DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Mielőtt egypár bíráló gondolatot mondanék, hadd köszönjem meg Surányi Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének azt, hogy a monetáris politikával jól, úgymond, levezényelte azokat a gondokat, amelyek az elmúlt évben, években jelentkeztek.
Az elmúlt időszakban tovább folytatódott a kamatszínvonal csökkenése. Mindez azt eredményezi, hogy az idén lejáró államkötvényeket a Magyar Államkincstár már csak 9-9,5 százalékos hozamot nyújtva kínálja a lakosság részére, míg a kereskedelmi bankok által kínált betéti kamatok rövidesen ennél is alacsonyabbak lesznek. A szakmai előrejelzések nem osztják az ez évi inflációval kapcsolatos kormányzati optimizmust. A megugró kőolajárakra is tekintettel inkább 8-8,5 százalékos árszínvonal-növekedést feltételeznek.
Mindez azt jelenti, hogy a lakossági pénzmegtakarítások a várakozások szerint nem biztosítanak elegendő reálkamatot, így az 1993-94. évi helyzet megismétlődése fenyegethet. Ennek és a nominálisan csökkenő kamatszint pszichológiai hatásának egyaránt szerepe van abban, hogy a megtakarítási hányad érzékelhetően csökkent, az emberek növekvő arányban fogyasztásra, illetve ingatlanbefektetésre költik jövedelmüket.
A fogyasztás GDP-nél gyorsabb növekedése, ami 1999-ben már bekövetkezett, tartósan nem követhető. Nyilván ezért is kívánta a kormányzat a bértárgyalásokon elfogadtatni a reálkereseteknek a GDP-növekedés 50 százalékával való emelését. 2000-ben a fogyasztás növekedése tovább tapasztalható. A jegybanknak a külföldről érkező forró tőke ellen fel kell lépni. Félő, hogy a kamatok ismét csökkennek. A kamatcsökkenés viszont tovább gerjeszti a fogyasztást és a beruházást. Ez ronthatja a külső egyensúlyt.
Széchenyi István a Hitel című könyvében részletesen ecseteli a külkereskedelem fontosságát, azonban a Stádium című művében leszögezi: "Nemzetgazdaságunk talpköve mindig a belső fogyasztás marad". Ez ma is igaz, de a túlzott fogyasztásnövekedés az egyensúlyt ronthatja.
A kamatszintben bekövetkezett jelentős süllyedésben fontos szerepet játszott a meghirdetett árfolyam-politikai korrekciók sora, a havi leértékelési ütem több lépcsőben való mérséklése. Az április 1-jétől érvényes 0,3 százalék a várható hazai és a nemzetközi infláció mellett túlzottan alacsony, a forint reálfelértékelődését eredményezi, és emellett a forró tőkék beáramlásán keresztül láthatóan kikényszeríti a betéti kamatok elfogadhatónál nagyobb mérséklődését. Így viszont bomlik a kamatok és az infláció összhangja, ami a csökkenő megtakarítás és a gyorsuló fogyasztás mellett előbb-utóbb a fizetési mérleget is ronthatja.
Mindezek alapján szükség lenne megfontoltabb árfolyam-politikai gyakorlat követésére, így legalább a második félévre beharangozott újabb leértékelési ütemcsökkenés napirendről való levételére. Az igaz, hogy a leértékelés fokozza az exportot, csökkenti az importot, de gerjeszti az inflációt. A leértékelés miatt az export ugyanis nagyobb jövedelemhez juthat úgy, hogy nem javítja a gazdálkodás hatékonyságát. Viszont a felértékelés hatékonyságnövelési kényszert vált ki az exportőr számára. Példa erre a dollár és a yen esete a hetvenes években. Ekkor ugyanis a dollárt leértékelték, a yen felértékelődött. Az USA-ba irányuló japán export mégis nőtt, ugyanis a japán vállalatok a felértékelésből adódó hátrányt az önköltség csökkentésével ellensúlyozták.
Bízom abban, hogy a magyar vállalkozások is elérik majd azt a fejlettségi szintet, hogy egy esetleges forintfelértékelés exportra gyakorolt hátrányát ellensúlyozni tudják a hatékonyság növelésével.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)