HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örülök annak, hogy ez a mai vitanap lehetőséget biztosít számunkra arra, hogy nem csupán a gazdasági életben bekövetkezett pozitív változásokról, hanem a társadalomban megindult folyamatokról is szóljunk néhány szót; először talán az elmúlt évtizedben bekövetkezett eseményekről, amik megoldandó feladatot jelentettek a szociálpolitika számára.
Nagyon sokan kiestek a munkaerő-piacról, aminek a következménye az lett, hogy sokan elszegényedtek, illetve mentális sérülések is érték őket. A társadalom szegényekre és gazdagokra szakadt, az alsó és felső tized közötti különbségek folyamatosan nőttek. Csökkent a gyermekvállalási kedv és nehezedett a családok helyzete. Ezt a problémát kezelni kellett. Az első reflexszerű kezelés a passzív segélyezés volt, aminek a következménye az lett, hogy a legszegényebb rétegek, amelyek ezt a segélyezést kapták, még passzívabbá váltak, az ő munkavállalási kedvük nem erősödött, illetve a középréteg elvékonyodott, hiszen ő nem kapott jövedelmi viszonyainak romlása ellenére sem ilyen segélyezést. És akkor történt a szociálpolitikában a legrosszabb, ami megtörténhet, hogy egy bankár kezébe adták a szociálpolitikai döntéseket - ez soha nem jó, hogyha a politikai döntések bankárok kezében vannak. Ekkor született meg a Bokros-csomag, a magyar rendszerváltás óta legszomorúbb intézkedés, ami nem igazán javította a gazdaság helyzetét, viszont jelentős mértékben rontotta a társadalom egészének állapotát, elsősorban a családokét. (Bauer Tamás: Ma is abból élnek!)
Néhány adatot ebből a szomorú időszakból megengednek, hiszen ez volt a magyar szociálpolitika mélypontja. Furcsa persze az, hogy ennek az időszaknak a felelősei ma szemrehányó kérdéseket tesznek fel. Kérdéseket lehet feltenni, de ezek között első talán az lehetne, hogy: hát így is lehet csinálni? Hát bizony lehet.
De mielőtt erről beszélnék, nézzük meg, hogy mi történt akkor. '95-ben a reálkeresetek 12 százalékkal, '96-ban további 5,5 százalékkal csökkentek. (Bauer Tamás: És '91-92-ben mennyivel?) A nyugdíjak hasonló mértékben, 10,5, illetve 8,5 százalékban. Én nagyon örülök, hogy nem monológot kell mondanom, hanem Bauer úr folyamatosan dialógussá teszi...