ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Hallottunk itt reményt keltő, igyekezetet tükröző szavakat, és hallgattunk itt álságos, szemforgató, számonkérő szöveget is. Eszembe jutott, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű - ez már így szokott lenni, de azért ne mutogassunk vissza. Hát persze: reform, vagy retorika? Ügyesen feltették ezt a kérdést a szocialisták, ők, akik a szofista retorika tanult bajnokai. Szofisták, mert minden helyzetben mindent meg tudnak magyarázni, és ha szükséges, mindent meg is tudnak cáfolni a megrendelő igénye szerint. Aztán van valami furcsa ellentmondás is ebben a kérdésfeltevésben.
(11.10)
Ha valamit megreformálni szándékozom, akkor azt nyilván azért teszem, hogy hatékonyabb legyen, jobban működjön, eredményesebb legyen. Az eredményesség szempontjából ma azt kell mondanom: a magyar egészségügy még soha sem volt olyan mélyponton, mint az eddigi reformokat követően. Az egészségügy immáron hosszú ideje a zuhanórepülés állapotában van, és sajnos ezt bizonyítja valamennyi egészségügyi statisztikai adatunk is.
Ezek után némi cinizmussal, átvett cinizmussal joggal tehető fel a kérdés, mi ártott többet a magyar egészségügynek, a magyar népnek: a reformok vagy a retorika? Vagy, tessék mondani: a rombolás, a züllesztés, a minden működőnek a tönkretétele, a működések szándékos akadályozása, az reform? Ó, nagy reformerek, tessék mondani: volt, van egy világos, jól átgondolt, a magyar viszonyoknak és állapotoknak megfelelő stratégiai elképzelés? Van ehhez egy kidolgozott taktikai program? Van ehhez pénz? Vagy pusztán arról van szó, tisztelt vitanapot provokálók, hogy végre kell hajtani, hajtatni mindenáron valamit, amit a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, vagy ki tudja ki és milyen érdekek diktálnak. És most ezt a folyamatot kéne folytatni, ezt kellene számon kérni ma?
Még pénzügyminisztériumi tisztviselő koromban alkalmam nyílt arra, hogy több kollégával együtt részt vegyek egy megbeszélésen, ahol a Világbank és az IMF képviselőivel kellett tárgyalni. Konkrétan a lakáshelyzetről volt szó. Kollegáimmal együtt megdöbbenve tapasztaltam, hogy a szakértőknek fogalmuk sem volt erről az ágazatról, nem ismerték sem a hazai, sem a nemzetközi gyakorlatot, történelmi áttekintésük végképp nem volt az egészről, ennek ellenére véleményük természetesen volt, sőt tanácsokat is osztogattak. Döbbenetes volt, soha sem fogom elfelejteni. Kollégáimtól azt is tudom, hogy akik más területeken voltak tárgyalni ugyanezekkel az urakkal, ugyanezt tapasztalták. Egy dologhoz persze értettek ezek a szakértő urak: szajkózni a monetarista ultraliberális lózungokat, teljesen függetlenül attól, hogy mi a valóság, mi a realitás. Az a valóság, amit mi is megváltoztatandónak ítéltünk, meg is akartunk változtatni, csak nem mindegy, hogy valaki egysíkúan, kizárólag pénzügyi oldalról néz valamit, vagy a helyzet ismeretében. Nem akarok itt arra utalni, hogy hasonlított a dolog arra, mint amikor itt Magyarországon mindenáron gumipitypangot, narancsot, citromot, mit tudom én, mit kellett volna termelnünk. Ez a hozzáértés teljes hiánya, ez valamilyen akaratnak, valamilyen vágynak csak a puszta kifejeződése.
De térjünk vissza az egészségügyre! Mint ahogy a gazdaság van az emberért és nem az ember a gazdaságért - persze ez egy szélsőséges MIÉP-es nézet, ugye -, úgy az egészségügy sem tárgyalható sem reform, sem retorika oldaláról szerintünk önmagában vagy pusztán a globális, szabályozatlanul grasszáló tőke perspektívájából; az egészségügy is az emberért van. Nem azon a hazug retorikai elv alapján, emlékeznek, hogy "legfőbb érték az ember!", mert amikor ezt hirdették, akkor itt a magyar ember Recsktől Kistarcsáig, Váctól Szegedig és gyűjtőig vagy az akasztófáig egyáltalán nem volt érték. Természetesen ilyen értéket mi nem akarunk.
Hazánk népességének egészségügyi állapota egy fél évszázada egyre gyorsuló ütemben romlik. A rendszerváltás ezt csak tovább rontotta. Néhány ésszerű lépés ugyan történt, de aztán semmi több. Különösen sokat romlott a helyzet 1994-98 között. Ez a romlás ma elsősorban a népesség számának radikális csökkenésében kísérhető nyomon, ami két okra vezethető vissza: az élveszületések számának folyamatos csökkenésére és a halálozás számának egyidejű emelkedésére, különösen a korspecifikus halálozási arány romlott a középkorúak hátrányára.
A hatékony prevenció hiányán és az egészségügyi ellátás elégtelenségén kívül a lakosság általános állapotának rombolásáért is tulajdonképpen számos együttesen ható tényező a felelős. Ezért ha az ország egészségének az állapotáról kell beszélnünk, nem szűkíthetjük le az egészségügy vagy az egészségügyi adminisztráció területére. Hiszen az egészségügyön túllépve ilyen a környezetszennyeződés, a csatorna hiánya, a szennyezett ivóvíz, a féktelen és ellenőrizhetetlen kemizálás, a levegő szennyezettsége; ilyen az egészségtelen és hiányos táplálkozás, elhízás és éhezés. Ilyen az önpusztító életmód - ami nem mindig az individuumból ered -, az alkoholizmus, a kevés pihenés, a többletmunka és munkanélküliség, a létbizonytalanság és az állandó stressz. De meg kell említenem a liberális abortusztörvényt is, a szociálpolitika elmaradottságát, a szándékos erkölcsrombolást, a nevelés szinte teljes hiányát, és még sok mindenről beszélhetnék.
Reform vagy retorika? Mi ártott többet? Emlékezünk talán még néhányan arra a szlogenre, hogy "asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség". Ezt Rákosi pajtás találta ki nekünk, nem azért, hogy a magyar nép szaporodjon, hanem azért, hogy az általa kispolgárinak ítélt erkölcsöt valamilyen módon le lehessen rombolni. Ez az erkölcsi rombolás folyik mind a mai napig, azt kell mondanom, sikeresen.
Hol tartunk ma? A Ratkó-korszak vége óta majd hatmillió gyermeket kapartunk ki, öltünk meg; 1998-ban napi 189-et, korábban napi 200-210 gyereket. Igaz, ez ugye szalonképes, uraim, szalon szakértő hölgyek és urak és elvtársak? Persze, hogy az! A gyilkosok szalonképesek, a MIÉP nem. De ebben az a szép, hogy ezt önök bírálják el.
Dicsőséges reform volt az is, hogy a kórházi ágyakat tízezrével építették le, kórházakat szüntettek meg. Kinek a parancsát hajtották végre 1996-ban? A program készítői meg is írták, hogy a Világbank intencióit hajtották végre. Hogy ezek milyen szakértők, arról már szólottam, ehhez nem kell kommentár.
A kórházak megszüntetésével, átprofilírozásával elértük azt, hogy Rejtő Jenő-i - alias P. Howard - fordulatokat él át vagy élhet át egy beteg, amikor fél Magyarországon keresztül szállítják, mire orvos elé kerül. Így jó ez, ugye? Hiszen ha a szállítás közben meghal, legalább nincs vele több gond. Ez nem reform, hölgyeim és uraim, ez cinizmus, méghozzá a javából!
Aztán emlékezzenek a fogorvosi ellátás körüli cécókra! Akinek éppen nem volt fogproblémája, halálra nevethette magát, az összes kabaré ezzel foglalkozott. Ez igen, ez volt a reform! Aztán az egész nemzet érdekeit szem előtt tartó egészségpolitikai koncepció hol van? A teljes hiánya állapítható meg, a magyar egészségügy szétzúzásában pedig nemzetidegen érdekek érvényesülnek. Az egészségügy felső és középvezetésére a restrikciós monetarista politika szolgai végrehajtása a jellemző, s ebből ered minden bizonytalanság, kapkodás és koncepciótlanság is. Isten mentsen egy ilyen folyamat folytatásától!
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A Magyar Igazság és Élet Pártja egészségügyi programjának a jelszava az, hogy rendet, tudást, tisztességet az egészségügyben. A MIÉP-nek természetesen egészségügyi programja is van. Nem akarom önöket azzal szórakoztatni, hogy ezt az egészségügyi programot ismertetem, de néhány alapelvét engedjék meg, hogy azért elmondjam. (Kuncze Gábor: Ezt még soha nem tettétek meg!) A magyar népesség számának katasztrofális csökkenése mindent megelőző első számú sorskérdésünk, a népszaporulat növelését, a népesség egészségügyi állapotának a javítását elsőrendű feladatnak kell tekinteni.
(11.20)
Az élethez, ezen belül az egészséges élethez való jog alapvető emberi jog. A társadalom és minden tagja számára az egészség alapvető érték. Az egészségügyi rendszer alapfeladata a lakosság egészségi, teljes testi, szellemi és szociális jóléti állapotának megőrzése, javítása, az egészségi állapotot veszélyeztető tényezők, hatások elleni eredményes küzdelem. A lakosság egészségügyi állapotáért az állam felelős, az egészség megőrzéséhez és az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzájárulás lehetőségét az államnak garantálnia kell!
A MIÉP az egészségügyi szempontoknak a törvényhozásban, a gazdasági döntésekben és a tárcák közötti egyeztetésben, a beruházások területén prioritást szeretne biztosítani. A MIÉP az egészségügy ellátás minden területén a prevenció szemléletét és gyakorlatát kívánja megvalósítani. Sorolhatnám még sokáig, de van még egy igen fontos része ennek, ezt mindenképpen el kell mondanom: tisztességes munkáért tisztességes bért az egészségügyben is!
A MIÉP ilyen elvek alapján kidolgozta a részletes egészségügyi programját, és ha úgy tetszik, ilyen elvek alapján szeretné azt megreformálni. Hisszük és valljuk, amit gróf Széchenyi István mondott: "A lakosok testi és lelki szebbítése, íme ez, és csak ez lehet a kormányoknak legfőbb feladata, minden mellékes tekintet a fő cél által háttérbe szoríttatik." Mondhatják, ez mind szép - de irreális. Mert nincs rá pénz. Igen. Amíg a kormány beleragad az idegen érdekek szolgálatába, amíg az amúgy sem létező, de hivatkozási alapnak kitűnően megfelelő pénzügyi egyensúly a fontos egyedül, ameddig a monetarista szemlélettől nem látjuk, mint ahogy mondani szokták, a fától az erdőt, ameddig a Nemzeti Bankot nem foglalja vissza az állam magának (Kuncze Gábor: Sőt, az Egészségügyi Minisztérium!), addig persze, hogy nem lesz pénz! Addig semmire nem lesz pénz!
De nemcsak az egészségügyre nem lesz pénz, hiszen tudják, semmire nincs pénz. Mutassanak nekem egy olyan területet, amely egyébként költségvetési kompetenciába tartozna, és ez a költségvetés alkalmas megfelelő szinten finanszírozni! Ugye, hogy egyetlenegyet sem tudnak mondani! Nincs is! De hát tisztelt polgári kormány, ameddig semmire nincs pénz, hogyan lehet arról beszélni, azt leírni az anyagaikban, hogy a költségvetés gazdasági szerepvállalása túlsúlyos, akadályozza a külföldi tőke beáramlását - arról nem is beszélve, hogy a külföldi tőke eddig még egyetlenegy ország gondját nem oldotta meg! Nem is fogja! Mert ez is a mi dolgunk. Csak másképpen kellene a lóra ülni. Tudják: középre!
Ennyit a reformról és a retorikáról, no meg rólunk, magyarokról és az életünkről, az egészségünkről. Minden területen egyre világosabban kirajzolódik: gondjainkat nekünk, magunknak a saját helyzetünk és igényeink figyelembevételével, a saját érdekeink szerint kell megoldanunk. Ez nem a Világbank feladata, ez nem az IMF feladata - ez a mi feladatunk! Magyar út kell és felelős, nemzetépítő állam, ha életben akarunk maradni.
Köszönöm a szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiból.)