LENNART MERI, az Észt Köztársaság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés Alelnöke! Tisztelt Képviselõk! Kedves Rokonok! (Taps.) Természetesen nem elõször beszélek magyarokhoz, még a magyar Parlamentben sem most vagyok elõször. Elõször itt önök között 1991. szeptember 2-án voltam, és nagyon mélyen van bennem az a pillanat, amikor 15 óra 37-kor - ha jól emlékszem - Magyarország és Észtország újra diplomáciai kapcsolatokat létesített. A magyar parlament egyhangúlag szavazott. A totalitárius álparlamentek és gyakorlatok után elõször tapasztalhattam azt, hogy egyhangú döntés tisztességes lehet, ahol a döntés a szív és az ész parancsára történik.
Ma az Észt Köztársaság elnökeként lépek önök elé, hogy folytassam ezt a párbeszédet, amelynek kezdete visszanyúlik a történelem homályába, ami a mai napig folytatódott, a vasfüggönyön át és keresztül.
Író és filmes voltam. Néhány könyvem magyarul is megjelent, néhány filmet itt is bemutattak. Egyike ezeknek teljesen szokatlan módon született: Magyarország, Finnország és Észtország közös produkciójaként. Moszkva ugyanazon a napon tiltotta be ezt a filmet, amikor Helsinkiben bemutatták - ne kérdezzék, hogyan csináltuk ezt! (Derültség és taps.) Ez a vasfüggöny sohasem volt krómozott acélból.
A könyveket és a filmeket két oknál fogva említettem. Elõször: a párbeszéd folytatásának bizonyítékaként szolgálnak még a legnehezebb években is. A politikusoknak be volt zárva a szájuk, annál inkább kellett dolgozniuk az íróknak, a filmeseknek, a zeneszerzõknek. Felfedeztük a magunk számára Petõfit Ellen Niit költõnõ fordításában. Eino Tamberg, akkor osztálytársam - késõbb híres zeneszerzõ - olvasni kezdte Petõfi Sándor verseit. A tartui egyetemen Petõfi számunkra a mi költõnkké vált. A tragikus 1976. évben a hangversenyteremben mindenki fölállt, amikor a híres észt énekes, Tiit Kuusik a hallgatóságnak a költõ esküjét tolmácsolta: "rabok tovább nem leszünk". Természetesen a szkeptikusok ebben csak a szûk értelmiségi kör eredménytelen játékát láthatják. A szkeptikusok tévednek. A Brezsnyev-érában Edgar Rajanti (?) által írt könyvben statisztikákat találunk, amelyek azt mutatják, hogy '56 végén és '57 elején váratlanul sok magyar keresztnevet adtak gyermeküknek az észt szülõk. Mi lehet még szebb, mint az, hogy az észt szülõk spontán módon az újszülöttjeikkel Magyarországra szavaztak? (Taps.) Igen, mást nem tudtunk tenni - de kevesebbet sem.
És a másik ok, hogy miért említettem a kultúrát: az írók ideje elmúlt. A szép metaforák és jelentõségteljes szimbólumok ideje elmúlt. Most rutinos munkára van szükségünk, most egyszerû és becsületes nyelven kell párbeszédet folytatni a világgal, Európával, és mindenekelõtt a saját népünkkel. Meg kell magyarázni, miért csatlakoznak az országaink az Európai Unióhoz.
Közös totalitárius múltunk van, és ebbõl kifolyólag közös jövõképünk. A brüsszeli hivatalnok számára a beszédünk valószínûleg elég egyformán hangozhat. Vagy ahogy Göncz Árpád elnök úr tavaly Észtországban mondta - és ma reggel a találkozásunkkor is -: Észtország és Magyarország politikai partnerek. Vannak közös stratégiai céljaink, szeretnénk biztosnak látni a saját államunk biztonságát és egész Európa békéjét, az Európai Unió és a NATO teljes jogú tagjaként. Sajnos, Brüsszelben még mindig bizonyítanunk kell, hogy szükséges megszüntetni a második világháború következményeit. Sok ember számára ez csak egy kis elem, furcsa anakronizmus. Ez nem anakronizmus.
A századunk két világháborút látott. Mind a kettõ Európából indult. A második világháború sok oka közül egyre utalok, amely Európát arra figyelmezteti, hogy jobban tanuljon a történelembõl. Mégpedig apáink és részben az én nemzedékem nagy háborúja azért kezdõdött, mert az elõzõ háború következményei nem voltak megszüntetve. Látszólag zárt körrõl van szó. Minden háború egy újat eredményez ezzel a feltétellel, hogy a háború következményét nem szüntették meg. Észtországnak és Magyarországnak elegendõ erkölcsi ereje volt ahhoz, hogy ebbõl a zárt körbõl kitörjünk. Alkalmazkodtunk az új határok által keletkezett valósághoz. Nagyon örülök annak, hogy mind Észtországnak, mind Magyarországnak volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy megszabaduljon a múlt árnyaitól. Magyarország tavaly alapszerzõdést írt alá Romániával, ami biztonságérzetet ad a kolozsvári magyaroknak és a békési románoknak, így példaként szolgál egész Európa számára.
Észtország még nem tudja az idejét, mikor írjuk alá a határegyezményt Oroszországgal, de tõlünk ezt akár holnap is meg lehetne tenni, mert az egyezmény elkészült, a határon az észt és orosz határõrök kifogástalan együttmûködése tapasztalható. Ennek az alapját tulajdonképpen már 1925-ben megteremtettük, amikor Észtország elfogadta az Európában elsõ kulturális autonómiára vonatkozó törvényt. De ha valakinek mégis voltak kétségei Észtország mai állapotát illetõen, akkor '97. január 30-án az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése végül odáig jutott, hogy befejezte Észtországban az emberi jogok megfigyelését. Eddig Észtországból már sok független megfigyelõi jelentést elküldtek, hogy Észtországban nem sértik meg az emberi jogokat.
(16.40)
Az integráció legjobb motivációja azonban akkor jön létre, amikor az állam nemcsak az emberi jogokat biztosítja, hanem gazdaságilag emberhez méltó életet és biztonságot is ad. Mert se Észtország, se Magyarország nem azért törekszik az Európai Unióba és a NATO-ba, hogy egyszerûen e hibák legyenek kijavítva. Mi ugyanolyan okok miatt akarunk egyesülni: a gazdasági fejlõdést biztosító közös piac miatt, valamint a konfliktusoknak a legelején történõ rendezése miatt. Se Észtországnak, se Magyarországnak nem volt lehetõsége, hogy az alapító tagok között legyen, de ez nem jelenti azt, hogy most valami tiszteletbeli tag státusát követeljük magunknak. Az európai egyenlõség véleményem szerint nem házasságkötés, az egyesülés véleményem szerint Európa elfogadását jelenti az észt politikai és kulturális identitás részeként. Ezt az identitást az észt állampolgár szeretné tovább mélyíteni az egyre gyorsuló világban.
Mi nem követelünk a szenvedések miatt elõnyöket. Mind Nyugat-, mind Kelet-Európa érdeke az, hogy az Európai Unió, valamint a NATO kibõvítése ezeknek a szervezeteknek a megerõsítése és nem legyengülése útján történjen. Az Európai Unió az új tagoknak bizonyos követelményeket állapított meg, és semmi sem fontosabb, minthogy ezeket a kihirdetett objektív kritériumokat be is tartsuk.
Észtország hõsiesen arra törekedett, hogy reformokat vezessen be a gazdaságban. A gazdaságpolitika prioritásai közé nyitott és stabil gazdasági légkör tartozik. A korlátok teljes hiánya az áruk és tõke mozgásában Észtországot gyorsan ahhoz segítette, hogy újra kapcsolatba tudjon kerülni a világgazdasággal. Észtország radikális fordulatot hajtott végre: a keleti piactól az európai uniós országokhoz fordult. Az öt évvel ezelõtt megvalósított pénzreform idején a nemzeti valutánkat a német márkával kapcsoltuk össze 1:8 arányban, ma is úgy van. Gyors és határozott privatizáció a német Treuhand (?) privatizációs modell példájára támaszkodva alapokat rakott az életerõs magánszektor számára, ami több mint kétharmadát adja a GDP-nek. A külföldi befektetések a gazdasági reformok érdeklõdésénél sajátságos lakmuszként szolgálnak. Örömmel mondhatom, hogy Észtország, ahogy Magyarország is, bizonyos téren sikereket ért el.
Az utolsó öt évben Észtországban a külföldi befektetéseknek jelentõs részük volt Észtország gazdasági átstrukturálásában. Néhány éve ezeknek a befektetéseknek az aránya 10 százalék volt. Már most sok, európai uniós jogi és gazdasági feltételnek felelünk meg. (?érthetetlen név) értékelése szerint Észtország az egyik leggyorsabb és sikeresebb reformok megvalósítója. Németország és Franciaország Észtországban potenciálisan partnerre találna még az EMU (?) keretében is, mert a négy kritérium közül Észtország pillanatnyilag háromnak megfelel. Észtország meghozta a gazdasági döntéseket, ahogy politikai döntést hoztunk a határegyezmény, valamint az idegen ajkúak integrálódását illetõen is. Most az Európai Unió van a soron, hogy mutassa határozottságát.
A jelöltek készülõben vannak, és nincs mit titkolni: a folyosókon már súgják az elsõ körben csatlakozók neveit is. Itt az idõ a választásra! De minek az alapján? Az objektív kritériumokhoz jön a politikai döntés is. És kiderül, hogy a magasan értékelt választási szabadság a döntéshozók számára nehéz kõvé vált. Emberileg ez természetesen érthetõ. Természetesen kötelez a választási szabadság minket arra, hogy vállaljuk a döntéseket, hogy a döntéseket megvalósítsuk, és - ami a legnehezebb - hogy kötelezettséget vállaljunk a következményekkel szemben. Ahogy minden állampolgár, minden politikus tudja azt, hogy nehéz kötelességrõl van szó. Nem is csoda, hogy olyan lesz a döntés, ami politikailag a legegyszerûbb. Csak remélni lehet, hogy Európának van elegendõ történelmi emlékezete, hogy lássa a geopolitikai döntés következményeit: ha az államokat az európai struktúrában csak a földrajzi helye alapján fogják befogadni, akkor ezzel a közép- és kelet-európai államoknak, végeredményben az egész Európának is olyan jelzést küldenek, amelynél veszélyesebb és reakciósabb nincs. Mert ki hajlandó erõfeszítéseket tenni a reformok érdekében, ha ez nem hoz csatlakozást az európai struktúrákhoz, legalább egy kicsit közelebb?
Ez a vonzási erõ, amivel most az Európai Unió és a NATO rendelkezik, stabilizáló és konszolidáló hatást fejt ki az egész földrészen. Azonban tettek nélkül ez a hatás nem örök, ez a hatás megszûnik. Ha a motiváció megszûnik, akkor nemcsak a periférikus területeken lesz nehéz, nehéz lesz Európa szívében is. Háború a Balkán- félszigeten, Európában, ez olyan sokkot jelentett az európai államok számára, hogy elõször becsuktuk a szemünket, és végül az õsi hagyományoknak megfelelõen viselkedtünk, vagyis az odavezényelt hadsereget eufemizmusként "békefenntartóknak" neveztük. Jól tudjuk, hogy ez a döntésképesség Európában csak a NATO hatására jött létre. De mennyire lehetetlen volna a NATO is, ha Magyarország például nem nyitott volna a balkáni hadmûveletek céljából a békepartneri együttmûködés keretében a NATO-hadsereg számára támaszpontot. A volt Varsói Szerzõdés országainak a balkáni konfliktus szabályozásában nagyon fontos szerepe volt és van. Azonban nem elegendõ, ha az európai biztonsági rendszer tökéletesítésében csak néhány állam vesz részt. Ahogy Magyarország, Észtország is szeretne nemcsak a biztonság fogyasztója, hanem biztonság teremtõje is lenni. Nem szabad, hogy Európának nagyobb és kisebb biztonsági fokozattal rendelkezõk területei legyenek. Egyetlen célunk az lehet, hogy a Balti-tengertõl az Adriai-tengerig létrejöjjön a stabil, demokratikus államok övezete. A biztonság megnövekedésével a balti államokban nem lesznek legyõzöttek.
Örülök annak, hogy a balti országok biztonsági problémái már nemcsak a levegõben függnek, hanem ezzel komolyan foglalkoznak a különbözõ államokban. Ugyanakkor mégiscsak látjuk, hogy mennyire kevés államban merik nyilvánosan beismerni, hogy éppen a balti országok lesznek az a próbakõ, amelynek alapján a történelem fogja majd értékelni Európának azt a képességét, hogy kiküszöbölje a múlt hibáit. A biztonság és stabilitás eléréséért érett szükség arra, hogy létrejöhessen ez a megmaradt pax Europa.
(16.50)
Éppen a a Balti-tenger körüli biztonság megnövekedése lesz ez a folyamat, a különbözõ irányzataival és szakaszaival együtt. Ez olyan, mint egy folyó, aminek biztos forrása és torkolata van, ugyanakkor sok mellékága is van. Sajnos, itt még nem érvényes az a természeti törvény, hogy végsõ eredményben minden egyes vízfolyás úgyis biztosan lefolyik a tengerbe. Nem szabad a biztonságot a természeti törvényekre bízni, még akkor sem, ha filozófiailag a demokrácia elkerülhetetlenségét és a világ jövõjét mint a demokratikus jövõt látjuk. Kétségtelenül így lesz, de ez nem jelenti a fatalista különállást, nincs jogunk erre.
A Balti-tenger körüli államok biztonsági választásai különbözõek. Norvégia tagja a NATO-nak, de nem tagja az EU-nak. Dánia mind a két szervezetnek a tagságát választotta, kétszeres biztonsági garanciát. Svédország és Finnország belépett az Európai Unióba, aktív módon vesz részt a "Partnership for peace"-ben, de nem hagyott fel a hagyományos nemcsatlakozási politikájával. Elfogadjuk partnereink választását, és figyelembe vesszük az érdekeiket, amikor párbeszédet folytatunk a NATO- val, ugyanakkor végcélunknak egyértelmûen a teljes jogú NATO-tagságot tartjuk.
Nem tehetetlenül várunk erre az idõre. Észtország egyike azoknak az államoknak, amelyek a békepartneri együttmûködési programhoz csatlakoztak, és aktívan részt vesznek benne. A szovjet birodalom romjain kezdtünk, mindenféle saját hadsereg nélkül, a katonáinkat elõször dán (?) századok soraiba küldtük Horvátországba, ma Libanonban és Boszniában a békefenntartó projektekben veszünk részt. Részvételünknek az északi lengyel közös hadseregcsoportban azt köszönhetjük, hogy észrevettünk problémákat a NATO-államok és a NATO- ba nem tartozó államok tisztjeinek együttmûködésében. Közösen oldottuk meg ezt a problémát mindennapi együttmûködés keretén belül, ami az európai biztonsági rendszer széles tartalma. Nem kell várakozóan csak Brüsszel vagy például Madrid felé nézni.
Ezen a nyáron Észtország nagy nemzetközi hadsereggyakorlat színhelye lesz. A résztvevõ 8 NATO-állam lesz, összesen 2500 katonával. A katonai együttmûködés során Észtország bebizonyította Európa számára, hogy megbízható partner, Észtország maga pedig biztonságérzetet nyert a holnapi napot illetõen.
Elõbb azt mondtam, hogy nem szeretnék már metaforákkal foglalkozni. Éppen azt várja Észtország Madridtól, hogy ennek a szép városnak a neve ne legyen új metafora. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy sem München, sem Jalta nem idõszerû fogalmak. A történelem nem ismételi magát ennyire primitív módon, de mégis abszolút biztosak kell hogy legyünk azt illetõen, hogy Madrid nem az új határvonalak kijelölésének illedelmes formája lesz. Ezt ki lehet küszöbölni, ha Madrid az Európa egységes biztonsági felépítésére vonatkozó világos elképzelés lesz, aminek jelszavai a nyitottság és az átláthatóság lesznek. Ha már most megteremtjük az intenzív párbeszéd folytatására vonatkozó biztos szabályokat, figyelembe véve az államok öndifferenciálódási jellegét, mert a szabad nép joga és kötelessége nemcsak a holnapról való lmodás, hanem ennek tervezése is.
Ahogy folytatódik az élet Madrid után, úgy kellene észteknek és magyaroknak már most gondolni az Európai Unióban való életre. Ahogy a békepartneri együttmûködéssel nem lehet csak várni, amíg belõlünk NATO- tagállam lesz, úgy nem lehet a gazdasági együttmûködést halasztani addig, míg véglegesen a Közös Piac tagja leszünk.
Göncz Árpád elnök úr és õt kísérõ üzletemberek tavalyi észtországi látogatása után Magyarország exportja Észtországba 15 százalékkal emelkedett. Legalább ugyanolyan munkát várok a velem együtt Magyarországra érkezett észt üzletemberektõl is.
A szabadkereskedelmi egyezményhez nem szükséges az Európai Unió engedélye vagy parancsa. Az Európai Unió vizsgabizottsága a jelöltektõl inkább együttmûködést és tapasztalatcserét vár, mint azt, hogy egymás elõl a papírjainkat eltakarjuk. Annál inkább, mert az európai kisállamokat az Eruópai Unióban ugyanazok a kérdések kapcsolják össze, amelyekkel pillanatnyilag a kormányközi konferencia foglalkozik: hogyan lehet fönntartani egyensúlyt a szuverenitás és a centralizáció között; hogyan kell küldeni megbízottakat a bizottságba, hogy a kisállamok hangja is hallható legyen; mi jobb: a többség szavazata vagy a minõsített szavazótöbbség; mit kell csinálni, hogy megmaradjon a nemzeti kultúra; és ami a legfontosabb: hogyan kell ezt az egészet megmagyarázni a népnek. Úgy érezhetjük, hogy ezek a holnap kérdései, de holnapból, hölgyeim és uraim, nagyon gyorsan ma lesz.
Jó munkát kívánok a magyar népnek, mert ez a munka még sokáig fog tartani, elegendõ munka lesz minden finnugor nép számára még sokáig.
Tisztelt Országgyûlés Alelnöke! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõk! Tisztelt Rokonok! Köszönöm. (Hosszan tartó, nagy taps. - Lennart Meri, az Észt Köztársaság elnöke és Göncz Árpád köztársasági elnök kezet fognak egymással. - A képviselõk felállva tapsolnak.)