BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Amikor benyomtam a gombot, még azt akartam mondani, hogy önök meg sem próbálták elmagyarázni azt, hogy mitől lennének házszabályszerűek ezek a módosító indítványok. Azt hiszem, hogy Surján képviselő úr maga is érzi, hogy ez egy igencsak szegényes magyarázat, és azért egy dologra felhívnám a figyelmét: mondjuk, a Fidesz választási kampányát követve sohasem tapasztaltam azt, hogy önök Magyar Szocialista Pártot kívánják utánozni, ha egyszer többségbe kerülnek az Országgyűlésben. Azt hiszem, hogy az utalása a Xénia-ügy vizsgálóbizottságára vonatkozik, mert emlékeim szerint ez az egyetlen eset volt, amikor egy MSZP-s módosító javaslatot végül is a Ház egyszerű többséggel elfogadott. Nem hiszem, hogy elégséges alap az, hogy ilyesmi egyszer megtörtént, mert emlékeim szerint ez egyetlenegyszer történt meg; ez nem elégséges alap ahhoz, hogy önök ebben kövessék a Xénia-lázat és a Szocialista Pártot. Azt hittem, hogy önök máshol tanulták a demokráciát és nem a Magyar Szocialista Párttól, de lehet, hogy ebben tévedek.
Hogy ön mit tart helyesnek, hogy mivel foglalkozik a bizottság, nem elégséges ahhoz, hogy megváltoztassák a bizottság tevékenységének tárgyát. Az a magyarázkodás, hogy itt nem lényegében, csak kis részletében precizírozzuk, azt hiszem, ön is érzi, hogy ez sánta magyarázat. A kérdés az, hogy a tárgy módosítható vagy nem módosítható. A Házszabály egyértelmű: a tárgy nem módosítható. Nekünk is sokszor nem tetszett az, ahogy önök fogalmaztak, akár az előző ciklusban, akár ebben, de nem nyújtottunk be a tárgyhoz módosító indítványt.
Ismételten arra kérem, hogy még egyszer fontolják meg ezt a dolgot. Nem zárható ki teljesen, hogy lesznek még önök kisebbségben is ebben az Országgyűlésben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mi akkor sem fogunk házszabályellenes módosító javaslatot benyújtani, mert elképzelhető, hogy valaki más lesz többségben, nem önök és nem mi.
Köszönöm szépen.