DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény a fogyatékossági támogatás összegét két kategória és kétféle mérték szerint állapítja meg. A társadalmi életbe való aktív integráció lehetősége, az önkiszolgálási képesség foka ugyanis nem egyforma a súlyosan fogyatékos személyek esetében, hiszen fogyatékosságuk jellege szerint meglevő képességeik is eltérőek. A fogyatékossági támogatás mértékének meghatározása során a törvény az eltérő önkiszolgálási képességből eredő szükségszerű differenciálást jeleníti meg.
Hangsúlyozni kell azt, hogy a minimálnyugdíj összegének 80 százalékában megállapított magasabb ellátási összeg nem kizárólag a halmozottan fogyatékosokat illeti meg, hanem mellettük az értelmi és a mozgásszervi fogyatékosokat, így a kerekes székkel közlekedőket is, amennyiben önkiszolgálási képességük hiányzik. A fogyatékossági támogatásra és a közlekedési kedvezményre jogosultak köre nem fedi le egymást teljesen, ebből adódóan fogyatékossági támogatásra az is jogosultságot szerezhet, aki a kormányrendelet szerinti közlekedési kedvezményeket eddig nem vehette igénybe. A közlekedési támogatáshoz képest jelentős különbség az is, hogy a fogyatékossági támogatás alanyi jogon, azaz a jövedelemtől, illetve annak nagyságától függetlenül havonta jár.
A közlekedési támogatás összege az elmúlt évek során többször is változott, '94-ben évente 12 ezer forint volt, jelenleg pedig differenciált, 7 ezer és 28 ezer forint között mozog évente. A közlekedési támogatás összegéhez képest a fogyatékossági támogatás aligha vitathatóan jóval magasabb ellátási szintet nyújt, hisz a havi 583-2330 forint közötti összegnél jóval magasabb, 8300 forint. A vakok személyi járadékában és magasabb összegű családi pótlékban részesülők esetében, amennyiben fogyatékossági támogatásra is jogosultságot szereznek, a törvény választási lehetőséget biztosít.
Köszönöm szépen.