LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Kedves kormánypárti Képviselők! Ez még nem a közszolgálati média. Itt még szólhat ellenzéki képviselő is. (Derültség. Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Füttyszó a Fidesz soraiban.)
Az ügyrendi javaslatot támogatva három dolgot szeretnék leszögezni.
Először: szeretném emlékeztetni azokat önök közül, akiket tudom, hogy érdemes, hogy miért is tárgyaljuk most újra ezt a javaslatot. Azért, mert önök között voltak jó lelkiismeretű képviselők az elmúlt szavazásnál (Felzúdulás a Fidesz soraiban.), többek között az igazságügy-miniszter asszony - most sincs jelen, talán nem véletlen -, aki törvényességi aggályait fejezte ki. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
A második dolog, amit el szeretnék mondani: önök most a médiatörvényt módosítanák, hogy a MIÉP igényeit törvényesen lehessen kielégíteni. Kérdem önöket, biztos, hogy az a helyes logika, hogy a törvényt alkalmazzuk a MIÉP-hez? Nem fordítva kellene? Nem a MIÉP-nek és valamennyi frakciónak kellene a törvényhez alkalmazkodnia? (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
A harmadik, amit szeretnék leszögezni: egy éve halljuk az önök könnyfakasztó hozzászólásait az ellenzék megegyezésképtelenségéről. (Közbeszólás a Kisgazdapárt soraiból: És ez így is van.) Nos, az ellenzék két dologban ebben a történetben már megegyezett. A Magyar Televízió kuratóriumának fölállításakor nyolc hónapig fennállt az ellenzéki egyezség, akkor a MIÉP még csak egy kurátort követelt. (Zaj.) Érdekes módon, önök akkor nem terjesztették elénk a TV kuratóriumi elnökségét. Kivárták az egyet nem értést, amin most sírnak.
És van egyetértés még egy dologban a MIÉP és a másik két frakció között, hogy a parlament döntsön előbb az arányszámokról. Ez az egyetértés nem kellett önöknek. Önöknek a MIÉP egyet nem értése kellett. Megkapták, vigyék! Ha kell, behozom holnap az otthoni Jácint tévémet is.
Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)