MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az egyik megjegyzésem az - csak hogy a nézők és a választók előtt világos legyen -, hogy az elmúlt négyéves kormányzás alatt három évben ennél lényegesen kevesebb idő állt rendelkezésre az adótörvények vitájára. (Bauer Tamás és Mécs Imre: Nem igaz!) Volt olyan év, hogy ennek az időnek 50-60 százaléka. 20 órát szánunk most az általános vitára, ilyen értelemben tehát nem kell szégyenkeznünk. (Szalay Gábor: Nem egy hét alatt ment le! - dr. Kóródi Mária: Hazudoztok!) Elég sok idő áll rendelkezésre. Ha nem tudja ma elmondani, holnap is lesz még vita. Egész héten folyik a vita.

Ami Keller képviselőtársamat érinti: ez évben, a korábbi évekkel szemben a reálkeresetek több mint 3 százalékot meghaladóan nőttek, ez tehát azt jelenti, hogy az emberek több tejet, több kenyeret tudnak venni, és ennyivel jobb helyzetben vannak, hogy a szolgáltatások számláit kifizessék.

Ami pedig a kötetet illeti - tényleg először van ilyen, hiszen korábban a képviselők ilyen átfogó tájékoztatása nem történt meg -, nézze meg a táblákat, és rájön arra, hogy a reálkeresetek szinte minden jövedelemcsoportban nőnek a jövő évben, tehát ezt valószínűleg nem vette eddig észre. Kérem, vizsgálja meg alaposabban! (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage