DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Délelőtti felszólalásomban az Egészségbiztosítási Alap kiadási oldalát vettem górcső alá egy ellenzéki képviselő szemszögéből. A vita, amely ma délelőtt lezajlott, arra a következtetésre enged engem jutni, hogy a kiadási oldal nehézségeiről, az egészségügyi ellátás biztosíthatóságáról a fideszes képviselők kivételével azonos véleményre jutottunk. Ezt a megállapítást, amely a gyógyító kassza által érintett fejezeteket tartalmazza, az álláspontunkat megerősítették a kormány más parlamenti pártjaiban ülő képviselők hozzászólásai is.

Mielőtt a normaszöveghez fűzött megjegyzéseimet megtenném, szeretném visszaidézni a ma délelőtti vitát; abban Frajna képviselőtársam hozzászólására való reagálással kezdtem a mai beszédemet, hiszen ő egy Madách Imre-idézet kifordításával kezdte a mondandóját, miszerint az ellenzéki képviselőtársak bő kezekkel mérnének ebből a költségvetésből.

Én azt mondtam hozzászólásomban, hogy "Szűk markkal mér", ez a tartalmilag helyes kifejezés, azonban nem szeretném, ha úgy kellene maradnia a jegyzőkönyvben, mintha nem ismerném Madách szavait, ezért szeretném elmondani, természetesen a szövegszerű idézet úgy szól, hogy "Fukar kezekkel mérsz", csak a tárgyban, azt gondolom, az analógia a bő- és szűkmarkúságra vonatkozóan megengedett ennyi hibát ebben. Nem szeretném magamon hagyni ezt a látszólagos bélyeget is.

Most vissza a törvényjavaslat normaszövegéhez fűzött megjegyzéseimhez. A törvényjavaslatnak a 64. és 66. §-ai a 2001. és 2002. év sorrendjében közlik a társadalombiztosítás összevont és alaponkénti bevételi és kiadási főösszegeit, majd az alapok részletes költségvetése a 20. és 21. számú törvényi mellékletekben található, amelyek 71. fejezetként a Nyugdíjbiztosítási és 72. fejezetként az Egészségbiztosítási Alap előirányzatait tartalmazzák. Azért fontos, hogy ezt visszaidézzem, hiszen erről van szó, amikor azt mondjuk mi, ellenzéki képviselők, hogy a normaszöveg az, amelyik befejezi az egyébként de facto felszámolt társadalombiztosítást, most már szövegszerűen is, hiszen a költségvetés azt mondja, hogy az állami költségvetés központi költségvetésre és az alapok költségvetésére hivatkozik, de a szövegben már csak fejezeti költségvetésként reprezentálódik a társadalombiztosítás, mondhatjuk úgy is, a néhai társadalombiztosítás bevételeit és kiadásait bemutató fejezet.

Azt gondolom, hogy ennek a társadalombiztosításnak a fenyegető felszámolásáról két éve van szó ebben a Házban, és minden lehetséges alkalommal rámutattunk, melyek azok a lépések, amelyekkel a Fidesz-kormány felszámolta a társadalombiztosítást mint olyat. Kezdődött azzal, hogy miközben megszüntette a társadalombiztosítási önkormányzatokat, felügyelet nélkül hagyta az alapokat, illetve egy egyszemélyes felügyelőt rendelt hozzá, aki a funkcióját lehetőségei és alkalma híján nem tudta betölteni.

Évek óta próbáljuk elmondani, hogy a társadalombiztosításban járulékfizetőként részt vevő emberek és munkáltatóik, foglalkoztatottak, munkavállalók és munkáltatóik jogosan támasztanak olyan igényt, hogy befizetett járulékaik felett felügyeletet gyakorolhassanak. A felügyelet módjára, a létrehozandó intézményre több alkalommal próbáltunk meg konstrukciót kidolgozni, de maga az elv, amelyet mi helyesnek és szükségesnek tartunk, minden alkalommal megtört kormánypárti képviselőtársaink ellenállásán.

Ezt követte a társadalombiztosítás felszámolásában, amikor a járulékok befizetését, a hátralékok behajtását a kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalra bízta. Elmondtuk, hogy nem tartjuk az APEH-et sem személyileg, sem tárgyi feltételeit tekintve felkészültnek és alkalmasnak ennek a funkciónak a betöltésére. Javaslataink a korrekcióra minden alkalommal elbuktak kormánypárti képviselőtársaink ellenállásán, így egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy most, amikor az 1999. évi társadalombiztosítási költségvetés zárszámadása került a Ház elé, mindannyiunk előtt világossá vált, hogy a társadalombiztosítási alapok felett senki nem gyakorol felügyeletet.

 

(14.40)

 

Az év második felében, a beszámolási időszak kezdetekor arról számolhatott be a Számvevőszék, hogy az APEH mérlege csak korlátozással auditálható, mert a könyvvizsgáló számára az APEH a járulék-folyószámlákat adatvédelemre hivatkozva nem tette megismerhetővé. De ennél nagyobb baj, hogy az alapokat felügyelő államtitkár a kérdések során, amelyeket év közben hozzá intéztünk, nem tudott arról számot adni, hogy ismerője és befolyásolója az alapoknak jutó pénznek. Így tehát megtörténhetett, hogy 1999-ben, a törvényi szabályokkal ellentétben, az alapokat megillető hányad nem a törvény szerint került az alapokhoz.

Így állhatott elő, hogy 1999-ben a járulékmegosztás hibás értelmezése miatt 20,8 milliárddal rövidítették meg a nyugdíjalapokat, és ami ugyancsak ennek a következménye, 20,8 milliárd forinttal több került az Egészségbiztosítási Alapba, amely természetesen a törvényes elszámolás szerint már soha többet nem kerülhet oda vissza, ezért hamis alapot szolgáltatott a következő évek költségvetésének megalapozásához. És most mindezt komplettálta azzal, hogy magát a társadalombiztosítás költségvetését is beolvasztotta az állami költségvetésbe.

Nem tudom, hányszor tehetjük még meg ebben a Házban egyáltalán, hogy felemeljük a szavunkat a társadalombiztosítás államosítása ellen. Lehet, hogy ez az utolsó alkalom. Lehet persze, hogy ez csak ebben a ciklusban az utolsó alkalom, és azt gondolom, hogy amennyiben módunk lesz rá, ezt a - véleményem szerint - jogsértést mi magunk orvosolni fogjuk. Az állami költségvetésben, amely a makrogazdasági mutatókat is bemutatja, meg lehet találni. A mai vitában ezekre már több alkalommal utaltak a képviselőtársaim, én most csak azért szeretném visszaidézni ezeket, mert bár az értelmezés közöttünk lehet többféle, azt azonban mindannyiunknak meg kell állapítani, hogy a mutatók bemutatása, illetve a valóságos helyzetnek a prezentációtól való eltérése önmagában is bizonyítja a költségvetések megalapozatlanságát.

A társadalombiztosítás költségvetéséről szóló törvényjavaslat 68. §-ának (2) bekezdésében a kormány arra tesz javaslatot, hogy a gyógyító-megelőző ellátás előirányzataiban megengednék a jogcímek közötti átcsoportosítást, amire eddig is volt lehetőség, vagy azok együttes kezelését. Ebben az esetben azonban véleményünk szerint megengedhetetlen mértékben nőne meg a törvény által meghatározott előirányzatok felhasználásában a direkt kormányzati beavatkozás lehetősége, akár szakmai, akár költségvetési szempontok érvényesítése érdekében. Ugyancsak szeretném felidézni a délelőtti vitát, hiszen Csáky képviselőtársam utalt arra, hogy ennek milyen következményei lehetnek a gyógyító-megelőző kasszában való kormányzati beavatkozást illetően.

Én szeretném elmondani, hogy ennek a beavatkozásnak, amelyet az elmúlt években az eddigieknél korlátozottabb felhatalmazással már megtett a kormány, minden alkalommal az lett a végeredménye, hogy a gyógyításra fordítható költségekből vettek el. Én el nem tudom gondolni, hogy mi lehet az, amelyet egészségpolitikai képzettségű képviselőtársaim a kormánypárti oldalon ezek után még pártolni tudnak, mi lehet az oka ennek. Itt ül a vitában az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára, ezért, azt gondolom, a vitának ebben a szakaszában bizonyára hozzá fog szólni, és elmondja, hogy mi is az oka annak, hogy ezt az egészségpolitikáért felelős vezetők a maguk számára képviselhetőnek és elfogadhatónak tartják.

Arról is kellene beszélnünk persze, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozott méltányossági nyugdíjak esetében miért gondolja úgy a kormány, hogy innentől a méltányossági nyugdíjak odaítélésére a szociális és családügyi minisztert fogja felhatalmazni. (Keller László közbeszól.) Keller képviselőtársam adott egy magyarázatot a padsorokból, ő azt mondja, hogy választás lesz. Magam hajlok erre a magyarázatra, ennek egy mértéktartóbb változata az, hogy az embereknek tudniuk kell, amikor majd nem az Országos Nyugdíjfolyósító főigazgatójához fordulnak, hanem a kormány egyik tekintélyes tagjához, hogy rajta múlik az ő méltányossági nyugdíjuk. De ha már ilyen nagy kegyre készül a kormány, akkor miért szabta ilyen szűkre a keretet? A gesztus azért, azt gondolom, nem túl bőkezű.

A harmadik, amire ki szeretnék térni, a racionális rendelésre ösztönző, a gyógyszer és gyógyászati eszköz előirányzatait érintő paragrafus, a 71. §. Az a gond ezzel a paragrafussal, hogy miközben elméletileg egyet lehet azzal érteni, hogy ösztönözni kell a racionális gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-fogyasztást és -felírást, nem tudjuk, hogy mi ez a racionális felhasználásra való ösztönzés. Még azt se tudjuk, hogy a kormány szerint mit jelent a racionális felhasználás.

A 73. §-ban arra tesz javaslatot a kormány, hogy az irányított betegellátás szervezésére 200 ezerről 500 ezerre főre bővüljön az a kör, amelyre az OEP az arra vállalkozó szolgáltatóval szerződést köthet. Én azt gondolom, hogy miközben az eddigi modellkísérletekről nincsenek számunkra megismerhető információk, nem tudjuk, hogy mekkora megtakarítás érhető el, nem tudjuk, hogy mennyivel ésszerűbb egy ilyen szervezés, miért kell ezt a kört tovább bővíteni.

És végül, amit említeni szeretnék, ez a 77. §, amely azt mondja, hogy az APEH részére ösztönzési célra átadásra kerülő összegeket jelöli meg ez az alaponként külön-külön előirányzathoz mért 101 százalékos teljesítés. Eltekintve attól, vagy talán nem is kellene ettől eltekintenünk, hogy az elmúlt évben, tehát 1999-ben az APEH jutalmazására fordított keretet a pénzügyminiszter az Állami Számvevőszék szerint törvényi felhatalmazás híján ítélte oda az APEH dolgozóinak, ebben az évben, miután a 101 százalékos teljesítés garantáltan, az APEH minden erőfeszítése nélkül beérkezik ebbe az alapba, számomra érthetetlen, hogy miért kell arra jutalmat kitűzni, ami egyébként amúgy is biztosan megvalósul. Mert van itt még egy tétel, amelyre persze lehetne jutalmat kitűzni, ezt tartalmazza a 660. oldalon a költségvetési javaslat, és úgy szól, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai bruttó tartozása és követelése, és ha a képviselőtársaim felütik a kötetet, akkor döbbenetes számokat fognak találni: 255 milliárd tartozás van kinn.

 

 

(14.50)

 

Gondolják csak meg, képviselőtársaim, hogy mekkora ez a pénz, mondjuk a gyógyítókasszához, a gyógyszertámogatásokhoz mérten, és akkor azt gondolom, hogy mégiscsak arra kellene ösztönözni azt, akire a feladatot bíztuk, hogy ez a 250 milliárd forint, amely a GDP-nek 1,95 százalékát teszi ki, bekerüljön az alapok költségvetésébe; és akkor újra emlékeztetni fogom képviselőtársaimat, hogy a teljes egészségügyi ellátás részesedése a GDP-ből ma 4,4 százalék, de 2002-re 3,9 százalék lesz.

Ennek kapcsán kell megemlíteni a költségvetésben a 113. §-ban tett javaslatot, melyben a kormány arra tesz indítványt, hogy az Országgyűlés a Magyar Televízió Rt. 2000. augusztus 31-én fennálló, a törvény 19. számú melléklete a) pontjában felsorolt, összesen 7 milliárd 243 millió és így tovább forint köztartozásának megfizetését elengedi. Szeretném megkérdezni, tisztelt kormány, hogy miért kellene elengedni egy állami intézmény köztartozását. Megfizeti a magánszemély, megfizeti a munkáltatója, minden hátralékot be kell hajtani. Az állam tartozhat ekkora összeggel?! Tényleg megengedhetjük magunknak? Külső forrásokat keresünk. Hát itt egy olyan forrás, amelyikkel nagyságát tekintve már igazán lehetne mit kezdeni.

Ezek voltak a normaszövegből azok a pontok, amelyeket a magam részéről szükségesnek tartottam a költségvetéssel összefüggésben megemlíteni, és őszintén remélem, hogy a kormánypárti képviselőtársaim részéről a hozzászólásomhoz lesznek megjegyzések, kiegészítések a közmegegyezést szolgálandó.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)