GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! 2000-ben, az elmúlt napokig, túl vagyunk a kilencedik üzemanyagár-emelkedésen, és a növekedés meghaladja a 10 százalékot.
A kormány az olaj világpiaci áremelkedését követően a belföldi üzemanyagár-emelkedésből és a hozzá kapcsolódó lineáris adóbevételekből látványos többletbevételre tesz szert. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a jelenlegi prognózisok szerint ez a több tízmilliárd forintot is meghaladja. A költségvetés számára ez kedvező többletbevétel, de ugyanakkor ez azt indukálja, hogy a háztartásokban és a vállalkozásokban rendkívüli mértékben növekednek a költségek. A kormány az elmúlt napok történései szerint nem hajlandó lemondani erről a terven felüli bevételről, egyszerűen érthetetlen, hogy miért. Nagyon furcsa demagógiát használ, mert azt mondja, ha lemondana a bevételekről, akkor meg kellene nyirbálni a szociális kiadásokat.
A kérdés az, hogy ezzel a többletbevétellel szemben ezek szerint létezik a kormánynak egy olyan költségvetése, amelyet mi, képviselők nem ismerhetünk, mert azt kell megnyirbálni, vagy létezik egy még újabb költségvetés, amelyben már meg van tervezve, hogy mire fogják fordítani azokat a többletbevételeket, amelyeket elérnek. Mert mi ebben a Házban egy olyan költségvetést fogadtunk el, ahol egyensúlyban voltak a bevételek és a kiadások. Tehát a kérdés az, hogy mi lesz a többletbevételek sorsa. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Előző Következő