentõs, az elmúlt öt évben a nettó seignorage 0,7%-os átlagos értéket ért el, ami a fejlett piacgazdaságokban tapasztalt mértékektõl nem tér el számottevõen. A pénzteremtésbõl származó bevételek összetevõit az alábbi táblázat részletezi.

A pénzteremtésbõl származó bevétel és ennek összetevõi*
(seignorage)

a GDP százalékában

* Részösszegek a kerekítések miatt nem adják ki a teljes összeget.

Esetünkben az elsõ probléma, hogy az elsõdleges egyenleg változása nem megfelelõ kiindulópont. A bevételek között ugyanis jelentõs súlyt képviselnek a törlesztésbõl származó bevételek, amelyek az SNA módszertana nem valódi bevételek, hanem finanszírozási tételek (pénzügyi eszközök cseréje, hiszen ezzel párhuzamosan követelésünk szûnt meg). Ezután az egyszeri kiadásokkal és bevételekkel is szükséges korrigálni, így az orosz szállításokból megvalósuló haditechnikai beszerzésekkel, és a reáleszközök értékesítésébõl származó bevételekkel. A haditechnikai kiadásokat a teljes idõszakra arányosan szétosztottuk, és az átlagtól való eltérést egyszeri jellegû kiadásnak tekintettük, így nem vettük figyelembe. A reáleszköz értékesítés esetében az ingadozás kisimítása céljából hároméves mozgó átlaggal számoltunk, amivel a tendenciák nagyjából megragadhatóak. A tendenciától való eltérést egyszeri jellegû kiadásnak tekintettük, így nem vettük figyelembe. A következõ kérdés a ciklus hatásának a kiszûrésének a módja. A ciklust a potenciális és a tényleges növekedési ütem különbségén keresztül ragadtuk meg. A különbség és az állam bevételei között egységnyi rugalmasságot tételeztünk fel, míg a kiadások esetében ez a rugalmasság nem állapítható meg, ezért az EU átlagnak megfelelõ -0.09-es értéket állítottuk be. Figyelembe vettük továbbá a kvázifiskális kiadások alakulását is. "Kvázifiskális" kiadások alatt itt az ÁPV Rt (ÁV Rt és ÁVÜ) államháztartáson kívülre irányuló tõketranszfereit (pl. nem privatizációt elõkészítõ reorganizáció) értjük. (Bõvebben: P. Kiss: Fiskális transzparencia magyarországi alkalmazása, MNB Füzetek, elõkészületben)

GDP %-ában

*   - elõjel pozíciójavulást (kiigazítást), + elõjel pozícióromlást (expanziót) jelöl

** - elõjel kiesõ bevételt illetve többletkiadást, + elõjel többletbevételt vagy kisebb kiadást jelöl

A táblából jól látszik, hogy az 1994. évi expanzív fiskális politika után jelentõs fiskális kiigazításra került sor 1995-96-ban. 1995-ben a ciklus akkori állása (az akkori igen alacsony potenciális növekedésnél magasabb növekedési ütem) mellett az elsõdleges egyenlegben 4,3 százalékpontos javulás jelentkezett, a ciklikusan igazított, egyszeri tételek nélküli keresleti hatás ennél valamivel alacsonyabb megszorítást mutat. 1997-ben a potenciális mértéket meghaladó növekedés mellett kialakuló elsõdleges pozícióromlásnál a ciklikus kiigazítás jelentõsebb keresleti hatást jelez.

Az államháztartási reform folytatódott^, de rövid távon az intézkedések nem eredményeztek további jelentõs megtakarításokat. Az államháztartáson belül nagyobb részt az önkormányzatok alkalmazkodásától vártak eredményeket, azonban a jelentõs privatizációs bevételek mellett a dologi kiadások reálértékének visszafogása (és kisebb mértékben a tervezett létszámcsökkentés is) elkerülhetõnek bizonyult. A központi költségvetésnél a korábbiaknál kisebb kiadásokat eredményezett, hogy a családi pótléknál a jövedelmi korlátok változatlanok maradtak, így kevesebb támogatási igény merült fel. Jelentkeztek ugyanakkor olyan kiadási megtakarítások is, amelyeket korábbi intézkedések eredményeztek. (Pl. megjelent a családi, anyasági támogatásoknál korábbi években hozott intézkedések áthúzódó hatása, hiszen 1996 májusától érvényesül a rászorultsági elv, gyermekgondozási díjat nem lehet megállapítani, továbbá a GATT egyezmény miatt tovább csökkent a normatív exporttámogatás mértéke.)

A GDP arányosan nagyjából teljesülõ kiadási-bevételi szinteken belül a tervezetthez képest jelentõs elmozdulás tapasztalható. Az elsõdleges kiadások a tervezett szinten teljesültek, azonban az elsõdleges bevételek, és ezeken belül az intézmények saját bevételei kedvezõbbek lettek. Az adóknak az aránya ugyanakkor mérséklõdött, annak ellenére, hogy a GDP növekedésének elvileg azonnal tükrözõdnie kellett volna az adókban is. Az adóbevételeken belül is vegyes a kép, a vámbevételek erõsen visszaestek, a társasági adó súlya nõtt, az SZJA a tervezett szinten teljesült, a bérjárulékok ugyanakkor elmaradtak. A kiadásoknál a bizonyos területeken (árkiegészítés, lakásépítés támogatása) évrõl évre megismétlõdõ túllépések nem csak nominálisan jelentkeztek, hanem még a GDP arányában is. A dologi kiadások tervezett csökkentése sem valósult meg a saját bevételek emelkedése és az önkormányzati források bõsége (privatizációs bevételek) miatt. Ezzel szemben a tervezetthez képest csökkent a bérek és lakossági transzferek GDP aránya. A lakossági transzferek esetében ennek két oka volt, egyrészt nem nõttek a tervezettnél nagyobb növekedéssel párhuzamosan a transzferek, másrészt a vártnál magasabb infláció miatt értékvesztés jelentkezett. A bérkiadások GDP arányára hasonló hatással volt a gyorsabb gazdasági növekedés és lassabban csökkenõ infláció, itt azonban a GDP arány csökkenésére mérséklõ hatása volt a tervezettnél némileg magasabb létszámnak (kisebb létszámcsökkenés valósult meg).

1. Az elsõdleges kiadások szintje a GDP-hez viszonyítva 0,6 százalékponttal, a bevételeké ennél nagyobb mértékben mérséklõdött. Az elõirányzathoz képest a helyzet az elsõdleges bevételeknél lett kedvezõbb. A bevételek a következõképpen alakultak:

• A társasági jövedelemadó bevétel a GDP arányában az 1996. évihez képest kismértékben emelkedett, a vállalati jövedelmek a nominális GDP alakulásával együtt nõttek. Az elõirányzathoz képest nagyobb a túllépés (a GDP 0,3%-nak megfelelõ), mert a tervezéskor az 1996. évi bázis alábecsült volt.
• A forgalmi adók, vámok és a vállalkozók helyi adóinak aránya a GDP-hez viszonyítva a tervezettnek csaknem duplájával, 1,1 százalékponttal esett vissza az 1996. évi arányhoz képest. A fogyasztási adót eleve nem valorizálták az inflációnak megfelelõen és a vámoknál is további csökkentés volt esedékes kötelezettségeinknek és a vámpótlék megszüntetésének megfelelõen. A tervezettnél nagyobb csökkenés a vámbevételeknél jelentkezett.
• A bérhez kapcsolódó állami terhek a tervek szerint a GDP arányában 0,8%-kal nõttek volna (ezen belül az új adótáblával a fajlagos SZJA terhelést 23,5 %-ról a korábbi 22%-os szintre állították vissza, a TB hozzájárulásból viszont növekvõ bevételt vártak, pl. a felsõ járulékfizetési plafon öt éve húzódó kiigazítása miatt.) A GDP arányában mérve az SZJA elõirányzat teljesült (a GDP növekedésével párhuzamosan magasabb lett), a TB járulék befizetése viszont kismértékben elmaradt.

*elõzetes

2. Az elsõdleges kiadásoknál az elõzõ éveknél kisebb mértékben került sor megtakarítást eredményezõ intézkedésekre.

• A GDP arányában az összes folyó ráfordítás 0,7%-kal nõtt, ezen belül lényegében a dologi kiadások nõttek, a bérjellegû kiadások szinten maradtak. Megjelent az 1996 évi 3%-os létszámcsökkentés hatása, az 1997. évi 2,7%-os csökkentésbõl azonban lényeges megtakarítást (a végkielégítések miatt) 1997-ben még nem lehetett realizálni. A bérkiadások aránya mégsem csökkent a GDP-ben mérve, mert a bérszint a tervezettnél jobban nõtt.
• A lakossági transzferek aránya újabb 0,6 százalékponttal (azaz 4%-kal) mérséklõdött. Ennek oka egyrészt a tervezettnél valamivel magasabb infláció következménye, másrészt annak, hogy a kifizetések a tervezettnél nagyobb gazdasági növekedéssel nem tartottak lépést. Az intézkedések hatása összességében nem eredményezett megtakarítást, mert a családi és anyasági támogatások arányának csökkenését ellensúlyozta a nyugdíjak növekedése.

• A felhalmozási kiadások GDP aránya az elõirányzathoz képest 0,3 százalékponttal magasabb lett, így 1996-hoz képest csak kisebb mértékû csökkenésre került sor. A túlteljesülés a tõketranszferek esetében következett be, míg a beruházásoknál a tervezett GDP arány valósult meg. Ezen belül azonban önkormányzati beruházások maradtak el, mivel a fõvárosi önkormányzat jelentõs beruházásai 1998-ra tolódtak át.
• A vállalati támogatások szerkezete megváltozott, az 1996-ban 10,9 Md állami kiadást jelentõ agrárreorganizációs kiadás 1997-ben 5,3 Md Ft-ra   csökkent, és az is az államháztartáson kívülre (az ÁPV Rt kvázifiskális tevékenységi körébe) került.

* elõzetes

3. Az MNB eredménybefizetésével/veszteségtérítésével együtt számolt kamategyenleg pénzforgalmi elõirányzata a GDP arányában 0,7 százalékpontos romlást tartalmazott az elõzõ évhez képest. Ennek oka a pénzforgalmi és az eredményszemléletû kamatkiadás eltérése volt, amíg 1996-ban a folyamatokat jobban tükrözõ eredményszemléletû kamatkiadáshoz képest a pénzforgalmi kamatkifizetés lassabban nõtt, addig 1997-ben gyorsabban. Végül a kamategyenleg az elõzõ évhez képest a tervezettnél is nagyobb mértékben, 1 százalékponttal romlott. A szûken vett kamategyenleg ugyan 0,7 százalékponttal jobb lett mint az elõirányzat, de az MNB befizetés/veszteségtérítés egyenlege 1 százalékponttal rosszabb lett. A jegybanki veszteség oka részben éppen a költségvetés felé fizetett magasabb kamatokban keresendõ, ennyiben az államháztartásnak nem jelentett pozícióromlást. Hiánynövelõ tétel volt ugyanakkor a veszteségnek az a része ami a sterilizálás költségével magyarázható.

A központi költségvetés privatizációs bevételek nélküli hiánya az elõzõ évinél kedvezõtlenebb lett, elõzetes számok alapján 342,1 Md Ft , azaz a GDP 4,1%-a. Ez azt jelenti, hogy 1996-hoz képest majdnem 2,1 százalékponttal romlott az egyenleg, és ezen belül csaknem 1,3 százalékponttal az elsõdleges többlet, 0,8 százalékponttal pedig az MNB eredménybefizetéssel /veszteségtérítéssel számolt kamategyenleg.

A központi költségvetés az elosztási rendszereken keresztül az elõzõ évhez képest a GDP arányában 0,9 százalékponttal csökkentette bruttó (nem nettó) kiadásait. (A csökkenés mértéke számottevõen kisebb lenne, ha a bázisév számait korrigálnánk az intézményi kör változásának hatásával.)

• A TB által folyósított szociális kiadásoknál (pl. a családi támogatásoknál) jelentkezett a GDP arányában 0,5% (részben korábbi évek intézkedéseibõl eredõ) megtakarítás.
• 0,6 százalékponttal (a GDP arányában) mérséklõdött az önkormányzatok támogatása (az SZJA átengedést is figyelembe véve), ami azt jelenti, hogy a központi költségvetés csökkenõ mértékben vesz részt a helyi feladatok finanszírozásában.
• A elkülönített pénzalapok központi támogatásban minimális mértékben részesültek. Tovább módosult a központ és a Munkaerõpiaci alap közötti feladatmegosztás. 1997-tõl az alap a munkanélkülieknek nyújtott jövedelempótló támogatásnak nem 50%-át, hanem 75%-át folyósítja. (Ez a központi költségvetésnél a GDP-nek csaknem 0,1%-át kitevõ megtakarítást jelentett.)
• A költségvetési intézmények, fejezetek és a beintegrált pénzalapok ugyanakkor a GDP arányában 0,2%-kal többet költöttek. A növekmény ennél lényegesen magasabb, ha figyelembe vesszük, hogy a viszonyítási alapot képezõ 1996. évi számok olyan intézmények kiadásait is tartalmazzák, amelyek 1996. év közben kikerültek az állami körbõl. (Az intézményi kiszervezések hatása 1997-ben már nem volt számottevõ.) Az elõirányzottnál magasabb kiadást alapvetõen saját bevételeiknek a többlete tette lehetõvé. A nagyobb kiadás részben a béreknél következett be. A tervezett mintegy 2%-os létszámcsökkenéssel szemben csaknem 1%-kal nõtt a létszám (a preferált területeken), és a reálbér tervezett szinten-tartásával szemben a reálbérek mintegy 5%-kal nõttek.

Az elõirányzotthoz viszonyítva a deficit 17,5 Md Ft-tal , az elsõdleges egyenleg pedig 42,3 Md Ft-tal lett jobb (a GDP arányában 0,5%-kal). Ennek legfõbb forrását az adóknál jelentkezõ többletbefizetés jelentette. A jövedelemadóknál (társasági és személyi) keletkezett mintegy 24-24 Md Ft többletbevétel ellensúlyozta a vámbefizetések 36 Md Ft elmaradását.

Az alapok privatizációs bevételek nélküli egyenlege 23,5 Md Ft-tal lett jobb az elõirányzatnál. A Kulturális Alap kivételével minden alap a tervezettnél kedvezõbb pozícióval zárta az évet.

(Md Ft )

Az Útalapnál jelentkezõ 15 Md Ft többletbevételbõl 9,6 Md Ft a nagyobb útalap-hozzájárulásnak köszönhetõ. Ezzel szemben ugyanakkor útfenntartásra és útépítésre az elõirányzottnál mintegy 12,3 Md Ft-tal többet fordítottak. Az elõirányzathoz képest még jelentõsebb javulás következett be a Munkaerõpiaci alapnál. Ennek egyik oka technikai jellegû, 1996 év végén 10 Md Ft még át nem utalt (az egyenleget nem javító) járulékbevétel volt az alap számláján, ez az állomány 1997 végére 0,7 Md Ft-ra   csökkent, azaz az év során befizetésre került. Ezen túlmenõen az 1997. évi járuléknövekedés 12 Md Ft pozíciójavulást eredményezett. A csökkenõ munkanélküliség ellenére a kiadásokban nem volt megtakarítás, mert a 7,6 Md Ft-tal alacsonyabb munkanélküli ellátással szemben ugyanekkora többletkiadásra került sor az aktív foglalkoztatási eszközök és a szakképzés esetében.

A társadalombiztosítási alapok gazdálkodásában évek óta feszültségek jelentkeznek: a magas közterhek mellett a bevételek rendszeresen a tervezettnél alacsonyabb szinten realizálódnak, és a túlméretezett állami szerepvállalás mellett egyes kiadási jogcímeknél is évente visszatérõ a túllépés. A Kormány az utóbbi két-három évben intézkedéseket hozott, azonban ezek hatása vagy nem a vártnak megfelelõen alakult, vagy csak a késõbbi években jelentkezik. Elsõ lépésként megvalósult a profiltisztítás. A nyugdíjbiztosítás rendszere csak olyan ellátásokat finanszíroz, amelyek döntõ része járulékokkal fedezett, az egyéb ellátásokat a költségvetés és a helyi önkormányzatok finanszírozzák.

1997-ben a Kormány a bevételeket illetõen olyan változtatásokat hozott, amelyek célja a társadalombiztosítási alapok gazdálkodási egyensúlyának a biztosítása volt. 1992 óta elõször növelték az egyéni járulékplafon felsõ határát, valamint az egyenlõ teherviselés érdekében bevezetésre került a mindenkire nézve azonos összegû egészségügyi hozzájárulás fizetése. A járulékalap jelentõsen szélesedett, s egy-két kivételtõl eltekintve megegyezik az SZJA alapjával. Eközben 1997-ben további 3,5%-ponttal csökkent a munkáltatói járulékteher (1996-ban 1,5%-ponttal).

Az alapok 1997. évi költségvetését 13,5 Md Ft hiánnyal (egészségbiztosítás 3,8 Md Ft, nyugdíjbiztosítás 9,7 Md Ft) fogadta el a Parlament. Év közben látszott, hogy az egészségbiztosítás hiánya nagyobb lesz, ezért pótköltségvetés készítésére került sor,   a várható hiányt 42,3 Md Ft összegben prognosztizálva. Az elõzetes adatok szerint a két alap együttes hiánya 50,9 Md Ft (egészségbiztosítás 55,8 Md Ft hiány, nyugdíjbiztosítás 4,9 Md Ft szufficit).

A bevételek 22,3%-kal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A nagyobb mértékû bevételekben döntõen az újonnan bevezetett egészségügyi hozzájárulás játszott szerepet, e nélkül a bevételek 14,5%-kal nõttek. A hiány mérséklése céljából az alapok 9,4 Md Ft vagyont is értékesítettek. A megtett intézkedések ellenére a járulékbevételek nem érték el sem az eredetileg tervezett, sem a pótköltségvetésben elfogadott összeget. Ennek több oka van:

• A munkáltató következmények nélkül megteheti, hogy nem tesz eleget járulékfizetési kötelezettségének. Az utóbbi években az egyéni járulékfizetési morál is romlott. A novemberi adatok szerint az alapok összes kintlévõsége 270,8 Md Ft (növekmény 38,5 Md Ft), ebbõl 148,8 Md Ft a munkáltatói járulék, 14,8 Md Ft az egyéni járulék (együttes növekmény 12,5 Md Ft).
• A gazdaság szerkezeti átalakulása következtében megnõtt az egyéni vállalkozók száma, akik nem a tényleges jövedelmük után fizetik a járulékot, hanem legjobb esetben is a minimálbér után.
• Korábbi években a költségvetés a nem biztosítottak után fizetett járulékot, ez 1997-ben megszûnt. Ma mintegy 6 millió lakos nem fizet járulékot (nyugdíjasok, gyerekek, nem dolgozó családtagok, munkanélküliek azon csoportja, akik semmilyen ellátásba nem részesülnek, sorkatonák, hajléktalanok, rabok, fekete gazdaságban dolgozók). A nem fizetõk mindegyike érinti az egészségbiztosítást, a nyugdíjbiztosítást csak a sorkatonák, mivel szolgálati idejük a nyugdíj kiszámításánál figyelembevételre kerül.

A kiadások 19%-kal haladták meg az egy évvel ezelõttit. A nyugdíjkifizetések a tervezettnek megfelelõen 19,5%-kal nõttek, nagyobb mértékû növekedés a korhatár alatti rokkantnyugdíj kifizetéseknél volt, feltehetõen a létszám gyorsabb növekedése miatt. A korábbi évekhez hasonlóan jelentõsebb többletkifizetés a gyógyszertámogatásnál és a gyógyászati segédeszközöknél volt. A gyógyszerforgalomban a vényellenõrzés nem mûködik, a márciusi áremelés elõtt jelentõsebb gyógyszerfelvásárlásra is sor került.

A helyi önkormányzatok gazdálkodásában és finanszírozásában meghatározó jelentõségû reformokra nem került sor. Fokozatosan csökkent az állami újraelosztás, a normatív alapon nyújtott központi támogatás erõteljesebben konkrét feladathoz kötött. A társadalmi-gazdasági, infrastrukturális szempontból elmaradott és foglalkoztatási gondokkal küzdõ térségek települései a területi különbségek mérséklése és fejlesztésük érdekében felhasználási kötöttségekkel járó állami támogatást kapnak. Változás, hogy a felsõoktatásban a központilag meghatározott hallgatói létszámra irányul a költségvetési támogatás.

A helyi önkormányzatok bevételeinek megoszlása fõbb bevételcsoportonként

%

Az arányaiban jelentõsen csökkenõ központi támogatásra az önkormányzatoknak elvileg a helyi adók emelése és/vagy a kiadások (elsõsorban létszám) csökkentése lehet a válasza, hiszen finanszírozási korlátjuk az utóbbi években erõs lett. Az önkormányzatok helyi adóbevétele évrõl-évre nõtt, de területi megoszlása aránytalan, a helyi adóbevételek több, mint a fele a fõváros és Pest megye területérõl származik. A kivetett helyi adó nagyobb részét az iparûzési adó képezi, ezért ezt a nagyobb ipari létesítményekkel, a nagyobb létszámú vállalkozásokkal rendelkezõ települések vetik ki. A kisebb települések kommunális és építményadó kivetésével élhetnének, a település lakóinak fizetõképessége azonban ennek határt szab. A megváltozott helyzethez való alkalmazkodást, vagyis a helyi adóbevételek növelését, illetve kivetését, és a kiadások drasztikusabb csökkentését a privatizációs bevételek számos önkormányzat esetében átmenetileg elodázhatóvá tették. A kiadásoknál a létszám csökkenése révén megtakarítást eredményezett, hogy az alapképzésben nõtt a kötelezõ óraszám. A szociális támogatásoknál megtörtént a mindenkire érvényes kedvezmények megvonása, a támogatások döntõ részénél a rászorultság elve érvényesül.

Az önkormányzatok 1997. évi költségvetésérõl még nincsenek részletes adatok. Az évközi folyamatok alapján arra lehet következtetni, hogy bevételeik a tervezettet meghaladóan nõttek a saját bevételek, a privatizációs bevételek és az államháztartás egyéb alrendszereitõl származó bevételek esetén. Az ÁPVRt 1997-ben 26,4 Md Ft készpénzt utalt át az önkormányzatoknak, valamint mintegy 10 Md Ft részvényt. Ezen kívül várhatóan jelentõs összeget tett ki a saját vállalati eladásból származó privatizációs bevételi többlet, valamint a birtokukban levõ részvényeladásból származó bevétel. A kiadásoknál jelentõsebb növekedés (reálértékben azonban csökkenés) a dologi kiadásoknál keletkezhetett. A személyi juttatások a tervezettet csak kissé meghaladóan nõttek, feltehetõen az önkormányzati körben - az elõzetes adatok - szerinti 3,5%-os létszámcsökkenés miatt. A beruházások az elõzetes számítások szerint jelentõsen meghaladták mind a tervezetettet, mind az elõzõ évit, annak ellenére, hogy információink szerint a fõvárosi beruházások egy része (20 Md Ft) áthúzódik 1998. évre. A többletberuházásokra 1997-ben rendkívüli finanszírozási forrás állt az önkormányzatok rendelkezésére a privatizációs bevételekbõl.

A Parlament az önkormányzatok költségvetését 10 Md Ft szufficittel fogadta el, úgy, hogy a bevételek között 15 Md Ft privatizációs bevétellel számoltak. Az elõzetes adatok szerint mintegy 90 Md Ft privatizációs bevétel mellett 65 Md Ft szufficit várható.

Az államháztartás teljes finanszírozási szükséglete a 397 Md Ft hiányból, a GFS elszámolásban a hiányt javító 32 Md Ft törlesztésbõl származó bevételbõl^, az ÁPV Rt 98 Md Ft (államháztartáson kívülre irányuló) kiadásaiból és a hiányt nem érintõ év végi 40 Md Ft elõlegbõl tevõdik össze, ami együttesen 567 Md Ft.

A finanszírozás szerkezetén belül jelentõs elmozdulás volt 1997-ben. A jegybank mintegy 118 Md Ft-tal tovább mérsékelte a költségvetés finanszírozását, egyrészt az állampapírok eladásán keresztül (77 Md Ft állománycsökkenést eredményezve), másrészt a régi, nem piaci kamatozású hitelállomány csökkentése révén (108 Md Ft ), amit részben ellensúlyozott a jegybanknál elhelyezett állami betétek állományának 68 Md Ft-os csökkenése. A banki finanszírozás szintén csökkent (10 Md Ft-tal), az önkormányzatoknak átutalt privatizációs bevétel lehetõvé tette a korábbi hitelek törlesztését, illetve a betétállomány növelését. A bankok által tartott állampapírállomány ugyanakkor 61 Md Ft-tal nõtt, ezen belül a kincstárjegyeké csaknem 32 Md Ft-tal csökkent, az államkötvényeké közel 93 Md Ft-tal nõtt. A banki finanszírozás viszonylag kevésbé jelentõs változása két ellentétes félév ellentétes eredõjeként alakult ki. Az elsõ félévben a banki finanszírozás nagymértékben csökkent, ez a trend a második félévtõl megfordult, az utolsó negyedévtõl felgyorsult a növekedése.

A nem monetáris finanszírozás az egész éven belül, minden negyedévben nõtt, fele a privatizációból, fele részben az állampapír-vásárlásokból származott. E két tétel az 567 Md Ft teljes finanszírozási igényen túlmenõen a monetáris szféra mintegy 128 Md Ft os "kivonulását" is képes volt finanszírozni. A közel 695 Md Ft finanszírozásból mintegy 340 Md Ft volt az ÁPV Rt és a helyi önkormányzatok által realizált privatizációs bevétel. A nettó hitelállomány az orosz törlesztések miatt 32 Md Ft-tal csökkent, egyéb finanszírozási tételek 21 Md Ft-tal mérséklõdtek. A fennmaradó részt (408 Md Ft-ot) az állampapírok állományának növekedése finanszírozta. Ebbõl a lakossági állampapírállomány mintegy 130 Md Ft-tal bõvült, a lakossági kincstárjegyek állománya 165,4 Md Ft-tal nõtt, az állampapíroké 35,7 Md Ft-tal csökkent. A külföldiek tulajdonában levõ állampapírok állománya összességében csaknem 23 Md Ft-tal nõtt, úgy, hogy az elsõ háromnegyed évben gyorsan bõvült, majd az év végén erõsen visszaesett. A befektetési alapok állampapír állományának növekedése megközelítette a 100 MdFt-ot, míg a biztosítóké meghaladta az 50 Md Ft-ot. Az önkéntes biztosító pénztáraknál levõ állomány több mint 16 Md Ft-tal bõvült, és az egyéb (fele részben vállalati, fele részben önkormányzati) befektetõk állománya is meghaladta a 86 Md Ft-ot.

Az államháztartás bruttó adóssága a GDP%-ában mérve 1997-ben jelentõs, több mint 8%-pontos javulást mutatott. Az adósságráta alakulása az elõzõ évhez viszonyítva az eladósodottság mértékének csökkenõ ütemû lassulását jelzi, ez a lassulás nem csak látszólagos folyamat, mivel egyrészt a költségvetés 1997. évi privatizációs bevételei jelentõsen elmaradtak az 1996. évben realizálttól, 1997-ben 160,9 Md Ft-ot fizetett be az ÁPV Rt. ezen a jogcímen a Kincstári Egységes Számlára, másrészt a költségvetés privatizációs bevételek nélküli hiánya 1997-ben 342,1 Md Ft-ot tett ki, ami közel duplája az 1996. évinek. A privatizációból származó költségvetési bevételeket teljes egészében az MNB-vel szemben fennálló államadósság rendkívüli törlesztésre fordította a költségvetés. Ennek során az MNB által 1991-ben - a mindenkori jegybanki alapkamaton - nyújtott hitelbõl 59,5 Md Ft-ot elõtörlesztett az ÁKK, az MNB-tõl 1997. januárjában felvett devizahitelbõl forint denomináció szerint 85,6 Md Ft elõtörlesztésére került sor, valamint az MNB portfoliójában lévõ hosszú futamidejû államkötvényekbõl összességében 15,7 Md Ft értékben került sor visszavásárlására.

Az adósságráta 1997. évi alakulásában elsõsorban a gazdasági növekedés gyorsulásának és a költségvetés szufficites elsõdleges egyenlegének együttes hatása tükrözõdik. A költségvetés elsõdleges egyenlege a bázis évinél kisebb volt, ugyanakkor a kamatkiadások is meghaladták az 1996. évi szintet. Az államháztartás alrendszereinek fokozatos átalakítása valamint a kincstári rendszer bevezetésének eredményeként az államháztartás költségvetésen kívüli alrendszereinek kimutatott adóssága jelentõsen mérséklõdött. Ugyanakkor különösen az önkormányzati szektorban ez a folyamat a vagyonelemek értékesítésébõl származó pénzügyi eszközök felhasználásával járt együtt, elsõsorban az ÁPV Rt. által értékesített önkormányzati tulajdonú ingatlanok és szolgáltató egységek ellenértékének jelentõs része esetében mondható el, hogy az ilyen típusú bevételek egy jelentõs részét folyó kiadások finanszírozására használták fel az önkormányzatok.

A költségvetés jövõbeni belföldi kamatkiadásait egyre erõteljesebben determinálja a mindenkori pénzpiaci hozamszint alakulása, illetve az, hogy az államháztartás egésze egyre teljesebb mértékben kénytelen szembesülni az államadósság valóságos "árával". Így 1997. végén a költségvetés belföldi adósságállományából mintegy 2680 Md Ft-ot tett ki az a portfolió rész, amely pénzpiaci kamatszinten történõ kihelyezésnek minõsíthetõ. A pénzpiaci hozamszinthez közvetlenül kötõdõ változó kamatbázisú adósságállomány - névértéken számítva - 1997. december 31-én megközelítette az 1000 Md Ft-ot.

1997-ben az államadósság szerkezetében és összetételében, valamint a költségvetés finanszírozásában jelentõs változások történtek. A módosított Jegybanktörvény értelmében 1997. január 1-étõl az MNB nem vásárolhat állampapírokat a kibocsátó szervezettõl, még az elsõdleges kibocsátások keretében sem. A Jegybanktörvény módosításához kapcsolódóan került sor a központi költségvetés és a Magyar Nemzeti Bank közötti kapcsolatrendszer módosítására, s ennek keretében az 1997. elején a központi költségvetés és a jegybank között végrehajtott adósságcserére is.

A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésérõl szóló 1996. évi CXXIV. törvény 5. §-ában a Parlament felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a központi költségvetés belföldi adósságának egyes elemeit, így a Magyar Nemzeti Bank által a Jegybanktörvény 20.§-a szerint nyújtott kamatmentes, lejárat nélküli forinthitel adósságot (un. nullás adósságot) és annak meghatározott szabályok szerinti lecserélésére korábbi években kibocsátott államadósság kötvény-állomány egy részét devizahitelekre átcserélje. Az adósságcsere során nyújtott devizahitel mértéke a költségvetési törvény alapján megegyezik a Magyar Nemzeti Bank 1996. december 31-én fennálló nettó devizaadósságával, így az átalakítás határnapján, 1997. január 2-án a Magyar Nemzeti Bank könyveiben nyilvántartott devizaadósság összege nem haladhatta meg a devizakövetelések összegét. Az átalakítás 41 darab devizakötvényt érintett, amely összesen 10,6 Md USD-val növelte a Magyar Államkincstár adósságkezelõ szervezete által kezelt devizaadósságot, ez mintegy 1749,7 Md Ft értékû adósság cseréjét jelentette. Az adósságcsere konkrét módját a törvény rendelkezéseinek megfelelõen a Kormány elõzetes jóváhagyását követõen a pénzügyminiszter és a jegybank elnöke közösen határozta meg. A forintadósság átalakítása után a költségvetés MNB-vel szembeni devizaadósságának kondíciói megfelelnek az MNB által korábban külföldön és devizában kibocsátott kötvények kondícióinak.

Az adósságcserét követõen tehát formai és technikai értelemben egyaránt az MNB maradt a külföldi hitelezõk felé az adós. Az adósságcsere elõsegíti a monetáris és fiskális funkciók jobb szétválaszthatóságát, valamint azok számonkérhetõségét. Ebben a megközelítésben a végrehajtott adósság-átalakítás az államháztartási reform-folyamat szerves részeként értelmezhetõ. Fontos közgazdasági hatása abban van, hogy ezáltal megszûnik a jegybank által a költségvetésnek automatikusan nyújtott, a költségvetés nem kamatozó jegybanki hitelezésének intézménye, ezáltal a jegybank függetlensége teljesebbé vált a fiskális politikától. Az adósságcsere megteremtette annak lehetõségét, hogy az MNB és az államháztartás közötti számviteli elszámolások szabályai a nemzetközi sztenderdek irányába mozduljanak el 1997 elejétõl. Az átalakítás önmagában nem növelte az állam adósság-állományát, csak annak belsõ szerkezetét módosította, s közgazdasági értelemben az államháztartás kimutatott egyenlegét sem változtatta meg.

Az MNB mérlege alapján az MNB nettó devizaadóssága 1996. december 31-én 1749,7 Md Ft-ot tett ki. Ennek az összegnek megfelelõ belföldi devizában keletkezett államadósságot kellett a költségvetési törvény rendelkezése értelmében a Magyar Állam devizaadósságává átalakítani. A jegybankmérlegben nyilvántartott kamatmentes államadósság 1996. december 31-ei állománya 1563,3 Md Ft volt, így a kamatmentes forinthitel adósság lecserélésére a korábbi években kibocsátott államadósság kötvény-állományból további 186,4 Md Ft kötvény portfoliót adott át az MNB az Államadósság Kezelõ Központnak (ÁKK).

A jegybankmérleg fentebb felvázolt átalakításának az volt a célja, hogy a költségvetés az adósság valóságos terheivel - az MNB és a költségvetés közötti kamategyenlegen keresztül - jobban szembesüljön. Az adósságcserére az MNB mérleg nettó deviza-pozíciójának mértékéig került sor, mivel a külföldi hitelállomány egy része átadásának kézenfekvõ lehetséges mértéke a jegybank nettó devizapozíciójának mértékéig történõ átalakítás, amely közgazdaságilag racionális és technikai értelemben is jól kezelhetõ volt. A megoldás következtében a külfölddel szembeni adósságterhek egy része továbbra is a jegybanknál jelentkezik. Ez részben annak következménye, hogy az elmúlt évtizedek külföldi hitelfelvételének gyakorlata nem tette lehetõvé, hogy pontosan elkülönüljön, hogy a hitelfelvételek mekkora hányada szolgálta a tényleges fiskális deficit finanszírozását, s mekkora hányada a devizatartalék menedzselését, továbbá adósságmenedzselési célokat. Ennek elkülönítése adekvát módon éppen azért nem volt lehetséges, mivel a költségvetési (állami) politika és a monetáris politika a 90-es évek elejéig jórészt összefonódott, s ennek következtében a jegybank kiterjedt kvázi fiskális tevékenységet folytatott.

Az adósság-átalakítás elsõdleges célja az volt, hogy a költségvetésben közvetlenül jelenjék meg a külföldi hitelfelvételek azon részének a terhe is, melyek felvételére azért került sor, hogy az államháztartás hiányát finanszírozzák, vagy azért, hogy különbözõ kormányzati döntések alapján a forrásköltségnél alacsonyabb kamatszinten kerüljenek kihelyezésre elsõsorban az állami tulajdonú vállalati szektor részére. Mivel az átalakítás az államadósság szerkezetének módosulását jelenti, ezért konszolidált államháztartási szinten az adósságcserének semleges hatása van a költségvetési deficit alakulására. A hatás semlegessége azonban áttételeken keresztül valósul meg, az elemzéseknél figyelembe kell venni azt, hogy a költségvetés pénzforgalmi szemléletû, az MNB pedig eredményszemléletû számviteli rendszer alapján mutatja ki pénzügyi pozícióját. A hatás semlegessége annak alapján látható be, ha az MNB befizetéseit és a költségvetés kamategyenlegét is tartalmazó összesített mérleget vizsgáljuk. Ekkor felismerhetõ, hogy az adósságcsere következtében a költségvetés és az MNB közötti pénzáram összetétele változik meg csupán, a nettó elszámolás egyenlegének nagysága változatlan marad, azaz a nettó pozíció változatlansága az 1996, 1997 és 1998 éveket magában foglaló idõszak egészére - s csakis a teljes idõszakra vonatkoztatva - igaz.

A fentiekben megfogalmazott megállapítások csak elméletileg és modellszerûen teljesülnek mert feltételként adódik a költségvetés egyenlegére és az MNB eredményére, valamint a kamategyenlegre ható összes egyéb tényezõ változatlansága. A valóságban azonban a fiskális politika mozgásterébõl, valamint a monetáris politika feltételrendszerébõl (pl: a külföldi tõkebeáramlás intenzitása) adódó strukturális változások és azok költségkihatásai jelentõsen befolyásolják a konszolidált államháztartás - s azon belül az egyes alrendszerek - egyenlegét, valamint az alrendszerek közötti transzferek áramlását.

Az adósság-átalakítás lebonyolítása új együttmûködés kialakítását jelentette a költségvetési adósság kezelésére létrehozott Magyar Államkincstár Államadósság Kezelõ Központ valamint a Magyar Nemzeti Bank kapcsolatrendszerében, amelyet három külön, de valójában szervesen egymáshoz kapcsolódó - 1997. januárjában megkötött - megállapodás rögzít. Az elsõ megállapodás, az un. alapszerzõdés keretében került sor az államadósság törvényben elõírt átalakítására. A második megállapodás az átalakításba bevont deviza kötvényekhez tartozó, az MNB könyveiben szereplõ fedezeti ügyletek átadását, kiegészítõ árfolyam- és kamatkockázati ügyletek megkötését, illetve a swapok elszámolását szabályozza. A harmadik megállapodás un. "Megbízási szerzõdés" a Magyar Állam és a Magyar Nemzeti Bank között az adósság jövõbeni kezelésével kapcsolatos együttmûködés feltételrendszerét rögzíti.

A megállapodások értelmében a már meglévõ hitelek esetében a külföldi hitelnyújtók felé továbbra is az MNB maradt az adós, így nem kellett újra tárgyalni a felvett hitelek kondícióit a hitelezõkkel csak azért, mert megváltozott az adós személye. A korábbi években alkalmazott magyar gyakorlat speciálisnak minõsíthetõ nemzetközi összehasonlítások alapján. Jóllehet, az MNB a Magyar Államot képviselte valójában a nemzetközi tõkepiacokon, de jure azonban a központi bank a saját nevében vette fel a hiteleket, s így azok a központi bank könyveiben szerepelnek. Az adósságcsere olyan, a Magyar Nemzeti Bank által korábban kibocsátott hosszú lejáratú devizakötvényeket érintett, melyek lejárata, illetve törlesztése 1999-tõl válik esedékessé. Ezáltal a több mint két éves idõtartamú átmeneti periódus lehetõséget teremt a Magyar Állam adósság Kezelõ szervezete számára ahhoz, hogy a külföldi tõkepiacokon való közvetlen jelenlétre felkészülhessen.

A költségvetésnek a fentiek figyelembevételével 1997 végén 333 Md Ft értékû devizában denominált közvetlen tartozása volt a külfölddel szemben, kizárólag közép- illetve hosszúlejáratú instrumentumokban. A 183 Md Ft értékû financiális tartozás több, mint negyedrésze a Világbankkal szemben felhalmozott adósság. A finanszírozó jellegû tartozások 150 Md Ft értékén belül pedig 57,5% a Világbank részesedése. Az 1996. év végi 294 Md Ft-hoz képest tehát a költségvetés külfölddel szembeni devizatartozásainak összege 39 Md Ft-tal emelkedett. A növekedés leginkább a forintleértékelés eredménye, mivel a hitelforgalom alapján 18 Md Ft-tal csökkent volna az állomány. A forint leértékelése és egyéb keresztárfolyam-változások azonban mintegy 48 Md Ft-tal járultak hozzá a fentebb leírt emelkedéshez, míg egyéb állományváltozások (köztük 1997. január 1-ével effektív klasszifikációs változások) 9 Md Ft emelkedést magyaráznak. A portfolió kamatkockázat elleni jó védettsége miatt árváltozások nem módosították a költségvetés külfölddel szembeni devizatartozásainak értékét.

Az 1997. év egészét tekintve az elõzõ évtõl eltérõen a költségvetés nem vállalt jelentõs szerepet a külföldi tõkebeáramlás sterilizálásában a KESZ állomány-változásán keresztül. Ennek következtében az elsõ félév során a jegybank portfoliójában nem volt elegendõ mennyiségû piacképes állampapír a pénzpiaci likvidítás sterilizálásához. Ezért 1997-ben sor került a Magyar Államkincstár és az MNB között egy állampapír portfolió cserére, melynek összege 80 Md Ft ot tett ki. A portfolió csere keretében az MNB hosszú lejáratú hitelkonszolidációs államkötvényeket adott át a Kincstár adósság-kezelõ szervezetének, melyekért cserébe új kibocsátású diszkont kincstárjegyeket és fix kamatozású kötvényeket kapott a jegybank.

1997-ben nyilvánosan kibocsátott állampapírokkal finanszírozta az Államadósság Kezelõ Központ a költségvetést és a TB Alapok hiányát, illetve évközi pénzigényét. Elsõsorban fix kamatozású államkötvények, valamint 12 hónapos lejáratú diszkont kincstárjegyek, továbbá az éves lejáratú un. lakossági kincstárjegyek kibocsátására helyezte a hangsúlyt, így például a közvetlen lakossági értékesítésre korábbi években bevezetett lakossági kincstárjegy konstrukciók 1997-ben a teljes állampapír kibocsátás 13%-át tették ki, ami 1996-hoz képest 4%-pontos emelkedést jelent. (Ez az értékesített mennyiség több mint 90%-os növekedését jelentette.) A költségvetés biztonságos finanszírozását az alapozta meg, hogy a kiszámítható árfolyam-politika és a belföldi gazdaság javuló mutatószámai hatására a befektetõk magyarországi pénzügyi piacok iránti érdeklõdése 1997-ben is fennmaradt. A részvények iránti fokozott kereslet mellett az állampapír-piacra is a keresleti piac volt jellemzõ.

Az államháztartás bruttó adósságán belül a központi költségvetés GDP-hez mért bruttó tartozása 8,3%-ponttal mérséklõdött. Az adósságállomány (az MNB rendelkezésére álló statisztikák alapján) 5.463,0 Md Ft ot tett ki december hónap végén, ami az egy évvel korábbi értékhez hasonlítva mintegy 9%-os nominális növekedést mutatott. Ez a GDP és az infláció alakulását figyelembe véve reálérték csökkenést jelentett. A bruttó államadósság alakulását, valamint az adósság rátákat az alábbi táblázat tartalmazza:

    (év végén, Md Ft ban)

* A Magyar Nemzeti Bank 1998. évi Rendes Közgyülésén elfogadott jegybankmérleg alapján

** A Magyar Nemzeti Bank fizetési mérleg statisztikája alapján

*** Az MNB pénzügyi statisztikái alapján

**** Az 1997. évi fogyasztói árindex felhasználásával

Az 1997 évi költségvetési törvény rendelkezése alapján az Államadósság Kezelõ Központ átvállalta a fõvárosi önkormányzat infrastrukturális hiteleit, amelyek 1997 elején összesen 12,9 Md Ft-tal növelték a központi költségvetés egyéb célokat finanszírozó adósságát. Az átvett hitelek törlesztésére még az év folyamán sor került.

1997-ben összesen 405,2 Md Ft volt a forint piacon kibocsátott állampapírok és felvett hitelek nettó egyenlege, amelybõl az államkötvények 231,4 Md Ft-ot, azaz a nettó kibocsátás 57,1%-át tették ki. Szintén jelentõs volt a kamatozó típusú kincstárjegyek részaránya, amely 28,7%-ot tett ki, a diszkont kincstárjegyek részesedése 1996-hoz képest visszaesett, s a nettó kibocsátás mindössze 19,4%-át adta. A hitelek esetében (eltekintve az adósságcsere hatásától) a törlesztés meghaladta a hitelfelvételt, ez a teljes nettó kibocsátás - 5,2%-ának felelt meg. 1996-hoz képest a kötvények és a kamatozó típusú kincstárjegyek nettó kibocsátása dinamikusan emelkedett, elõbbieké 72%-kal, a kamatozó kincstárjegyeké pedig 150%-kal.

Az elsõdleges forgalmazói kör által szolgáltatott adatok szerint a Primary dealerek 1997-ben mintegy 7500 Md Ft másodpiaci forgalmat bonyolítottak le, ennek több mint egyharmad részét az év utolsó negyedévében. Az 1997. évi forgalom több mint háromszorosa az 1996. évinek, miközben a nettó kibocsátás növekménye csupán 18,4 százalék volt. Ez a dinamikus forgalom bõvülés arra utal, hogy az állampapír-piaci szegmens jelentõs fejlõdésen ment keresztül 1997-ben, s ez utólagos igazolta az ÁKK piacépítõ törekvéseivel összhangban lévõ elsõdleges forgalmazói kör kialakításának jelentõségét.

Az elsõdleges piaci forgalom adatai jól tükrözik a finanszírozási stratégia irányvonalát, az ÁKK nagyobb likvidítással rendelkezõ állampapírpiac kialakítására való törekvését. Ez megmutatkozik az aukciós értékesítés egységesítésében, a fix kamatozású állampapírok spektrumának szélesítésében, valamint a megnövelt állampapír-sorozatok kibocsátásában. A fejlettebb adósságpiac lehetõséget teremt az állampapírok futamidejének növelésére, ami alapfeltétele az államháztartás hiányának biztonságosabb finanszírozásának, a lejárati kockázat mérséklésének. Ennek megfelelõen az ÁKK 1997-ben mindvégig arra törekedett, hogy a lejáró kötvényadósság megújítása, valamint a KESZ-en keresztül a hiányfinanszírozási igény minél nagyobb része államkötvények kibocsátásval kerüljön finanszírozásra. Ennek a stratégiának a következménye az, hogy a diszkont kincstárjegyek állománynövekedési üteme elmaradt a korábbi években megszokottól, valamint az, hogy új instrumentumként 1997. év közepétõl bevezetésre került a két éves futamidejû lakossági (kamatozó) kincstárjegy folyamatos értékesítése, abból a célból, hogy ez a konstrukció lehetõvé tegye hosszabb idõtávon a közvetlen lakossági források bevonását a finanszírozásba az ország olyan térségeiben is, ahol a pénzügyi közvetítõ rendszer még mindig fejletlennek minõsíthetõ.

1997. végéig a külföld felé történõ állami eladósodás túlnyomórészt a Magyar Nemzeti Bank bevonásával történt, ezért a finanszírozás végsõ szerkezete, a tényleges adósságteher és az adósságszolgálat a konszolidált államadósság alapján elemezhetõ, az államháztartás és a jegybank egymás közötti hitel-betét kapcsolatainak kiszûrésével. Így válik láthatóvá a végsõ finanszírozási források szerepe, a belföldi - MNB-n kívüli - adósságállomány alakulása, a külföldi adósság finanszírozásban betöltött szerepe, valamint a jegybankpénz finanszírozásban való részvétele.

Az államadósság konszolidációja a költségvetés és az MNB közötti finanszírozási kapcsolat kiszûrését jelenti, a konszolidációs eljárás módszertanának újragondolását, a konszolidációba bevont állományok kibõvítését indokolta egyrészt az 1997. elején végrehajtott adósságcsere, másrészt az az elvi indok, hogy a jegybanknál lévõ összes olyan forrás amely nem része a monetáris bázisnak, az közgazdasági szempontból adósságnak definiálható, ténylegesen államadósságnak minõsíthetõ. Az új módszertan szerint számított konszolidált adósságrátát az alábbi táblázat tartalmazza (az 1997 évi adatok elõzetesek, s különösen a nettó konszolidált adósságra vonatkozó idõsor esetében - a költségvetés követelés-állományának nem piaci értéken való nyilvántartása következtében - az adatok a késõbbiekben változhatnak).

A kibõvitett konszolidált államadósság alakulása*

(év végén, Md Ft-ban)

* Az államháztartás konszolidált adósságállományának és a Jegybank tartozásállományának összevonásával, kiszûrve a költségvetés és az MNB közötti finanszírozási kapcsolatokat

A korábbi évek javuló trendje 1997-ben folytatódott. A folyó fizetési mérleget jellemzõ hosszabb távú tendenciák azt mutatják, hogy az 1995. évi stabilizációs intézkedéseket követõen a külsõ egyensúlyhiány gyors és meredek csökkenése következett be. Ezt követõen a folyó fizetési mérleg hiánya mintegy másfél éven keresztül 1,5 Md USD körül ingadozott. Határozott, újabb csökkenõ trend, amely már 1 Md USD közelébe mérsékelte a hiányt, 1997 augusztusától alakult ki, és egyértelmûen a kereskedelmi hiány csökkenésével hozható összefüggésbe, amely 1996. évi 2,5 Md USD körüli mértékrõl 2 Md USD alá mérséklõdött 1997 utolsó hónapjaiban.

(elõzõ 12 hónap összege, millió USD)

A szolgáltatások némileg mérséklõdõ aktívumát ellensúlyozta, hogy az egyoldalú átutalások, mint folyó mérleget javító tétel, ismét 1 Md USD közelében stabilizálódott. A jövedelmek nettó kiadásai - belsõ strukturális átrendezõdés mellett, ami a közvetlen befektetések jövedelem átutalásainak (fõleg profittranszfer) növekedését jelenti, szemben a lecsökkent nettó kamatkiadásokkal - 1997-ben 1 Md USD körüli szintre csökkentek (1995-96-ban még 1,5-1,6 Md USD körül ingadoztak).

A folyó fizetési mérleg hiánya 1997-ben 981 M USD, az 1996. évinél közel 700 M USD-vel alacsonyabb volt. A javulás elsõsorban az áruforgalmi egyenleg vártnál kedvezõbb alakulása miatt, 1997 második félévében következett be. A fizetési mérleg szerinti áruexport és import növekedési ütemek is az áruforgalmi egyenleg javuló tendenciáját mutatták. Míg 1996-ban az egyenleg javulása elsõsorban az importdinamika csökkenésének volt köszönhetõ, addig 1997-ben az import éves növekedési üteme ugyan folyamatosan emelkedett, az export dinamikája azonban ezt meghaladó mértékû volt az év egészében.

Árudeviza forgalom

(12 havi mozgóátlag éves növekedése%-ban )

A folyó fizetési mérlegben a külkereskedelmi mérleghiány 1,7 Md USD, 900 M USD-vel alacsonyabb volt, mint 1996-ban.

A fizetési mérleg árudevizaexport és -import adata nem azonos a vámstatisztika által mért külkereskedelmi forgalom adataival. A külkereskedelmi statisztika a határon való áthaladás idõpontjában méri az exportot-importot, a fizetési mérleg pedig az ellenérték átutalásának vagy a követelés illetve tartozás meglétérõl szóló értesítés idõpontjában. Ezen kívül a külkereskedelmi statisztika tartalmazza olyan termékek értékét is (pl. bérmunkához behozott illetve kivitt anyag), amelyek mozgását nem követi fizetés, és a kétféle statisztika paritásbeli különbsége és egyéb kisebb tételek is szerepet játszanak az eltérésben. Az árumozgás és a fizetések összehasonlításához tartalmilag a fizetési mérleghez korrigált vámstatisztikai adatok vethetõk össze az árudevizaforgalom adataival, ezt tartalmazza az alábbi ábra.

A vámstatisztika szerinti 2 Md dolláros hiányból 1,2 Md dollár terheli a fizetési mérleget. A folyó fizetési mérlegben az áruforgalom egyenlege -1,7 Md dollár volt, tehát a kétféle elszámolás szerinti áruforgalmi hiány eltérése - az elmúlt évek 0,8-1 Md dolláros különbségei után - mintegy fél Md dollárra csökkent.

A fizetési mérlegben az export 3,5 Md dollárral, az import pedig 4 Md dollárral magasabb szintet mutatott a korrigált vámstatisztikainál. Így a fizetési mérleg szerinti áruexport (38%) és -import (27%) dinamikus növekedése összhangban van ugyan a vámstatisztikával, a szintek megugrása azonban nagyrészt a statisztikai jelentõrendszer tökéletesítésével magyarázható.^*

--------

* A számbavétel változása eredményeképpen korábban a kereskedelmi bankok által technikai jogcímen jelentett és a NEO-ban figyelembe vett tételek a "helyükre" kerültek a fizetési mérlegben. Ennek számottevõ hatása volt a tõkemérleg és a folyó fizetési mérleg legnagyobb forgalmú jogcímeire. Egyes közelítések szerint a folyó fizetési mérlegen belül az áruforgalmi egyenleg javulásából mintegy 200-300 millió USD-re tehetõ az, ami statisztikai okokkal magyarázható.

Az 1997. évi vámstatisztika szerinti, külkereskedelmi hiány 2 Md USD, az 1996 évinél 400 M USD-vel kedvezõbb volt. Ennek hátterében a rendkívül erõteljes export- és az attól elmaradó importnövekedés áll, összhangban megindult markáns gazdasági növekedéssel és az átalakult tulajdonosi és a folyamatosan átalakuló termelési szerkezettel. A gazdaságnak a külföldi tõkével mûködõ, fõként gépipari szegmensében kiugró termelés- és külkereskedelmi forgalom növekedés ment végbe.

Az 1997. évi egyensúlyjavulásban ugyan még szerepet játszhatott az 1995. évi gazdaságpolitikai kiigazítás belföldi (fogyasztási) keresletet korlátozó hatása, de a külkereskedelmi passzívum csökkenése alapjában az exportképes termelés   növekedése következtében jött létre. A kiugró külgazdasági teljesítményeket az elmúlt évek folyamán beáramlott mûködõtõke segítségével felépített új üzemek beindulása alapozta meg, elsõsorban a vámszabad területek teljesítménye és exportja.

A külkereskedelem érték,- ár- és volumenindexei
(elõzõ év azonos idõszaka = 100,0%, USD alapon)

%

Az export értéke 21 százalékkal nõtt, 19 Md USD-t ért el 1997-ben, s USD-ben kifejezett exportárak csökkenése mellett az export volumene, negyedévenként egyre gyorsuló mértékben, közel 30%-kal nõtt.

A növekedés egyrészt nagymértékben koncentrált volt. A 3,3 Md USD exportnövekménybõl 2,3 Md USD négy gépipari termékcsoport növekményeként következett be, így az export-expanzió döntõ részben továbbra is a gépexportnak köszönhetõ. Másrészt azonban új jelenség, hogy a kivitel növekedése a többi árufõcsoport többségét is érintette. Kivéve a jelentéktelen energiaexportot, volumennövekedést mutattak az élelmiszerek (+12%), nyersanyagok (+17%), feldolgozott termékek (14%) is.

Figyelmet érdemel az export koncentrációja, ami a vállalati kört, az árufõcsoportos bontást, illetve a piaci koncentrációt is jelenti. Ez nagyrészt kedvezõ jelenség és a liberalizációnak, a gazdasági integrációnak, a gazdasági hatékonyság gyors javulásának a visszaigazolása a termelési, értékesítési és piaci struktúra megváltozása által. Másrészt azonban ez a koncentráció alapvetõen meghatározhatja a gazdaság további fejlõdésének lehetõségeit, befolyásolhatja a növekedésnek a gazdaság egészére való kiterjedését, tovább erõsítheti a magyar gazdaság külsõ konjunktúrától való függõségét.

A export piaci koncentrációját jelzi, hogy az export 80 százalékát bonyolítjuk le az OECD országokkal, 70 százalékát az EU-val (a CEFTA-val és a FÁK-országokkal 7-7 százalékát). Dinamikusan növekvõ Németország részesedése, az 1996. évi 34 százalék után 1997-ben 37 százalék volt. A Németországba irányuló kivitel 62 százaléka gép és az összes   gépexportunk 51 százaléka a német piacra irányul. A Németországgal bonyolódó külkereskedelem 1997. évi kiviteli többlete mintegy 1,5 Md USD-t ért el, az 1996 évinek több, mint háromszorosát. Meg kell azonban jegyezni, hogy a nagyon magas német arány nem egyedülálló Közép-Európában, Ausztria németországi kivitelének aránya 1996-ban 38, Lengyelországé 38, Csehországé 32, Szlovéniáé 30 százalék volt.

Az export vállalati koncentrációját jelzi, hogy a legnagyobb 10 exportõr cég - közülük 5 vámszabadterületi - az 1996-os 20 százalék után 1997-ben a kivitel 26 százalékát, ezzel az exportnövekmény felét adta. Ez a nálunk szokatlan jelenség nem számít rendkívülinek: Svédországban 1996-ban az exportnövekmény 50%-a egyetlen cég az Ericsson kivitel - növekedésének a következménye volt. Az összesen 18,9 ezer exportõr vállalatból a 100 legnagyobb az export 56%-át adta, ami még további koncentrációt jelent az 1996. évi 49% után.

A 10%-ot meghaladó külföldi tulajdoni részesedésû vállalatok 1996-ban a kivitel 67%-át, 1997-ben már 72%-át adták, behozatalból részesedésük pedig 68,1%-ról 71,5%-ra változott.

Az árufõcsoportos megoszlás szerint is kimutatható az export-koncentráció további erõteljes növekedése, ami a gépipar összexporton belüli 1996. évi 37%-os részarányának 45%-ra való emelkedésében mutatkozott meg. Ez a 8%-pontos emelkedés úgy következett be, hogy mint már errõl szó volt, az energiahordozókon kívül valamennyi termékcsoportban nõtt az export.

A gépkivitel növekedés 75 százaléka az elmúlt években letelepedett és csaknem kizárólag exportra termelõ "multik" termelésének a következménye. Ezek túlnyomó része vámszabadterületen mûködik, azonban a vámterületi gépexport is erõteljesen növekszik. A teljes gépexport 46 százalékát a vám szempontjából is belföldön tevékenykedõ cégek adják.

A vámterületen mûködõ cégek összes exportja dollárban 9 százalékkal, volumenben kb. 17 százalékkal nõtt. A gépipari kivitel nélküli összes export értéke közel 5%-kal, volumene mintegy 12 százalékkal nõtt

Az export árufõcsoportok szerinti alakulását az alábbiak jellemzik:

millió USD

Az élelmiszereken belül a gabona és gabonakészítmények kivitele az 1996. évi korlátozás feloldása után ismét megnõtt, az 1996. évi 180 millió dollár után 1997. évi export 412 millió dollár volt. A 2,3-szeres dollárérték növekedés mögött azonban a búza esetében több, mint háromszoros, a kukoricánál pedig kilencszeres mennyiségi növekedés áll, ami a világpiacon bekövetkezett árcsökkenés mellett az exportra kerülõ gabona rosszabb minõségére is utal. Az italok és a zöldség-gyümölcs kivitele közel 25 százalékkal, ill. 10 százalékkal csökkent, a többi élelmiszer exportja az 1996. évi szint közelében maradt.

A nyersanyagok árufõcsoportjában megduplázódott a növényi olajok exportja, és ezzel párhuzamosan, de kisebb mértékben visszaesett az olajosmagvak és olajtartalmú gyümölcsök kivitele.

A feldolgozott termékeknél jelentõs növekedést mutatott a szerves vegyi termékek, a gyógyszerek, mosószerek, mûanyag alapanyagok és termékek, a papír, karton és a színesfémek kivitele. A felsoroltakból kiemelkedik a gyógyszerkivitel, mert itt egyértelmûen többel nõtt az export, mint ugyanezen termékcsoportból a behozatal. Összességében azért csak 6 százalékos (dollárban számolva) e termékcsoport kivitel-növekedése, mert az egyébként nagy súlyú könnyûipari bérmunka 1997-ben nem növekedett.

A gépipari export 51 százalékkal növekedett, a gépek adták a teljes kivitel 45 százalékát. A közel 3 Md dollár értékû exportnövekmény úgy alakult ki, hogy egyes árucsoportokban az 1996. évinek kétszeresére, háromszorosára is nõtt a kivitel. A rendkívüli termelésfelfutással párhuzamosan az irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezések kivitele 1,1 Md dollárral, a híradástechnikai berendezések kivitele 700 millió dollárral, az energiafejlesztõ gépek, a villamosgépek és a közúti jármûvek kivitele szintén többszáz millió dollárral nõtt. Ez utóbbin belül az autóbuszok kivitele megduplázódott, a személygépkocsi-export viszont nem nõtt. A belsõégésû motorok és alkatrészeik kivitele 420 millió dollárral magasabb volt az 1996. évinél (míg ugyanezen árucsoport importja 400 millió dollárral több az 1996. évinél; a Suzuki importálja a motorokat, az Audi exportálja). Ez az egy árucsoport közel 500 millió dollár értékû aktívumot produkált. A négy legnagyobb exportõr, amelyek együttesen a teljes áruexport mintegy 15 százalékát adják, gépipari cég: az IBM Storage, Audi Hungaria, IR3 Video, Opel Hungary.

A bérmunka 1997-ben 6 százalékos növekedést mutatott, értéke az export értékének kb. 21 százalékát adta. Mivel a bérmunkát 75 százalékban DEM-ben és az azzal együttmozgó devizákban fizetik, a dollárban kifejezett növekedés erõteljes volumennövekedést takar. A bérmunka túlnyomó részét a könnyû- és a gépiparban végzik, mintegy 1,5-1,5 Md USD értékben. A könnyûipari bérmunka értéke az elõzõ évi szinten stagnált, a gépipari jelentõs, de a teljes gépexporténál alacsonyabb, 22 százalékos növekedést mutatott. A gépexportnak a bérmunka mintegy 20 százalékát adta. Az országban bent lévõ, de még fel nem dolgozott bérmunkaanyag értéke elérte az 560 millió dollárt.

Az import értéke 21,1 Md USD-t tett ki, értékben 15%-kal, volumenben kb. 26 százalékkal nõtt. A behozatal növekedését - az exporthoz hasonlóan - túlnyomórészt a gépimport 43 százalékos volumennövekedése határozta meg, de az 1996. évtõl eltérõen jelentõsen, volumenben 14-18 százalékkal nõtt a többi árufõcsoport behozatala is, kivéve az energiát. A vámpótlék 1997 július végi eltörlése nem éreztette észrevehetõen importnövelõ hatását, fõleg azért nem, mert korlátozó hatása is elsõsorban a fogyasztási cikk importra szûkült.

Az összexport növekedési üteme 4%-ponttal meghaladta az importét, ha azonban a magas dinamikájú gépkülkereskedelem, illetve a vámszabadterületek nélküli külkereskedelmet tekintjük, a kép megfordul: ebben a körben a behozatal növekedési üteme 1-2 ponttal magasabb volt az exporténál.

Az élelmiszerek, nyersanyagok és a feldolgozott termékek behozatalának dollárértéke 8-10%-kal nõtt. Az országos energiafelhasználás 1997-ben fûtõértékben 2,7%-kal csökkent. Ezzel és az energia világpiaci árának csökkenésével párhuzamosan 4 százalékkal csökkent az energiabehozatal dollárértéke. A korábban említetteknek megfelelõen kiemelkedõen, bár az exportnál kisebb mértékben, 35%-kal nõtt a gépimport értéke.

Az import országcsoportos megoszlása annyiban különbözik az exportétól, hogy a magas energiaimport miatt nagyobb, 11% a FÁK részaránya, ennek megfelelõen az OECD, illetve EU részaránya valamivel kisebb az exporténál.

Az export forint egységindexe 1997-ben az elõzõ évhez viszonyítva 114,8% volt, az importé 113,4%, tehát összességében 1,2 százalékos cserearányjavulás kövekezett be. A cserearányjavulás a fejlett országokkal folytatott kereskedelmünkben elért 2,8 százalékos (OECD: 3,3 százalékos) javulásnak köszönhetõ. A Közép- és kelet-európai országok viszonylatában 3,4 százalékkal jobban nõttek importáraink az exportáraknál, ami egyrészt a magasabb forint árú energiának, másrészt a feldolgozott termékek magas árának tulajdonítható. 1993-hoz viszonyítva mintegy 5 százalékpontos cserearányjavulás következett be a külkereskedelemben úgy, hogy közben 1996-ban a cserearányok romlását kellett elszenvedni.

A folyó fizetési mérlegben az áruforgalmon kívüli tényezõk 1997-ben összességében 752 M USD aktívumot mutattak, szemben az 1996 évi 967 M USD-vel.

millió USD

* Csak 1996-ig

A szolgáltatások aktívuma közel 1,2 Md USD volt, 250 millió USD-vel kevesebb, mint 1996-ban. Ezen belül az idegenforgalom aktívuma a bevételek 15 százalékos, a kiadások 20 százalékos növekedése mellett 1,4 Md USD-re emelkedett.

A idegenforgalmon kívüli egyéb szolgáltatásoknál azonban az 1996 utolsó negyedévétõl kialakult passzívum állandósult. A technikai és kulturális szolgáltatások egyre növekvõ kiadási többletét 1997-ben ugyanis már nem tudta ellensúlyozni a kereskedelmi és a fuvarozási szolgáltatások bevételi többlete.

(millió USD)

A turizmus nemzetgazdasági jelentõsége közvetlenül, számottevõ aktívumtermelõ képességével függ össze. 1997-ben az aktívum már meghaladta az 1,4 Md dollárt, ami majdnem háromszorosa az 1994. évinek. Az idegenforgalom tradicionálisan fizetési mérleg-egyenleg javító tétel, bár jelentõsége a szigorúan kötött devizagazdálkodás körülményei között kisebb volt. A bevételi többlet 1987-ben mindössze 350 millió USD volt, (igaz, ekkor még transzferábilis rubel aktívummal is rendelkeztünk), majd két évig,   a rendszerváltást megelõzõ kezdeti liberalizáció idõszakában átmenetileg passzívum alakult ki,   1989-ben - "bevásárló turizmus" - elég jelentõs, 405 millió dollár értékû. Ezt a 90-es évek elejére már fél Md dollár körüli aktívum váltotta fel. 1994-tõl a bevételek olyan erõteljesen nõttek, hogy bár a kiadások csak egy évben, 1996-ban - a fogyasztás visszafogással összefüggésben - csökkentek, a dinamika különbsége 1997-ben már másfél milliárd dollárt megközelítõ aktívumot eredményezett.

Magyarországon a néhány éve még devizális korlátozásokkal szabályozott külföldi utazások növekedésének meghatározó tényezõjévé - a gyakorlatilag teljes liberalizáció mellett - a lakosság anyagi helyzete vált. Az 1995. évi keresletkorlátozó intézkedések visszaszorították a magyar lakosság utazási kedvét, ami az idegenforgalmi kiadások 1995. második félévi és 1996. évi csökkenésében is megnyilvánult. 1997-ben már változott a kép: a gazdaság növekedése és a fogyasztás lassú emelkedése együtt járt az idegenforgalmi kiadások növekedésével is, amelynek a dinamikája két év után 1997-ben ismét meghaladta a bevételekét.

Az idegenforgalmi kiadások 1997-ben 20 százalékkal nõttek, és meghaladták az 1,1 Md dollárt. A külföldre utazók számában (12 millió fõ), gyakorlatilag nem volt növekedés, tehát a teljes kiadástöbblet a magasabb költés következménye. (Hasonló tendencia érvényesült 1996-ban is, amikor ugyan csökkentek mind a kiutazók, mind az idegenforgalmi kiadások, ám ez utóbbiak kisebb mértékben.) Ez azt valószínûsíti, hogy a lakosságnak egy viszonylag szûk, ám tehetõsebb rétege utazik külföldre rendszeresen.

Az idegenforgalmi bevételek részaránya a nemzetgazdaság növekvõ összes exportbevételén belül az 1994-95. évi 11-12 százalék után 1996-97-ben mintegy 13 százalékra nõtt. A turizmus bevételei az 1996. évi 31 százalék után 1997-ben dollárban 15 százalékkal nõttek és már meghaladták a 2,5 Md dollárt. Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert az idegenforgalom bevételei mintegy 60 százalékban a dollárral szemben leértékelõdõ DEM-ben és ATS-ben realizálódtak. 1994-hez képest a bevételek 80 százalék körüli mértékben emelkedtek, míg a kiadások csak 25 százalékkal.

Az idegenforgalmi körökben használatosak a fentiektõl eltérõ turizmus bevételi adatok is. Ez azzal függ össze, hogy a fizetési mérlegben a viszonzatlan átutalások soron jelenik meg a magyar lakosság devizaszámláira befizetett és felvett összegek egyenlege. A magyar lakosság devizabevételeinek pedig jelentõs része származik idegenforgalmi és azzal összefüggõ tevékenységbõl, elsõsorban szobakiadásból és különbözõ külföldieknek nyújtott szolgáltatásokból (pl. fogorvos, fodrász, stb.). A KSH statisztikája szerint a Magyarországon eltöltött turistaéjszakákból csak 8 százaléknyit töltenek el a külföldiek a hivatalos szálláshelyeken, a többit privát és fõleg nem hivatalos szobakiadóknál. Az ideérkezõ turisták (azok a külföldiek minõsülnek turistának, akik legalább egy éjszakát eltöltenek Magyarországon) nagy száma (1997-ben 17,2 millió fõ) miatt mindenképpen nagy a jelentõsége a nem regisztrált szállásoknak. Ezeknek a bevételeknek az idegenforgalmi soron kellene megjelenniük. Mivel azonban a devizaszámlákra történõ befizetésekkor nem kell megjelölni a befizetés jogcímét, nem lehet pontosan megbecsülni a viszonzatlan átutalásokon megjelenõ bevételekbõl az idegenforgalmi jellegûeket.

Valószínûsíthetõ, hogy a forint konvertibilitása, a külföldiek számára a valutaváltási lehetõségek gyors bõvülése és a forint iránti bizalom utóbbi években végbement megerõsödése abba az irányba hat, hogy idõvel csökkenjenek ezek a nem hivatalos bevételek és átkerüljenek a valutaváltáson keresztül a hivatalosan regisztrált idegenforgalmi bevételek közé. Ez a folyamat valószínûleg elindult, és részben hozzájárulhatott az idegenforgalmi bevételek elmúlt években végbement jelentõs növekedéséhez, valamint szerepet játszhatott a viszonzatlan átutalások korábbinál kisebb növekedési dinamikájában is.

1997-ben 37,3 millió külföldi érkezett az országba, ebbõl 17,2 millió több napra. Ez 6, illetve 17 százalékos csökkenést jelent, de a turistaéjszakák száma csak 5 százalékkal csökkent, ami azt mutatja, hogy az ideérkezõ külföldiek hosszabb idõt töltenek az országban. Az EU-ból érkezõk száma szinten maradt, (az összes látogatók 30 százaléka), az USA-ból ideutazók száma 9 százalékkal nõtt. Ezzel szemben Oroszországból, Ukrajnából és néhány más kelet-európai országból a korábbinak csak töredéke látogatott el hozzánk.

Az elõzõ év szintjén maradt a kereskedelmi szálláshelyeket igénybevevõ vendégek száma 1997-ben. A külföldi vendégek száma 3,1%-kal, vendégéjszakáik 1%-kal csökkentek. Itt is látható, hogy valamelyest hosszabbodott az átlagos tartózkodási idõ. Ugyanez látható a szállodákban megszálló turisták esetében,

akiknek a száma 1,1 százalékkal csökkent ugyan, de az eltöltött éjszakáik 1,4 százalékkal nõttek.

A kereskedelmi szálláshelyeken és ezen belül a szállodákban eltöltött éjszakák számának szintenmaradása úgy következett be 1997-ben, hogy a belföldi vendégeknek mind a száma, mind az általuk eltöltött éjszakák száma 4 százalék körüli növekedést mutatott. Ez viszonylag új jelenség, amely a magyar gazdaság élénkülésével, az üzleti turizmus növekedésével függ össze.

A kereskedelmi szálláshelyek kapacitása (a hivatalosan regisztrált fizetõvendéglátás nélkül) 1989-hez képest közel 60 százalékkal növekedett. Ezen belül a szállodai férõhelyek száma 79 százalékkal nõtt, 1996-hoz képest pedig 6,6 százalékkal. Az egyéb szálláshelyek közül a panziók férõhelyeinek száma mutatott magas, 3,2-szeres növekedést, ami összefügg a magánvállalkozások térnyerésével. Ez a dinamikus fejlõdés a szálláshely piac rendszerváltást követõ magára találására utal.

A szállodai férõhelyek közül a budapestiek nõttek szerényebben (30 százalékkal) és a Balaton-partiak erõteljesebben (2,7-szeresükre) E két terület adja az ország összes szállodai férõhelyének 52 százalékát. Ez az arány nem változott érdemben 1989-hez képest sem, ami azt jelenti, hogy a szállodai vendégforgalom e két területre koncentrálódik. A többi szálláshely tekintetében jóval kisebb a koncentráció.

A fentiekkel szemben a hivatalosan regisztrált fizetõvendéglátás férõhelyei az 1989 évinek a 20%-ára zsugorodtak.

A turizmus szerepének növekedése és a gazdaság élénkülésében betöltött szerepe a beruházási statisztikából is nyomon követhetõ: 1997-ben 29%-kal nõttek a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás beruházásai. Ebben az ágazatban 120 ezer fõ körüli a foglalkoztatottak száma, ami az összes foglalkoztatottnak csak 3,3 százaléka. Természetesen az idegenforgalommal foglalkozók száma ennél bizonyosan több, ennek ellenére a turizmus gazdasági jelentõsége mindenképpen nagyobb, mint amit az abban foglalkoztatottak száma jelez.

A viszonzatlan folyó átutalások közel 1 Md USD aktívuma - némi évközi ingadozás után - az 1996 évivel közel azonos volt. Nagyságát a korábbi években szinte kizárólag a lakossági devizaszámlák növekménye határozta meg. 1997-ben a segélyek, szerencsejátékok nyereményeinek kifizetése, adóvisszafizetések is befolyásolták alakulását, továbbra is meghatározó szerepe volt (85%-ban) azonban a belföldiek devizaszámla növekményének. Mivel a forgalom döntõ része nem lakossági megtakarítás, hanem szolgáltatásokhoz (idegenforgalom és egyéb) kapcsolódó tényleges bevételek, a lakossági devizaszámlák változásából származó egyoldalú folyó átutalásokat az áru és szolgáltatások egyenlegével együtt a reálgazdasági tranzakciókhoz soroljuk.

Millió USD

A reálgazdasági tranzakciók 303 millió USD aktívummal zártak, és 472 millió USD javulást mutattak 1996-hoz viszonyítva, tekintettel arra, hogy a külkereskedelmi egyenleg jelentõs javulását mintegy felerészben a szolgáltatások és a belföldiek devizaszámláin bekövetkezett pozícióromlás csökkentette.

A transzfermérlegben, amely a tõkebefektetések jövedelmein felül a viszonzatlan átutalásokon megjelenõ jövedelemtranszfereket is tartalmazza, 1284 millió USD passzívum keletkezett, és 1996-hoz viszonyítva 225 millió USD javulást mutatott.

Ebbõl a nemzetgazdasági nettó kamatkiadások 952 millió USD-t tettek ki, és 244 millió USD-vel alacsonyabbak voltak az elõzõ évinél. A kamatmegtakarításból 147 millió USD tulajdonítható a MNB alacsonyabb külföldi nettó kamatfizetéseinek. További   100 millió USD kamatmegtakarítás keletkezett a magánszektornál. A közvetlen tõkebefektetések jövedelmeinél 174 millió USD-vel magasabb jövedelemkivonás keletkezett. Ebbõl a közvetlen tõkebefektetésekhez kapcsolódó nyereségtranszfer 421 millió USD, az elõzõ évinél 184 millió USD-vel magasabb volt. A mûködõtõke befektetések növekedése, a zöldmezõs beruházások exportdinamikája, a jövedelmezõség kedvezõ alakulása indokolja a profittranszfer növekedését. A jövedelemtranszfereken belül a magánszektor kamat és osztalékfizetése együttesen 100 millió USD-vel nõtt 1996-hoz viszonyítva.

1997-ben a folyó fizetési mérleg finanszírozásában a magánszektor szerepe - ezen belül elsõsorban a nem adóssággeneráló forrásbevonásban - meghatározóvá vált. A további tõkemûveleti liberalizáció hatására az állami szektor finanszírozásában növekvõ szerepet játszottak a külföldiek forintban denominált állampapír vásárlásai.

millió USD

* Hitelintézetek és vállalati szektor tulajadonviszonyt megtestesítõ értéppapírok , nettó

A folyó fizetési mérleg hiányának több mint két és félszerese volt a nem adósság típusú nettó külföldi tulajdonosi részesedés szerzés (2,5 Md USD), szemben az 1996 évi 2,1 Md USD-vel. A mûködõtõkébõl a külföldiek 10 százalék fölötti tulajdonosi részesedése 1,8 Md USD-t tett ki, amibõl privatizációs bevétel 272 millió USD volt.

Portfolió befektetések formájában 971 millió USD érkezett az országba, ennek döntõ része privatizációs bevételként. Összességében tehát privatizációs bevételként 1,2 Md USD folyt be 1997-ben.

1997-ben elsõ ízben számottevõ volt a magyarországiak külföldi tulajdonszerzése ill. tulajdonosi hitelnyújtása is, együttesen 432 millió USD. Ebbõl a 10% feletti tulajdoni hányadú részvény és egyéb tulajdonosi részesedés szerzése 286 millió USD-t tett ki.

A nem-adóssággeneráló finanszírozás összetétele alapján megállapítható, hogy a mûködõtõke-befektetés tulajdonosi hitelek nélküli nettó értéke 1997-ben (1,5 Md USD) 266 M USD-vel alacsonyabb volt, a magyarországiak külföldi tõkebefektetéseinek növekedése miatt. Ezzel egyidejûleg azonban a tulajdonviszonyt megtestesítõ értékpapírokban a nettó forrásbevonás 628 millió USD-vel magasabb volt az 1996. évinél, ami azt jelzi, hogy a külföldi tulajdonszerzés új csatornái vannak felfutóban Magyarország javuló nemzetközi tõkepiaci megítélésével és a magyar tõzsde korábbi alulértékeltségének megszûnésével összhangban. A magyar kibocsátók érdekeltsége is növekvõ az új tõkebevonási formák iránt.

Éven belül kumulált

* Nettó nem adóssággeneráló finanszírozás=Nettó részvény és tulajdonosi részesedés+nettó portfolió

    befektetések, tulajdonviszonyt megtestesítõ értékpapírok

A viszonylag alacsonyabb nettó mûködõtõke növekmény összefügghet azzal is, hogy a fizetési mérleg statisztika jelenleg még nem különíti el a külföldiek újrabefektetéseit (reinvesztícióit). Ez nem jelenik meg sem a folyó fizetési mérlegben, mint proftranszfer, sem mint addicionális külföldi közvetlen tõke befektetés. A reinveszticiók nagyságrendje pedig növekvõ, figyelemmel az eddig beérkezett 15-16 Md USD mûködõtõke állományra, illetve az ennek alapján létrejött beruházásokra, azok export értékesítésének dinamikus növekedésére, a megtermelt profit növekvõ nagyságrendjére, amihez képest a profittranszfer eddigi - bár 1997-ben jelentõsen növekvõ - mértéke, a külföldi tulajdonban levõ vállalatok kapacitásbõvítéseirõl szóló hírekkel egyetemben - azt valószínûsítik, hogy a reinvesztíciók nagysága az utóbbi 1-2 évben növekvõ.

1997-ben tovább folytatódott az MNB és a kormányzat kivonulása a külsõ finanszírozásból, miközben a magánszektor nettó forrásbevonása - elsõsorban a hitelintézeti szektor növekvõ szerepvállalása miatt - nõtt. A kormányzat és az MNB együttesen 2,4 Md USD-vel csökkentette a külsõ finanszírozásban való részvételét (1996-ban 2 Md USD-vel).

A kormányzati szektorban a külföldiek állampapír-befektetéseivel együtt 230 millió USD forrásbevonásra került sor. A közép- és hosszúlejáratú hitelforgalomban a törlesztések 100 millió USD-vel meghaladták a felvétek nagyságát, egyetlen jelentõs hitelfelvétel a harmadik negyedévben az EFSAL hitel elsõ részének lehívása volt (112,5 millió USD). A kormányzati szektor külföldi követelései - döntõ részben az orosz adósság törlesztéséhez kapcsolódóan - 187 millió USD-vel csökkentek.

A külföldiek tulajdonában lévõ állampapírok forgalma igen jelentõs volt. A 1996. év végi 250 millió dollár állomány október végéig több mint 600 millió USD-t ért el, a felfutás csak május utolsó hetében a cseh válsággal egyidõben torpant meg. Október végén és november elején a nemzetközi pénzügyi válság hatására két hét alatt 250 millió USD-t vontak ki a külföldiek az állampapírpiacról. December elejétõl újra folyamatosan nõtt a külföldi tõkebevonás, és év végére az állomány 360 millió USD-t ért el.

Az MNB hitelforgalmában 2,9 Md USD nettó törlesztés történt. A márciusi 50 Md YPY kötvénykibocsátással   és az 1996 õszén felvett szindikált hitel 1997. évi újraárazása miatt megjelenõ hitelfelvétellel szemben 3,6 Md törlesztés állt. Az 1997 évi elõtörlesztések 1,6 Md USD nagysága megegyezett az 1996. évi lejárat elõtti törlesztésekkel. Ebbõl mindössze 100 millió USD volt a kormányzati szektor által külföldrõl felvett hitelek visszafizetése, a többi az MNB hitelforgalmában jelentkezett.

A hitelintézetek    425 millió USD nettó tõkebevonása az elsõ félévben elsõsorban rövid lejáratú hitelek formájában történt. A második félévben hosszabb lejáraton történt nettó forrásbevonás, azonban a külföldi kihelyezések is növekedtek.

A vállalati és egyéb szektorok az elsõ félévben a portfólió befektetések terén (a privatizációs bevételeket leszámítva) és a hitelforgalomban is nettó forráskihelyezõk voltak. A második félévben a - portfolió befektetések formájában érkezett privatizációs bevételek figyelembe vétele nélkül is - 600 millió USD nettó forrásbevonás történt hitel és portfolió befektetés formájában. Éves szinten azonban a vállalati szektor nem-portfolió típusú külföldi forrásbevonásának csökkenése következett be, ami egyrészt a forinthitelek kedvezõbb kondícióival, másrészt a saját forrás arányának növekedésével, a   nyereségesség javulásával magyarázható.

A nem specifikált forrásbevonás (NEO) 1996-hoz viszonyítva - nagyrészt a statisztikai jelentõrendszer tökéletesítésével összefüggésben - számottevõen csökkent, nem érte el a 300 M USD-t.

A tõkemérleget, amely új kategóriaként 1996-ban került elõször publikálásra, 2 fõ tétel alkotja:

• A kormányzati és egyéb szektorok viszonzatlan tõkeátutalásai. Ide soroljuk azokat a tranzakciókat amelyek révén természetbeni vagy tõkejavak tulajdonjogának ellentételezés nélküli átruházása történik, vagy korábbi tartozások ellenszolgáltatás nélküli elengedése.
• Második tétele a nem termelt, nem pénzügyi javak forgalmának egyenlege.

A 1997-ben 117 M USD aktívumot mutató tõkemérleg meghatározó tétele a magánszektor viszonzatlan tõkeátutalásai voltak.

A pénzügyi mérlegen belül a portfolió és egyéb befektetéseket lejárat szerint csoportosítva megállapítható, hogy 1997-ben a nemzetgazdaságban   hosszú lejáraton 1,6 Md USD tõkekihelyezés történt, 642 M USD-val kevesebb mint 1996-ban. A hosszú lejáratú tõkekihelyezés elsõsorban a külföldi tartozások 1,4 Md USD csökkenése miatt következett be. Rövid lejáraton 361 M USD forrásbevonás történt, szemben az 1996 évi 1 Md USD forráskihelyezéssel. Az 1996. évi forráskihelyezés oka a hitelintézeti szektor korábban említett portfolió átrendezése volt.

Millió USD

* Tartalmazza a tulajdonosi hiteleket is

** A pozitiv elõjel csökkenést jelent

A tõkemozgások szektorális megbontása alapján látható, hogy a hosszú lejáratú tartozások csökkenésénél meghatározó volt az MNB és kormányzat 2,8 Md USD nettó törlesztése. A privátszektor hosszú lejáratú 1,4 Md USD nettó forrásbevonásából 1 Md USD a vállalkozói szektornál valósult meg, elsõsorban a tulajdonviszonyt megtestesítõ értékpapírok formájában.

A   megélénkülõ rövid lejáratú tõkemozgások a hitelintézetek külföldi aktívitását jelzik. Külföldi követeléseik közel 500 millió USD-vel nõttek. Ez bár nagyságrendjét tekintve kisebb, mint 1996-ban, de ahhoz hasonlóan, a hitelintézetek külföldi betételhelyezéseivel magyarázható. A rövidlejáratú tartozások növekedése mögött is a hitelintézetek rövid forrásbevonása állt. A vállalati és egyéb szektorok rövidlejáratú tõkemozgása nem volt meghatározó az év egészében.

Mindezek eredményeképpen a nemzetközi tartalékok a fizetési mérleg forgalma alapján 170 millió USD-vel mérséklõdtek. A nemzetközi tartalékok állománya azonban - a keresztárfolyam változások hatására - ennél jóval nagyobb mértékben, 1,3 Md USD-vel csökkent az év folyamán és 8,4 Md USD volt december végén, ami 4,7 havi import fedezetének felelt meg. Az import fedezeti mutató csökkenése 1996-hoz (7 hó) képest egyrészt tehát a tartalék csökkenésének, másrészt az import növekedésének következménye. Nagysága azonban továbbra is meghaladja a nemzetközileg elfogadott 3 havi mértéket.

1997 folyamán a nemzetgazdaság külsõ adósságának alakulásában alapjában ugyanolyan tendencia volt megfigyelhetõ mint 1996-ban: a bruttó és a nettó adósság erõteljesen csökkent, ami szinte teljes mértékben az MNB és a kormányzat külsõ adósságállomány csökkenésébõl származott. A magánszektor bruttó külsõ adóssága ugyanakkor minimálisan nõtt, nettó külsõ adósságában marginális csökkenés volt tapasztalható.

Az 1997. évben követett külsõ adósságpolitika nem különbözött az 1996. évitõl: a devizatartalékok megbízható szintjének tartásával a bruttó külsõ adósság csökkentése, a kormányzat és az MNB részérõl történõ forrásbevonás minimalizálása, a magánszektor nemzetközi pénz- és tõkepiaci jelenlétének elõsegítése, prudens és transzparens adósságmenedzselés.

* Devizában denominált adósság

A bruttó külsõ adósságállomány 1997 végén 21,7 Md dollár volt, az 1996. évvégi szinthez képest több mint 4,2 Md dollárral alacsonyabb. Tekintve, hogy 1997-ben a dollár a többi kulcsvalutával szemben jelentõsen erõsödött, a fenti csökkenés mintegy 1,6 Md dollár erejéig, a keresztárfolyamok megváltozásának az eredménye. A hitelintézetek kivételével egyébként mindegyik szektor bruttó külsõ adóssága csökkent. Legjelentõsebben az MNB-é, amely ennek eredményeként már csak a bruttó külsõ adósság 54%-át birtokolja. A kormányzat, továbbá a vállalati és egyéb szektorok részesedése - adósságállományuk mérséklõdése ellenére - nem csökkent (sõt, elenyészõ mértékben nõtt), ugyanakkor a hitelintézetek bruttó külsõ adóssága meghaladta a teljes adósság egyötödét.

A nettó külsõ adósságállomány 9,3 Md dollárra - 1996 decemberéhez képest 3,3 Md dollárral - csökkent. A dollár erõsödése külfölddel szembeni követeléseink dollárértékét is csökkentette, így a fenti 3,3 Md dollárból csak 0,4 Md köszönhetõ a keresztárfolyam-változásoknak. Csakúgy mint a bruttó külsõ adósság esetében, egyedül a hitelintézeteknél tapasztalható abszolút növekedés. Az MNB külsõ adóssága azonban a nettó adósságon belül jóval erõteljesebben csökkent, mint a bruttó adósság esetében (az MNB részesedése 51-rõl 36%-ra csökkent), ezért mérséklõdõ nettó külsõ adósságuk ellenére a kormányzat, valamint a vállalkozói és egyéb szektorok részesedése is jelentõsebb mértékben nõtt a teljes külfölddel szembeni nettó adósságon belül.

*   Az 1996. végi adatok már tartalmazzák a klasszifikációs változások hatását (CIB

    átsorolása)

** Devizában denominált, tulajdonosi hitelek nélkül

A devizában denominált adósságon kívül növekvõ, bár egyelõre nem túl jelentõs a külföldiek által vásárolt forintban denominált magyar állampapírok állománya is. Aránya az év végén a bruttó külsõ adósságon belül 1,6, a nettó külsõ adósságon belül 3,8% volt. A szabályozás 1997-tõl tette lehetõvé, hogy külföldiek az eredeti lejárat szerint legalább egy éves, hátralévõ futamidõ alapján azonban ennél rövidebb állampapírokba is befektethessenek, és ez idézte elõ a forintban denominált külsõ adósság növekedését, bármely szerény volt is ennek mértéke. Ez a külföldi forrás természete szerint elég változékony, tekintettel arra, hogy alakulására érzékenyen hatnak nemcsak a belföldi, hanem a külpiaci folyamatok is. Ez követhetõ nyomon 1997-ben is. A dél-kelet-ázsiai válság kitörését megelõzõen aránya magasabb volt 1997. augusztusában, pld. megfelelõ sorrendben 2,4 illetve 5,1%.

Lejárat szerint a nemzetgazdaság bruttó külsõ adósságának 18%-át tették ki a rövid lejáratú hitelek, ami enyhe növekedést jelentett az 1996. évi 15%-hoz képest. Szektorok szerint jelentõs a szóródás: a kormányzatnak egyáltalán nem volt rövid lejáratú külsõ adóssága (hacsak a devizában denominált külsõ adósságot tekintjük), az MNB-nél 5% alatt volt a rövid lejáratú hitelek aránya, a vállalkozói és egyéb szektoroknál valamivel meghaladta a 10 százalékot, a hitelintézeteknél viszont 67 százalékot tett ki. A külfölddel szembeni követeléseken belül nemzetgazdasági szinten 89 százalék a rövid lejáratúak aránya. Ez az arány egyrészt az MNB nemzetközi tartalékai miatt ilyen magas, másrészt azonban a szabályozás jelenleg még engedélykötelessé teszi a hosszú lejáratúnak minõsülõ külföldi befektetések bizonyos fajtáit, ami a rövidebb lejáratok magasabb súlya irányába hat. A kormányzatnál 3% alatt, a vállalkozói és egyéb szektoroknál azonban már 56%-ot, a hitelintézeteknél pedig csaknem 84%-ot ért el a rövid lejáratú külsõ követelések aránya. Az elõzõ évhez képest jelentõsebb lejárati szerkezet eltolódás (mind tartozás, mind követelés oldalon) csak a vállalkozói és egyéb szektoroknál következett be. A tartozásokat illetõen mind   volumenében, mind arányában jelentõsen csökkent a rövid lejáratú adósság, a külfölddel szembeni követeléseken belül is csökkent a rövid lejáratúaknak mind az aránya, mind pedig mértéke.

Nem képezik a külsõ adósságállomány részét a portfolió befektetéseken belül a tulajdonosi részesedést megtestesítõ értékpapírba történõ befektetések. Ezek állománya 1997-ben jelentõsen megugrott. Már a tõzsdei fellendülés elsõ évében, 1996-ban is több mint megnégyszerezõdött állományuk (0,2 Md ról 0,9 Md dollárra), 1997-ben azonban egy további megháromszorozódást tapasztalhattunk (0,9 Md ról 2,6 Md dollárra). 1997 nagyobb tõzsdei kibocsátásai (OTP, Matáv, Mol, Richter, Rába) és a kedvezõ piaci klíma párosulva a környezõ gazdaságok (mindenekelõtt a Cseh Köztársaság) pénzügyi és tõkepiaci gyengélkedéseivel jó magyarázatot nyújtanak erre a fellendülésre. Bár a szabályozás 1997-tõl lehetõvé tette rezidensek számára OECD-országban nyilvántartott székhellyel rendelkezõ külföldi cégek részvényeinek megszerzését, e téren jelentõs növekedés nem volt tapasztalható. 1997 végén mindössze 32 millió dollár volt a tulajdonosi részesedést megtestesítõ értékpapírokba külföldön történõ portfolió befektetések állománya.

A vázolt folyamatok eredményeként folytatódott az adósságszolgálati mutatók 1994 óta tapasztalható jelentõs javulása, ami azt eredményezte, hogy a nemzetgazdasági nettó külsõ devizaadósság GDP-hez viszonyított aránya az 1994. évi 45%-ot közelítõ mértékrõl 1997. végére, az elõzetes adatok szerint 21%-ra mérséklõdött. Az áru- és szolgáltatás exporthoz viszonyított teljes adósságszolgálat ugyenezen idõszak alatt hasonló mértékben csökkent. (Valószínûsíthetõ, hogy a kedvezõ piaci helyzetet kihasználva a magánszektor is hajtott végre elõtörlesztéseket, és kedvezõbb kondíció mellett vont be külsõ forrásokat. Lényegében tehát adósságcseréket hajtottak végre, ezekrõl azonban nem rendelkezünk statisztikai információkkal, így az alábbi táblázat adatai sincsenek megtisztítva a magánszektor elõtörlesztéseitõl.)

%

XGS: áru- és szolgáltatásexport
TDS-1: közép- és hosszúlejáratú tartozások törlesztése bruttó kamatfizetésekkel elõtörlesztések nélkül
TDS-2: közép- és hosszúlejáratú tartozások törlesztése nettó kamatfizetésekkel elõtörlesztések nélkül

A Magyar Nemzeti Bank az 1997. évben kb. 1- 1,2 Md dollár külsõ forrás bevonását irányozta elõ, melyet 2-3 tranzakción keresztül kívánt megvalósítani. Az IMF-fel is egyeztetett terv azzal az elképzeléssel számolt, hogy a folyó fizetési mérleg hiányát fedezni fogja a bejövõ mûködõ tõke, nem lesz tehát szükség a hiány adósság-jellegû finanszírozására.

Hitelfelvételi politikában folytatni kívántuk azt a már 1996-ban is követett elvet, hogy egy-egy kiemelt jelentõséggel bíró tõkepiacon olyan referencia-kibocsátással jelenjünk meg, ami benchmark-ként szolgál a magyar magánszektor hitelfelvevõinek, s kondícióiban tükrözi a magyar gazdaság javuló piaci megítélését.

E stratégia részeként került sor márciusban egy 7 éves 50 Md JPY Szamuráj-kötvény kibocsátására a Daiwa fõszervezésében. Az elért 2,75%-os kupon (JGB + 59 bp = JPY Libor + 38 bp) a magyar kibocsátó által eddig fizetett legalacsonyabb szint a japán tõkepiacon.

A makrogazdasági mutatók javulása tükrözõdik abban, hogy júniusban az IBCA, júliusban pedig a Duff & Phelps hitelminõsítõ intézet javított besorolásunkon: a korábbi BBB- (mínusz) értékelést mindketten BBB-re emelték. A Moody's szeptemberben besorolásunkat változatlanul hagyva "pozitív" kilátást mellékelt a Baa3-hoz. A Standard & Poor's 1997-ben nem változtatott "BBB- (mínusz) stabil kilátással" minõsítésén.

A hitelminõsítés javulásának és a magyar kockázat piaci megítélésének legkézzelfoghatóbb jele, hogy a magyar adósság másodpiaci ára 1997 közepére a régiónkban az egyik legjobb volt, gyakorlatilag elértük a BBB+/A szintet. (Ez kb. a Szlovénia és Izrael által fizetett kamatprémiumnak megfelelõ szint.)

A folyó fizetési mérleg egész évben tapasztalt kedvezõ alakulása, valamint a stabil tartalékszint az év hátralévõ részében nem tette szükségessé külsõ forrás bevonását.

Az októberi hongkongi tõzsdeválság, majd az ázsiai pénzügyi krízis hatásaként a kamatfelárak valamennyi hitelbesorolási kategóriában szélesedtek, a befektetõk az utolsó negyedévben szinte kizárólag csak a legmagasabb hitelbesorolású tranzakciókban vettek részt.

A válság egyik legfontosabb következménye, hogy a befektetõk hitelkategóriákon és régiókon belül is tovább differenciáltak az egyes kibocsátók között, s ennek eredménye, hogy Magyarország megítélése tovább javult. A tõkepiacok konszolidálódása után mind másodpiaci áraink, mind újabb indikációink ezt a trendet támasztották alá.

A stabil tartalékpozíció, a folyó fizetési mérleg tervezettnél kisebb hiánya és a jelentõs mértékû mûködõtõke beáramlás lehetõvé tette, hogy 1997-ben is jelentõs, kb. USD 1,5 Md USD adósságállomány elõtörlesztésére kerüljön sor.

1997-ben folytatódott az elõzõ év tendenciája, miszerint az ár alapú reálárfolyamok romlását a fajlagos bérköltség alapú mutató javulása kísérte^. A növekvõ ütemben beáramló külföldi mûködõtõke és a fokozódó világgazdasági integráltság következtében a szélesebb értelemben vett versenyképességünk 1997-ben feltehetõleg tovább javult. Ezt támasztják alá a piaci részesedés vizsgálataink is. A javuló külgazdasági egyensúly, és az erõsödõ gazdasági növekedés azt valószínûsíti, hogy nemzetközi versenyképességünk az elmúlt évben a fenntartható növekedés szempontjából megfelelõen alakult.

* A 100 feletti indexérték versenyképesség-javulást jelent.

1997-ben a forint folyamatos leértékelésének eredményeként a hazai valuta a valutakosárral szemben éves átlagban 15,1%-kal értékelõdött le (december/december alapon 14%-kal). A keresztárfolyamok változásának - elsõsorban a német márka dollárhoz képesti tartós gyengülésének - hatásaként a kereskedelmi partnerekkel szembeni effektív leértékelõdés mértéke mintegy 4 százalékponttal alacsonyabbnak bizonyult, kb. 11%-ot tett ki.

1997-ben is folytatódott az ár alapú reálárfolyamindexek romlása, ez azonban döntõ mértékben (mintegy 3,6%) a fent említett keresztárfolyam változások miatt következett be.

Elõzõ év =100

* A 100 feletti indexérték versenyképesség-javulást jelent.

elõzõ év =100

* A 100 feletti indexérték versenyképesség-javulást jelent.

A forint feldolgozóipari ár alapon, mintegy 5%-kal értékelõdött fel az elõzõ évhez viszonyítva, a fogyasztói árindex alapú felértékelõdés ennél valamivel kevesebb, mintegy 4,4% volt. A két index eltérése   a külföldi feldolgozóipari árak külföldi fogyasztói árindexhez képesti kb. 1 százalékponttal kisebb és a belföldi feldolgozóipari árindex belföldi fogyasztói árindexhez viszonyított, mintegy 0,5 százalékponttal mérsékeltebb árnövekedésének eredõjeként alakult ki. A reálárfolyamok éven belüli alakulása a fogyasztói árindex alapú index esetében viszonylag stabil volt, az elõzõ év azonos hónapjához képest mindvégig kb. 3-5%-kal értékelõdött fel. A termelõi árindex alapú mutató az év elején jelentõsebben felértékelõdött (január/január alapon mintegy 7,9%-kal), az év végére azonban felértékelõdés már alig mutatkozott. (A december/december alapú index 1,7%-os felértékelõdést mutatott.) A két mutató közötti különbség a magyar fogyasztói ill. feldolgozóipari árnövekedés éven belüli eltérõ lefutásának következményeként alakult ki.

A fogyasztói árindex alapú reálárfolyam néhány százalékpontos éves felértékelõdése valószínûleg nem jelenti az árversenyképesség romlását, mivel a fogyasztói árindex jelentõs mértékben tartalmaz   kereskedelmi forgalomba nem kerülõ (nontradable) javakat. Ezek áremelkedése csak közvetetten - a szolgáltatói inputok megdrágulásán - keresztül köthetõ versenyképesség romlásához. Ugyanakkor a kereskedelmi forgalomba nem kerülõ áruk,   kereskedelmi forgalomba kerülõ árukhoz képesti áremelkedése egyensúlyi folyamat, abban az esetben, ha a termelékenység jobban nõ az utóbbi szektorokban, mint az elõbbieknél. Statisztikai tény, hogy az elmúlt években a termelékenység különbség a feldolgozóipari termékek és a szolgáltatások között Magyarországon magasabb volt, mint kereskedelmi partnereinknél. Ennek következtében néhány százalékpontos felértékelõdés nem értékelhetõ egyértelmûen a versenyképesség romlásaként. Az elõbbi logikából azonban az is következne, hogy a feldolgozóipari árindex alapon számított versenyképességi mutató moderáltabb felértékelõdést mutasson, mint a fogyasztói árindexes mutató. Ezt az 1997/1996-es indexek cáfolják. Hosszabb idõperiódust vizsgálva azonban a fogyasztói és a feldolgozóipari árindexes mutatók eltérõ alakulása igazolja az elõbbi állítást.

Az exportértékesítés és a belföldi értékesítés árindexének hányadosából számított mutató szerint 1997-ben az exportárak kb. 2,1%-kal gyorsabban nõttek, mint a belföldi értékesítési árak az elõzõ évhez képest. Ez arra utalhat, hogy az exportértékesítés árösztönzöttsége 1997-ben jobb volt, mint egy évvel korábban.

Az árversenyképesség alapú mutatók romlása mellett a fajlagos munkaköltség alapon számított mutató jelentõsen, mintegy 6,2%-kal javult. A javulás mértéke az elõzõ évihez hasonló, az azt elõidézõ tényezõk változása azonban különbözik attól. Az 1996. évihez képest alacsonyabb nomináleffektív leértékelõdést kompenzálta a jobban növekvõ hazai termelékenység, míg a   hazai átlagos, ill. a külföldi fajlagos munkaköltség változása nagyságrendileg megegyezett az elõzõ évivel. (Ld. a táblázatot alább.)

Két fontos megjegyzést kell fûznünk azonban mindehhez:

1. A bruttó termeléssel számított mutató csak abban az esetben jó közelítõje a fajlagos munkaköltségnek, ha a hozzáadott érték változása hasonló mértékû, mint a bruttó termelés változásához. Ez 1992-1996-ig nem jelentett irreálisan erõs feltevést, mivel a feldolgozóipar bruttó termelésének, ill. hozzáadott értékének a változása nem tért el nagyságrendileg: Év/év alapon az 1-3%-os tartományban mozgott, az eltérés pedig nem volt szisztematikus. Így a fenti idõszak egészében a bruttó és a nettó szám eltérése alig több, mint 1%-pont volt. 1997-ben azonban elõzetes becsléseink szerint a különbség jóval jelentõsebb, feltehetõleg elsõsorban annak köszönhetõen, hogy az export importigényessége jelentõsen megnõtt. Elõzetes becsléseink szerint a feldolgozóipar hozzáadott értéke kb. 7,3%-kal emelkedett. Ezt figyelembe véve a magyar feldolgozóipar költségversenyképessége 1997-ben gyakorlatilag változatlan maradt.
2. A fajlagos munkaköltség alapú mutató akkor megfelelõ indikátora a költségversenyképesség alakulásának, ha az egyéb inputköltségek azonos valutában kifejezve igen hasonlóan alakulnak. 1997-ben azonban az energiaárak közel 40%-kal emelkedtek belföldön, ami bizonyosan sokkal magasabb, mint az azonos valutában kifejezett külföldi áremelkedés mértéke. Miután az energia a termelés egyik legfontosabb költsége, csak a bérköltségek figyelembe vétele jelen esetben eltúlozza a versenyképesség javulását.

Elõzõ év = 100%

    * A 100 feletti indexérték versenyképesség-javulást jelent.

A bruttó termelékenység alapú mutatók szerint tovább folytatódott versenyképességünk javulása két fõ versenytársunkhoz Lengyelországhoz és Csehországhoz képest. Az elõzõ évhez képest az elõbbivel szemben 7,2%-kal míg az utóbbival szemben 10%-kal csökkent fajlagos bérköltségünk.

A kiugró exportnövekedés következtében növekedett Magyarország súlya a világpiacon. Az EU importjában az 1996. évi 9 százalék után 1997 elsõ háromnegyedévben 19 százalékos piaci részaránynövekedést értünk el, az OECD-be irányuló exportunk aránya az OECD-importon belül pedig ismét 12 százalékkal növekedett.

Forrás: Main Economic Indicators, OECD, 1998. február

Cseh, lengyel nemzeti statisztikák

Magyar adatok: IKIM, KSH

Legfontosabb közép-európai versenytársainkkal szemben is folytatódott a magyar exportexpanzió a világpiacon: az EU-importon belüli részesedésünk növekedése több, mint háromszorosa a cseh és lengyel térnyerésnek. Az OECD-országok piacán pedig Csehországnak közel 5 százalékponttal csökkent, Lengyelországnak pedig alig nõtt a piaci súlya, míg Magyarországé meggyõzõ mértékben nõtt.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az átalakulóban levõ közép-európai országok jelenléte a fejlett országok piacán rendkívül alacsony, mindhárom vizsgált országé 1 százalék alatt marad még az államoknak egy kisebb körét alkotó Európai Unión belül is. Az elmúlt néhány év kiugró gépexport növekedése következtében egyébként az EU-importján belüli részarányunk már megközelítette Csehországét.

tovább