ELNÖK: Természetesen a korábbi gyakorlatnak megfelelően bármelyik frakció biztosíthat esetleg több időt a független képviselő számára, hogy méltányos időkeretben mondhassa el a véleményét, amennyiben erre Kupa Mihály igényt tart. Erre a lehetőség korábban is megvolt, és természetesen most is meglesz.
Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 53. §-ának (1) bekezdése értelmében a határozathozatal előtt bármely képviselőcsoport vezetője ötperces időkeretben szólhat. Megkérdezem a frakcióvezetőket, kívánnak-e élni ezzel a lehetőséggel. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem.
Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a házbizottság javaslatának megfelelően azzal, hogy a kormányprogramot tízórás időkeretben tárgyaljuk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom a határozatot: az Országgyűlés 284 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett a kormányprogram tízórás időkeretben történő tárgyalását elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés ma kezdődő ülésének napirendjét az előbbiekben kiegészítette. Az előterjesztők a szükséges aláírások benyújtásával indítványozták a napirendre került törvényjavaslat sürgős tárgyalását is. Most erről határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a Mátrai Márta és képviselőtársai által T/23. számon benyújtott törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslat sürgős tárgyalásbavételét 204 igen szavazattal, 91 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta.
Bejelentem, hogy az előterjesztés általános vitájára a Házszabály 39. §-ának (6) bekezdésére figyelemmel ma utolsó napirendi pontként kerül sor. A részletes vitára bocsátásra holnap reggel, az ülésnap elején kerül sor.
Az előbb jelentkeztek néhányan, hogy nem működik a szavazógépük. Kérném Szabó Attila gépét bekapcsolni, Fidesz-Magyar Polgári Párt. Van-e más? (Schalkhammer Antal jelentkezik.) Schalkhammer Antal gépét is kérném bekapcsolni, Magyar Szocialista Párt. Van-e még más, akinek nem működik a szavazógépe? (Senki sem jelentkezik.) Más jelzés nem érkezett. Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy az előző ülésünkön két előterjesztés általános vitája lezárult, de a részletes vitára bocsátásokra nem került sor. Mindezekre figyelemmel indítványozom, hogy a családi támogatások átalakításáról szóló H/14. számú országgyűlési határozati javaslatot bocsássa részletes vitára az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 257 igen szavazattal, 19 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett az országgyűlési határozati javaslatot részletes vitára bocsátotta.
Indítványozom az Országgyűlésnek, hogy a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosítását kezdeményező T/15. számú törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 272 igen szavazattal, 13 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátotta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság kormányprogramjának vitája. Az előterjesztést "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" címmel H/21. számon kapták kézhez.
Felkérem a jegyző urat, hogy szíveskedjék ismertetni a vita menetét.