DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A büntetések és intézkedések területén egy olyan jogintézmény megreformálásáról tárgyal most az Országgyűlés, amelynek a jelenlegi helyzete is erősen megkérdőjelezhető.
Mielőtt továbbmennék a fejtegetésben, kénytelen vagyok Mécs Imre egy előadására reagálni, mert időközben Rozgonyi Ernő képviselőtársam hozzám fordult, és azt mondta, hogy az a svédországi helyzet, amelyet Mécs Imre említett, azért fordul elő, azért van így, mert az utóbbi néhány évben Svédországban több tízszeresére emelkedett a bűncselekmények száma - az ő fia Svédországban él, tehát onnan tudja. Egyszerűen nem tudják elhelyezni az elkövetőket, nincs fizikai lehetőség, nincs annyi börtön, hogy elhelyezzék. Ezért találták ki azt a megoldást, hogy csipogóval, otthon helyezik el. Tehát ez nem egy új vívmány, hanem egy kényszer. Azért az nem mindegy, hogy miért alkalmazzák e megoldást.
Folytatva tehát az eredeti gondolatmenetet, a fegyház és a börtön fokozatos szabadságvesztés büntetéseinek az általános szabályoktól eltérő enyhébb szabályai nagyon fontos kérdését képezik a büntetés-végrehajtásnak. Jelenleg a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. szabályozza legmagasabb szinten ezt a kérdéskört. A kiszabható szabadságvesztés-büntetések fokozatát, ami a jelen törvényerejű rendelet szerint fegyház, börtön, fogház, generálisan a büntető törvénykönyv szabályozza. A bíróság által kiszabható büntetések nemei és mértékei között széles körű mérlegelési lehetősége van a bíróságnak, és a büntetés kiszabása után is vannak korrekciós lehetőségek.
Nem szükséges tehát, hogy a bíróság szabadságvesztés-büntetést szabjon ki az elkövetővel szemben, hiszen vannak ennél a büntetési nemtől enyhébb büntetési nemek is, ha a cselekmény tárgya vagy alanyi súlya ezt megengedi - például a pénzbüntetés.
(18.10)
Végrehajtandó szabadságvesztés-büntetést sem szükséges kiszabni, hiszen a Btk., ahol ez indokolt, lehetőséget nyújt a szabadságvesztés-büntetés felfüggesztésére is. Ebben az esetben a végrehajtás fenyegetettsége mellett az elkövető szabadlábon töltheti ki büntetését. Ha a bíróság végrehajtandó szabadságvesztés-büntetést szab ki, akkor a bűncselekmény súlyától függően meghatározásra kerül a szabadságvesztés-büntetés végrehajtási fokozata is. Az sem tekinthető véglegesnek, hogy az elítélt abban a fokozatban töltse ki szabadságvesztés-büntetését, amire az ítélete szól.
A Bvtvr., valamint a Btk. felhatalmazza a büntetés-végrehajtási bírót arra, hogy bizonyos idő eltelte után és megfelelő magatartás tanúsítása mellett enyhébb fokozatba kerüljön az elítélt; fegyház fokozatból börtönbe, börtön fokozatból fogházba. Az sem törvényszerű, hogy az elítélt teljes egészében kitöltse a kiszabott szabadságvesztés-büntetése tartamát. A Bvtvr. lehetőséget biztosít a bv-bírónak, hogy meghatározott idő eltelte után, megfelelő magatartás tanúsítása mellett feltételesen szabadságra bocsássa az elítéltet, aki ezt követően szabadságvesztés-büntetésének hátralévő részét szabadlábon töltheti ki, a végrehajtás újbóli elrendelésének a fenyegetése mellett, nem megfelelő magatartás tanúsítása esetén. A Bvtvr. arra is lehetőséget biztosít, hogy a szabadságvesztés végrehajtása fontos okból, közérdekből, az elítélt személyi vagy családi körülményei, esetleg egészségi állapota miatt félbeszakítható legyen. A félbeszakítást a bv-intézet parancsnoka 10 napra, 10 nap és 3 hónap közötti időtartamra a bv országos parancsnoka, ezt meghaladó tartamra pedig maga az előterjesztő miniszter asszony engedélyezheti. Tehát egy példán bemutatva, ha lesodorja a vihar a tetőről a cserepet otthon, és ki kell azt javítani, akkor lehetőség van a büntetés-végrehajtás félbeszakítására. Ha pedig olyan súlyos betegség üti le a lábáról az elítéltet, ami nem kezelhető börtönkörülmények között, akkor hosszabb idejű félbeszakításra is lehetőség van.
Napjainkban továbbá már nem csupán a fogház, hanem a börtön fokozatban is engedélyezhető az elítélt rövid tartamú eltávozása is. Fegyház fokozatban pedig ezt az intézményt kimaradásnak nevezik. Azok az elítéltek, akik fegyház vagy börtön fokozatban töltik büntetésüket, várható szabadulásukat legfeljebb két évvel megelőzően átmeneti csoportba oszthatók be a Bvtvr. 29. § rendelkezése szerint. A társadalomba történő visszailleszkedésük elősegítése végett itt kényelmesebb életviteli szabályok között kell büntetésük hátralévő részét eltölteniük. A bv-intézetek házirendje is fokozatosan és jelentős mértékben enyhült, és kényelmesebbé vált az elítéltek számára. Ezzel párhuzamosan megnövekedett azon perek száma, amelyeket a szabadságvesztésüket kitöltött elítéltek indítanak azon bv-intézetek ellen, ahol büntetésüket töltötték, és olyan károk megtérítését követelik, amelyek a szabadságvesztés végrehajtása során érték őket, szerintük. Ezek túlnyomórészt egészségkárosodásból fakadó igények, amelyeknek kártérítési következményét a büntetés-végrehajtásra törekednek ráterhelni.
Az elítéltek munkavégzés helyett akár tanulhatnak is a szabadságvesztésük tartama alatt, és erre az időre őket a Bvtvr. 45. § (4) bekezdése alapján jogszabályban meghatározott mértékű pénzügyi térítés illeti meg. Ez sem csekély mértékű kedvezményt, hiszen számos szabadlábon élő, büntetlen életű személy például a tandíjfizetés nehézségeivel kényszerül szembenézni a szabad életben. Az elítéltek oktatásban, továbbképzésben, szakképzésben való részvétele díjazásának mértéke az alapmunkadíj egyharmada. Ezt a szabadságvesztés és előzetes letartóztatás szabályairól szóló IM-rendelet állapítja meg részükre. Ez a miniszteri rendelet a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény beiktatása következtében került megalkotásra, a Bokros-csomag megszigorító rendelkezéseinek ellensúlyozásaként. Valamivel ugyanis ellensúlyozni kellett a szabadlábon lévő, büntetlen előéletű személyeket ért szociális megszorító intézkedéseket. Úgy látszik, erre az egyensúlyteremtésre az akkor regnáló szociálliberális kormányzat talán az elítéltek körében vélte megtalálni az egyensúlyteremtés bázisát. A munkavégzést folytató elítéltek tanulmányi munkaidő-kedvezményben is részesülhetnek, valamint a vizsgára való felkészülés céljából őket 5 munkanap szabadság illeti meg, az őket egyébként megillető 20 munkanap fizetett szabadságon felül.
Ebben a talán hosszúnak tűnő bevezetésben arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a mai magyar büntetés-végrehajtás rendszere a szabadságvesztés-büntetések területén egyáltalán nem tekinthető embertelennek, sőt közvéleményünk túlnyomó része azt túlzottan enyhének tartja. Lehet természetesen hivatkozni mindenféle európai normákra - és itt utalok vissza a bevezetőben említett svédországi helyzetre - és az európai tapasztalatok közül azokra, amelyeket közvetésre méltónak találunk, és azokra oda is kell figyelni. Azonban a különböző nemzetközi tapasztalatok mellett elsősorban a hazai realitások igényeinek kellene megfelelnie büntetés-végrehajtási rendszerünknek.
A szabadságvesztés-büntetések területén ezért a következő álláspontot szeretném népszerűsíteni, gyér számú képviselőtársaim előtt: A büntetés-végrehajtás alatt álló elítéltek helyzete kell hogy viszonyuljon a szabadlábon lévő büntetlen előéletű szavazópolgárok helyzetéhez, és ezen a területen egy egészséges arány kialakítására van szükség. Mivel a kint lévők helyzete az elmúlt 10-20 év alatt sokat romlott, és a bent lévők helyzete ugyanezen idő alatt sokat javult, szakítani kell az eddigi tendencia további erőltetésével. Ha ez a tendencia tovább folytatódik, akkor csaknem teljesen mindeggyé válik, hogy valaki kint lesz vagy bent, pláne, ha otthon töltheti valaki a szabadságvesztését.
Nem szabad célul tűzni tehát ennek a két elkülönült szektornak a nivellálódását. Az arányokat elsősorban nem az európai gyakorlatból, hanem a hazai élet realitásaiból merítve kell kialakítani. A kinti és a benti élet közötti különbségek között kialakult jelenlegi szintet nem szabad tovább csökkenteni, bár ahol korrekcióra van szükség, ott azt meg kell ejteni. A társadalomnak azonban nem szabad szembesülnie a továbbiakban azzal a szituációval, hogy kint romlik a helyzet, de bent javul. Ez demoralizáló hatású.
A fentieket javaslom kiindulási alapként, amikor erről a tervezetről beszélünk. Ebből kiindulva tehát, amikor egy büntetőbíróság egy elkövetőt végrehajtandó szabadságvesztésre ítél, meghatározásra kerül a büntetés végrehajtásának fokozata is, az elkövető érdemeinek megfelelően. A bírósági ítéleten a büntetés-végrehajtási bíró még sokat módosíthat a későbbiek folyamán: például enyhébb fokozatba helyezheti az elítéltet, idővel feltételes szabadságra is bocsáthatja. A tervezet szerint az elítéltnek nem kell hosszú ideig kényelmetlen körülmények között várnia a feltételes szabadlábra bocsátásig. Ha büntetésének felét kitöltötte, de fogház esetén minimum 3 hónapot, börtön fokozat esetén minimum 6 hónapot, akkor lehetősége van arra, hogy a feltételes szabadságra bocsátását kényelmesebb körülmények között várja ki. A szigorítás jelen esetben azt jelenti, hogy legalább a büntetés felét ki kell töltenie az elítéltnek. Tehát ha valakit, mondjuk, 4 évre ítéltek, abból kettőt ki kell töltenie, mielőtt ennek a kedvezménynek az igénybevétele szóba jöhetne. A tervezetnek ez a rendelkezése kétségkívül szigorítást jelent a jelenlegi szabályokhoz képest.
A tervezet egyéb rendelkezései viszont nem tartalmaznak számottevő változásokat, ha a jelenlegi jogszabállyal, a Bvtvr. 28/A. §-ával hasonlítjuk össze azokat. Az elítéltek ebben a kedvezményben részesülve eddig is havi 4 alkalommal 24, de legfeljebb 48 óra tartamra eltávozhattak. Személyes szükségleteikre készpénzt is kaphattak, bár erre nem volt mindegyiknek igazán szüksége, mivel sokan, akik részesültek ebben a kedvezményben, azoknak volt kint belőle bőven, hiszen tartalékoltak aktív bűnöző életvitelük során. A látogatóját ez az elítélti kör eddig is fogadhatta a bv-intézeten kívül, és ezt követően is megteheti azt. Ez eddig is sok visszaélésre adott alkalmat, mivel a kedvezményben részesülő nagymenőket szinte folyamatosan látogatták, elvégre keresztapai tennivalóikat egyébként nem tudták volna ellátni. A tervezet szerint ezeknek az embereknek a felügyelete továbbra is mellőzhető marad, amikor a büntetés-végrehajtási intézeten kívül dolgoznak. Erre a fentiek miatt szüksége is van a kedvezményezett körnek.
(18.20)
A dolgot pedig megkönnyíti, hogy a büntetés-végrehajtás részéről nincs felügyelet, ez tehát olcsóbbá teszi a fogva tartást, így megideologizálva ezt a kedvezményt.
A MIÉP képviselőcsoportja szigorítani javasolja ezeket a vérszegény módosításokat, amelyek ugyan kétségkívül előrelépéseket, de csekély előrelépéseket jelentenek a jelenlegi szabályozáshoz képest. Szeretnénk olyan módosítási indítványt is előterjeszteni - elő is terjesztettük már -, amely egyrészről megfelel a közvélekedés igényeinek, másrészről pedig jótékony hatást gyakorol a szabadságvesztés büntetések elrettentő erejének megítélésére. Módosító javaslatunk a jogintézmény gyökeréhez nyúlik vissza, nem nagy terjedelmű, mivel néhány szó kiiktatásával jelentősen megváltoztatható ennek a jogintézménynek a tartalma.
Felmerül a kérdés, mire gondolunk akkor, amikor azt állítjuk, hogy módosító javaslatunk ennek az intézménynek a gyökeréhez nyúlik vissza. Konkrétan arra gondolunk, hogy a tervezet által módosítani szándékolt 28/A. § beiktatása 1993-ban történt, az 1993. évi XXXII. törvény elfogadásával. Az akkor becikkelyezett 28/A. § a 28. §-ra akaszkodott rá. Ez a szerencsétlenül járt paragrafus pedig a fogházfokozatú büntetés tartalmáról értekezett. A 28/A. § a fogházfokozat enyhébb büntetés-végrehajtási módja mellé a börtönfokozatot is odacsempészte, további kedvezményeket is megállapítva. Ez azt eredményezte, hogy voltak olyan, eredetileg fegyházbüntetésre ítélt személyek, akiknek a büntetését a bv-bíró börtönbüntetésre enyhítette, majd azonnal igénybe is vették a sajtó által levelező tagozatnak elnevezett jogintézmény kedvezményeit. Erről már Pokol Béla is beszélt. Nagyon helytelenítjük, hogy valaki kétszeres kedvezményben részesüljön, a fegyházból börtönbe kerül, és az egyébként normál börtönesetre meghatározott kedvezményeket is igénybe vehesse. Elég kedvezmény az, hogy egyszer enyhítésben részesül.
Ezen rövid ismertetés után, amikor képviselőcsoportunk a gyökerekhez való visszanyúlást javasolja, az ajánlja az Országgyűlésnek, hogy az 1993. évi XXXII. törvényt megelőző állapotot hatékonyabb és részletesebb módon állítsa helyre. Álláspontunk szerint ezek a kedvezmények, amiket a javaslat módosítani szándékozik, csak a fogházfokozatban szabadságvesztés-büntetést szenvedőket illetnék meg. Ebből a kedvezményből nem csupán a börtönfokozatban szabadságvesztést szenvedő elítélteket javasoljuk kizárni, hanem azokat is, akiket büntetésük tartama alatt a bv-bíró börtönfokozatból fogházfokozatba átutalt. Ők ugyanis már megkapták kedvezményüket azzal, hogy enyhébb fokozatba kerültek.
Miért javasolom megfontolásra azt, hogy csak a fogházfokozatban szabadságvesztés-büntetésüket töltők esetén érdemes alkalmazni az általános végrehajtás szabályaitól most tárgyalt enyhébb szabályok kedvezményeit? Fogházfokozatban olyan elítélti kör tölti büntetését, amely jelentős részben első bűntényes, egyáltalán nincs közöttük visszaeső. Jelentős részük gondatlanságból lett bűncselekmény elkövetője, akik pedig szándékos bűncselekmény miatt töltik büntetésüket fogházfokozatban, azok kis súlyú bűncselekményt követtek el. Ezzel az elítélti körrel szemben a MIÉP képviselőcsoportja a most tárgyalt enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását még el tudja fogadni.
A tervezet elhagyni javasolja a Bvtvr. 7/A. § (3) bekezdését, amely szerint a védő és az elítélt indítványozhatja az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását. Tehát a tervezet elfogadása esetén az ilyen tartalmú írásbeli előterjesztések a jövőben nem minősülnének indítványnak, az eljárás lefolytatása nem lenne kötelező, mivel a bv-intézet parancsnokának lenne kötelessége továbbítani a kérelmet a büntetés-végrehajtási bíró felé, ha annak tartalmával egyetért. Ha nem ért vele egyet, akkor nem továbbítja.
Tulajdonképpen az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának a területén a parancsnok diszkrecionális jogköre enyhe mértékben erősödne, és a bíróság leterheltsége ezáltal enyhe mértékben csökkenhetne. Az elítéltnek vagy védőjének a kérelem-előterjesztési joga úgy módosulna, hogy kérelmet természetesen bármikor előterjeszthetnének, de ez a kérelem nem minősülne eljárásjogi értelemben indítványnak. Az elítélt és védője, valamint a parancsnok közötti levelezési jog ezáltal nem sérülne. Jelenleg az elítélt és védője indítványozhatja az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását a bv-intézet parancsnokánál, aki azt most köteles továbbítani a büntetés-végrehajtási bírónak, mellékelve javaslatát és a meghatározott iratokat. Az indítvány továbbítását jelenleg csak akkor tagadhatja meg, ha azt egy éven belül változatlan tartalommal terjesztik elő. Ritka azonban az olyan ügyvéd, aki egy ilyen kérelmet egy éven belül változatlan tartalommal terjeszt elő, hiszen mindig van lehetőség az ilyen indítványok indokolási részében új és új szempontokat megfogalmazni. Mivel pedig az elítéltek ráérnek és reménykednek, ezért egy meghatározott jelentős részük folyamatosan próbálkozik, hátha kialakul valami kedvezmény. Erre tekintettel a MIÉP képviselőcsoportja a tervezet ezen módosításával egyet tud érteni.
Összefoglalva álláspontunkat: a Magyar Igazság és Élet Pártjának frakciója a tervezet módosításait nagyon enyhe mértékű szigorításnak értékeli, ugyanakkor örül annak, hogy ez a probléma a tisztelt Ház előtt végre megvitatásra kerül. Véleményünk szerint a tervezetnél jelentősebb mértékű szigorításokra lenne szükség, ha a kormányzat ragaszkodik az általános szabályoktól eltérő enyhébb végrehajtási szabályok jogintézményének a fenntartásához a szabadságvesztés büntetések végrehajtása területén. Mint már jeleztem, fogházfokozatban ezt el tudjuk fogadni, sőt bizonyos esetben a feltételes szabadságra bocsátás vagy nem bocsátás közötti köztes alternatívaként véleményünk szerint ez hatékonyan is tudna működni. A börtönfokozatban és a fegyházfokozatban ezt a jogintézményt elfogadni nem tudjuk. Itt a már működő átmeneti csoportok biztosítják az enyhébb büntetés-végrehajtási szabályok alkalmazását. Erre tekintettel a MIÉP képviselőcsoportja ennek az elvnek a szellemében módosító indítványt terjeszt elő, amelyhez kérem képviselőtársaim támogatását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)