KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon is és általában is szokás beszélni az egészségügy válságáról, sőt egyre mélyülő válságáról. Szögezzük azonban le, hogy nem az egészségügyben dolgozó orvosok, asszisztencia vagy ápolószemélyzet szaktudása, felkészültsége, hivatástudata van válságban, hiszen az nemzetközi összehasonlításban is jónak mondható, a legmagasabb elismerés és köszönet illeti őket azért, hogy az ismert körülmények között is kitartanak a pályán. (Bauer Tamás tapsol.) Ami az egészségügy kapcsán válságban van, az a finanszírozás és az ellátórendszer működése, vagyis minden, ami a hivatás szeretetén túl van. Ennek a helyzetnek a kialakulásában a politikát súlyos felelősség terheli.

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nincs még egy olyan ágazat, amelynek kapcsán annyit beszéltek volna reformról, átalakításról, a reform szükségességéről, mint éppen a magyar egészségügyben. 1990 és '98 között itt, a parlament plenáris ülésén az "egészségügyi reform" kifejezés 128 alkalommal, az, hogy "egészségügy" vagy "egészségügyi" összesen 7800 alkalommal hangzott el - jellemző persze, hogy az a szó: "egészség" összesen 250-szer hangzott el.

Amikor az egészségügyről, az egészségügy átalakításának szükségességéről, az egészségügy reformjáról vitatkozunk, akkor persze el kell ismerni, hogy az elmúlt tíz évben valóban számos dolog történt: a háziorvosi rendszer bevezetése, az egészségügyi ellátásra való jogosultság szabályozása, a finanszírozási rendszer átalakítása, önkéntes pénztárak létrehozásának engedélyezése, a betegek jogainak szabályozása, a kórházi kapacitások felülvizsgálata, új egészségügyi törvény létrehozása, az egészségügyi járulék bevezetése. Sok minden történt tehát, tisztelt képviselőtársaim, csak két lényeges dologban nem történt változás: nem alakult ki egy olyan működési struktúra, amely a meglévő forrásokból finanszírozható, illetve nem sikerült kialakítani egy olyan finanszírozási rendszert, amely lehetővé tenné többletforrások bevonását a magyar egészségügybe.

És íme, tisztelt képviselőtársaim, előttünk áll a probléma gyökere: amíg ezen a két területen nem vagyunk képesek érdemi változást elérni, amíg itt nincs előrelépés, valódi és alapvető változás, addig minden átalakítás csak tüneti kezelésként értékelhető, ami az akut problémákat talán képes kezelni, de a válság mélyülését nem képes megakadályozni, ma is ennek vagyunk tanúi a magyar egészségügyben.

 

(10.40)

 

És itt ragadható meg a politika és a politikusok felelőssége. Ezzel a helyzettel ugyanis az elmúlt tíz évben, lássuk be (Tüsszentés a Fidesz padsoraiból.) - onnan pont nem vártam megerősítést -, nem tudtunk mit kezdeni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az elmúlt időszakból néhány példát említsek arra vonatkozóan, hogy hogyan is állt hozzá a politika ezekhez a kérdésekhez, hogy hogyan nem voltunk képesek egy-egy adott ügyben leülni egymással, közösen megpróbálni jó megoldásokat keresni, és aztán amögé felsorakozni.

Az egészségügyi hozzájárulásról 1996 októberében folytatott vitát a parlament. Akkor a Fidesz vezérszónokaként Selmeczi Gabriella képviselőtársunk azt mondta, hogy frakciója elutasítja az egészségügyi hozzájárulást, mert a Fidesz egy a mostanihoz képest megreformált egészségbiztosítást akar. "Úgy gondoljuk - mondta -, hogy egy nagy állami egészségbiztosító helyett versengő biztosítókra lenne szükség." Tény, hogy 1998-ban, az új kormány megalakulása után az egészségügyi hozzájárulás jelentős megemelésére került sor, több-biztosítós modellről pedig már nem hallunk a kormány háza tájáról.

Vagy: amikor a kormány ágyszámcsökkentést hajtott végre, megjegyzem, ez akkor racionális és egyúttal kényszerű lépés is volt, akkor ezt jelentős támadások érték a Fidesz részéről, a vezérszónok éppen Selmeczi Gabriella volt. Most, ezzel szemben, a miniszter úr által a bizottság részére kiosztott munkaanyagban az aktív ágyak jelentős leépítéséről van szó. Vagy emlékezzünk csak a Fidesz választási ígéreteire, amikor egyszerre mondta azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy "nagyarányú járulékcsökkentést hajtunk végre a polgárok és a vállalkozók javára", majd levegővétel nélkül voltak képesek azt is mondani, hogy "valamint nagyarányú bérfejlesztéseket hajtunk végre, növeljük a működési kiadásokat az egészségügyben, és jelentős beruházásokra fog sor kerülni".

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem megy, mi így gondoltuk egyébként a választási kampányban, és rá is mutattunk, de hogy nem megy, azt mutatja mindaz, ami nem történt meg a kormány megalakulása óta. Erre mondja a miniszter úr, hogy a Fidesz 1993 óta következetes. Én meg úgy látom, hogy amikor a Fidesz ellenzékben van, akkor mondja az ellenkezőjét annak, ami történik, ha meg kormányon van, csinálja az ellenkezőjét annak, amit mondott. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Ebben, képviselőtársaim, két következetes elem van: a cik meg a cakk. (Derültség.) De erre nem kellene annyira büszkének lenni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy említettem, a miniszter úr a bizottság tagjai számára kiosztott egy munkaanyagot, amely, miután munkaanyag, és miután a jelentős része a felvetett ügyeknek nyilván még nem megvitatott, ezért kormányzati koncepcióként nem értékelhető. Én azt gondolom, hogy úgy korrekt, ha ezekkel az általam egyébként kifogásolt részletekkel most nem foglalkozom. Ugyanakkor meg kell említenem, hogy ebben a koncepcióban vannak nagyon jó elemek is, például "a pénz kövesse a beteget" elv felvetése, a sürgősségi betegellátás hangsúlyozása, az ellátás, hogy az ellátások általában a szükséges szinten valósuljanak meg, illetve megfontolható az amortizációval kapcsolatban bevezetni szándékozott szabályozás is.

Ami viszont az anyagban a probléma, és amivel ezért én is foglalkozni kívánok, az az, hogy kizárólag és ismételten csak a kínálati, szolgáltatói oldal feladataival foglalkozik hangsúlyosan, és ennek aztán az a következménye, hogy rögtön bele is ütközik a finanszírozás problémáiba; megjegyzem, ebbe ütközik bele a magyar egészségügy és egészségügyi szabályozás 1990 óta. És amikor ebbe a problémába beleütközik, abban a pillanatban erre valódi válaszokat adni nem tud.

Vagyis lehet azt mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy itt majd nagyarányú bérfejlesztések lesznek az egészségügyben, és lehet különböző célokat kitűzni, például, hogy a pénzügyi terület átlagának feleljen meg, és így tovább, és így tovább, az egészségügyben dolgozók átlagos bérezése, csak a helyzet az, képviselőtársaim, hogy erre válasza a kormánynak nincs. Erre ugyanis az anyagból kitűnően a válasz vagy a járulékok emelése, vagy új járulékok bevezetése, vagy az adók emelése. Lehet ezt az utat választani, megjegyzem, mi a magunk részéről nem értenénk vele egyet, csak ebben az esetben ezt be kell vallani. Ha pedig itt válaszok nincsenek, akkor bármennyi értékes eleme van a másik oldalon a koncepciónak, azok pedig nem fognak megvalósulni; erre majd még később vissza fogok térni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg - tekintettel arra, hogy az egészségügy helyzetéről, Magyarországon általában az egészség helyzetéről nem kell beszélni, hiszen ezt az előttem szólók is már elmondták, illetve ráadásul a téma valóban előttünk van, és sokat foglalkozunk vele -, hogy én most áttérjek azokra a javaslatokra, amelyeket frakciónk nevében tudok az önök számára előadni. De mielőtt erre sor kerülne, hadd tegyem én is fel a kérdést: mit értsünk egyáltalán reformon az egészségügyben? A válasz pedig: az egészségügy intézményi, elszámolási és érdekeltségi rendszerének olyan átalakítását értjük mi reformon, amely egyrészt az eddiginél jobb minőségű ellátást biztosít a társadalom által erre fordított kiadásokból, másrészt lehetővé teszi pótlólagos források bevonását a finanszírozásba.

A reformnak tehát, tisztelt képviselőtársaim, két oldala van: egyrészt, a szolgáltatói oldal érdekeltsége és intézményi reformja, tehát a kínálati oldal átalakítása, valamint a másik oldal, az egészségbiztosítás reformja, tehát a keresleti oldal átalakítása. A kettő, tisztelt képviselőtársaim, csak együtt lehet eredményes. Azért tudom ezt mondani, mert az egyik oldal folyamatos alakítgatása szemmel láthatóan az elmúlt tíz évben eredményt nem hozott. Ugyanis, ha csak a kínálati oldal alakul át, és itt teremtődnek meg a nagyobb önállóság és az intenzívebb teljesítménykényszer feltételei, anélkül, hogy érvényesülne a biztosítottak, vagyis a betegek szempontjait erőteljesebben érvényesítő kontroll, akkor könnyen következhet be költségrobbanás, amivel a betegek biztosan rosszabbul járnak. Ez a probléma ma a minisztérium koncepciójával is.

A szolgáltatói oldal reformja, vagyis az egészségügy meglévő szerkezetének az átalakítása, egyszerre kell hogy jelentse a járóbeteg-szakellátás és a kórházi rendszer egyidejű reformját. Ez jelenti a járóbeteg-szakellátás privatizációját, de kell hogy jelentse a kórházak üzemszerű működésének különféle vállalkozási formában történő lehetővé tételét is. Csak ez teremti ugyanis meg a feltételeit annak az érdekeltségi rendszernek, amely áttekinthetővé teszi az érdekeltségi viszonyokat az egészségügyben, lehetővé teszi, hogy az ellátás azon a szinten történjék, ahol az valóban szükséges, vagyis a betegek és az orvosok egyaránt a járóbeteg-ellátás felé áramolnak, és ezzel csökkennek az egészségügy fajlagos ráfordításai. Mindez együtt megteremti a betegek megfelelő kiszolgálását lehetővé tevő színvonalú egészségügyi rendszer létrejöttét.

Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, ahogy említettem, ez a rendszer nem nélkülözheti többletforrások bevonását. Többletforrás kétféle lehet: a több-biztosítós modell bevezetése, annak érdekében, hogy azok a pénzek, amelyeket egyébként jelenleg is egészségügyre költünk, például hálapénz formájában, rendezett módon kerüljenek be az egészségügyi ellátásba; illetve másrészt többletforrás-bevonási lehetőség a privatizáció, amely azonban feltételezi az előbbit, a több-biztosítós modell bevezetését, illetve a több-biztosítós modell bevezetése pedig feltételezi az egészségügyi privatizációt.

 

 

(10.50)

 

A kettő tehát, tisztelt képviselőtársaim együtt mozog, egymás nélkül nem létezik. Át kell térni tehát a választható, versengő egészségbiztosítók rendszerére, melyek részei egy országos rendszernek. Ebben a rendszerben mindenki kötelezően részt vesz, az ellátások egy részéért egységesen és egy központba fizet, míg másik részét a versengő biztosítók finanszírozzák, és azoknak fizeti a járulékot.

A biztosítók az államilag meghatározott keretek között különböző szolgáltatási csomagokat kínálnak. A versengő magánbiztosítók tevékenysége nem szorítkozhat kiegészítő szolgáltatásokra, mert akkor nem történik változás az egészségügyi ellátás alapvető körének működésében, és akkor a kiegészítő biztosítás nem versenyképes az egészségügyi szürke zónával, a hálapénzzel szerzett külön szolgáltatásokkal és a magánpraxis és a közfinanszírozott egészségügy összefonódásával. Az egészségügyi biztosítás reformja a szolgáltatói oldal reformjával együtt esélyt ad arra, hogy egyfelől emelkedjenek a legális egészségügyi keresetek, másfelől kiszoruljon a rendszerből a hálapénz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szögezzük le: másfél év után a kormánynak nincs elfogadott elképzelése az egészségügy megfelelő megreformálásáról és ebből adódóan működtetéséről. Orbán miniszterelnök úr 1999 eleji beszédében azt közölte velünk, hogy remélhetőleg a következő miniszterelnöki beszéd már hangsúlyosan az egészségügyről fog szólni. Érdeklődve hallgattuk a miniszterelnök úr beszédét most, 2000 elején, de nem szólt hangsúlyosan az egészségügyről. Ezzel szemben viszont azt mondta, hogy 2000 az egészségügy éve lesz. Valóban, ez igaz lehet, hiszen ha a helyzet így folytatódik, akkor 2000-ben tényleg nagyon sokat fogunk beszélni az egészségügyről. A kérdés azonban az, tisztelt képviselőtársaim, hogy vajon cselekedni fogunk-e. Nos, azt hiszem, nem.

Ma reggel hallgattam a miniszterelnök úr szokásos szerdai interjúját a közszolgálati rádióban. Az interjú egészségügyre vonatkozó része engem két dologról győzött meg. Egyrészt: a kormánynak valódi elképzelése továbbra sincs az egészségügy problémáinak kezelésére vonatkozóan; másrészt - és ezt lényegében a miniszterelnök úr ki is mondta - ebben a ciklusban nem is fog már semmit tenni az egészségügy rendbetétele, átalakítása érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Márpedig az egészségügy alapkérdése: lesz-e reform vagy minden tovább folyik úgy, mint eddig? Az eddigi helyzet rossz az orvosoknak, mert legális jövedelmük alacsony. Rákényszerülnek a hálapénzre, tevékenységük tele van irracionális, felesleges elemekkel, folyamatos harcot kell folytatniuk az egészségügyi bürokráciával és a kórházi hierarchiákkal. De rossz a betegeknek is, mert sokszor rossz és kiváltképp megbízhatatlan, kiszámíthatatlan az ellátás minősége, rákényszerülnek a hálapénzfizetésre, magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek. Végül rossz az állampolgárnak és külön a vállalkozóknak mint adó- és járulékfizetőknek, mert az egészségügyi rendszer működtetése növekvő terheket hárít rájuk. A reform tehát ezért nélkülözhetetlen.

Sajnos, én ma úgy ítélem meg, hogy négy év ismét elveszett. Az egészségügy problémáinak megoldása egy következő kormányra vár.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)