DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár urak! Képviselőtárasaim! Választókörzetemben: Mikepércs, Sáránd, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Monostorpályi, Létavértes és még sok száz halmozottan hátrányos helyzetű település lakossága, elsősorban Észak- és Kelet-Magyarország lakói nevében az ezer kilométer vasúti mellékvonal működtetési költségének megszüntetése kapcsán szólok, más szempontból, mint eddig az ország Házában tették ezt.

Ugyanis a központi szervek intézkedési terve szerint a KHVM a mellékvonalakkal kapcsolatban a gazdasági számításokat ellenőrzi, majd a döntés-előkészítő anyagot a minisztériumi kollégium elé terjeszti 2000. év április 21-ére. Az önkormányzatokkal sikeres tárgyalások esetén a kijelölt vonalak átadására, szerződéstervezetek elkészítésére kerül sor a PM és a Kincstár bevonásával. Sikertelen önkormányzati tárgyalás esetén pedig javaslatot készítenek a vonalak további sorsáról ez év július 31-éig.

Ha nem a MÁV működteti a jövőben a mellékvonalakat, akkor ki, milyen feltételekkel, milyen tulajdonviszonyokkal teszi ezt? Ha az önkormányzatok vagy más vállalkozások működtetik a mellékvonalakat, akkor milyen tarifapolitikával, szociálpolitikai kedvezményekkel végzik a vállalkozást? Mi lesz akkor, ha a vállalkozó megszünteti a vállalkozását?

Ezen vonalakon igen nehéz helyzetben lévő önkormányzatok vannak, amelyek nem tudják az üzemeltetési feltételeket biztosítani. Így egyre több munkanélküli lesz, mert a közeli, foglalkoztatottságot jobban biztosító településeket nehezebben tudják megközelíteni a munkavállalók. Ha nem lesz vállalkozó a mellékvonalak üzemeltetésére, akkor a településeken lakók csak közúton valósíthatják meg a közlekedést. Ez a közutak fejlesztését, az autóbusz-járműpark gyarapítását igényli. Ugyanis ezen hátrányos helyzetű településeken élők közül csak igen kevesen rendelkeznek gépkocsival.

A növekvő közúti forgalom miatt bizonyára az utak felújítási, javítási költsége is nő, mert nemcsak a személy, hanem az áruszállítást is a közutakon kell majd lebonyolítani.

A régiók, a kistérségek zöldmezős beruházások megvalósítására törekednek. Erre egyre nagyobb esély lesz az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán. Ezt megnehezíti az idő előtti vasútvonal-megszüntetés.

Elemzi-e a tárca, a MÁV azt, hogy a vasút megszűnése milyen rekultivációs költségeket igényel? Ha csak a sínt szedik fel, az körülbelül 10 millió forintba kerül kilométerenként. Ha teljes rekultivációt hajtanak végre, az mintegy 70 millió forintot tesz ki kilométerenként. Ugyanakkor az ezer kilométer vasútvonal a vasút üzemeltetési tervében csak 2 milliárd forint eredményromlást idéz elő évente; ez a 38 milliárd forintos negatív üzleti tervhez képest nem számottevő. Ha a gazdasági növekedés folyamatosan kedvező lesz, akkor az árutonna-kilométer mutatója is jól alakul, ami csökkenti a MÁV veszteségét, így a mellékvonalak MÁV általi üzemeltetése nem okoz gondot.

Egy esélyt teremtő állam a termelés feltételeinek javítására törekszik, így arra is, hogy csökkenjenek az elmaradott és fejlett régiókban élők közötti különbségek. A vasútvonal megszüntetése ezt nem teszi lehetővé, sőt tovább növeli a régiók közötti különbségeket. Vajon mit szól ahhoz a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, hogy az elmaradott vidék még elmaradottabbá válik az ezer kilométer vasútvonal megszüntetése esetén?

Egyetértek a MÁV gazdálkodásának reformjával. De azt komplexen, átgondoltan, megalapozottan, az egész nemzet jövője érdekében kell valóra váltani.

Köszönöm szépen. (Taps.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage