KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Azonban szeretném emlékeztetni arra, hogy azoknak az autópályáknak az építési szerződését - most az M1-es és az M5-ös autópályákról van szó - Schamschula miniszter úr írta alá; ön abban a kormányban egyébként államtitkár volt. Ezért azt hiszem, jelentős a felelőssége annak a kialakításában, ráadásul az M3-as autópálya a mi időnkben már nem abban a konstrukcióban épült. 1997-98-ban 1,3 milliárd forint volt az autópálya kilométerára. Amit ön említett, az tavaly épült, tavaly volt 24 milliárd forint a költség.
Én azonban még egyszer rákérdeznék. Így hangzott el az államtitkár úrtól: autópályára az Európai Unió nem tud támogatást adni. Ön pedig úgy nyilatkozott az újságban tegnapelőtt, hogy az M3-as autópálya építésére nem nyújt támogatást az Unió, viszont komoly esély van rá, hogy az M7-es esetében megteszi. Még egyszer kérdezem, melyik az igaz állítás.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)