DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Ház! Nagy horderejû vita kezdõdik meg a mai napon a parlamentben: az igazságszolgáltatás jövõjét alapvetõen befolyásoló törvényjavaslatok tárgyalását kezdi meg a Ház.
Expozémban elsõsorban arra kívánok választ adni, hogy miért szükséges, miért elkerülhetetlen ez a reform, és miért közös ügye ez a reform - a látszólagos ellenvélemények ellenében is - a parlament két oldalán ülõ kormányzó és ellenzéki pártoknak. Magyarországon is, tisztelt Ház, az elmúlt hét esztendõben a közjogi alkotmányos fejlõdést illetõen azok a tendenciák érvényesültek, amelyek általában Kelet-Közép-Európa új demokráciáiban is jelen vannak. Ezek között az alkotmányfejlõdési tendenciák között elsõdlegesen kell kiemelnem a hatalommegosztás alkotmányos szervezeti biztosítékait, ennek a minél részletesebb kimunkálását; és ehhez szorosan kapcsolódva, szinte fontosságában majdhogynem megelõzve, de ugyanilyen jelentõséggel szabályozták mindenhol a bírói hatalom önállóságának, függetlenségének érvényesülését és ennek alkotmányos biztosítékait.
Ma már, azt hiszem, többet tudunk 1997-ben - a tapasztalataink alapján is - a bírói hatalom önállóságáról, különállásáról és függetlenségérõl, hiszen nemcsak a tapasztalatok, hanem az Alkotmánybíróság több határozata is világosabbá tette a lényeget és a különbözõ összefüggéseket; és az ebbõl adódó következtetések a törvényhozás munkáját is megkönnyítik. Tehát ha az egyik indokot keresem, akkor úgy is fogalmazhatok, hogy egy demokratikus államfejlõdés folyamatában a korábban érvényesülõ elvek következetesebb alkotmányos tükrözõdésérõl van szó, a reform keretében.
Ez a megállapítás természetesen az indokok sorában nem elegendõ, mert nem arról van szó, hogy absztrakt államépítési elvek érvényesítése vagy érvényesülése - vagy még teljesebb érvényesülése -
teszi szükségessé a reformot. Ez is nagyon fontos, de ennél még inkább fontosabb az, hogy a jogállami fejlõdés keretében a kiszélesülõ bírói jogvédelem lehetõségei és az állampolgárok gyakorlati esélyei arra, hogy ez a jogvédelem a mindennapokban felhasználható és használható eszköz legyen, ennek a viszonya miként alakul. Ha ez a lehetõség távoli, és a gyakorlati érvényesíthetõség igen komoly akadályokba ütközik, az érvényesítés túlságosan hosszadalmas, akkor ez egyrészrõl csalódást válthat ki az állampolgárokban - a jogállam egésze és intézményrendszere kapcsán -, és természetesen nagyon súlyos, közvetlen gazdasági és kereskedelmi, anyagi hátrányok származhatnak ebbõl.
Tehát erre az igazságügyi reformra elsõsorban az állampolgárok érdekérvényesítési lehetõsége miatt van szükség; ez a reform elsõsorban, közvetve és közvetlenül az állampolgárokat kívánja szolgálni, az állampolgárok számára kívánja elérhetõbbé és lehetõbbé tenni a bírói jogvédelem gyakorlati érvényesítését, azt, hogy a jogszolgáltató szervek képesek legyenek a döntéseiket ésszerû határidõn belül meghozni. Ez pedig több millió állampolgár ügye; és ebben az elemben látom azt a közös érdeket és közös pontot, amely véleményem szerint - éppen ebbõl kiindulva - a parlamenti pártok mindegyikét érdekeltté teszi a reform végrehajtásában.
Tehát az igazságszolgáltatási reformnak a célja, megvalósulásának lényege egy korszerûbb, hatékonyabb igazságszolgáltatási szervezet Magyarországon. Ennek keretében évtizedes mulasztásokat kell pótolnunk, az államszervezetnek egy olyan alrendszerét kell megerõsítenünk, amely az állampolgári érdekek érvényesítése szempontjából is nagy jelentõségû, de egyben alkalmassá és alkalmasabbá válik arra, hogy bekapcsolódhasson egy olyan európai igazságügyi kooperációba és együttmûködésbe, aminek a jövõje, tisztelt Ház, nem túlságosan távoli, hiszen az európai jogok közvetlen alkalmazásának lehetõsége, esélye - Magyarország integrációs törekvéseivel párhuzamosan - a következõ évek során, de egy évtizeden belül mindenképpen realitássá válhat.
Éppen ezek az átfogó célok késztették arra az igazságügyi reform elõkészítõit - és ebben a körben nemcsak a kormányzati szervekrõl kell szólnom, hiszen a reform kimunkálásában mindvégig szakmai konszenzusok kialakítására törekedtünk, és széles együttmûködési lehetõséget biztosítottunk -, éppen ez az átfogó jelleg kívánta meg, hogy a feladatokat ne csak a jogalkotás szemszögébõl vizsgáljuk, hanem a reform keretéhez közvetlenül vagy közvetlenebbül kapcsolódóan tegyünk meg mindent azért, hogy a jogi szabályozás mellett... - amely, ahogyan említettem, 11 elembõl áll és ebbõl jelenleg 7 van az Országgyûlés elõtt; a közeljövõben ide kerül az Országgyûlés elé az ügyvédségrõl szóló, a cégeljárásról, a cégnyilvántartásról és cégnyilvánosságról szóló, valamint a büntetõeljárásról szóló törvény, amelyek egységesen, ebben az összefüggésrendszerben, átfogóan teremtik és újítják meg az igazságszolgáltatás jogi alapjait.
Azt is szeretném kiemelni ezen a téren, tisztelt Ház, hogy a szabadon választott parlament történetében elsõ ízben van alkalma az Országgyûlésnek olyan átfogó törvénycsomagot tárgyalni, amely jelenleg 7 elembõl - és néhány héten belül kiegészülve 11 elembõl - áll; ilyen, a koncepcionális összefüggéseket is világossá tevõ, átfogó törvénycsomag egyetlen tárgykörben sem került 1990 óta az Országgyûlés elé.
(10.40)
A szabályozás során, a jogi szabályozás keretében most az alkotmánykoncepció tárgyalása mellett hat törvényjavaslat tárgyalását kezdi meg a Ház: a bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról; a bírák jogállásáról és javadalmazásáról; az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról; az ítélõtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról; a Magyar Köztársaság ügyészségérõl szóló 1972. évi V. törvény módosításáról; illetõleg az ügyészségi szolgálati viszonyról és adatkezelésrõl szóló törvény módosításáról.
A szabályozás feladatai mellett a reform menetében, annak során nagyon fontosnak tekintjük a munkakörülmények és a munkafeltételek javítását a bíróságokon és az ügyészségeken. Erre vonatkozóan az elmúlt idõszakban több kormányzati erõfeszítés történt, aminek eredményeképpen 1996-ban - tájékoztathatom a tisztelt Házat - stabilizálódott a bírói, ügyészi kar, minimalizálódott a pályaelhagyás, és az új elõmeneteli rendszer a bíróság és az ügyészség esetében ezt a pályamegtartó képességet tovább erõsítheti.
Úgy érzem, hogy a bírói, ügyészi kar stabilitása az egész igazságszolgáltatási szervezet mûködése szempontjából az egyik legfontosabb garanciális tényezõ az ügyek szakmai megítélésének javulására, illetõleg a szakmai tapasztalatok olyan tárházának kialakítására, amely jobban felvértezi a bírákat és az ügyészeket az eljárások lefolytatására.
Emellett nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy méltó körülmények között dolgozhassanak a bírák és az ügyészek, hogy az épületek, amelyek bizony nagyon rossz állapotban vannak, megújuljanak, felújításra kerüljenek, hiszen különösen a fõvárosban vált a helyzet tragikussá. Ezen segítettünk a Budai Központi Kerületi Bíróság elhelyezésével '96 januárjában, és reményeink szerint néhány hónapon belül sor kerül a Pesti Központi Kerületi Bíróság átköltözésére is az Igazságügyi Minisztérium épületébe.
De ugyanilyen fontosnak tekintjük az informatikai rendszer fejlesztését, ami nélkül ma már elképzelhetetlen korszerû igazságszolgáltatás. És természetesen nagyon fontosnak tekintjük azt a személyi feltételek körében, hogy megfelelõ képzési rendszerek és formák teremtõdjenek a bírák és az ügyészek képzésére, éppen abból a szempontból is, amit néhány perccel ezelõtt említettem: az európai igazságügyi együttmûködés követelményeihez történõ felkészülés érdekében és tekintetében.
Ennek a reformnak a kialakításában, az átfogó koncepció kialakításában szeretnék utalni azokra a folyamatosságokra, azokra a kontinuitási elemekre, amelyek a reform tekintetében történetileg, szakmailag és politikailag egyaránt jelen vannak, és egyaránt befolyásoló tényezõkként hatottak.
A történeti folyamatosságról csak annyit szeretnék elmondani, hogy tulajdonképpen a reform szervezeti megoldásaiban sok tekintetben ahhoz az igazságszolgáltatási szervezethez nyúlik vissza, amely a XIX. század utolsó harmadában, a polgári átalakulás idõszakában Magyarországon létrejött. Ebbõl tehát nyilvánvaló a határozott kontinuitás; azon a nyomvonalon haladnak a törvények, illetõleg a törvényjavaslatok, amelyeket az 1869. évi IV. törvény, a bírói hatalom gyakorlásáról született törvény megrajzolt; ezeknek a továbbfejlesztésérõl van szó.
És visszatérünk oda, amit a négyszintû rendes bírósági szervezet kialakítása eredményezett a XIX. század végén, 1890-ben, az 1890. évi XXV. törvénycikkel. Ezzel kapcsolatosan gyakran elhangzik az az érv vagy vád, vagy kritika, hogy vajon korszerû-e mindez, és nem túlságosan múltba nézõ és múltba tekintõ az a javaslat, amit a reform tartalmaz. Meggyõzõdésem, hogy nem, hiszen itt a hatáskörök jobb elosztásával - és éppen emiatt a terhek átrendezésével - sokkal többet tudunk segíteni a bíróságok túlterhelésének csökkentésében.
De folytatása ez a reform nemcsak a XIX. század végi szabályozásban megnyilvánuló tendenciáknak, hanem mindannak, ami 1989 után is történt, hiszen 1989-et követõen több ízben, hét alkalommal módosította az Országgyûlés a bíróságok szervezetére vonatkozó törvényeket. Ezek a módosítások megteremtették a bírói függetlenség lényeges garanciáit, elkülönítették a bíróságok igazgatási és ítélkezési feladatait, létrehozták a bíróságok igazgatásában közremûködõ bírói testületeket, a fegyelmi felelõsséggel és a szolgálati viszonnyal kapcsolatos rendelkezéseket törvényi szintre emelték.
Rendkívül komoly jogosítványokat kaptak a jogfejlõdés során a különbözõ bírói önkormányzati és szakmai testületek. Példaként említhetem, hogy olyan jogosítványok jellemezték a szakmai önkormányzati testületeket, mint a bíróságok költségvetésének elõterjesztése, a bírói, fogalmazói, titkári létszám megállapítása, létszámcsökkentés vagy béralapelvonás, álláshelyek ideiglenes átcsoportosítása, a fel nem használt bérmegtakarításról való rendelkezés - mind-mind az Országos Bírói Tanács egyetértésével vagy elõzetes hozzájárulásával történt. Hasonlóképpen alakult a helyzet a költségvetés, illetõleg a létszám megyék közötti elosztása esetében is. Nagy jelentõségû eseménynek tekintettük az 1990. évi LXXXVIII. törvénnyel szabályozott elõmeneteli és javadalmazási rendszert.
Mindezt összegezve, tisztelt Ház, nyugodt lelkiismerettel és õszintén mondhatjuk azt, hogy a bírósági szervezetre, a bírák jogállására vonatkozó hatályos szabályozás lényegében megfelel a jogállami követelményeknek. Ugyanakkor ez a tény nem jelenti egyben annak az elismerését is, hogy továbbfejlesztésre és bizonyos rendelkezések felülvizsgálatára ne lenne szükség. Ez az igény többször kifejezésre jutott, hiszen már említésre került a Magyar Bírói Egyesület állásfoglalása 1993 decemberében, majd 1994 júliusában megerõsítésre került az igazságszolgáltatás további reformjával kapcsolatos dokumentumban mindaz az irány, amelyet a bírói egyesület is fontosnak tartott, és amely tartalmilag lényegében egybeesik mindazzal, amit most az önök elõtt fekvõ törvényjavaslatok tartalmaznak.
Ugyancsak a kormányprogram is számos olyan tennivalót határozott meg, amely összefügg a jelenleg tárgyalásra kerülõ igazságügyi reformmal. A kormányprogram azt tartalmazza, hogy a kormány szükségesnek tartja az igazságügy-miniszter személyzeti és a bíróságok gazdálkodásával kapcsolatos jogainak korlátozását, és azt, hogy ezt az országos igazságszolgáltatási tanácsra ruházzák át.
Kiemeli a kormányprogram a bírói függetlenség erõsítésében a törvényes bíróhoz való jog következetesebb érvényesítését; az igazságszolgáltatás hatékonyabb mûködése és a bíróság presztízsének növelése érdekében javítani kell a kormányprogram szerint a bírói munka szervezeti és technikai feltételeit; az igazságszolgáltatás egyszerûbbé és gyorsabbá tétele érdekében az eljárási jogok reformját is szorgalmazza a kormányprogram.
Ezek tehát azok az elemek, amelyek egyben a szakmai programokban is megjelentek, és ezek azok a vonulatok, amelyek a javaslat kidolgozásában '89-tõl kezdõdõen - amikor elõször jelent meg az akkori alkotmánykoncepcióban az országos igazságszolgáltatási tanács, vagy a kétszintû rendes jogorvoslati fórum keretében a négyszintû bírósági rendszer létrehozása - egy szakmai folyamatosságot biztosítanak.
(10.50)
De a történet és a szakmai kontinuitás mellett szólnom kell bizonyos politikai kontinuitásokról is, amelyeket elsõsorban a parlamenti pártok politikai programjaiban lelhetünk fel; többek között az 1994 õszén megjelent Nemzeti Megújhodás Programjáról, ahol alternatívaként jelenik meg a négyszintû bírósági szervezet modellje - összefüggésben a jogorvoslati rendszer átalakításával. A többi politikai párt programjában is nyilvánvalóan nem minden elem, nem a reform elemeinek mindegyike szerepel, de a hangsúlyos tényezõk jelen vannak, ami a négyszintû igazságügyi szervezetre, a bírói függetlenség további erõsítésére, illetõleg a bírói függetlenség garanciális erõsítése érdekében a bírói és a törvényhozói, a bírói és a végrehajtó hatalom elválasztását karakterisztikusan megvalósító országos igazságszolgáltatási tanácsra, vagy kimondatlanul - de fogalmilag körülírva -, vagy tételesen is szerepel. Kimondatlanul a Fidesz-Magyar Polgári Párt programjában láthatjuk, a szabaddemokraták és a szocialisták programjában pedig nevesítve is szerepel az országos igazságszolgáltatási tanács.
Ebbõl az a következtetés adódik, tisztelt képviselõtársaim, hogy a szakmai, történeti folyamatosság mellett igenis van egy politikai folyamatosság is, amely, remélem, ebben a vitában segítõ módon lesz jelen, megkönnyíti a különbözõ konfliktusok feloldását, és egyben megadja ennek az esélyét; hiszen sok esetben az ellenzõknek azzal kell szembenézniük, akik néhány esztendõvel ezelõtt bizonyos megoldások mellett - pártprogramok szintjén is - letették a voksukat, és elismerték ezen megoldások létjogosultságát.
Tisztelt Ház! A következõkben arról szeretnék szólni, hogy tulajdonképpen ezek mellett az elemek mellett - amelyeket itt most elmondtam - lényegében milyen kép, milyen helyzet alakult ki a magyar igazságszolgáltatásban. Azt hiszem, ennek elemzése és vizsgálata alapvetõen és elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy egy reális helyzetmeghatározás alapján vegyük sorba és tervezzük meg a teendõinket. Lehet ezt hatásvizsgálatnak, prognózisnak nevezni. Talán inkább a prognózis a pontosabb kifejezés, mert a hatásvizsgálat már a meglévõ, mûködésébõl eredõ következtetéseket foglalja keretbe. Ez inkább egy olyan prognózis, amely megfelelõ kiinduló alapból alakítható ki.
Ha a társadalmi közmegítélést vesszük alapul, akkor ebben ellentmondásos elemek vannak. Egyrészrõl azt tapasztalhatjuk, hogy az llampolgárok körében elégedetlenség mutatkozik meg a bíróságokkal, az igazságszolgáltatás tevékenységével kapcsolatosan, amely abban összegezhetõ, hogy az igazságszolgáltatási folyamat a bírósági szakaszban lassul le. Azonban e megállapítás ténybeli oldalához hozzátartozik az is, hogy ugyanakkor a bíróságokra érkezõ ügymennyiség és az elintézett ügyek aránya ehhez viszonyítottan - az összbenyomásnál és az általános megítéléshez viszonyítottan - objektíve egy jobb és pozitívabb képet alapoz meg.
A pontos helyzetfelismerés érdekében az elmúlt idõszakban felmértük a bírósági hatáskörök alakulását, a bíróságok ügyforgalmát, elemeztük a bírói kar összetételét - életkor, szakmai gyakorlat és más szempontok szerint -, számba vettük a bírósági épületek állapotát, a számítástechnikai infrastruktúrát, a bírósági ügykezelés rendjét. Mindebbõl próbáltuk meg levonni a következtetéseinket.
Milyen eredményre jutottunk ezen vizsgálatokat követõen? Arra, tisztelt Ház, hogy 1991 és '95 között 162 jogszabály jelent meg, amely a bíróságok hatáskörét érintette. Ebbõl 98 olyan jogszabály született, amely konkrét feladatnövekedést eredményezett a bíróságok esetében. A bíróságokhoz 1991-ben összesen 1 039 389 ügy érkezett - helyi, megyei, legfelsõbb bírósági, peres és nem peres ügyek összesen. Ez a szám 1996- ban - az összes ügyérkezés - 1 589 089 volt. Tehát e két szám összevetésébõl is láthatjuk, hogy egy erõteljes feladatnövekedés és ügymennyiség-növekedés következett be a bíróságoknál.
Ezen belül a helyi bíróságokhoz az 1991. évi 466 877 ügyhöz képest 1996-ban 717 290 ügy érkezett, de a megyei bíróságokhoz érkezõ ügyek számának növekedése is megközelíti a 200 ezret. Jellemzõ, hogy 1991- ben a cégügyek még alig haladták meg a 100 ezret, 1996-ra 442 738-ra növekedett a cégügyek száma. Mindezekkel párhuzamosan az a tény is egyértelmûvé vált, tisztelt képviselõtársaim, hogy a helyi bíróságon dolgozó bírák munkaterhe az 1993-as hatásköri változásokat követõen 60 százalékkal emelkedett, ugyanakkor az itt dolgozók 50 százalékának szakmai gyakorlata öt esztendõnél kevesebb.
Tisztelt Ház! Azt is tényként kellett megállapítanunk, hogy a bírói létszám emelése késve követte a munkaterhek növekedését. Az elmúlt idõszakban stabilizálódott a helyi bíróságok peres ügyérkezése. Az 1995. évi 332 542 peres ügyérkezéshez képest 1996-ban ez a szám mintegy 66 üggyel növekedett. A befejezések számát tekintve arról tudom önöket tájékoztatni, hogy a befejezések száma összességében mérsékelten növekedett. E tekintetben áttörésrõl nem tudunk beszélni. Mindebbõl levonható tehát az a következtetés, hogy a jelenlegi hatásköri szabályok és a bírósági szervezet - mármint a jelenlegi bírósági szervezet - mellett hosszabb távon sem várható elmozdulás a folyamatban maradt ügyek számát illetõen a helyi bíróságokon, amely ügyhátralék mintegy három esztendeje 180-200 ezer ügy körül stabilizálódott.
A bírósági ügyviteli és számítástechnikai infrastruktúra elavult, és nem homogén. A bíróságainkon több mint 460 - jórészt eltérõ - nyomtatvány van forgalomban, és a számítógépek 60 százaléka elavult; 10 százalék alatti az azonos programok száma. Az épületek mintegy 60 százaléka felújításra szorul. Már említettem a fõváros kritikus helyzetét, amiben némi enyhülést jelentett a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetõleg a Pesti Központi Kerületi Bíróság új helyen történõ elhelyezése. A közeljövõben befejezõdik a Fõvárosi Bíróság átalakítása, és remélhetõleg új épületbe költözik a Fõvárosi Fõügyészség is, és mind a két szervezet gondjai ezzel enyhülnek.
Elemeztük a bírákra vonatkozó jogszabályok hatályosulását is, és ebbõl az elemzésbõl fontos következtetések adódtak. Ezek a szabályok tartalmukat, lényegüket tekintve - miként azt már korábban is említettem - helytállóak, megfelelõek, megfelelnek a jogállami követelményeknek, ugyanakkor a gyakorlatban jó néhány ellentmondás alakult ki érvényesülésükben, és ezeket a bírósági igazságügyi reform keretében fel kellett oldani.
Milyen megnyilvánulásai voltak ezeknek a problémáknak? Egyik ilyen problémaként kell említenem, hogy a végrehajtó hatalom ellensúlyaként elméletileg jogosan beépített különbözõ bírói testületeknek döntési hatáskört biztosító rendelkezések a gyakorlatban esetenként diszfunkcionális mûködést eredményeztek, megbontották az összhangot a hatáskör és a felelõsség között. Az összhang megbomlása oda vezetett, hogy sem a bíróságokon belül, sem az Igazságügyi Minisztérium és a megyei bíróságok esetében az igazgatás nem rendelkezett hatékony eszközökkel, és ez befolyásolhatta, befolyásolta a munkaszervezést és a munkateljesítmények alakulását is.
(11.00)
Mint már említettem, a bírói jogállásra vonatkozó szabályozás bizonyos szûkössége következtében nem került meghatározásra, és elválasztása a bíró munkavégzési kötelezettsége és a bírói függetlenség tartalma. A jelenlegi szabályozás a bíró kötelezettségeirõl mindössze nagyon röviden szól, és nem került világosan meghatározásra az, hogy hogyan lehet a bírót mint munkát végzõ személyt igazgatási szempontból elhelyezni egy munkaszervezetben, különösen egy olyan munkaszervezetben, amellyel kapcsolatosan vannak bizonyos jogosítványai a végrehajtó hatalomnak. Ezek voltak tehát azok a szabályozásbeli - és még jó néhány más, kisebb-nagyobb - ellentmondások, melyek a gyakorlatban kialakultak, melyek indokolttá tették a jogszabályok közötti összhang újbóli megteremtését.
Az elmúlt idõszakban sok új jelenséggel is találkozhattunk az igazságszolgáltatás gyakorlatában, amely az utolsó néhány esztendõ sajátjaként jelent meg: új elkövetési formák, a gazdasági perek alakulása. Mindezekre az új kihívásokra is meg kell találni a válaszokat az igazságügyi reform keretében.
A bírósági szervezet és az eljárás kétségtelenül szoros összefüggésben van egymással. Az új eljárási elvek módosítólag hathatnak egy létezõ szervezetre, és a hatásköri változások felvetik a szervezeti elemek változásának szükségességét. Ma az eljárási jogok nem biztosítják eléggé az ügyek megfelelõ elosztását a különbözõ bírósági szintek között, és nem szorítják rá az ügyfeleket a célszerû, felkészült, gyors pervitelre. A bírósági szervezet és a bíróságok mûködésének problémái tehát mindezek alapján megállapíthatóan összetettek, évtizedes múltra vezethetõk vissza, és együttesen eredményezték annak a bizonyos értelemben negatív képnek a kialakulását. Itt tehát nem egyszerûen az idõszerûség és az igazságügyi reform összefüggéseirõl van szó, hanem sokkal többrõl.
1995-ben a kormány beterjesztette a Háznak, és a Ház néhány ponttól eltekintve együttes támogatással elfogadta azokat az eljárási módosításokat, amelyek a büntetõeljárás, a polgári perrendtartás, a cégeljárás szabályait egyszerûsíteni és praktikusan egyszerûsíteni kívánták. Ennek az úgynevezett gyorsító csomagnak kétségtelenül volt pozitív hatása - elsõsorban a büntetõperek alakulásában -, és tendenciájában jó irányba befolyásolta a polgári pereket is, mégis azt mondhatjuk, hogy a részeredmények ellenére sem hozott áttörést; és érdemben nem változtatott a helyzeten a bírói létszám idõközi emelése sem.
Mindezek mellett ez is világossá tette, hogy az igazságszolgáltatás feladatainak jogállami szinten történõ ellátásához külön-külön nem elégséges a bírói létszám növelése, a hatáskörök és az eljárási szabályok idõnkénti kisebb vagy nagyobb módosítása. A személyi és a tárgyi feltételek javítása természetesen elengedhetetlen, de azt az ellentmondást, amely az igazságszolgáltatás tényleges helyzete, lehetõségei és az igazságszolgáltatással szemben kialakult követelmények és várakozások között fennáll, csak egy átfogó, minden részt érintõ reformmal lehet megoldani. Ezért az eljárásjogok, a bírósági szervezet, a bíróságok igazgatása, valamint a bírák, ügyészek javadalmazása területén alapvetõ változások szükségesek, és a szervezeti változásokat nyilvánvalóan érvényesíteni kell az ügyészi szervezetben is.
E feladatok elvégzésére 1996 márciusában hosszabb, több hónapos, féléves elõkészítõ munka után bizottság alakult meg az Igazságügyi Minisztériumban. A bizottság társelnöke a Legfelsõbb Bíróság elnökhelyettese volt, a Magyar Bírói Egyesület is legfelsõ szinten képviseltette magát. A minisztérium munkatársain kívül tagjai voltak ennek a bizottságnak megyei bírósági elnökök, és képviseltette magát az Országos Bírói Tanács is. Kezdettõl fogva a legszorosabb együttmûködés valósult meg a Legfõbb Ügyészséggel is.
A kormány 1996 õszén fogadta el az igazságszolgáltatásra vonatkozó reformkoncepciót, majd ezt követõen az ügyészségre vonatkozó koncepciót, és ez - amint már említettem - fõ vonalaiban követte a Magyar Bírói Egyesület 1994-ben elfogadott elképzeléseit.
A kormány döntésének megfelelõen külön törvényjavaslat készült a bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról, az ítélõtáblák székhelyérõl, továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról. A törvénytervezeteket a kodifikációs bizottság ugyanebben az összetételben, ugyanebben a szakmai körben dolgozta ki, és ezzel párhuzamosan folytatódott az ügyészségrõl, illetõleg az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvények módosítása is.
Még 1996 októberében az igazságügyi tárca tizenhárom bírósági, ügyészségi, szakmai érdekképviseletet kért fel a fõbb stratégiai jelentõségû kérdések kapcsán a szabályozás elõtt a tartalmat érintõ vélemény kialakítására. A megyei bíróságok, a különbözõ szakmai érdekképviseleti szervek már a koncepció stádiumában többször véleményezhették azt, többször elmondhatták álláspontjukat, és ugyanez a lehetõség biztosított volt számukra a törvénytervezetek kidolgozásában is.
Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Tájékoztathatom önöket, hogy a javaslatok bírják az Országos Bírói Tanács egyetértését is. 1997 februárjában az Igazságügyi Minisztériumban több mint 250 bíró jelenlétében vitattuk meg a törvénytervezeteket, majd február végén a Magyar Jogász Egylet szervezésében hasonló számban, széles jogászi társadalom bevonásával tartott konferencián került sor hasonló tartalmú vitára. 1996 októberében az alkotmányügyi bizottságon belül megalakult az az albizottság, amely figyelemmel kísérte az igazságügyi reform alakulását; három alkalommal tartottunk tájékoztatót a reform helyzetének alakulásáról, a törvényjavaslatokról. Kértük, hogy az esetleges ellenvéleményeket írásban juttassák el az Igazságügyi Minisztériumba. Ilyen véleményt a jelen lévõ képviselõktõl nem kaptunk.
Tisztelt Ház! Talán a téma - és meggyõzõdésem, hogy nem is helytelen a "talán" relativizáló jelzõ alkalmazása - igenis szükségessé teszi azt, hogy a megszokottnál hosszabb expozét tartsak, és lényegében a háttér és a bevezetõ gondolatok, összefüggések után kívánok szólni a benyújtott törvényjavaslatok megoldásairól. A benyújtott törvényjavaslatok álláspontom szerint megõrizték az eddigi szabályozás értékeit, a bevált korábbi megoldásokat, és tartalmazzák azokat a szükséges korrekciókat ott, ahol a korábbi szabályozás nem vált be. A szabályozás tartalmának kialakításánál figyelemmel voltunk és követtük az Európa Tanács miniszteri bizottságának ajánlásait.
A bíróságokra vonatkozó szabályozás fõ stratégiai célkitûzései a következõk: a hatékony mûködést biztosító bírósági, igazgatási rendszer kialakítása a Legfelsõbb Bíróság szervezeti különállásának egyidejû megszüntetésével; a bírósági szintek számának emelése, amely lehetõvé teszi a hatáskörök átrendezését, a helyi bíróságok és a Legfelsõbb Bíróság tehermentesítését, az ez utóbbi számára biztosítva a bírósági jogalkalmazás egységességét elõsegítõ döntések meghozatalát; a bíróvá válás feltételeinek szigorítása; a bírók és az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyának részletes szabályozása.
(11.10)
A leglényegesebb kérdéseket a következõkben foglalhatom össze a javaslatok sorrendjében:
A bíróságok igazgatási kérdései körében a bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról szóló törvényjavaslat megteremti a bíróság önálló hatalmi ág jellegének megfelelõ igazgatási konstrukciót, amely a politikailag semleges bírói hatalmat véglegesen elválasztja a végrehajtó hatalomtól, összhangot teremtve a döntési jogkörök és a felelõsség között. A javaslatok nyomán létrejön a bírói szervezet egységes igazgatása.
Ennek megfelelõen a javaslat az igazgatási és személyi kérdésekben megszüntetni a bírói testületek egyetértési jogát, biztosítva ezáltal a létszám és költségvetés ésszerû elosztását, az erõk átcsoportosítását, a megfelelõ vezetõ kinevezését. Az országos igazságszolgáltatási tanács és a bírósági vezetõk olyan jogosítványokkal rendelkeznek majd, amelyek garantálják a bíróság mint munkaszervezet hatékonyabb mûködését.
A bírósági igazgatás legfontosabb alanyai a bírák, akik sajátos helyzetû személyek: egyrészt függetlenek az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben, nem befolyásolhatók és nem utasíthatók, másrészt a szolgálati jogviszony keretében kötelesek a bírósági vezetõ törvényen alapuló és az ítélkezés érdemét nem érintõ igazgatási intézkedéseit teljesíteni és azok érvényesülését elõsegíteni.
Az ügyfél szempontjából is van korlátja a bírósági igazgatásnak, hiszen a javaslat értelmében senki nem vonható el törvényes bírájától. A rendelkezés lényege, hogy az ügyek szignálása elõre megállapított ügyelosztási rend szerint történik, tehát a bírósági vezetõknek ebbe nincs beleszólásuk. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor az eljárási törvényekben szabályozottak szerint döntenek a bírók kizárásáról vagy például tartós betegség miatt kell az ügyet átszignálni.
A bírósági igazgatás "szereplõi" két nagy csoportba oszthatók. Egyrészt a bíróságok mûködéséért központilag és helyileg felelõs szervek és személyek: az országos igazságszolgáltatási tanács, annak hivatala és a bírósági elnökök, akik közül kiemelkedõ szerepe van e tekintetben is a megyei bíróság elnökének; másrészt az igazgatásért nem felelõs, de abban véleményezési, kezdeményezési joggal közremûködõ bírói testületek: az összbírói értekezlet, a bírói tanácsok és a kollégium. Az igazságügy-miniszter bíróságok igazgatásával kapcsolatos jogosítványai megszûnnek, és a bíróságok igazgatására a javaslat létrehozza a kétharmad részben a bírák által választott tagokból, egyharmad részben delegáltakból álló országos igazságszolgáltatási tanácsot, amely a bíróságokat illetõen a legmagasabb szintû, azaz a központi feladatokat ellátó, irányító szerv. E megoldás összhangban van az Alkotmánybíróságnak a bírósági igazgatással foglalkozó határozataihoz fûzött különvéleményekkel, amelyek lényege szerint a megnyugtató megoldást a bíróság függetlenségét kifejezõ szervezeti autonómia és önkormányzat jelenti.
Egyébként hasonló jellegû szervezeteket ma már az európai alkotmányokban sokkal szélesebb körben találhatunk, mint ez korábban jellemzõ volt. Ma az európai alkotmányok között tíz olyan van - beleértve a legújabb alkotmányokat is -, amelyben ha nem is teljesen hasonló, de megközelítõ hatáskörrel legfelsõbb bírósági tanács, legfelsõbb igazgatási tanács, nemzeti igazságszolgáltatási tanács és más elnevezésekkel ma már ezek a szervezetek az európai alkotmányfejlõdésben általánosan is elfogadott intézményként vannak jelen.
Az országos igazságszolgáltatási tanács elnöke a Legfelsõbb Bíróság mindenkori elnöke, és hivatalból tagja: a legfõbb ügyész, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke, a parlament alkotmányügyi és költségvetési bizottságának egy-egy képviselõ tagja és az igazságügy-miniszter. Az országos igazságszolgáltatási tanácsot annak hivatala segíti a döntések végrehajtásában, elõkészítésében, ellenõrzésében. A hivatal vezetõje határozatlan idõre kinevezett hivatásos bíró.
Az országos igazságszolgáltatási tanács legfontosabb jogkörei a következõkben foglalhatók össze: irányítja és ellenõrzi a kinevezési hatáskörébe tartozó bíróságok, bírósági elnökök igazgatási tevékenységét; elkészíti és a kormányhoz benyújtja a bírósági fejezetre vonatkozó költségvetési javaslatot - ha az országos igazságszolgáltatási tanács költségvetési javaslata és a kormány által benyújtott javaslat között eltérés van, a kormány köteles részletesen feltüntetni, hogy mi volt az országos igazságszolgáltatási tanács javaslata és mi az eltérés indoka; meghatározza a továbbiakban a bíróságok szervezeti és mûködési szabályzatának alapelveit; jóváhagyja az ítélõtáblák és a megyei bíróságok szervezeti és mûködési szabályzatát; a bíróságokra kötelezõ szabályokat alkot, ajánlásokat és határozatokat hoz, ezek megtartását ellenõrzi; elõzetes véleményt nyilvánít a Legfelsõbb Bíróság elnökének tisztségére jelölt személyrõl és az elnökhelyettes személyérõl; kinevezi, illetõleg felmenti az ítélõtáblák elnökét, elnökhelyettesét, a megyei bíróság elnökét, helyettesét, a kollégiumvezetõt, a hivatal vezetõjét és helyettesét; bármely tagjának javaslatára kivételesen elrendelheti a társadalom széles körét érintõ vagy a közérdek szempontjából kiemelkedõ jelentõségû ügyek soron kívüli intézését, és mindezek érdekében vizsgálatokat végez. Az országos igazságszolgáltatási tanács elnöke évente tájékoztatja az Országgyûlést a bíróságok általános helyzetérõl és az országos igazságszolgáltatási tanács igazgatási tevékenységérõl.
A bíróságok központi igazgatásának elõbb vázolt megoldása tehát nem jelenti azt, hogy a bíróságok elszigetelten, izoláltan mûködnének a társadalomtól. Továbbra is megmarad a köztársasági elnök kinevezési jogköre a bírákat illetõen. Az országos igazságszolgáltatási tanács elnökeként szereplõ Legfelsõbb Bíróság elnökét továbbra is az Országgyûlés választja meg. Más hatalmi ág, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom is képviseletet kap az igazságszolgáltatási tanácsban, és tagja a tanácsnak a jogalkalmazásban kulcsszerepet játszó Legfõbb Ügyészség vezetõje, illetõleg az ügyvédi kamara elnöke is tagja a tanácsnak. A tanács elnöke évente köteles tájékoztatni az Országgyûlést a bíróságok mûködésérõl. A bírósági szervezet költségvetését az Országgyûlés állapítja meg. A tanácsot a tagok egyharmada, azaz a kisebbség javaslatára is össze kell hívni, és az általuk javasolt témát napirendre kell tûzni.
Mindezek egyben biztosíthatják, hogy a bíróságok igazgatása és a bíróságok és a társadalom közötti kapcsolat nem szakad meg, a bíróságok nem válnak izolálttá, ugyanakkor következetesen, egyértelmûen érvényesülnek a felelõsségi viszonyok, és maradéktalanul érvényesül a bírói hatalmi ág elkülönülése és függetlensége. Helyi szinten a bírósági igazgatás legfontosabb szereplõi a bírósági elnökök, s közülük is kitüntetett szerepe lesz a megyei bíróságok elnökeinek, akik egyben felelõsek a megyén belüli bíróságok mûködéséért.
A korábbi absztrakt feladatmeghatározás helyett a javaslat meghatározza azt az objektív keretet, azaz a mindenkori költségvetést, amely keretei között a megyei bíróság elnöke gondoskodni köteles a mûködéshez szükséges személyi és tárgyi feltételekrõl. A bírósági vezetõk kinevezése a jövõben hat évre szól, amely idõ alkalmasabb a hosszabb távú célkitûzések tervezéséhez és végrehajtásához. A bíróságok igazgatásában részt vevõ bírói testületek továbbra is jelentõs szerepet játszanak, feladatuk részben bõvül, részben pedig átalakul.
Arra tekintettel, hogy a végrehajtó hatalom a jövõben döntési jogosítványokkal nem rendelkezik a bíróságok igazgatásában, indokolt volt megszüntetni azokat az egyetértési jogokat, amelyeket a bírói testületek éppen a végrehajtó hatalmat képviselõ igazságügy-miniszter, illetve az általa kinevezett bírósági vezetõk korlátozása érdekében gyakorolhatnak.
Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a bíróságok központi igazgatását végzõ országos igazságszolgáltatási tanács 9 tagját maguk a bírák választják, és ezen belül kitüntetett szerepe van az összbírói értekezletnek, hiszen itt választják meg azokat a küldötteket, akik közül a tanács tagjai kikerülhetnek. Új jogosítványa az összbírói értekezletnek, hogy kezdeményezheti a tanács kinevezési hatáskörébe tartozó bírósági vezetõk felmentését. A megyei bíróságokon, az ítélõtáblákon és a Legfelsõbb Bíróságon mûködõ bírói tanácsoknak megszûnik az egyetértési joguk a bírói kinevezéseket illetõen, de minden lényeges kérdésben véleményt nyilváníthatnak, és új jogosítványként kezdeményezhetik az adott bíróság elnökének kinevezési jogkörébe tartozó vezetõ felmentését.
(11.20)
Fontos jogkör az automatikus szignálást realizáló ügyelosztási terv véleményezése. E jogkör megilleti magát a kollégiumokat is.
A négyszintû bírósági rendszer bevezetését illetõen alapvetõen két összefüggéssel kell részletesebben foglalkozni: egyrészt, hogy miért van szükség erre a lépésre, másrészt pedig miért döntött a kormány úgy, hogy távlatilag öt, 1999. január 1-jétõl viszont három ítélõtábla felállítását javasolja az Országgyûlésnek.
A magyar igazságszolgáltatás két legneuralgikusabb pontja az eddigiekben a helyi bíróságok és a Legfelsõbb Bíróság szintjén jelentkezõ túlzott leterheltségben határozható meg. Emiatt a helyi bíróságokon az ügyek elhúzódnak, az ottani bírák tõlük független okokból nem rendelkeznek kellõ szakmai tapasztalattal és bonyolult, speciális ismeretekkel a túlságosan is specializálódó ügyek elbírálásához. Másrészrõl a Legfelsõbb Bíróság kapacitását teljesen leköti a fellebbezések és a felülvizsgálati kérelmek elbírálása, így a mai bonyolult, gyakran változó jogrendszerünkben feltétlenül szükséges, a jogalkalmazás egységét biztosító döntések meghozatalára nincs lehetõség.
A helyi bíróságok problémája nem oldható meg pusztán a bírói létszám emelésével, ezért a kormány álláspontja szerint az egyedül járható út a megyei bíróságok hatáskörébe tartozó ügyek számának növelése. Az itt dolgozó bírák képzése is könnyebben megoldható, nem beszélve a már meglévõ, nagyobb szakmai tapasztalatról.
A hatásköri átrendezésekrõl, ezek lényegérõl az eljárási törvények tárgyalásakor tájékoztatom részletesen a tisztelt Házat. Ha ez a hatásköri átrendezés a háromszintû bírósági rendszerben, egyfokú rendes jogorvoslat mellett valósulna meg, a Legfelsõbb Bíróság még kevésbé tudna eleget tenni alkotmányos kötelezettségének, hiszen még több ügyben kellene fellebbezési fórumként eljárnia. Ismeretes viszont, hogy a büntetõeljárásban kétfokú rendes perorvoslat kerül bevezetésre az 1994 januárjában elfogadott büntetõeljárási kódex koncepciójának megfelelõen. Az ítélõtáblák nélkül e modell csak akkor lenne alkalmazható, ha valamennyi büntetõügy helyi bíróságon indulna. Ez azonban azt is jelentené, hogy a második jogorvoslat a Legfelsõbb Bíróságra kerülne, tehát lehetetlenné válna a jogegységi funkciók ellátása.
Szükségszerû tehát ebben az összefüggésben egy kizárólag jogorvoslati fórumként mûködõ bírósági szint, az ítélõtábla kialakítása. Az ítélõtábla tehát megszûri a Legfelsõbb Bírósághoz kerülõ fellebbezéseket, és ezáltal lehetõség nyílik a bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról szóló törvényjavaslatban bevezetett jogegységi döntések meghozatalára; más oldalról a bonyolultabb, nagyobb szakmai ismereteket igénylõ ügyek felkerülése a megyei bíróságra feltehetõen, sõt bizonyára az egyszerû ügyek megítélésére vonatkozó munkát könnyebbé és gyorsabbá teszi a helyi bíróságok szintjén.
A kormány által elfogadott koncepció három ítélõtábla felállításáról rendelkezett, azonban a további elemzések, felmérések arra az eredményre vezettek, hogy a kívánt célok eléréséhez nem elegendõ három ítélõtábla. Ezt a bíróságok várható ügyforgalmi adatai - különösen a várható -, továbbá Magyarország földrajzi adatai indokolják. A megközelíthetõség, tehát az ítélõtábláknak az ügyfelek általi elérhetõsége fontos szempont, éppen ezért távlatilag az optimális megoldás az öt ítélõtábla felállításával érhetõ el. Szeretnék utalni arra, tisztelt Ház, hogy hasonlóképpen 1945-ig Magyarország négy regionális központjában: Debrecenben, Gyõrben, Pécsett, Szegeden, illetõleg a fõvárosban mûködött ítélõtábla; az 1890- ben elfogadott XXV. törvénycikk alapján 11 ítélõtáblát hoztak létre Magyarországon, a Trianon utáni országhatárok keretei között ebbõl öt ítélõtábla folytathatta a mûködését.
Az anyagi lehetõségek és a megfelelõ számú bírói létszám biztosítása érdekében az ítélõtáblák létrehozására két lépcsõben kerül sor: három ítélõtábla Budapesten, Szegeden és Pécsett 1999. január 1- jével, a további kettõ pedig legkésõbb 2003. január 1-jével kezdené meg tevékenységét.
Természetesen ezekben a kérdésekben nagyon sok érdek nyilvánult meg, nagyon sok törekvés fejezõdött ki. Magyarországon 11 település jelentett be igényt ítélõtáblák létrehozására. Minden szempontot mérlegelve döntött a kormány e mellett a javaslat mellett, és remélem, hogy a Ház - minden szempontból mérlegelve a javaslatot - szintén támogatni fogja ezt a megoldást, még akkor is, ha esetleg helyi érdekek más megoldás érdekében ösztönzik az országgyûlési képviselõket.
A négyszintû bírósági rendszer bevezetése kihat az ügyészség szervezeti felépítésére is, ezért is válik szükségessé a Magyar Köztársaság ügyészségérõl szóló 1972. évi V. törvény módosítása, létre kell hozni azokat az ügyészi szervezeteket, amelyek az ítélõtáblák mellett ellátják az ügyészi fellebbviteli feladatokat is. A fellebbviteli fõügyészségeket az ítélõtáblákéval azonos székhelyen, a Katonai Fellebbviteli Fõügyészséget pedig a fõvárosi ítélõtáblával azonos székhellyel célszerû felállítani, mûködésük az ítélõtáblákkal azonos idõpontban kezdõdik majd.
A reform a legfõbb ügyész jogkörét is érinti, hiszen tagja lesz az országos igazságszolgáltatási tanácsnak, és szerepet kap a Legfelsõbb Bíróság jogegységi eljárásában is; éppen ez is indokolttá teszi az ügyészségrõl szóló törvény módosítását.
A következõkben szeretnék a jogegységi eljárásról szólni, amely szintén nem ismeretlen a magyar jogfejlõdésben, hiszen a kúria jogegységi döntéseit a bíróságok a korábbiakban is kötelesek voltak követni. A javaslat a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítására a korábbi irányelv és elvi döntés helyett bevezeti a jogegységi eljárást. Ebben az esetben nem egyszerûen az elnevezés megváltoztatásáról van szó, hanem arról, hogy az elvi irányítás korábbi formái nem konkrét bírósági határozatban felmerülõ vitás elvi kérdésben adtak iránymutatást; ezek elsõsorban jogpolitikai jellegûek voltak, amelyek ma már nem tekinthetõk a jogállami követelményekkel összhangban álló jogirányítási eszközöknek. A feladat ellátása érdekében a Legfelsõbb Bíróságon az ítélkezõ tanácsokon kívül jogegységi tanácsokat kell kialakítani.
A jogegységi eljárásnak a javaslat szerint két okból van helye: egyrészt, ha a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében szükséges; másrészt, ha a Legfelsõbb Bíróság két tanácsa eltérõ álláspontot képvisel valamely kérdésben. A jogegységi döntés lényeges jellemzõje, hogy a felekre nem hat ki, kivéve a büntetõeljárás egészen kivételes eseteiben. A javaslat értelmében akkor kötelezõ a jogegységi eljárás lefolytatása, ha azt a Legfelsõbb Bíróság elnöke, kollégiumvezetõje és meghatározott körben a legfõbb ügyész indítványozza.
Részletesen szól a javaslat arról az átfogó rendszerrõl, amelynek keretében valamennyi bírósági szinten figyelni kell azokat az eseteket, amelyek jogegységi eljárás kezdeményezését tehetik szükségessé. Említést érdemel a szakmai kollégiumok e téren kitüntetett szerepe, a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni, tehát a jogalkalmazók és az állampolgárok számára is hozzáférhetõvé kell tenni.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Az igazságszolgáltatás döntõ fontosságú tényezõje a bíró, az õ tevékenységén múlik a döntések szakszerûsége, gyorsasága, gyakorlatilag a bírói szervezet egész mûködése. Olyan szabályozást kell tehát kialakítani, amely biztosítja, hogy a határozatlan idõre kinevezett bíró valóban felkészült, képzett, minden tekintetben döntésre alkalmas személy legyen.
(11.30)
A bírák jogállásáról, elõmenetelérõl és javadalmazásáról, valamint egyéb juttatásairól jelenleg több törvényi és miniszteri szintû jogszabály rendelkezik. A bírók jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényjavaslat több évtizedes hiányt pótol és igénynek tesz eleget; a külön törvényben részletesen szabályozza a bírói szolgálati viszony tartalmának minden elemét, és törvényi szintre emeli az eddig alacsonyabb szintû jogszabályban foglalt rendelkezéseket.
A bírák jogállását és munkavégzését minden tekintetben a bírói függetlenség és pártatlanság alkotmányos követelménye határozza meg és hatja át. Ez a sajátos személyi függetlenség különbözteti meg a bírákat az igazságszolgáltatás más alanyaitól, a bírói szervezetben mûködõ alkalmazottaktól. Ez tette szükségessé az önálló törvény megalkotását. A javaslat személyi hatálya csak a bírákra terjed ki. A javaslat rendelkezései reményeink szerint hosszú távon biztosítják a bírói kar állandóságát, a bírákkal szemben támasztott fokozott szakmai és etikai követelmények maradéktalan érvényesülését.
Az Európa Tanács miniszteri bizottságának 1994. október 13-án elfogadott 12. számú ajánlása értelmében a bírák jogainak és kötelezettségeinek törvényi szintû meghatározása a bírói függetlenség érvényesülésének és a hatékony, tisztességes bírói jogalkalmazásnak elõfeltétele; egyaránt nélkülözhetetlenek a bíró és a bírósági eljárással érintett felek szempontjából. Hatályos törvényünk e követelményeknek nem tesz eleget. A gyakorlatban ez azt eredményezte, hogy a bírói függetlenség és a bírói szolgálati viszony tartalmi kérdései számos értelmezési problémát vetettek fel.
A korábbi szabályozáshoz képest a javaslat lényeges változásokat vezet be a bíróvá válás folyamatában, feltételrendszerében. Egyrészt növeli a kötelezõ felkészülési idõt, s ezért a fogalmazói idõszak az eddigi két évrõl három évre emelkedik. Ezt követõen egy évig kötelezõ a titkári tevékenység. Lényeges újdonság és szigorítás, hogy az elsõ kinevezés határozott idõre, három évre szól. Erre azért van szükség, mert a gyakornoki idõszakban objektíve nem volt lehetõség arra, hogy a leendõ bíró döntési, tehát bírói helyzetben vizsgázzon önmaga, az ügyfelek és a bírói testület elõtt. Ez idõszak végén lehet értékelni, hogy a bíró érdemes-e, alkalmas-e a határozatlan idõre történõ kinevezésre.
Már a titkári kinevezés elõtt olyan pályaalkalmassági vizsgálaton kell a jelöltnek részt vennie, amely során pszichológiai módszerekkel próbálják meg eldönteni, hogy az illetõ alkalmas-e egyáltalán személyiségi jegyei alapján a bírói pályára. A jövõben valamennyi bírói álláshelyet - egészen szûk kivételtõl eltekintve - pályázat útján lehet csak betölteni.
Szigorodnak a bírói kinevezés egyéb feltételei is, és a javaslat szigorítja az összeférhetetlenségi szabályokat is. A javaslat szerint meg kell szüntetni a bírói tisztségét annak, akit országgyûlési vagy önkormányzati képviselõnek, illetõleg polgármesternek jelöltek. A kötelezettségek meghatározásánál a javaslat arra törekszik, hogy azok megtartása számon kérhetõ és ellenõrizhetõ legyen. Így a bíró kötelessége, hogy a rábízott ügyekben folyamatosan, lelkiismeretesen járjon el, és azokat munkaigényességük és az eljárás sajátosságai által meghatározott, ésszerû határidõn belül elbírálja. Eljárása során köteles az ügyféllel szemben tisztességes és pártatlan magatartást tanúsítani.
Az ügyek idõszerû elbírálását segíti az a rendelkezés, amely szerint a bíró köteles a tárgyalási nap megfelelõ kihasználásával végezni munkáját. Azt, hogy az ítélkezési tevékenységben független bíró a bírósági szervezet tagjaként szolgálatot teljesít, hûen tükrözi a javaslat azon rendelkezése, hogy a bíró a szolgálati jogviszony keretében köteles a bírósági vezetõ törvényen alapuló és az ítélkezés érdemét nem érintõ igazgatási intézkedéseket teljesíteni és azok érvényesülését elõsegíteni. (Sic!)
A bírónak alanyi joga lesz a törvény alapján, a javaslat alapján arra, hogy 70 éves koráig, ha alkalmatlanságát nem állapították meg, folytassa ítélkezõ tevékenységét. Tehát a nyugdíjkorhatár betöltése után a továbbdolgozás lehetõsége nem a bírósági vezetõ döntésétõl függ.
A példálózó felsorolásból is látható, hogy a bíró jogainak és kötelességeinek olyan komplex rendszerét tartalmazza a javaslat, amelynek betartásával a bírói munka értékelhetõbbé, számon kérhetõbbé válik, ugyanakkor mindez a munkavégzés feltételeinek biztosítását is fontossá teszi, és ezt a bíró okkal igényelheti.
A bíró munkáját jelenleg egy alkalommal, a kinevezés után 3 évvel értékelik. Ez a gyakorlatban nem vált be, ezért a javaslat a határozatlan idõre történõ kinevezés után még két kötelezõ, 6 évenkénti értékelést ír elõ, amelynek célja, hogy a bírói szolgálat folyamatában korrigálja a szakmai hibákat. A javaslat megszünteti a bírói javadalmazásnak a köztisztviselõi illetményalaphoz történõ kötõdését. Az önálló bírói illetményalap mellett viszont meg kell szüntetni a bírói pótlék intézményét.
Szeretném kiemelni, tisztelt Ház, hogy eltérõ törvény szabályozza ugyan a bírák és az ügyészek elõmenetelét, hiszen a reform kihat az ügyészségi szolgálati viszonyra is - és e tekintetben a szabályozás, bár eltérõ formában történik meg, két külön törvény tartalmazza az eddigi egységes szabályozás helyett a bírák és az ügyészek elõmenetelére vonatkozó szabályokat -, ez azonban nem jelenti azt, hogy a bírói és az ügyészi kar anyagi megbecsülése eltérõ lenne. Ugyanazokat a feltételeket biztosítja és nyújtja a törvény a bírák és az ügyészek számára, és így nem jön létre szakaszék e tekintetben a bírák és az ügyészek között.
A javaslat a bírákéval azonos módon szabályozza az ügyészi kinevezés feltételeit, beleértve az elsõ alkalommal határozott idõre szóló kinevezést is. Az ügyészi szervezetben is nõ a pályázat útján betölthetõ álláshelyek száma.
Tisztelt Országgyûlés! Abból a ténybõl, hogy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló önálló törvény alkotására kerül sor, az következik, hogy a bíróságokon dolgozó más alkalmazottakra vonatkozó munkajogi jellegû szabályokat, beleértve a javadalmazást is, külön törvényben kell szabályozni. Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló javaslat személyi hatálya a bírósági dolgozókon kívül kiterjed az országos igazságszolgáltatási tanács hivatalánál, az igazságügyi szakértõi intézetek hivatalánál, illetve az igazságügyi szakértõi intézményekkel létesített szolgálati jogviszonyokra is, mivel az e szerveknél foglalkoztatottak munkavégzése, a jogviszony legfontosabb tartalmi elemei feltétlenül azonos jellegû megoldásokat igényelnek.
Nagyon fontosnak tartom a javaslatnak azt a részét, amely a szakértõket e törvény hatálya alá vonja, és olyan javadalmazást igyekszik számukra biztosítani, amely várhatóan meggátolja a szakértõi intézetek elnéptelenedését, és ezzel is elõsegíti az igazságszolgáltatás gyorsabb mûködését.
Tisztelt Ház! Végezetül szeretnék arról is szólni, hogy mindezek a változások - beleértve a törvénycsomag további elemeit is, amire szintén utaltam - jelentõs költségvetési vonzatokat igényelnek. Részletesen felmértük, hogy milyen költségvetési igények merülhetnek és merülnek fel a reform végrehajtása során. Két esztendõre bontva, 1998-ra és 1999-re, az igazságügyi reform költségvetési forrásait 12 milliárdra kell becsülnünk. Ez az összeg elsõsorban a bíróságokon, ügyészségeken dolgozó bírák, ügyészek, bírósági és ügyészségi alkalmazottak elõmeneteli rendszerének karbantartásához és megalapozásához szükséges. Ez az összeg mintegy 80 százalékban ehhez kapcsolódik, és ebbõl az összegbõl mintegy 20 százalék az a rész, amely a szervezeti intézkedések végrehajtására, az ítélõtáblák létesítésére, fellebbviteli fõügyészségek létesítésére és más szervezeti intézkedésekre vonatkozik.
(11.40)
Ezeket a költségeket a kormány ismeri és elismeri, és természetesen biztosítani fogja a költségvetés tervezésében azt, hogy ezek megfelelõ módon, a kellõ idõben rendelkezésre álljanak az igazságügyi reform végrehajtásához.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyûlés
alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Ház! Ennyiben kívántam a megszokottnál lényegesen hosszabban, de a téma jelentõségéhez illõen vázolni a törvényjavaslatok megszületésének körülményeit, hátterét és a törvényjavaslatok tartalmát. Folytatni fogjuk az elõterjesztéseket, hiszen még három törvény szorosan kapcsolódik az igazságügyi reformhoz. Most az expozé végén azzal szeretném zárni elõterjesztésemet, amit az expozé kezdetén elmondtam: ez a reform - még egyszer hangsúlyozom - az állampolgárok millióit érinti, mindannyiunkat érint; találjuk meg a parlamentben azokat az ésszerû kompromisszumokat, amelyek ennek a reformnak a megvalósítását elõsegítik és elõremozdítják. Ehhez kérem a tisztelt képviselõk támogatását ellenzéki oldalról és kormánypárti oldalról is egyaránt.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)