ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A választókerületből, amelyben lakom, megkerestek egy kisebb beosztású fiatal tisztek és nyugdíjasok által lakott háztömbből, s elmondták, hogy háztömbjük huszonhárom éve épült, a karbantartását elhanyagolták, így a lakóknak kellett a javításra költeniük.

A hatályos 6/1994-es HM-rendelet alapján '94 óta minden évben kérvényezték a helyi lakásgazdálkodási szervnél, konkrétan a kiskőrösi helyőrség parancsnokságánál, hogy a lakásaikat megvásárolhassák. Erre az 1999. évben sem került sor, mert megdöbbenve olvasták a Honvédelmi Közlönyben, hogy az ő lakásaik helyett kilenc éve épült, igen jó állapotban lévő, a honvédség pénzén most felújított, magas beosztásúak által lakott lakások kerültek kijelölésre értékesítésre.

Elmondták azt is, hogy a magas beosztású parancsnokok, esetenként volt MSZMP-s párttitkárok, tudomásuk szerint fejenként már négy-öt honvédségi tulajdonú lakáshoz jutottak vagy juttatták rokonaikat. A még szolgálatot teljesítő panaszosok a nevük elhallgatását kérték tőlem, mert félnek a retorziótól - ezt megértem és tiszteletben is tartom.

Az említett HM-rendeletet átnéztem, és abból az derül ki, hogy ilyen lakásszerzés - a rendelet 97. § (2) bekezdése alapján - csak a honvédelmi miniszter külön hozzájárulásával történhet. A lábjegyzetből az is kiderül, hogy ez a bekezdés a 20/1997-es HM-rendelet 30. § (2) bekezdése alapján került a rendeletbe, tehát az ön elődje, Keleti György biztosította akkor még magának ezt a lehetőséget, hogy fiatal, értékes lakásokkal jutalmazhasson parancsnokokat, esetleg volt elvtársakat.

Kérdezem a miniszter úrtól, nem kívánja-e a rendelet ezen részét módosítani, illetve kérem, hogy a lakáselidegenítés gyakorlatát tekintse át. Tudom, hogy a miniszter úr személyesen nem tudja ellenőrizni mind az ötvenhat helyi honvédelmi lakásgazdálkodási szerv felterjesztéseit, ugyanakkor amennyiben a hozzám forduló panaszos által elmondottak igazak - s kérem, hogy ezt vizsgáltassa ki -, akkor úgy gondolom, egyetért velem abban, hogy valamit tenni kell az ilyen jellegű igazságtalanságok kiküszöbölésére.

Várom válaszát! (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

(15.20)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage