DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bauer Tamás képviselő úr kemény szavakat használt: azt mondta, hogy önök nem mondtak igazat, és ránk nézett (Bauer Tamás: Így van!), a kormánypárti képviselőkre. Igen Tisztelt Képviselő Úr! Rosszul tetszik emlékezni, rosszul tetszik megítélni a helyzetet, és rosszul tetszik minősíteni azt, ami történt, amiről beszélünk. Igen, én Orbán Viktor mellett álltam közgazdaságtan professzorként, a közgazdaságtani tudományomat hoztam, ajánlottam arra az alkalomra, amikor a magyar nép a gazdaságpolitikáját kívánta felmérni, és annak alapján új parlamentet létrehozni.
Miben is segítettem én? Abban, hogy meglássa a választópolgár, hogyan lehet kijutni abból a megöröklött szegénységből, ami az országot sújtotta évtizedeken át, és amit a korábbi kormány nemhogy segített volna, hanem a Bokros-csomag révén még súlyosbított. Azokról a restrikciókról, amelyeket önök úgy emlegetnek, hogy szükséges volt - mintha előfeltétele lett volna a meggyógyulásnak -, ezekről vitatkoztunk akkor is és azóta is. Azt hoztam én a választási kampányba, annak a meglátását, hogy az a közgazdasági elmélet szerint is tévedés volt, és empirikus bizonyítékok vannak arra, hogy tévedés volt.
Ezt meghallgatták a pártok, vagy nem hallgatták meg, de meghallgatta a magyar választó: döntött, és most itt vagyunk, hogy új gazdaságpolitikát folytassunk. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)