DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Elnök úr, köszönöm a szót.
Tisztelt Országgyûlés! Amikor néhány nappal ezelõtt ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztett formájához képest csaknem teljes támogatásáról biztosítottuk a kormányt, tettük ezt azért, mert annak zálogát is láttuk az elõterjesztésben, hogy a kormány az igazságszolgáltatás terén a korábbi erõfeszítéseket folytatva, mindazokat a jó és elõkészített javaslatokat, amelyek a hagyatékot is képezték, a tisztelt Országgyûlés elé tárják.
Tettük ezt azért is, mert idõközben a jogfejlõdés, az elmúlt parlament jogalkotása egy igen fontos törvénnyel gazdagította a köztestületek, a közintézmények sorát, amikor elfogadta a gazdasági kamarákról szóló törvényt. E törvénynek a végrehajtása éppen most zajlik.
Bár tudjuk, hogy a kormány szándékában állt ennek a végrehajtásában éppen a végkifejlethez érkezõ törvényjavaslatnak a módosítása, amellyel kapcsolatban még nem tudjuk a pontos változtatási szándékot, de úgy érezzük, hogy magát a jogintézményt, annak jelentõségét a tervezett módosítás nem fogja érinteni.
Ezért amikor a néhány nappal ezelõtti felszólalásomban azt fejthettem ki, hogy mindannak ellenére, hogy a szó szerinti, változatlanul elõterjesztett törvényjavaslat támogatása részünkrõl biztosított, mégis valamelyes mértékben továbbfejleszthetõnek és továbbfejlesztendõnek tartottam a Magyar Demokrata Fórum képviseletében ezt a bizonyos választottbíróságról szóló törvényjavaslatot. Ennek alátámasztására az ajánlás 2. pontjában írt, az ottani indokok alapján a bizottság által nem támogatott, nem ajánlott módosító indítványt terjesztettem elõ.
Utalok arra, tisztelt képviselõtársaim, hogy a javaslat nagy jelentõsége éppen abban rejlik - mármint a választottbírósági intézmény jelenlegi keretek közül való kiemelése és a magyar igazságszolgáltatás intézményi rendszerében való új helyének megteremtése -, hogy a polgári törvénykönyv 7. §-ának tervezett, javasolt módosításával a jogviták elintézésének az állami bírósággal egyenrangú színterévé emeli a választottbíróságot.
Ez természetesen alkotmányos értelemben ugyan nem ütközik az állami igazságszolgáltatási monopóliumba, de azt hiszem, senki sem vonhatja kétségbe - sem a szakmai, sem pedig a kevésbé szakmai kérdések iránt fogékony közvélemény -, hogy akkor, amikor a minimális feltételek esetén bárki számára lehetõség nyílik arra, hogy bírósági út helyett, mármint állami bírósági út helyett választottbírósági útra tartozónak vélt ügyét ott intéztesse el, akkor ez az intézmény egészen egyszerûen egyenrangú közfeladat ellátására, egy köztestület által létesített módon, egy alapító okirattal jogosult.
A módosítás magától értetõdõen azt tartalmazza, amely azt hiszem, nem szorul különösebb indokolásra, hogy amikor egy bírósági szervezetet, egy bírósági eljárást alapvetõen szabályozó törvény az elõterjesztõk szándékai szerint csak laza kereteket és a legszükségesebb tennivalókat rendezi el a választottbírósági törvényjavaslatban, akkor magától értetõdõnek látszott, hogy azt a jelentõs dokumentumot, amely a statutuma egy-egy állandó választottbíróságnak, tehát a bizonyos alapító okirat, amely a 2. § értelmében a létesítésnek mintegy feltétele, legalább olyan súlyú jogforrásnak tekintsük a bíróság mûködése, a választottbíróság mûködése szempontjából, mint ahogyan a rendes bíróságok vagy állami bíróságok tekintetében a bírósági szervezeti törvény vagy az eljárásukat szabályozó eljárási törvények. Jelen esetben csak a polgári perrendtartásról beszélhetünk, hiszen hatáskörében a bíróság csak ilyen típusú jogviták tekintetében járhat el. Tehát olyan súlyú jogforrásnak minõsül ez az alapító okirat, ez a statutum, mint a parlament elõtt sohasem kétségesen törvényhozási tárgyat képezõ bírósági szervezeti törvény vagy a polgári perrendtartás.
Nagyon furcsa lenne, ha a tisztelt Országgyûlés egy olyan álláspontot fogadna el, hogy valamilyen törvénnyel életre hív egy alkotmányos jellegû intézményt, és egy sorba állít az alkotmány értelmében igen fontos, hatalmi ágat is képviselõ, bírói hatalommal felruházva egy közintézmény által létesített szervezetet; ugyanakkor teljes cselekvési szabadságot engedve nem is kíván rápillantani arra az alapító okiratra, arra a statutumra, amely tehát a törvényben, a javaslatban nem szabályozott fontos kérdéseket rendezné el. Így mindenekelõtt a választottbírósághoz fordulás alapvetõ feltételei között például a választottbírói díjat, például a választottbírává válás részletesebb szabályait; mert hiszen a törvény nagyon lakonikus, csak annyit fogalmaz meg: elegendõ, ha valaki a 24 éves életkort betöltötte és nincsen - közismert szóval - priusza. Még a jogi végzettséget sem írja elõ, egyébként helyesen, a javaslat.
Tehát nyilván ilyen alapvetõ kérdéseket fog majd rendezni ez a statutum. S nyilván fog szólni az állandó választottbíróságok szervezetérõl, mûködési rendjérõl, tárgyalási rendjérõl és más egyéb fontos teendõkrõl.
(18.10)
És mindez úgy történik meg, tisztelt Országgyûlés, hogy a törvényhozás lemond arról, hogy akár csak lássa is azt a statutumot, és a javaslatunkban arra igyekeztünk választ adni, hogy ez a probléma - ez a közjogi jellegû probléma -, az ország gyûlése elé kerülve jóváhagyásra kerüljön.
Nem értünk egyet azzal az indokolással, amelyet a tisztelt bizottság ajánlása tartalmaz, és amely az ott jelen lévõ kormánytisztviselõk indokainak az egyszerû megismétlése, hogy tudniillik ez a javaslat, ha megvalósul, valamilyen formában államosítaná a választottbíróságokat és ezt az intézményt. Nem tudom ugyanis elfogadni azt az érvelést, hogy miért jelent államosítást az, ha a törvényhozás, az Országgyûlés a törvénnyel azonos súlyú országgyûlési határozatban vagy valamilyen dokumentumban egyszer és mindenkorra, a szabályozást jóváhagyva, ennek az intézménynek a részletesebb kereteit is megadja az útbaindításkor. A parlament gyakorlatában egyáltalán nem volt - az elmúlt évek során nem volt - szokatlan az a megoldás, amikor a parlament által életre hívott és az állami szervezeti rendszerbe be nem illeszthetõ, attól független önszabályozás alapján létesülõ, közintézmény jellegû testületek mûködési szabályzatát - éppen a nagy jelentõségére és a tömegesnek várt, tömegesnek remélt szerepvállalására tekintettel - a parlament hagyta jóvá.
Utalok arra, hogy a társadalombiztosítás önkormányzatának, a szó szoros értelmében is önkormányzati jellegû testületeinek az alapszabályait itt az Országgyûlés fogadta el, természetesen nem úgy, hogy maga vette át a szabályzat megalkotásának a gondját - ez nyilvánvalóan nem lehet a parlament feladata -, de az a minimum abban a javaslatban megfogalmazódott és elfogadást nyert, hogy ilyen jelentõs dokumentumnak, a létesítésre vonatkozó legfontosabb dokumentumnak az Országgyûlés nem nélkülözheti a tartalmát - hogy azt megismerje és valamilyen formájú jóváhagyással ellássa.
Sajnálom, hogy a tisztelt bizottság tagjait a módosító indítvány nem gyõzte meg annyira, hogy olyan mértékben támogassák, amilyenben azt szerettük volna. Mégis szeretném még egyszer tisztelt képviselõtársaim figyelmébe ajánlani, hogy azok a várakozások, amelyek a miniszter úr expozéjában és más hozzászólásokban is megfogalmazódtak az intézménnyel szemben - pontosabban az intézmény mellett -, az a nagy igény, amely ennek az igazságszolgáltatás szervezetébe illesztett de nem állami bíráskodásnak a megszületése körül észlelhetõ, mellõzhetetlenné teszi azt, hogy ne bennfentes szabályozással - a szó szoros értelmében bennfentes szabályozással - kerüljön sor a statutum megalkotására és az ezzel kapcsolatos mûködés megkezdésére.
Sajnos a törvényjavaslat semmiféle eligazítást, semmiféle rendelkezést nem ad arról, hogy mi legyen az alapító okirat sorsa. Természetesen érthetõ, hogy nem gondoltak arra az elõkészítõk, hogy egy másik bírósághoz történõ benyújtással, valamilyen bejegyzési aktussal szentesítsék, hiszen ez a "fából vaskarika" lenne: az egyik bíróság valamilyen eljárása folytán egy másik bírósági funkciót ellátó szervezetre mondana igent vagy nemet, ezzel egyiket a másik fölé emelné, és a törvényalkotás célja az volt, hogy ezek egyenrangú intézmények legyenek. Tehát ez a megoldás nyilván nem jöhet szóba.
Ugyancsak nem jöhet szóba - és ezzel a közjogi felfogásunk is ellenkezik -, hogy valamiféle állami végrehajtói hatalom körébe tartozó szervezet legyen jogosult ennek az alapító okiratnak valamilyen kontrolljára, törvényességi vagy más szempontok szerinti elbírálására. Mondanom sem kell: egyszeri és a mûködés megkezdésekor alkalmazott jogkörrõl van szó. Ezért sem értünk egyet az érvelésnek azzal a részével, ami ellenzi ezt a javaslatot, hogy az államosítás folytán valamilyen túlzott hatalom jelenne meg ennek az önkormányzati köztestületi akaratból létesülõ intézménynek az életében.
Magától értetõdõ - és azt hiszem, a további indokolást mellõzhetem is -, ha kizárólag a magyar Országgyûlés lenne arra jogosult, hogy ilyen új - nyugodtan mondhatom: alkotmányos értékû - intézmény kapcsán annak a mûködésére, annak a belsõ rendjére - de mégsem csak a saját tagjaira, hanem az oda forduló állampolgárokra, az oda kerülõ, nagyszámúnak becsült és igen jelentõs értékeket képviselõ jogviszonyok eldöntésére irányadó szabályozásra - valamilyen rátekintése lenne.
Ezért kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy amikor majd a Magyar Demokrata Fórum feltételezhetõen kérni fogja ennek a javaslatnak a külön szavazásra bocsátását, ezeknek a megfontolásoknak az alapján szíveskedjenek támogatni. Most pedig megköszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)