DR. HÁZAS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A mai politikai vitanapon eszembe jutnak azok az idők, amikor a rendszerváltozás hónapjaiban az egészségügyért tenni akarók összejöttünk egy-egy fórumon, ahol a pártok képviselői elmondták az elképzeléseiket arról, hogyan kívánják megreformálni a sok hibával működő szakmánkat. Boldog idők! Akkor még azt hittük, hogy amiről beszélünk, az olyan nemzeti ügy, amelyért együtt kell működni mindannyiunknak, akik tehetünk valamit a magyar egészségügy megreformálásáért. Azóta sajnos nagyon sok minden történt, amit magam nagyon nehezen élek meg.
(12.20)
A parlamenti vitákat hallgató polgároknak egyre inkább úgy tűnik, mintha fontosabb lenne az egymás lejáratása, minden eredményt magunknak, minden hibát a másiknak tulajdonítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Harmadik ciklusát éli a demokratikus parlament. Tisztelettel kérem valamilyen objektivitással megnézni, hogy mi történt az elmúlt tíz évben. A reformfolyamatok elindultak már az első ciklusban, és azóta is folytatódnak különböző intenzitással. Minden eddigi kormánypárt magába nézhet, és saját lelkiismerete szerint értékelheti, mit tehet annak érdekében, hogy ne csak a retorika szintjén folytatódjon a reform.
Az alapellátás reformjával kezdte a polgári kormány az egészségügy átalakítását, és a sajtónyilatkozatok alapján a működési jog megalkotásának sikertörténetével a kormányprogram idevonatkozó fejezete kipipálható. A jelentőségénél nagyobb parlamenti üggyé vált törvény vitáját nem kívánom feleleveníteni, csak a következményekről szeretnék néhány mondatot elmondani.
Az alapellátás orvosai, politikai elkötelezettségtől függetlenül nagyon várták a törvény megalkotását, s egy összejövetelen viharos ünneplésben részesítették a miniszterelnök urat a praxisjog megteremtése után. Közben jött a finanszírozási rendelet módosításának hideg zuhanya, a pontszámok szerinti kifizetés jelentkezéshez kötése. Azóta egyre többen jönnek rá, hogy látszatintézkedésről van szó. A kormány programjában az szerepel: "A kormány folytatja az alapellátás fejlesztését, melyet stratégiai fontosságúnak tekint. A háziorvosi, házi gyermekorvosi rendszert magánosítja, és az ellátásért felelőssé teszi."
Az előkészítetlen, célnak és nem eszköznek tekintett privatizációs részintézkedés a felemás megoldás miatt csalódást okozott azoknak az orvosoknak, akik a helyzetük gyökeres megváltoztatását várták a törvénytől. Az MSZP változatlanul támogatja az alapellátás privatizálási folyamatát. Fenntartásai ugyanazok, mint a gyakorló orvosoké: miből fogják működtetni a praxist? Tapasztalataikban az OEP által utalt pénzek csökkenését, a fenntarthatóság bizonytalanságát érzékelik. Kiszámíthatatlannak tartják az önkormányzatok további szerepvállalását a fejlesztésekben.
A tárca kezdeti ígéretei után most szembesülnek azzal, hogy az ágazatnak ebben a ciklusban sem sikerült a kiemeltek közé kerülni, és a költségvetésben a prognosztizált infláció felét sem éri el a praxispénz növekedése, holott az elmúlt nyáron még az ágazat 23 százalékos finanszírozásnövekedéséről szóltak a nyilatkozatok. Természetesen a közvéleményt arról tájékoztatta a kormányoldal, hogy az ellenzék hiúsította meg a tervezett privatizációt a kétharmados támogatás megtagadásával. Az államtitkár úr is erről beszélt az előbb.
Emlékeztetni szeretném kritikusainkat, hogy az általunk javasolt hatpárti egyeztetés során felajánlottuk az együttműködést, de a kormány kiérlelt javaslata helyett hevenyészett egyéni módosító indítványként jelent meg az ellátási kötelezettség és a vagyon átadása. Tárgyalási javaslatunkat azzal utasították el, hogy mindenről konzultálhatunk, csak a hatálybalépésről nem; január 1-jén ebből törvény lesz. Ha nem is akkor, de rövidesen utána az lett, de milyen? Alkotmányossági aggályainkat a kisebbik kormánypárt felkészült képviselője is megfogalmazta. Nagy kár, hogy módosító javaslatait az aktuálpolitika oltárán fel kellett áldozni.
Tisztelt Ház! Az az érv, hogy meg kell tenni az első lépést, még ha ez kis lépés is, vitatható. Úgy lépni, hogy nem tudom, hova lépek, és a következő lépésem esetleg kényszerpályára visz, nem biztos, hogy összeegyeztethető a szakmát képviselő miniszteri szándékkal.
Ha az elmúlt két év sajtónyilatkozatait elővesszük, szomorúan kell az alapellátásban dolgozókkal együtt megállapítani, hogy valamilyen erők politikai elképzelése nem egyezik a kezdeti, nagyon szimpatikus törekvésekkel. Úgy gondolom, hogy az alapkérdés nem kerülhető meg: az eddig szinte mindig feltételes módban fogalmazott változtatások javítják-e az ellátás minőségét? A jelen formában biztosan nem, mert a nemzeti ajándék legfeljebb a visszavonuló kollégáknak jelenthet biztonságérzetet, de az aktív háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok helyzetét csak az alapellátásba áramoltatott többletforrás tudja javítani.
Csak remélni tudom, hogy ez a forrás nem a következő generáció praxisvásárlása révén kerül a rendszerbe. A tervezett amortizációt elismerő intézkedések még csak körvonalaikban léteznek, a hitelkonstrukció pedig gyakorlatilag nem használható nélkülük. Kormánypárti képviselőtársunk vetette fel aggályait a kontraszelekció megjelenésével kapcsolatban, ugyanis a kamara csak minimálfeltételeket állapíthat meg, a praxisvásárlás a tőkeerősebb jelöltet hozza előnyösebb helyzetbe a váltások esetében.
Ugyanakkor szintén kormányoldali aggályként fogalmazódott meg, hogy váltás esetén kié legyen a dokumentáció. Joga van-e a beteg beleegyezése nélkül a távozó orvosnak a törvényben a beteg tulajdonaként szereplő leletek átadására?
Tisztelt Képviselőtársaim! A kétségek felsorolása nem viszi előre azt az ügyet, amelyet a mai vitában részt vevők feltételezetten jó szándékkal, ha más módon is, de támogatni szeretnének.
Az egészségügynek az árthat a legtöbbet, ha parlamenti ciklusonként újrakezdődik minden reformfolyamat, és a jó kezdeményezések is lelassulnak vagy lehetetlenné válnak egy kormányváltás után.
Amit kínálunk, az a nemzeti kerekasztal, hogy ne egymás lejáratásán fáradozzunk, hanem közös minimumprogramok alapján próbáljuk az egészségügy reformját több ciklust átívelően megalkotni. A mostani parlamenti stílus ismeretében lehet, hogy ez álomnak tűnik, de úgy gondolom, hogy mi, az egészségügy szereplői végre kikényszeríthetnénk, hogy kormányaink ne csak a retorikában, hanem a valóságban is kiemelten kezeljék az egészségügyet.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Előző Következő