visszalépés

1997-ben - az 1995. évi stabilizációs intézkedések hatására a korábbiaknál visszafogottabbá vált növekedést követõen - gyorsuló ütemben folytatódott a termelés élénkülése. A húzóerõt az ipar és az építõipar képviselte, de a gazdasági növekedésbe a szolgáltatások is egyre nagyobb mértékben kapcsolódtak be. Az ipari termelést nagyfokú exportorientáltság jellemezte. Az export növekedését legnagyobb mértékben a gépipar kivitelének emelkedése határozta meg, azonban nemcsak ezen a területen, hanem az összes feldolgozóipari ágazatban javult az exportteljesítmény. Bár az ipar belföldi értékesítése - az elmúlt évekhez hasonlóan - 1997-ben is összességében tovább mérséklõdött, elsõsorban a továbbfelhasználásra termelõ ágazatokban, az év második felében azonban a belföldi kereslet élénkülésének kedvezõ hatása már mutatkozott.

Az ipari termelés az 1990-es évek elején, a piacgazdasági viszonyokra való átállás kezdeti idõszakában erõteljesen zuhant, majd 1993-tól hol gyorsabb, hol lassúbb növekvõ tendencia jellemezte az ágazatot. 1997-ben a növekedés jelentõsen felgyorsult, az ipar termelése 11%-kal emelkedett az elõzõ évhez viszonyítva. A fellendülés üteme a II. és a III. negyedévben volt a legmagasabb az elõzõ negyedévhez viszonyítva. Az ipari ágazatok közül a bányászat és az élelmiszeripar kivételével minden területen nõtt, de legalább stagnált a termelés.

(szezonálisan kiigazítva)

A belföldi értékesítés - a korábbi évekhez hasonlóan - 1997-ben sem érte el az elõzõ évit, a csökkenõ trendet évközben azonban kismértékû növekedés, illetve stagnálás váltotta fel. A belföldi piacon értékesített termékek volumene negyedévrõl-negyedévre egyre kisebb mértékben maradt el az egy évvel korábbitól, a IV. negyedévben pedig 1,4%-kal meg is haladta az elõzõ év utolsó negyedévének értékesítését. A belföldi értékesítés 1997-ben emelkedett a fa-, papír- és nyomdaiparban, a vegyiparban, a gépiparban és a kohászatban.

(szezonálisan kiigazítva)

Az ipar exportcélú értékesítésének bõvülése az év során folyamatosan rendkívül dinamikus volt. Bár a kiugró mértékû exportnövekedéshez döntõen a gépipar, azon belül is néhány, általában új termelõkapacitásokat létrehozó külföldi tõkebefektetés járult hozzá, az ipar valamennyi ágazatában bõvült az exportteljesítmény (a bányászat kivételével). Sõt, a növekedés 20%-os illetve azt meghaladó mértéket ért el a gépiparban, a fa-, papír- és nyomdaiparban, a nemfém ásványi termékek gyártásában, valamint a kohászat és fémfeldolgozás ágazatában.

(szezonálisan kiigazítva)

Az elmúlt években az ipari értékesítés szerkezetében nagymértékû arányeltolódás mutatkozott. Az export térnyerését lökésszerûen segítette az 1995. évi stabilizációs csomag hatásaként megvalósult belföldi fogyasztói keresletvisszafogás, az exportot ösztönzõ és támogató intézkedések sora, majd 1997-ben néhány, gyakorlatilag teljes mértékben exportra termelõ gépipari multinacionális vállalkozás termelésbe való fokozódó bekapcsolódása.

(folyó áron)

1997-ben az ipari termelés növekedésében - részben a korábbi években kiépített új kapacitások belépése következtében - az elõzõ évinél jelentõsebb szerepet játszottak a nagyméretû (300 fõnél többet foglalkoztató) vállalkozások, amelyek 16%-kal növelték teljesítményüket. A középméretû (50-300 fõ közötti) cégek termelése is számottevõen, (9%-kal) bõvült, a kis- illetve mikrovállalkozások termelése viszont még az egy évvel korábbi szintet sem érte el.

Az ipari termelés és export bõvülését 1997-ben erõteljes koncentráltság jellemezte mind az ágazatok, mind a tulajdonosi forma terén. A növekedés kiváltója a gépipar, ezen belül is néhány multinacionális cég elmúlt években végrehajtott beruházásának termelésbe való bekapcsolódása, illetve meglévõ kapacitásainak fokozott kihasználása volt. Ez a nagy volumenû növekedés "elhomályosította" azokat a kedvezõ irányú folyamatokat, amelyek az ipar többi területén mutatkoztak. A termelés- és exportnövekedés egyre inkább szétterült az ágazatok között, miközben a belföldi értékesítés növekedése is egyre több területen indult meg. Becsléseink szerint a kiugró mértékû növekedést produkáló gépipari ágazatok nélkül az ipar termelése 1997-ben körülbelül 2%-kal, exportja pedig 11%-kal emelkedett.

Elõzõ év = 100%

*Az ágazati adatok csak a 10 fõnél többet foglalkoztató vállalkozások adatait tartalmazzák, az ipar összesen adatok teljes körûek.

A feldolgozóipar húzóerejének számító gépipar az 1992. évi mélypontot követõen elsõsorban a külföldi, általában kapacitásbõvítõ befektetéseknek köszönhetõen már hosszabb ideje kiemelkedõ növekedést produkál. Az ágazatot a nagymértékû exportorientáció jellemzi.

A gépipari szakágazatok közül 1997-ben a legnagyobb felfutást a számítógépgyártás produkálta. A szakágazat termelése és exportja a tavalyi év hasonló idõszakához képest több mint háromszorosára nõtt. A szakágazatban meghatározó tevékenység a részegységek szerelése (pl. merevlemez, író-olvasófej, monitor gyártás), a fejlõdés hordozói azok a multinacionális cégek, amelyek tovább bõvítették a korábban hazánkba telepített tevékenységeiket. Meghatározó jelentõségû, két-háromszoros növekedést mutatott a híradástechnikai közszükségleti cikkek gyártása és kivitele is. Továbbra is kiemelkedõ volt a növekedés az elsõsorban multinacionális cégekre és azok beszállítói körére alapuló közútijármû- és közútijármû alkatrészek gyártásában.

A feldolgozóipar második legdinamikusabb ágazata a fa-, papír- és nyomdaipar volt, amihez az ágazat kiemelkedõ exporttevékenységén kívül a II. negyedévtõl a belföldi értékesítés jelentõs növekedése is hozzájárult. Ugyanez a tendencia érvényesült a vegyiparban is, ahol a termelésnövekedést szintén a II. negyedévtõl alapozta meg a belföldi értékesítés is. A 10 fõnél többet foglalkoztató élelmiszeripari vállalatok belföldi értékesítése jelentõs mértékben csökkent, ami a termelés visszaesésével járt együtt. A statisztika által mért csökkenést magyarázhatják a továbbra sem konszolidálódott agrárgazdasági viszonyok, a lakossági jövedelmek polarizálódása, az élelmiszeripari termékeket is elõállító családi gazdaságok ill. 10 fõ alatti gazdasági szervezetek szerepének erõsödése, a saját termelésû élelmiszerek fogyasztásának bõvülése, a feketegazdaság térnyerése, illetve az erõteljes importverseny.

A termelésnövekedés területi egységek szerinti bontása is nagyfokú koncentráltságot mutat. 1997-ben az ipari termelés kiemelkedõen bõvült a közép-dunántúli régióban (azon belül is elsõsorban Fejér megyében) és a nyugat-dunántúli régióban (legnagyobb mértékben Gyõr-Moson-Sopron megyében). Kedvezõ ugyanakkor, hogy a dél-alföldi régió kivételével az ország egyetlen régiójában sem csökkent a termelés volumene.

(elõzõ év = 100%)

A 10 fõ felett foglalkoztató ipari szervezetek körében a termelés növekedése kismértékû létszámcsökkenés mellett valósult meg, így a termelékenység 13,6%-kal emelkedett. A gépiparban az egy fõre jutó bruttó termelés volumene 43%-kal nõtt. Mivel a dinamikusan bõvülõ gépipari termelésben az összeszerelõ és bérmunka jellegû tevékenységek szerepe jelentõsebbé vált, a hozzáadott érték növekedése feltehetõen mérsékeltebb, mint a termelésé.

1997-ben a termelés növekedésében az ipar mellett az építõipar képviselte a legnagyobb húzóerõt. Az ágazatba tartozó cégek építési-szerelési tevékenysége közel 10%-kal bõvült úgy, hogy növekedés az év folyamán gyorsult: az I. félévben mintegy 7%-kal, a II. félévben 12%-kal emelkedett a termelés az elõzõ év azonos idõszakához viszonyítva. A termelés növekedéséhez elsõsorban az állami és az önkormányzati nagyberuházások (pl. autópályák építése, a fõváros közúti munkálatai, a ferihegyi új terminál építése), a gáz-, víz- és csatornahálózatok építése, környezetvédelmi beruházások (szennyvízgyûjtõk, hulladéklerakók, szennyvíztisztítók), távközlési fejlesztések, üzletek és bevásárlóközpontok építése és az iparipark-hálózat továbbépülése járultak hozzá. Továbbra is jelentõs volt az iroda-, szálloda-, kórház-, szociális otthon építés, valamint a modernizációs jellegû és funkcióátalakító épületfelújítás. Az építõipari alágazatok teljesítménye differenciáltan növekedett: a magasépítõipar teljesítménye az átlagosnál nagyobb mértékben, 14%-kal emelkedett, a mélyépítõipari tevékenység 6%-kal, az építési szak- és szerelõipar termelése 10%-kal, az épületfenntartás és korszerûsítés 6%-kal bõvült. A lakásépítés nagyságrendje 1997-ben az elõzõ évihez hasonlóan alakult.

Az építõiparban a 300 fõ feletti szervezetek termelése 8%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, amit kizárólag ezen szervezetek számának csökkenése okozott, mivel a meglévõ cégek teljesítménye bõvült. (A nagyméretû cégek általában nagyszabású munkákat vállalnak, amelyek átadása, illetve számlázása többnyire az év végén realizálódik, ez közrejátszott az építõipari termelés év végi felfutásában.) Az 50-300 fõ közötti szervezetek termelése 9%-kal emelkedett. A 11-50 fõs cégek termelése kismértékben nõtt 1997-ben. A 11 fõ alatti építõipari szervezetek 28%-os termelésbõvülése elsõsorban a szervezetszám növekedésének következménye volt.

A mezõgazdasági termelésrõl rendelkezésre álló információk azt mutatják, hogy az ágazat termelése 1997-ben gyakorlatilag stagnált. Ezen belül a növénytermelés kibocsátása emelkedett, miközben az állattenyésztésé jelentõsen tovább csökkent.

1997-ben a szolgáltatási tevékenységek is egyre nagyobb mértékben kapcsolódtak be a gazdasági növekedésbe. A belföldi kereslet lassú élénkülésének hatására - kevés kivételtõl eltekintve - az eddig recesszióban lévõ ágazatok is növekedésnek indultak.

Becsléseink szerint a szállítási tevékenység (a statisztika által megfigyelt kört, valamint az ágazaton kívüli szolgáltatókat és a saját számlás tevékenységeket is figyelembe véve) 1997-ben - összefüggésben a termelés felfutásával és a növekedés gazdaságban való szétterülésével - bõvült. Ezen belül a statisztika által megfigyelt, a szállítási és szállítmányozási ágazatba sorolt szervezetek körében a szállított áruk tömege 1,5%-kal emelkedett, az árutonnakilométer teljesítmény gyakorlatilag stagnált. A két legnagyobb szállítási ágazat, a vasút és a közút úgy növelte árutonnakilométer teljesítményét, hogy a vasúti szállítás részaránya 2%-ponttal, a közúti szállítás részaránya 1%-ponttal nõtt. A csõvezetékes szállítás teljesítménye stagnált, miközben a vízi szállítás - elsõsorban a hosszabb szállítású távolságú, az árutonnakilométer teljesítményt tekintve jelentõs részesedésû tengeri fuvarozás visszaesése miatt - mérséklõdött. A teljes körûen mért nemzetközi közúti szállításban folytatódott a hazai fuvarozók pozíciójának elõzõ évben kezdõdött javulása. 1997-ben is - az elõzõ évi tendenciának megfelelõen - a távolsági személyszállítási teljesítmények növekedtek (ezen belül a légi közlekedés harmadik éve tapasztalható dinamikus fejlõdése töretlennek mutatkozott, a vasút és az autóbusz-közlekedés teljesítménye kismértékben növekedett), miközben a helyi személyszállítás teljesítménye mérséklõdött.

A szolgáltatási tevékenységek közül még számottevõen bõvültek a távközlési teljesítmények, az ingatlanügyletek, bérbeadások ágazata változatlanul prosperáló jellegû, a számítástechnika, ill. a gazdasági tevékenységeket segítõ egyéb szolgáltatások is egyre inkább felfutó tevékenységek. Bár a kiskereskedelmi forgalom éves szinten még visszaesést mutatott, a vendéglátás volumene közel 7%-kal emelkedett 1997-ben. A nem anyagi jellegû szolgáltatások (egészségügy, oktatás, közigazgatás) területén az elmúlt évek visszaesése után 1997-ben feltehetõen már növekedtek a teljesítmények.

A munkaerõforrás nagysága és azon belül a foglalkoztatottság 1997-ben stagnál. A 15-74 éves korosztályba tartozók száma gyakorlatilag nem csökkent. Az alacsony színtû gazdasági aktivitás alig mérséklõdött tovább. A munkaerõforrás 51,2%-a tekinthetõ gazdaságilag aktívnak, ami valamivel kevesebb, mint egy évvel korábban (amikor az arány 51,8% volt). Ezen belül közel 47% a foglalkoztatott, arányuk azonos az egy évvel azelõttivel. A munkanélküliek száma jelentõsen - egy év alatt közel 13%-kal - csökkent. A munkanélküli státuszból kikerülõket azonban nem a foglalkoztatás bõvülése szívta fel, hanem az inaktívak számát növelték.

Az inaktivitáson belül is strukturális változások figyelhetõk meg. Azok száma, akik a leggyorsabban bevonhatók a munkaerõ piacba, vagyis, akik jelentkeznének a munkaerõpiacon, mert szeretnének dolgozni, de nem keresnek munkát (ilyenek például a passzív munkanélküliek, akik kilátástalannak tartják elhelyezkedési lehetõségüket) vagy nem állnak rendelkezésre, csökkent.

Azok száma viszont, akik nem kívánnak dolgozni, 90 ezer fõvel, azaz közel 3%-kal nõtt. Ebben szerepet játszik a nyugdíjasok számának emelkedése is, de jelentõsebb az a tendencia, hogy ez az elvben munkaerõ tartalékot jelentõ szegmens akaratlagosan vonult ki a munkaerõpiacról. A következõ években nagy súlyt helyez a gazdaságpolitika a foglalkoztatás bõvítésének elõsegítésére, újszerû foglalkoztatási formák (többek között a távmunka) elterjesztésére. Mindez, valamint a gazdasági fellendülés megteremtheti a lehetõségét, hogy a korengedményes nyugdíjasok, a rokkant nyugdíjasok egy része potenciális munkaerõ tartalékot jelentsen.

1997-ben a munkaerõpiaci státuszok létszámváltozása
elõzõ évhez képest

A munkanélküliség mérséklõdött, a munkanélküliek száma 13%-kal kevesebb volt, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta a korábbi évekhez képest sokkal meredekebben, 8,7%-ra csökkent.

A munkanélküliség körében, összetételében is észlelhetõ változások zajlottak. Jelentõsen megnõtt nemcsak a munkanélkülieken belül azoknak az aránya és száma, akik nem álltak korábban alkalmazásban. A korábban foglalkoztatottból munkanélkülivé válók száma és munkanélküliségi rátája is csökkent, mind a fizikai, mind a szellemi foglalkozásúak körében. Ez arra mutat, hogy a munkavállalók állás-megtartási képessége javult. Nõtt az állástalan betanított munkások aránya, õk azok, akik leginkább "beragadnak" a munkanélküli státuszba. Erõsen csökkent viszont a szellemi foglalkozásúak aránya a munkanélkülieken belül. A munkanélküliségi ráta e foglalkozási csoportban 3,4% volt, míg a betanított és segédmunkások körében - bár az egy évvel korábbihoz képest e csoportokban is 2-4%pontos mérséklõdés következett be, még mindig - 12-13,6%.

A munkanélküliség alakulását kor és nem szerinti aspektusból vizsgálva az látszik, hogy a fiatalok munkanélkülisége jelentõsen emelkedik. A 20 év alattiak körében a munkanélküliségi ráta meghaladja a 30%-ot. Ez egyértelmûen rámutat arra a nagyon súlyos feszültségre, hogy az oktatási rendszer nem tud megfelelõ piacképes munkaerõt képezni. A 20-24 évesek körében a munkanélküliek aránya 14% volt (a nõknél 12, a férfiaknál 15%). E két korcsoportban a munkanélküliségi ráta 1997-ben 10%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ezen belül is kiugróan nõtt (25-30%-kal) a fiatal munkanélküli nõk aránya.

A pályakezdõ munkanélküliek kb. 2/3-a vesz részt aktív foglalkoztatási programokban. Ezek mintegy 40%-a részesül képzésben és 1/4-e a munkatapasztalat-szerzés program keretében kap támogatást.

Általánosságban a nõk körében jobban csökken a gazdasági aktivitás, valószínû, hogy õk könnyebben válnak inaktívvá, azon belül is passzívvá a munkakeresés szempontjából. Azok, akik megjelennek a munkaerõpiacon, számukra kedvezõtlen helyzettel találják magukat szemben. Életpályájuk jelentõs szakaszán az elhelyezkedésük egyre nehezebb, a 40 év alatti nõk munkanélküliségi rátája növekvõ. (Felmerülhet az a magyarázat, hogy - akárcsak a fejlett nyugat-európai országokban - a szülési kor kitolódik, és gyakoribb a 35-40 év közötti nõk gyermekvállalása, és gondozása. Ezt az adatok nem támasztják alá. A 90-es éveket jellemzõ gazdasági-társadalmi átalakulással járó bizonytalanság valószínüleg nem kedvezett e folyamatnak.) A középfokú végzettségû, korábban irodai, adminisztratív munkakört betöltõk iránti kereslet folyamatosan csökken. Ezzel szemben a férfiaknál az idõsebb korban nõ a munkanélküliségi ráta, bár kevesen vannak, de emelkedik az idõsebb, nyugdíjkorhatár közelében lévõ, vagy azt meghaladó korú munkanélküliek száma és aránya.

A gazdasági konjunktúra jele, hogy a munkaügyi központoknál 1997-ben és 1998 év elsõ felére bejelentett tervezett elbocsátások száma nagyon visszaesett. A bejelentett üres álláshelyek száma több mint 10%-kal emelkedik. A munkaerõ kereslet élénkült, az összes álláshely 11%-a betöltetlen (egy évvel azelõtt 9%, két évvel korábban pedig csak 6% volt).

Pozitív jelenség, hogy a súrlódásos munkanélküliség csökken, megduplázódott azok száma, akik 30 napon belül vissza tudtak lépni a munkaerõpiacra.

Természetes folyamat, hogy a strukturális munkanélküliség egyre súlyosabb méreteket ölt. A munkanélküliek 45%-a több mint egy éve nem tud elhelyezkedni. Közülük minden második már több mint két éve van állás nélkül. Az erõsen visszafejlõdött ágazatokból kikerült munkások elhelyezkedésére kevés a lehetõség. Az itt felszabaduló munkaerõ kora, iskolázottsága és ennek következtében átképzési lehetõsége nem segíti a munkaerõpiacra való visszatérést. Földrajzi immobilitásuk miatt a gyorsabban fejlõdõ térségekbe való áttelepülésük sem reális megoldás.

Bár az álláskínálat az elmúlt két évben emelkedett, a strukturális munkanélküliség miatt az üres álláshely/munkanélküli arány emelkedik, azaz hiába kínálnak fel több állást, a munkaerõ kínálat ennek nem felel meg.

A fluktuáció rendkívül nagy és növekszik, bár a korábbi évekhez képest kisebb mértékben. Ezt tükrözi a munkanélküliek be- és kiáramlásának emelkedése. Gyakorlatilag egy év alatt közel 700 ezer regisztráció történik és ugyanannyi szûnik meg. Ebben az is benne van, hogy sokan egy év alatt sokszor kerülhetnek be illetve ki a regisztrációba, mert például szüneteltetik a munkanélküliségi regisztrációt, amíg képzésen, közmunkán vesznek részt, illetve idénymunkát végeznek. Az adatok azt sugallják, hogy a regisztrációból való kilépés többnyire csak átmeneti. Nagyon sok, 110 ezer pályakezdõi regisztráció is történt az elmúlt évben, ami a fiatalok fokozódó elhelyezkedési nehézségeit mutatja.

A regisztrált munkanélküliek be- és kiáramlása (ezer fõ)
havi átlagos regisztrációk 1995-1997-ben

1996-ban a nagy kiáramlás a pályakezdõk körébõl annak következménye, hogy megszûntették a pályakezdõk  munkanélküli segélyét.

A regionális munkaerõpiaci egyenlõtlenségek nem javultak érdemben az ország fõbb körzeteiben az elmúlt években. A regisztrált munkanélküliek 40%-a a hátrányos helyzetû kelet-magyarországi térségben él. A nagy immobilitás miatt a termelésnek e térségekbe telepítése jelenthet megoldást a regionális problémákra.

A területi egyenlõtlenségek nem jelentkeznek a gazdasági szerkezetben az egyes térségek között. A hátrányosabb vidékeken ugyan a mezõgazdaság súlya valamivel nagyobb, de nem jelentõs mértékben. Ennek magyarázata lehet, hogy az elmúlt 1-2 évben kezdett vonzóbbá válni az e térségekben bõségesen rendelkezésre álló olcsó munkaerõ. E régiókban a primer szektor drasztikus háttérbe szorulása (a GDP termelésében súlya a felére csökkent) hozzájárult a tartós és hosszú távú munkanélküliséghez, az itt feleslegessé váló munkaerõ egy része továbbra sem tud beintegrálódni más tevékenységekbe. A tercier szektor térhódítása ezekre a megyékre is jellemzõ, aránya az országos átlagnak megfelelõ.

%-ban

Ugyanakkor 1997-ben a konjunktúrát élvezõ térségekben a megelõzõ évhez képesti átlagos regisztrációs munkanélküliséghez viszonyítva jelentõs volt a csökkenés, így néhány megyében (Gyõr-Moson-Sopron, Fejér, Vas megye, Komárom-Esztergom és Veszprém megye területén) valamint a fõvárosban. Ugyanakkor a Dél-Dunántúlon és a hátrányos helyzetû keleti térségek egy részében nem, vagy alig csökkent a munkanélküliség.

A regionális munkanélküliség trendjei azt mutatják, hogy az elmaradottabb térségekben a munkanélküliség szintje az elmúlt 1-2 évben stabilizálódott. A kedvezõbb helyzetû térségekben viszont folyamatos javulást jeleznek a trendek.

A fõ gazdasági ágak szintjén a munkaerõpiaci helyzetben nem látszik lényeges átrendezõdés. Továbbra is az új regisztrált munkanélküliek közel fele a termelésbõl kerül ki. Kismértékben nõtt a korábban a kereskedelemben foglalkoztatottak aránya, és valamelyest csökkent a nem anyagi szolgáltatásból munkanélkülivé válók aránya.

A gazdaság nagyobb részében nõtt a foglalkoztatottság, csökkent a munkanélküliség. Az U/LD (munkaerõ kínálat / munkaerõkereslet) mutató szerint a gazdaság fõbb területein javult a foglalkoztatottak pozíciója. Kivételt képez a bányászatban, a közigazgatás és kötelezõ társadalombiztosítás ágazatban dolgozók helyzete, az innen kikerült munkanélküliek száma nõtt a foglalkoztatás csökkenése mellett. Az egyéb szolgáltatásokban változó munkaerõigényt jelez, hogy a foglalkoztatás bõvülése mellett a munkanélküliek száma is nõ.

(1997 évi átlag, százalék)

A gazdasági fellendülés eredményeként a foglalkoztatottság stabilizálódott. A konjunktúra felmérések is alátámasztják a statisztikai adatok által jelzett trendet, miszerint mind szélesebb körben emelkedik azon cégek száma, amelyek bõvíteni kívánják létszámukat. A munkaerõpiacon a kereslet az elõzõ év azonos idõszakának szintjén maradt, a foglalkoztatottak száma 3646 ezer fõ volt.

ezer fõ

Magyarországon meghatározó az alkalmazotti státusz, és aránya 1997-ben emelkedett (az 1%-os létszámnövekedés az egy évvel korábbi - a foglalkoztatottakon belüli - 82,1%-os arányt 82,8%-ra emelte).

Elõzõ év azonos idõszaka= 100%

A foglalkoztatottak körén belül a piaci igényekhez való folyamatos alkalmazkodás hatására strukturális változások jellemezték az 1997. évet, elsõsorban foglalkozási csoportok és ágazati vonatkozásban, de tulajdonforma, valamint nem és kor szerint is.

Az elmúlt két évben a gazdasági stabilizáció, a kiegyensúlyozott növekedés feltétele volt a belföldi fogyasztás visszafogása és olyan jövedelempolitika, ami az élõmunka költség alacsony szinten tartásával, a profithányad növekedésével forrásokat teremt a gyorsabb kínálati alkalmazkodást biztosító átalakuláshoz. Ennek következtében a keresetek reálszintje jelentõsen visszaesett. 1997-tõl a gazdaság helyzete lehetõvé tette, hogy a restrikció enyhülésével, a növekedés megindulásával a keresetek reálértéke növekedjék.

A keresetnövekedés vártnál nagyobb mértékében jelentõs szerepe volt a rövid távú munkanélküliség csökkenésének, ami a konjunktúra idõszakában lassú foglalkoztatás növekedés mellett is a bérfelhajtó tendenciákat erõsíti. (A hosszú távú munkanélküliek nem jelentenek versenyt a munkaerõ piacon.)

A bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaság egészében valamivel több, mint 22%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Ugyanakkor az alkalmazottak számának növekedése miatt a bruttó keresettömeg kb. 23%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az élõmunkaköltség ennél kisebb mértékben nõtt, mert a munkáltatói TB járulék 3,5 százalékponttal csökkent.

A bruttó átlagkeresetek a 10 fõ feletti szervezetek teljes munkaidõben foglalkoztatottjainál 22,3%-kal emelkedtek. Ez meghaladja az ÉT által elfogadott 22%-os béremelési felsõ határt. Magasabb annál, mint amit - még ha figyelembe vesszük a teljesítmények gyorsabb növekedését is - az 1997. évi gazdaságpolitika célul tûzött ki. A vállalkozásoknál kifizetett alkalmazotti keresetek a többletbevételbõl a vártnál nagyobb arányban részesedtek, mert a nagyobb árbevétel miatt a profittömeg és arány is emelkedhetett. A korábbi években a Kelet- és Nyugat-Magyarországot jellemzõ profitabilitási különbségek 1997-re gyakorlatilag eltûntek. A költségvetésben a tervezetett meghaladó ütemû kereset növekedés a jövõben egyensúlyi problémát okozhat. A keresetek növekedése 2,1%-os létszámcsökkenéssel párosult, vagyis a keresettömeg 19,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

(teljes munkaidõben foglalkoztatottak)

Elõzõ év =100%

A fizikai foglalkozásúak keresete sokkal mérsékeltebben (20,2%) emelkedett, mint a szellemi foglalkozásúaké (23,9). A feldolgozóiparban és az anyagi szolgáltatásokban több mint öt százalékponttal jobban emelték a szellemi foglalkozásúak keresetét, kifejezve e tevékenységek magasabb képzettségû munkaerõ igényét, és az irántuk jelentkezõ nagyobb keresletet.

A nemzetgazdaságon belül az élõmunkaköltség növekedése az egyes ágazatokban, szektorokban jelentõs különbségeket mutat. A gazdaságban három eltérõen viselkedõ terület különíthetõ el:

• A versenyszektorban általánosan jellemzõvé vált a termelés jelentõs bõvülése. A termelékenység dinamikusan emelkedett, a kereslet növekedésének üteme több területen már létszámbõvítést igényelt. A foglalkoztatás növekedése, mint új tendencia is megjelent. Az élõmunka költség a nemzetgazdasági átlagnál mérsékeltebben emelkedett, melyre a termelés bõvülése teljes mértékben fedezetet nyújtott. A bruttó átlagkeresetek 22,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A fizikai foglalkozásúak bruttó átlagkeresete a vállalkozások 1996. év végi inflációs várakozási mértékét kissé meghaladó mértékben (20,8%-kal) nõtt. A szellemi foglalkozásúak keresete 26,1%-kal növekedett, a képzettségi struktúra változása, a minõség és kvalifikáltság emelkedése miatt. A fajlagos munkaköltség a dinamikus termelés növekedés eredményeként csak kb. 6%-kal nõtt. Az árak emelkedését meghaladta a bérköltség növekedése, az értékesítés növekedése miatt ugyanakkor az egységnyi fajlagos munkaköltségre jutó árbevétel közel 27%-kal emelkedett.

elõzõ év azonos idõszaka=100%

* (A bruttó keresettömeg nem egyenlõ a létszám és átlagkereset szorzatával, mert a nem teljes munkaidõsök bérköltségét valamint az állományon kívülieknek kifizetett kereseteket is tartalmazza. A bruttó átlagkereset nem a teljes, csak a teljes munkaidõs létszámra vonatkozik. A fajlagos munkaköltség a munkavállalónak kifizetett bruttó költségek alakulását mutatja, a munkáltató költségei 3,5 százalékponttal ez alatt a mérték alatt maradtak, a TB adózási kulcsok változása miatt.)

• A nem kompetitív termelés területén a korábbi évekre jellemzõ folyamat folytatódott, a keresetek a feldolgozóiparéhoz képest általában szerényebben emelkedtek, és ehhez is nagyobb létszámleépítésre volt szükség. Kivételt képez a bányászat, ahol nagyon jelentõs kereset növekedés realizálódott, de ez azzal párosult, hogy az ágazati foglalkoztatottság jelentõsen zsugorodott, így a bruttó keresettömeg növekedés nagyon mérsékelt (kb. 5%) volt. A villamosenergia ipar, gáz-, hõellátás, víztermelés ágazat valamelyest veszített kereset-pozíciójából, valamivel kevésbé nõttek az átlagkeresetek, mint a feldolgozóiparban, igaz, szintben így is harmadával magasabbak voltak.
• Az anyagi szolgáltatásokat a szellemi munka jobb javadalmazása jellemezte. Valószínû, hogy az ügyviteli alkalmazottak számának csökkentése is szerepet játszott abban, hogy a magasabb képzettségûek aránya emelkedett, így kereseteik az átlagnál jobban emelkedtek. A fizikai munka költségének növekedése viszont a nemzetgazdasági szinttõl jelentõsen elmaradt.
• A nem anyagi szolgáltatások élõmunkaköltsége az átlagnál jobban nõtt, amit e tevékenységek társadalmi hasznosságának elismerésének igénye, valamint az itt elindított hatékonyságjavító kormányzati intézkedések váltottak ki. A költségvetésben a saját források növekedése fedezetet biztosított a tervet meghaladó átlagkeresetek növekedésére. Viszont a szellemi foglalkozásúak magas aránya erõsen torzít, ha az átlagkereseteket összességében hasonlítjuk össze. Ugyanis ha külön-külön nézzük a fizikai és szellemi foglalkozásúak keresetét, látható, hogy a költségvetésben a szellemi foglalkozásúak esetében kevésbé emelkedtek a bruttó átlagkeresetek (23,8%), mint a nemzetgazdaság többi területén (24,4%).

Az átlagkeresetek színvonalában jelentõsek az eltérések a foglalkozások, a tevékenységi terület és a földrajzi elhelyezkedés vonatkozásában is.

Az átlagkeresetek nagyságát befolyásolóják a regionális különbségek. Kutatások bizonyítják, hogy a munkanélküliség szignifikánsan hat a béralkalmazkodásra. Azokban a régiókban, ahol magasabb a munkanélküliség, alacsonyabbak a bérek. Az elaszticitási érték -0,1 körül van, ami nagyjából a piacgazdaságban szokásos mértéknek felel meg. A magasabb munkanélküliség és részben ennek hatására alacsonyabb bérek javítják a hátrányos helyzetû térségekben mûködõ vállalkozások pozícióit, és nõ a nyereséges vállalatok aránya.

Az állami vállalatoknál a keresetek alakulása némileg eltér a nem állami tulajdonú vállalkozásokétól. A fizikai foglalkozásúak jobban meg vannak fizetve, mint a magánszférában (több, mint 8%-kal magasabb az átlagkeresetük). A szellemi foglalkozásúak átlagkeresete viszont 10%-kal alacsonyabb, mint a magánszférában. A keresetek dinamikájában az állami vállalatoknál kisebb volt a különbség, a fizikai illetve szellemi foglalkozásúak körében 20,7% illetve 21,1% volt az éves átlagos növekedés, míg a magánvállalkozásoknál 19,6 illetve 25,1%. Ezáltal a fizikai és szellemi átlagkereset aránya a magánszférára jellemzõ 46% helyett itt sokkal magasabb, 57% volt.

A magánszférában általános tendenciává vált, hogy a magasabban kvalifikált munkaerõt jobban meg kell fizetni, a szellemi foglalkozásúak átlagkeresete mintegy 2,2-szerese volt a fizikaiak átlagának. Ennek következtében nemzetgazdasági szinten is javult a szellemi foglalkozásúak kereseti színvonala, 82%-kal haladta meg a fizikai foglalkozásúakét. Az egyes tevékenységi területeken ez az eltérés nagy szóródást mutatott (a szállításban csak 60% körül, a feldolgozóiparban 120%-kal, az ingatlanügyek tevékenységnél majdnem 150%-kal magasabb volt a szellemi foglakozásúak átlagkeresete).

Az anyagi termelésen belül a bányászatban és a feldolgozóiparban a szellemi foglalkozásúak keresete több mint dupláját tette ki a fizikaiakénak. A vegyiparban és az építõiparban figyelhetõ meg leginkább a különbségek fokozódása. A mezõgazdaság és a villamosenergia iparban mérsékeltebbek a különbségek. Legnagyobb a magasabb végzettség relatív elismerése a bérekben az ingatlanügyek, bérbeadás, valamint a kereskedelem, közúti jármû, közszükségleti cikkek javítása, karbantartása területén.

A nemzetgazdaságban igen eltért az átlagkeresetek színvonala az egyes tevékenységi területeken.

• A fizikai besorolásúak   keresete volt az anyagi szolgáltatásokban a legmagasabb, közel 50%-kal haladta meg a nemzetgazdasági átlagot. Ez az elõny azonban az egy évvel korábbihoz képest némileg mérséklõdött. A nem anyagi szolgáltatásokban, ezen belül is a költségvetésben dolgozók keresete kb. 15%-kal elmaradt az átlagtól, és relatív helyzetük az egy évvel korábbi javulás után 1997-ben romlott.
• A fõbb gazdasági ágak között a szellemi besorolásúak keresete a feldolgozóiparban volt a legmagasabb, majdnem 30%-kal haladta meg az átlagot, és - akárcsak a fizikai foglalkozásúak esetében - a kereseti viszonyok javultak az elõzõ évhez képest. Erre a termelékenység javulása, a jobb piaci pozíciók elnyerése teremtett lehetõséget. Az anyagi szolgáltatásokban a viszonylag alacsonyabb végzettségû szellemi besorolású alkalmazottak nagyobb aránya miatt átlagkeresetük elmaradt a nemzetgazdasági átlagtól. A költségvetésben dolgozók átlagkeresete közel 20%-kal volt alacsonyabb a nemzetgazdasági mértéknél. Még rosszabb a kép, ha a közalkalmazottak és köztisztviselõk keresetét a versenyszféra béreivel vetjük össze, mert - a magasabb végzettség ellenére - 2/3-át sem éri el a feldolgozóiparban foglalkoztatott szellemi besorolású alkalmazotti kereseteknek. Ebben a hatékonyság lassubb növekedése is szerepet játszott. A költségvetésen belül is növekszik a bérszínvonal különbség, a közigazgatás és kötelezõ társadalombiztosításban alkalmazottak keresete 50-60%-kal magasabb, mint az oktatásban és az egészségügyben dolgozó szellemi foglalkozásúaké.

(10 fõnél többet foglalkoztató vállalkozások és költségvetés, teljes munkaidõben foglalkoztatottak)

Elõzõ év azonos idõszaka=100%

Az idézett Kertesi-Köllõ tanulmányban a bérek összehasonlítása sokkal finomabb módszerekkel történt, itt a foglalkozások, a szakképzettség, a tapasztalat és más fontos ismérvek is figyelembe lettek véve, így valóban összehasonlítható kategóriákat vizsgáltak. Az eredmények azt igazolják, hogy az állami vállalatoknál, az óriásvállalatok által erõsen koordinált ágazatokban, a közép- és nagyvállalatoknál a bérpolitika rugalmatlanabb, a keresetek a vállalati termelékenység változáshoz képest viszonylag gyorsan emelkedtek. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy ahol a tulajdonosi ellenõrzés nem elég erõs, illetve versenyhiány van, vagy a munkaerõ kínálat szûk, ott a bérek sokkal gyorsabb emelkedésének megvan a realitása.

A beruházások élénkülése 1997-ben folytatódott. A fellendülés néhány ágazat kivételével általános volt, kiemelkedõen bõvültek a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, a szállítás, raktározás, posta és távközlés, a közigazgatás, a mezõgazdaság beruházásai az elõzõ évhez viszonyítva. A költségvetési kör beruházásainak növekedése is megindult 1997-ben.

A nemzetgazdaság bruttó felhalmozásának összetevõi közül a beruházások a KSH évközi statisztikai adatai szerint 8%-kal bõvültek 1997-ben az elõzõ évhez viszonyítva. A magánberuházások volumene az elõzõ évekhez hasonlóan tovább emelkedett, a növekedéshez azonban 1997-ben már csatlakoztak a költségvetési területek is. Az összes beruházás mintegy kétharmada kapcsolódott a vállalkozói szférához, a maradék egyharmad részt a lakosság és a költségvetési szféra beruházásai tették ki.

A beruházások anyagi-mûszaki összetétele 1997-ben a gépbeszerzések és az egyéb tételek (amelyek tartalmazzák például a gazdasági-mûszaki tervezés költségeit, a berendezési és felszerelési tárgyak beruházásait, értéktárgyak beszerzését, erdõsítést, fásítást stb.) irányába tolódott el. Az építési tevékenységek volumene mindössze 1%-kal bõvült, miközben az import gépek beszerzése több mint 18%-kal, a belföldi gépek beruházása 12,5%-kal, az egyéb beruházások 14,5%-kal emelkedtek.

A nemzetgazdasági ágak többségében bõvült a beruházások volumene 1997-ben, a visszaesést mutató területek egy részénél pedig a bázisul szolgáló évben, 1996-ban volt kiemelkedõ mértékû a beruházások növekedése.

Elõzõ év azonos idõszaka = 100%

A beruházásokban az egyik legnagyobb súlyt képviselõ ágazat a feldolgozóipar, ahol az elmúlt években általában dinamikus beruházásnövekedés valósult meg. Ezen a területen számos olyan kapacitásbõvítõ és -korszerûsítõ beruházás valósult meg, illetve van folyamatban, amelyek elõsegíthetik a magyar termelés színvonalának, az ország világpiaci versenyképességének javítását.

A legnagyobb feldolgozóipari vállalkozásokra vonatkozó empirikus felmérés azt mutatta, hogy 1997-ben az elõzõ évinél jóval nagyobb arányban, szinte valamennyi meghatározó jelentõségû cégnél végeztek valamilyen mértékû beruházást. A kutatás a beruházási aktivitás szétterülését jelzi mind az ágazatok, mind a cégméret, mind a tulajdonosi típus vonatkozásában. Bár a jelentõsebb mértékû beruházások a külföldi tulajdonban lévõ cégeknél gyakoribbak voltak, az összes vállalkozásnak is mintegy kétharmada hajtott végre számottevõ beruházást.

A feldolgozóipari beruházások összetétele az elmúlt években jelentõsen változott:

(folyó áron, az adott évi teljes körû megfigyelési körbe tartozó szervezetek beruházásai)

A feldolgozóiparral azonos súlyt képviselõ, és a lakásberuházásokat is magában foglaló ágazat az ingatlanügyletek, bérbeadás és gazdasági tevékenységet segítõ szolgáltatások. Az ágazat beruházási teljesítménye 1997-ben mérsékelten bõvült, tovább folytatódtak az irodaépítkezések, a fõvárosi agglomerációban pedig a lakópark építések. A befejezett lakások száma, illetve a kiadott lakásépítési engedélyek száma 1997-ben gyakorlatilag megegyezett az elõzõ évivel. Kiemelkedõ mértékben emelkedtek a beruházások a szállítás, raktározás, posta és távközlés ágazatban, elsõsorban a távközlési beruházások bõvülése következtében. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatában 1997-ben megkezdõdtek a privatizált szállodaláncok rekonstrukciói, a vendéglátás-idegenforgalom pedig élénkülést mutatott.

A mezõgazdasági beruházások növekedése 1996-ban és 1997-ben is dinamikus volt, amiben a korábbiaknál jelentõsebb támogatások is éreztették hatásukat. A közigazgatás, védelem, kötelezõ társadalombiztosítás ágazatában a költségvetési megszorítások következtében 1995-96-ban nagymértékben visszaestek a beruházások, 1997-ben azután e bázishoz képest jelentõs bõvülés mutatkozott. Az egészségügy, szociális ellátás területén szintén megkezdõdött a növekedés. A kereskedelemben a nagy hálózatok országos terjeszkedésének folytatódása ellenére mérséklõdtek a beruházások, de ebben az ágazatban a bázisévben kiugróan nõttek a teljesítmények. Az elõzõ évhez hasonlóan jelentõsen visszaestek a beruházások a pénzügyi területen, a villamosenergia-, gáz-, hõ- és vízellátás területén pedig általában még nem kezdõdtek meg a privatizált cégeknél a várt nagyarányú fejlesztések.

A fõbb nemzetgazdasági ágak beruházása és kibocsátása az elmúlt években a következõképpen változott:

A Magyar Nemzeti Bank 1997-ben új bankjegysorozat kibocsátását kezdte meg, a régi típusú bankjegyeket e sorozat címletei 1999 végéig váltják fel.

A hat címletbõl álló új bankjegysorozat elsõ tagját, a tízezer forintos bankjegyet a Magyar Nemzeti Bank 1997. július 1-jén bocsátotta ki.

A tízezer forintos bankjegy elõoldalán a magyar pénzverést elindító Szent István király, a hátoldalán szülõhelye, Esztergom látképe található.

A tízezer forintos címletet gyorsan elfogadta a forgalom, bevezetésének hatására mérséklõdött az ötezer forintos bankjegy iránti igény, kevesebb lett a forgalomban lévõ bankjegyek száma.

Az új bankjegysorozat címletösszetételének kialakításakor a Magyar Nemzeti Bank felhasználta a nemzetközi tapasztalatokat, továbbá az Európai Unió és az IMF ajánlásait és támaszkodott a magyar bankjegykibocsátás hagyományaira is. Az átváltási arányok javításán és a felhasználók gyakorlati, pénzkezelési szempontjainak figyelembevételén túl elsõdleges szempont volt, hogy a forgalom minél kevesebb bankjeggyel bonyolódjon, ezáltal relatíve csökkenjenek a készpénzforgalom költségei.

A következõ címlet az 1998. február 1-jén forgalomba került kétezer forintos bankjegy, amelyet a kétszázforintos követett.

A sorozat három új címlete után sorrendben a jelenleg forgalomban lévõ ezer-, ötszáz és ötezer forintos címletek új típusú bankjegyekre cserélése következik.

Az új bankjegyek elõoldalán a magyar pénzkibocsátásban is jelentõs szerepet betöltõ államférfiak arcképei láthatók, a bankjegyek hátoldalán a hozzájuk kapcsolódó történelmi színhelyek jelennek meg.

1997 év végén 621,0 Md Ft összegû készpénz volt forgalomban, közel 12%-kal több, mint az elõzõ év hasonló idõpontjában. A készpénzállomány értékének 96,7%-a bankjegy, 3,3%-a érme volt.

A forgalomban lévõ készpénz értékének növekedési üteme 1993-tól lényegesen elmaradt volt a folyóáras GDP növekedési üteménél.

1980= 100%

A forgalomban lévõ készpénz és a GDP aránya a készpénzhasználat mérséklõdését jelzi.

1993-tól több, mint 4 százalékponttal csökkent a készpénzarány, amely 1997. év végén 7,4%-ot ért el. (Az Európai Unió országainak többségében ez az arány 3 és 7% között mozog.)

1997-ben hónapról hónapra emelkedett a forgalomban lévõ készpénz értéke. Az egyes hónapokon belül erõs periodicitás figyelhetõ meg, amelyet elsõsorban a hó elejei bérkiáramlások okoztak, a legalacsonyabb és legmagasabb havi értékek között 25-30 Md Ft volt a különbség.

Jellemzõ a készpénzállomány értékének ingadozására, hogy az év végi, az ünnepekkel is összefüggõ megnövekedett készpénzforgalom az elõzõ hónap végéhez viszonyítva 70-75 Md Ft többlet készpénzkiáramlást okozott 1997. évben.

Md Ft

1997-ben egy lakosra átlagosan 61144 forint összegû készpénz, 19 darab bankjegy és 138 darab érme (megközelítõleg 0,5 kg) jutott. Az elmúlt évhez viszonyítva az egy fõre jutó bankjegyek darabszáma - elsõsorban a tízezerforintos kibocsátása miatt - több, mint ötödével csökkent.

A 10 és a 20 filléres címlet kivonása miatt jelentõsen, 165 darabbal visszaesett az egy fõre jutó érmék száma is.

Öt bankjegycímlet volt forgalomban Magyarországon 1997. év végén. Ebbõl négy címlet a régi típusú bankjegyekhez, egy címlet, a tízezerforintos az új bankjegysorozathoz tartozott.

A tízezer forintos bankjegy 1997. júl. 1-jei kibocsátása óta eltelt idõszak tapasztalatai bizonyították, hogy az új, az eddigieknél magasabb címlet forgalomba hozatala feltétlenül indokolt volt. A tízezer forintos bankjegy bevezetésének hatásaként mérséklõdött az ötezer forintos iránti igény, az elmúlt év végéhez viszonyítva a forgalomban lévõ bankjegyek száma közel 57 millió darabbal csökkent. A darabszám szerinti csökkenés az értékadatok közel 60 Md Ft növekedése mellett következett be.

Az ötezer forintos címlet aránya a darabszámon belül az 1997. június végi 42%-ról, az új címlet bevezetésének hatására 32%-ra csökkent 1997 végére.

A forgalomban lévõ bankjegyek értékén belül a változás még jelentõsebb volt, az ötezer forintos címlet aránya a júniusi 85%-ról decemberre 52%-ra mérséklõdött.

A forgalomban lévõ tízezer forintos bankjegyek értéke már a bevezetés évében elérte a forgalomban lévõ bankjegyállomány értékének 35%-át.

A magyar forgalmi- és emlékpénzeket 1967. december 31-ig a Pénzügyminisztérium, 1968. január 1-jétõl - egységes pénzkibocsátási elvek érvényesítése céljából - az 1967. évi 36.sz. törvényerejû rendelet alapján a Magyar Nemzeti Bank bocsátja ki. A fémpénzek a Magyar Pénzverõ Rt-ben készülnek, amit a " BP." verdejegy jelez.

1993-ban a Jegybank egységes megjelenésû és alapanyagú forgalmi érmesorozatot bocsátott ki. Az érmecsere kezdetekor a forgalomban lévõ érmék száma meghaladta a 3,4 Md darabot. Az új érmék fokozatosan vették át a régi típusú érmék készpénzforgalomban betöltött szerepét.

A jelenlegi forgalmi érmestruktúrából már csak egyetlen címlet, az 50 filléres tartozik a régebbi kibocsátású érmékhez.

A forgalomban lévõ érmék száma 1997. december 31-re - az érmecsere, valamint a 10 és a 20 filléres címletek bevonásának hatására - 1,4 Md darabra csökkent.

A 10 és a 20 filléres forgalmi érmék bevonása 1997. december 31-én befejezõdött. Az elévülési határidõt követõen 1,8 Md darab bevont 10 és 20 filléres érme maradt a lakosságnál, amelynek értéke elérte a 270 millió Ft-ot . A 270 millió forint bevonási nyereség az államadósságot csökkentette (Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény 21.§).

1997-ben az érmeállomány értékén belül folytatódott az elmúlt években elindult tendencia, hogy tovább nõtt - a bevonásra meghirdetett 100 forintos bankjegyek készpénzforgalomban betöltött szerepének csökkenésével párhuzamosan - a 100 forintos érmék aránya.

A forgalomban lévõ érmecímletek között az 1 és a 2 forintos, valamint az 50 filléres érmék darabszáma volt a legmagasabb, ez a három címlet a forgalomban lévõ érmemennyiség 65%-át, ugyanakkor a forgalomban lévõ érmék értékének mindössze 5,4%-át tette ki.

Az MNB pénztáraiból 1997-ben 1.670 Md Ft készpénz áramlott ki, 16%-kal több, mint az elõzõ évben.

A kiáramló készpénz 71%-a az MNB budapesti Fõpénztárán, a fennmaradó 29% pedig az MNB területi hálózatán keresztül került forgalomba.

Az MNB pénztáraiba történõ befizetések összege 1.643 Md Ft volt, 20%-kal több az elõzõ évinél. A készpénz 81%-át a budapesti Fõpénztárba, 19%-át a területi hálózat pénztáraiba fizették be.

Miközben a ki- és a befizetett bankjegyek összege jelentõsen emelkedett, a kifizetett bankjegyek darabszáma 16%-kal, a befizetett bankjegyek darabszáma 8%-kal csökkent - elsõsorban a tízezer forintos bevezetésének hatására - az elõzõ évhez viszonyítva.

A Magyar Nemzeti Bank - a minõségi készpénzellátás szempontjainak figyelembe vételével - folytatta bankjegyfeldolgozási tevékenységének korszerûsítését.

A bankjegyek modern feldolgozó gépekkel, egységes szempontok szerint kerültek feldolgozásra. 1997-ben minden egyes bankjegy átlagosan 2,7-szer fordult meg az MNB bankjegyfeldolgozó területén, ahol megtörtént a forgalomképesség és valódiság szerinti felülvizsgálat. (Az Európai Unió országaiban ez a szám 1,5 és 3,5 között mozog.)

A forintbankjegy hamisításoknak az 1990-es évek elejére jellemzõ emelkedõ tendenciája 1996-ban megtorpant. 1997-ben - bár az esetek száma kis mértékben nõtt - a lefoglalt hamisítványok száma felére csökkent.

A forgalomban lévõ bankjegyek darabszámához viszonyítva elenyészõ a lefoglalt hamisítványok száma. A fénymásológépekkel, printerekkel és kis számban, síknyomtatással készült hamisítványok minõsége nem teszi lehetõvé, hogy hamis bankjegyek a forgalomban tartósan részt vegyenek.

Kedvezõek a tapasztalatok az új bankjegysorozat elsõ tagjaként kibocsátott tízezer forintosról. E korszerû anyagokból készült és kellõ védettséggel ellátott bankjegy hamisítására még nem volt példa.

A lefoglalt valutahamisítványok száma 1996-hoz viszonyítva közel háromezerrel emelkedett, a lefoglalási esetszámok 23%-os növekedése mellett.

A Magyar Nemzeti Bank 1997-ben folytatta a nagy hagyományokkal rendelkezõ emlékérme - kibocsátási tevékenységét. Az év folyamán három ezüst emlékérmét bocsátott ki a jegybank.

• 1997-ben " Régi balatoni hajók" elnevezéssel új sorozat indult, melynek elsõ tagja a legendás gõzhajópárra, a Helkára és a Kelénre emlékezik. A 2000 forint névértékû emlékérme 31,46 gramm súlyú, 925%o finomságú ezüstbõl készült, a leverhetõ maximális darabszám 25 000.
• Az " Integráció az Európai Unióba, 1997" elnevezésû emlékérme az 1993-ban, nemzetközi program keretében elkezdett sorozat negyedik tagja, amely mind belföldön, mind külföldön gyorsan népszerûvé és keresetté vált. A 2000 forint névértékû emlékérme technikai paraméterei a " Régi balatoni hajók"-éval megegyezõek, a maximálisan gyártható darabszám 30 000.
• A november hónapban forgalomba hozott " Labdarúgó Világbajnokság, 1998" elnevezésû, 750 forint névértékû emlékpénzt az 1998 évben Franciaországban megrendezésre kerülõ Labdarúgó Világbajnokság alkalmából adta ki a Magyar Nemzeti Bank. Az emlékpénz 10,0 gramm súlyú, 500%o finomságú ezüstbõl készült, a gyártható maximális darabszám 25 000.

A hitelintézetek által belföldön lebonyolított pénzforgalom - a jóváírások tükrében - 1997-ben jelentõs növekedést mutatott. Ez a tendencia elsõsorban az elszámolásforgalom bõvülésének köszönhetõ, míg a megkétszerezõdött számú készpénzfizetések összértéke alig változott. Az elszámolásforgalmon belül is az átutalások súlya emelkedett, míg az egyéb fizetési módok - azonnali-, határidõs beszedési megbízás, okmányos meghitelezés, csekkforgalom - csökkenõ és csekély hányadát tették ki a teljes forgalomnak.

A készpénzforgalom csökkenéséhez nagymértékben hozzájárult az egyes adótörvények alkalmazásában a készpénzzel történõ fizetés összeghatáráról szóló 224/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet, amely egymillió forintban határozta meg az általános forgalmi adó nélkül figyelembe veendõ készpénzfizetés értékhatárát.

Az átutalás-forgalomnak a készpénzforgalommal szembeni térhódítását igazolja a bankszámlák számának 25%-os emelkedése, amely belsõ összetételében jól mutatja a gazdaságban végbement változásokat. A pénzforgalom szereplõinek a változó gazdasági viszonyokra való eltérõ reagálása figyelhetõ meg a bankszámlák számának alakulásában is.

A pénzforgalmi számlák (általában gazdálkodó szervezetek, vállalkozók számlái) számának 10%-os csökkenése a vállalkozások körében kimutatható tendenciát, azaz a sorozatosan életképtelennek minõsülõ kisebb vállalkozások aktivitásának csökkenését jelezte.

Ugyanakkor örvendetes, hogy az egyéb bankszámlák (általában lakossági bankszámlák) számának 31%-ot meghaladó növekedése a fizetési szokások változásának irányába mutat. Az elmúlt évben jelentõs fejlõdés ment végbe a bankkártyák piacán - a diákkártyák kibocsátása, s a munkabérszámla nyitására hozott 2189/1996. (VII. 16.) Kormányhatározat is elõsegítette a pénzforgalom korszerûsítését.

1997. végén összesen 3 395 283 db pénzforgalmi és egyéb pénzforgalmi jellegû számlát tartottak nyilván.

Az 1997. év a magyarországi bankkártyapiac területén kiemelkedõ eredményeket hozott. A kibocsátott kártyák száma 52%-kal haladta meg az 1996. évi darabszámot, és ez a forgalomban több mint 100%-os növekedést jelentett.

A kibocsátott kártyák, ATM-ek és a kereskedõi forgalomban üzembe helyezett POS-ok számának növekedése:

Bár a bankkártyák 82%-a készpénzfelvételre és áru-, vagy szolgáltatás ellenértékének a kifizetésére egyaránt alkalmas, a forgalmi adatok azt mutatják, hogy pénzfelvételre való használatuk hazai viszonylatban a magyarok számára még mindig népszerûbb, mint a velük való fizetés, annak ellenére, hogy az elfogadóhelyek száma is emelkedõ tendenciát mutat.

Az Europay kártyákat 16 916 kereskedõi elfogadóhelyen lehet használni fizetésre, Visa kártyával 17 502, Diners kártyával 2 909, JCB kártyával 7 206, Amex kártyával pedig 4600 helyen lehet fizetni. A biztonságosabb kártyaelfogadást lehetõvé tevõ POS terminálok száma az elmúlt évben - vélhetõen az üzembe helyezéskor igénybe vehetõ kedvezmény miatt - megkétszerezõdött, 1997 végén 14 348 darab mûködött, ebbõl 2 927 PIN (personal identification number) kóddal.

A teljes hazai kártyaforgalom 678 Md Ft-ot tett ki az elmúlt évben, amely 44.846.848 darab készpénzfelvétet és 7.033.192 alkalommal történõ vásárlást jelentett. Ebbõl az összegbõl 607.173 millió Ft-ot a Magyarországon kibocsátott kártyákkal bonyolítottak le 48.179.661 mûvelettel.

Ez azt jelenti, hogy egy-egy kártyát átlag 24 alkalommal használtak (1996-ban ez 19-20 volt), vagyis havonta átlag kétszer, a mûveletek átlagos értéke 12.602 forint (1996-ban 9.700 forint) volt. A mûveletek 90-10%-os arányban oszlottak meg a készpénzfelvét és a kereskedõi vásárlás között. Értékét tekintve a készpénz felvét 94%-a volt az összes tranzakció értékének.

A külföldiek a hazai kártyaforgalomból 71 178 millió forinttal vették ki részüket, mely csaknem egyenlõ arányban oszlott meg vásárlás és készpénzfelvét között.

A magyar kibocsátású Europay, Visa, Diners, valamint Citi kártyákkal 8 754 millió forint értékû valutát vettek fel a magyarok külföldön, és 13 429 millió forint értékben vásároltak.

Az elmúlt évhez viszonyítva jelentõsen lecsökkent a hazai kibocsátású eurocsekkek száma, a magyarok 947 darab csekket használtak fel 32 millió forint értékben külföldön. A külföldiek hazánkban 343 439 darab csekket váltottak be 10 038 millió forint értékben.

Az ügyfelek 224 101 darab garantált csekket váltottak be, elsõsorban készpénzfelvét céljából, összesen 3 216 millió forint értékben.

A pénzforgalmi tevékenység lebonyolítását 1997-ben két eltérõ szintû rendelet módosította.

A 6/1997. (MK. 61.) MNB rendelet kiadását a következõ fõbb változások tették szükségessé:

• a csoportos átutalási és a csoportos beszedési módok bevezetése,
• a határidõs beszedési megbízás szerinti fizetési mód megszüntetése, illetve használati körének rendkívüli korlátozása,
• a pénzforgalmi- és a lakossági bankszámlák pontosabb meghatározásával az azonnali beszedési megbízás fizetési mód alkalmazási lehetõségének pontosabb behatárolása,
• a hitelintézetek számára a pénzforgalmi megbízások teljesítésére rendelkezésre álló teljesítési idõ szûkítése, amelyre a zsíró rendszer mûködése biztosított lehetõséget,
• a pénzforgalmi közvetítõ tevékenységet végzõ szervezet (ez jelenleg a Magyar Posta Rt.) részére e tevékenységre vonatkozó teljesítési határidõ meghatározása,
• az elektronikus alapokon mûködõ forgalom megkönnyítése céljából az elektronikus aláírás elfogadása (a rendelet már tartalmazza az elektronikus aláírás lehetõségét, illetve megengedi a bankszámlakivonat elektronikus úton történõ kiadását a hagyományos postai, papír alapú kiküldés helyett).

A korábbi, a hitelintézetek és szolgáltatók közötti kétoldalú megállapodásokat a szabványosított, multilaterális megállapodások váltják fel, amely a kifejlesztett rendszereknek köszönhetõen megbízható, gazdaságos szolgáltatást nyújt szolgáltatónak, munkaadónak és a rendszerben résztvevõ hitelintézetnél számlát vezetõ fogyasztónak egyaránt. Bár a készpénzforgalom csökkentésére irányuló hatása 1997-ben még nem volt jelentõs, az 1998 év elejei számok azonban már bíztató tendenciát mutatnak.

A 265/1997. (XII. 21.) Korm. rendelet az értékpapírokkal kapcsolatos számlavezetést szabályozza.

A pénzforgalomhoz szorosan kapcsolódó terület szabályait meghatározó, az értékpapír számla és a kapcsolódó ügyfélszámla megnyitására és vezetésére vonatkozó rendelet megjelenésével megszûnt e terület korábbi szabályozatlansága. A rendelet kiadását különösen indokolttá tette a hitelintézetekrõl és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. megjelenése, rendezni kellett ugyanis az értékpapírszámla vezetésre felhatalmazott szervezeteknek a számlavezetéssel, valamint a számlákról történõ kifizetésekkel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit.

• A fizetési tranzakciók bankközi elszámolására a GIRO Elszámolásforgalmi Rt. - mint hitelintézeti elszámolóház -, által üzemeltetett Bankközi ZSíró Rendszerben (BZSR), valamint a jegybank saját számlavezetési rendszerében kerül sor. A BZSR dolgozza fel az összes bankközi elszámolást igénylõ ügyfél megbízást - kivéve a bankkártya mûveleteket -, és egyes, a hitelintézetek közötti ügyletekbõl fakadó fizetéseket. Az MNB rendszerében csak a hitelintézetek közötti fizetési mûveletek és a BZSR, valamint egy bankkártya nettó elszámolási rendszer által megállapított bankközi tartozás-követelés pozíció kiegyenlítése történik. Kizárólag az MNB rendszerében kerülnek feldolgozásra a monetáris politika gyakorlásával kapcsolatos fizetések (ideértve a deviza- és értékpapír mûveleteket), valamint az OTC piacon szállítás ellenében megkötött ügyletek pénzoldalának fizetései is.

• A KELER Rt. a magyar pénz- és tõkepiaci infrastruktúra fontos intézménye. Tevékenységi körének összetettsége folytán mindkét tõzsde és a tõzsdén kívüli értékpapírpiac teljes körû kiszolgálására felkészült. Miközben biztosítja a tõzsdei prompt és határidõs piacok, valamint az OTC értékpapír ügyletek elszámolását, egyben nemzeti értéktár is. Az általa nyújtott szolgáltatások komplexitása lehetõvé teszi számára az elszámolási kockázatok hatékony csökkentését. A KELER vezeti a tõzsdei és OTC elszámolásokban érintett nem bank tõzsdetagok pénzszámláit is. A KELER a monetáris politika végrehajtását szolgáló és egyéb OTC tranzakciókat az ügyletkötés napján (T napon) a DVP elv (szállítás fizetés ellenében) tiszteletben tartásával számolja el, amit az értékpapír elszámolási rendszer és az MNB banki számlavezetési rendszere között kiépített forró vonalon történõ napi többszöri adatcsere tesz lehetõvé. Az értékpapír transzferek feldolgozását végzõ rendszer kötegelt üzemmódban, napi többszöri feldolgozással mûködik.

1997-ben mindhárom elszámolási rendszerben komoly erõfeszítések történtek a rendszerek üzembiztonságának javítása érdekében. A BZSR rendszer feldolgozásának korszerûsítése - melynek során a korábbi szoftvert 4. és 5. generációs programozási nyelveket felhasználva egy modulárisan fejleszthetõ nagykapacitású szoftverrel cserélték fel -, a felhasználókat közvetlenül nem érintette. Megteremtették azonban a további dinamikus növekedés alapjait, melyben fontos szerepet kapnak majd a csoportos átutalások és csoportos beszedések. A jegybank szintén fontos lépéseket tett szolgáltatásai elavult számítástechnikai hátterének korszerûsítése érdekében. Ennek fontos mérföldköve volt a H66-os rendszer leállítása, és a forgalom átállítása a Bankmaster rendszerre. Az új számlavezetési rendszer fokozatos üzembeállítása mellett megkezdõdött az 1999-ben bevezetendõ valós idejû bruttó elszámolási rendszerrel (VIBER) szembeni felhasználói követelmények meghatározása, és a rendszer szállítására vonatkozó ajánlatkérés elõkészítése is. A KELER pedig miután 1996-ban kidolgozta középtávú stratégiáját és informatikai programját, versenytárgyalást írt ki új integrált informatikai rendszerének megvalósítására, melynek gyõztese az IBM cég lett. A KELER mindeközben pénzforgalmi adatbázisát ORACLE platformra helyezte át, ami lehetõvé teszi a rendszerben a kezelt adatok megbízható tárolását és többszintû hozzáférési jogosultságok meghatározását.

A mûszaki kockázat csökkentése mellett más fontos lépések is nagymértékben hozzájárultak az elszámolásokkal kapcsolatos kockázatok csökkentéséhez, a hatékonyság javításához. Az MNB októbertõl megszüntette a devizaügyletek forint oldalának rendezését szolgáló ún. HUF exchange számlákat, és így a hitelintézetek egységes forintszámláján jelenik meg teljes forgalmuk. Ez különösen azért fontos, mert korábban a HUF exchange számlákon fedezetvizsgálatra nem került sor. Ez a lépés egyben a hitelintézetek számára is egyszerûbbé és áttekinthetõbbé tette likviditásuk menedzselését. Fontos kockázatcsökkentõ lépés volt a KELER-rel mûködtetett - az értékpapír tranzakciók DVP elvû elszámolását lehetõvé tevõ, korábban napi egyszeri - adatcsere kapcsolat napi két alkalomra történõ változtatása.

Az MNB számlavezetési rendszerében és a BZSR rendszerben lebonyolított pénzforgalom volumene évrõl évre jelentõs mértékben 28, illetve 22%-kal nõtt. Ugyanakkor a forgalom értékének növekedése csekély mértékben elmaradt a nominális GDP növekedésének ütemétõl. 1997-ben e két elszámolási rendszer éves forgalma a GDP 5,2 szeresét tette ki, ami a közepesen fejlett országokra jellemzõ arány.

Habár a BZSR is lebonyolított nagy értékû forgalmat (több mint 23  000 db százmillió forint feletti értékû ügyfél-, és 1.700 bankközi átutalást), ennek ellenére az MNB számlavezetési rendszerében egy tranzakció átlagos értéke (410 millió Ft) közel ezerszerese egy BZSR tranzakció átlagos értékének (513 ezer Ft). E komoly eltérés ellenére sem mondhatjuk, hogy a BZSR-t kihasználták volna a kis értékû fizetések elszámolására. Jellemzõ, hogy a BZSR darabszámát tekintve kb. ugyanannyi százezer és egymillió forint közötti értékû, mint ezer és tízezer forint értékû fizetési megbízást kezelt. A BZSR tranzakciószáma, ami már meghaladja a napi 200 ezret is, meglehetõsen csekély az ország lélekszámához és gazdasági fejlettségéhez képest. A hasonló méretû és fejlettségû Csehországban egymillió körül mozog a napi tranzakciószám. Az eltérés okát a bankszámlára történõ bérkifizetések és a közszolgáltatási díjak beszedésének sajátos módjában kell keresni. Hazánkban az ilyen jellegû fizetések elkerülik az elszámolóházat. Éppen az ilyen fizetések lebonyolításával kapcsolatos ésszerûsítés igénye hívta életre a csoportos átutalást és a csoportos beszedést. Ezek mûködése azonban csak 1998-tól jelentkezhet a zsíróstatisztikában.

A BZSR mûködését a magas fokú megbízhatóság és hatékonyság jellemezte. A korábban bevezetett számlaszám és bizonylategységesítés eredményeként a formai okokból feldolgozhatatlan tranzakciók aránya a korábbi töredékére, mindössze 0,14%-ra zsugorodott. A hatékonyságot jellemzi, hogy a Giro Elszámolásforgalmi Rt. nyereségesen mûködött annak ellenére, hogy az év folyamán három alkalommal csökkentek a zsíróforgalom díjai.

Jelentõsen növekedett ugyanakkor a KELER számlavezetési körében regisztrált pénz-, értékpapír-, illetve derivatíva elszámolási forgalom. A KELER könyvein belül maradó pénzforgalom több mint három és félszeresére, a KELER zsíró forgalma több mint kétszeresére nõtt. A változás elsõsorban a részvénypiac látványos fellendülésének eredménye. A BÉT elszámolás értéke közel hatszorosára, a BÉT derivatív elszámolása több mint hétszeresére nõtt. Az OTC piacon kötött DVP (azaz szállítás fizetés ellenében) elven elszámolt ügyletek értéke 37%-kal nõtt. Ezt azonban messze túlszárnyalta az egyszerû értékpapír-transzferek értékének nyolcvanszázalékos növekedése.

Magyarország 1982. május 6-án csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz, a belga országcsoport tagjaként. Az IMF Magyarország kvótáját 375 millió SDR-ben állapította meg, mely a belépésünk óta történt két kvótaemelés következtében 1992. november 11-tõl 754,8 millió SDR-re emelkedett. Magyarország 1996. január 1-jétõl eleget tesz az Alapokmány VIII. cikkelye szerinti, a folyó fizetési mérleg tételekre vonatkozó konvertibilitás követelményeinek.

* 50 m SDR-t a teljesítménykritériumok nem teljesítése miatt nem hívhattunk le; 1990. március elején téves adatközlés miatt 150 millió SDR visszafizetésére került sor.

** Az utolsó 31,84 m SDR összegû részlet az új hároméves megállapodás miatt törölve.

*** 1992 márciusában túlkompenzálás miatt visszafizetés történt 90,1 m SDR összegben

**** Összesen 557,2 m SDR-t hívtunk le; a megállapodás az új készenléti hitel miatt törölve.

***** Ez a jóváhagyáskor lehívott elsõ részlet; több lehívás nem történt.

****** A megállapodás megkötésekor a magyar kormány jelezte, hogy nem áll szándékában lehívni a hitelt.

Magyarország belépése óta 2193,7 millió SDR hitelt vett igénybe az Alaptól. A felvett hiteleket 1998 februárjáig - részben rendkívüli, határidõ elõtti törlesztéssel (1995, 1996, 1998) - teljes mértékben visszafizette.

1997-ben folytatódott az 1996. március 15-én jóváhagyott készenléti hitelmegállapodás végrehajtása, a megállapodáshoz kötõdõ három programfelülvizsgálat eredményesen lezárásra került. A megállapodás sikeres befejezése után (1998. február 14.) Magyarország idõ elõtt visszafizette a Valutaalapnak még fennálló 118,7 millió SDR hiteltartozását.

Az 1982. évi csatlakozás óta 39 kölcsönmegállapodás jött létre a Világbankkal. Ezek több, mint 3,5 Md USD kölcsön felvételét tették, illetve teszik lehetõvé. A kölcsönöket a Világbank az államnak, vagy állami garanciával, kedvezõ (de nem kedvezményes) piaci feltételekkel nyújtja. E kölcsönökbõl, amelyek általában a beruházások megvalósulásának üteme szerint vehetõk igénybe, 1997. december 31-ig csaknem 3 Md USD lehívása történt meg; ebbõl 1997-ben 181 millió USD lehívására került sor. A világbanki finanszírozású programok közül 27 program megvalósítása befejezõdött. A tõketörlesztés - beleértve egyes kölcsönök elõtörlesztését is - 1997 végéig mintegy 1,7 Md US dollárt tett ki. Technikai változást jelent, hogy élve a Világbank által felajánlott lehetõséggel, az újabb kölcsönök felvételére a "világbanki dollár" valutakosár helyett egy-egy meghatározott pénznemben került sor. A korábbi kölcsönök részleges átalakítása is megtörtént.

1997 folyamán a Világbank átfogóan megvizsgálta valamennyi folyamatban lévõ kölcsön megvalósítását és azt az idõközben végrehajtott módosításokkal megfelelõnek találta.

1997 folyamán három új kölcsönegyezmény megkötésére került sor, összesen 321,1 millió USD értékben. Az állam által felvett 225 millió USD összegû, két egyenlõ részletben lehívható Vállalati és pénzügyi szerkezetkiigazítási kölcsön a privatizáció és a bankszektor átalakítása terén megtett lépéseket támogatja. Egy másik, az állam által felvett, 36,1 millió USD értékû kölcsön az ifjúsági szakképzés fejlesztésére szolgál. A Magyar Villamos Mûvek Rt. 60 millió USD kölcsönt vett fel a villamosenergia fejlesztés biztonságát szolgáló gyorsindítású gázturbinás beruházásokhoz.

1997-ben végsõ szakaszába ért az államháztartási reform programot támogató kölcsön és a felsõoktatási program, valamint folytatódott három környezetvédelmi program elõkészítése.

A Világbankkal évek óta széleskörû közgazdasági együttmûködés folyik. Ez tanulmányok készítésében, megvitatásában és általában a közgazdasági környezet megfelelõ kialakítását elõsegítõ szakmai konzultációkban ölt testet, amelyek a Világbank kölcsönnyújtási tevékenységét is megalapozzák. 1997 végén került sor a többéves kölcsönnyújtási együttmûködési programot rögzítõ országtámogatási stratégia kialakítására.

Az EBRD 1991-ben kezdte meg mûködését azzal a céllal, hogy a közép- és kelet-európai országokban elõmozdítsa a piacgazdaság megteremtését, illetve fejlesztését, valamint támogassa a magán- és vállalkozói kezdeményezést. Kölcsönöket nyújthat mind állami, mind magánvállalatok számára, tõkebefektetést végezhet, és garanciavállalással elõsegítheti a kedvezményezett országokba irányuló egyéb források áramlását. Magyarország az EBRD-nek alapító tagja.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tevékenységét az Igazgatótanács által elfogadott, az illetõ országra vonatkozó "országstratégia" alapján végzi. A Magyarországra vonatkozó országstratégiát elõször 1991-ben hagyták jóvá, majd 1992-ben, 1994-ben, 1996-ban, és 1997-ben aktualizálták.

Az EBRD-vel 51 magyar program van folyamatban 1078 millió ECU értékben. Ebbõl 6 programot 1997-ben hagyott jóvá az EBRD igazgatótanácsa. Ezek: a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. tõkeemelésében való részvétel 30 millió USD értékben, a Rába Magyar Vagon és Gépgyár Rt. privatizációjában való részvétel 11 millió USD értékben, a Prometheus Tüzeléstechnikai Rt-nek nyújtott 10 millió USD hitel és 6,9 millió USD tõkebefektetés energiatakarékos beruházások finanszírozásának elõsegítésére, az MTM SBS Televízió Rt-nek nyújtott 13,4 millió USD hitel és 0,6 millió USD tõkebefektetés a TV2 mûködtetéséhez, a Magyar Külkereskedelmi Banknak nyújtott 2,6 Md HUF tõkebefektetés, valamint a MÁV Rt. rekonstrukciós programjához állami garanciával nyújtandó 40 millió ECU hitel. A kedvezményezett országok között Magyarország mind az aláírt, mind az Igazgatótanács által elfogadott programok értékét tekintve a második helyen áll Oroszország után.

Az EIB, mely fõleg az Európai Unión belüli nagyobb infrastrukturális beruházások finanszírozásával foglalkozó intézmény, magyarországi tevékenységét 1990-ben, a Magyar Nemzeti Bankkal kötött keretmegállapodás alapján kezdte meg. 1994-ben létrejött a Magyar Köztársaság és az EIB között a pénzügyi együttmûködésrõl szóló keretmegállapodás. 1997-ben került aláírásra a Magyar Köztársaság és az EIB közötti legújabb, a korábbiaknál átfogóbb, az EIB magyarországi tevékenységérõl szóló keretmegállapodás.

1990 óta az EIB 15 magyar projekthez nyújtott kölcsönt, összesen 907 millió ECU értékben. Az EIB kölcsönök elsõsorban infrastrukturális és energiaszektorbeli programok finanszírozására szolgálnak, valamint széles körben megpályázható hitelkeretek. A lehívott összeg 1997 végéig több, mint 538 millió ECU-t tett ki, amely a közép- és kelet-európai térségben az egyik legmagasabb lehívási arányt jelentette. 1997-ben került aláírásra az MVM Rt. 35 millió ECU összegû kölcsöne, amely az energiarendszer biztonságához szükséges fejlesztések finanszírozására szolgál. Folytatódott a 4. metróvonal és a MÁV pályaszakaszok rehabilitációja finanszírozásának elõkészítése.

A Nemzetközi Pénzügyi Társaság a Világbank csoport tagja. Magyarország 1985-ben csatlakozott az IFC-hez. A társaság 1987-1997 között 28 programot finanszírozott Magyarországon, összesen 349 millió USD értékben. 1997-ben két program elfogadására került sor: az ERU Hungária Kft-nek nyújtott 2,5 millió USD hitel a sajtfeldolgozó üzem modernizálására, a MALÉV Rt-nek nyújtott 20 millió USD értékû hitel és 20 millió USD összegû tõkebefektetés a MALÉV beruházási programjának finanszírozására használható fel.

A Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) ugyancsak a Világbank csoport tagja. A legszegényebb fejlõdõ országoknak nyújt segély jellegû hiteleket. Magyarország 1985-ben donor országként csatlakozott a társuláshoz. Az IDA hitelnyújtási tevékenységét elsõsorban a donor országok által három évente teljesített, vissza nem térítendõ hozzájárulásokból feltöltött alapokból fedezi.

A legutóbbi alapfeltöltésrõl 1996-ban született határozat értelmében a három éves idõszak az eddigiektõl eltérõ módon két elembõl tevõdik össze: az elsõ évre egy ún. Közbülsõ Alapot hagytak jóvá, melyben az USA nem vett részt, hanem ezalatt rendezte a korábbi alapfeltöltésbõl származó hátralékát. A fennmaradó két évre vonatkozó 11. alapfeltöltésben már ismét valamennyi donor ország részt vesz, vagyis az alapfeltöltés a hagyományos keretek szerint történik. Ennek részeként Magyarország 5 millió SDR három év alatt történõ befizetését vállalta úgy, hogy az elsõ évben 2 millió SDR-t fizetett, a 11. alapfeltöltés két évében 1,5-1,5 millió SDR-t fizet. Ezt a vállalást az Országgyûlés 1997 márciusában jóváhagyta.

A Világbank és az ENSZ két környezetvédelmi témával foglalkozó, szakosított intézménye, az UNDP és az UNEP által 1991. októberében létrehozott GEF célja a regionális környezetvédelmi problémák kialakulásának megelõzése és hatásaik mérséklése. A GEF ügyeit a három nemzetközi szervezet intézi, de jogi értelemben a GEF a Világbank keretében mûködik oly módon, hogy a donor országok által biztosított pénzügyi keretbõl vissza nem térítendõ támogatásokat nyújt a kiemelt környezetvédelmi célokat szolgáló programokra. Magyarország - nem donorként - 1993 májusában csatlakozott a GEF-hez azzal, hogy kedvezményezett országként kaphat segély jellegû támogatást környezetvédelmi kiadásokhoz. Az elsõ magyarországi GEF támogatási program 6,9 millió USD-t biztosít az ózonkárosító anyagok kiváltására.

1997-ben 5 millió ECU értékû garanciaalapot hozott létre a GEF az IFC által Magyarországon finanszírozott energiatakarékossági projektek támogatására és megkezdõdött egy második hasonló program elõkészítése.

A (OECD) a fejlett ipari országok legfontosabb gazdaságpolitikai fóruma. Magyarország 1991-ben létesített hivatalos kapcsolatot a szervezettel a "Partnerek az átmenetben" címû program keretében. A következõ fontos állomás 1994-ben az OECD beruházási instrumentumához történõ csatlakozás volt, amely által Magyarország állandó tagságot nyert a az OECD CIME (Nemzetközi Befektetések és Multinacionális Vállalatok) bizottságban. A csatlakozási tárgyalások 1994-ben kezdõdtek meg, és a rákövetkezõ két évben kedvezõ eredménnyel zárultak a környezetpolitikáról, adópolitikáról és a devizagazdálkodásról végzett vizsgálatok. 1996. május 7-én Magyarország hivatalosan is az OECD tagjává vált. Az OECD-hez való csatlakozás szervesen illeszkedett a magyar integrációs politikához. Euro-atlanti befogadásunkban meghatározó lépés volt az OECD-tagság, amely EU-csatlakozásunkat is jelentõs mértékben elõsegíti.

Az OECD 1997-ben fogadta el a nemzetközi tranzakciók során történõ megvesztegetés elleni fellépésrõl szóló ajánlást, melynek Magyarország is részese. 1995 óta folynak egy multilaterális beruházási megállapodás (MAI) elõkészületei (tagságunk óta intenzív magyar részvétellel), amelyek 1997-ben újabb lendületet vettek. A MAI-megállapodás aláírása az 1998. évi miniszteri értekezleten várható.

Magyarország 1991-ben kötött társulási megállapodást az Európai Közösségekkel. A kölcsönös kapcsolatok erõsödését eredményezõ megállapodás ratifikálását követõen, 1994-ben hazánk benyújtotta a teljes jogú tagságra vonatkozó felvételi kérelmét az 1993 novembere óta az Európai Unió elnevezést viselõ szervezethez. 1997. júniusában a társult országokról készített országvéleményben az Európai Bizottság kedvezõen értékelte Magyarország felkészültségét, és alkalmasnak tartotta az országot arra, hogy középtávon megfeleljen az EU-tagság követelményeinek. A tagállamok állam- és kormányfõibõl álló Európai Tanács 1997. decemberi luxemburgi határozata szerint az EU 1998 márciusától Magyarországgal, másik négy társult országgal (Csehország, Észtország, Lengyelország és Szlovénia), valamint Ciprussal megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat.

Magyarország felkészülési stratégiája négy fõ elembõl áll. A fenntartható gazdasági növekedés alapvetõen meghatározza csatlakozási esélyeinket. A közösségi jogszabályok átvétele során a felkészülés jelenlegi stádiumában a csatlakozási tárgyalásokon képviselendõ álláspontunknak megfelelõen kell kialakítani a jogharmonizációs programot. Emellett az átvett jogszabályok hatékony végrehajtását biztosító intézmények fejlesztése is kiemelt feladat. A társadalom felkészítése során a lakossággal a párbeszédet erõsíteni, a gazdasági élet szereplõit pedig támogatni kell, hogy az alkalmazkodási és versenyképességi nehézségeket leküzdhessék. A köztisztviselõk képzése során a felkészülés középpontjában az EU-tagságunk által támasztott követelményeknek való megfelelés áll.

tovább