DR. VARGA JUDIT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mit is jelent a szuverenitás? Ugye, a terület, népesség, főhatalom az állam fogalmi elemeinek a triásza, ebből az utóbbit jelenti; ezt megtanították a jogi egyetemen. És azt is megtanultuk, hogy minden államot megillet a politikai, a gazdasági és a kulturális értelemben vett szuverenitás joga, valamint az a szabadság, hogy megvédje magát minden külső és minden belső támadástól. A szuverenitás lényege, hogy az állam más államnak nemzetközi jogilag nem alárendelt, és joga van arra, hogy államterülete felett főhatalmat gyakoroljon, továbbá hogy nemzetközi kapcsolatokra lépjen. A szuverén egyenlőség a nemzetközi jogrend egyik legfontosabb alapelve. Nemzetközi jogi értelemben tehát minden állam főhatalma, jogai és kötelezettségei egyenlők.
Én úgy vélem, hogy ebben a házban sokan egyetértünk abban, hogy a magyarság története úgy is leírható, mint az önrendelkezése megszerzéséért, többszöri elvesztése utáni visszaszerzéséért, majd a megtartásáért vívott több évszázados, állandó küzdelem. Mert ahogy a szabadságot, úgy a szuverenitást sem adják ingyen. Mindennap meg kell harcolnunk érte, nemcsak az országhatárokon kívül, hanem azokon belül is.
(9.50)
A globalizált világ politikai, gazdasági és társadalmi kihívásai folyamatosan próbára teszik nemzeti önrendelkezésünket, egyszerre kell küzdenünk a külső befolyásszerzés ellen, miközben saját érdekeinket is érvényesítenünk kell a nemzetközi arénában. A határainkon belül pedig az idegen érdekek kiszolgálóit kell rendre visszavernünk, akik nagy nemzetközi NGO-hálózatok által guruló dollárok segítségével, vagy éppen a fősodratú progresszív liberális médián keresztül próbálják aláásni a magyar érdekérvényesítést. Természetes magyar reflex tehát, amikor azt mondjuk, hogy Magyarország nem engedheti, hogy bárki korlátozza a függetlenségét és szuverenitását, s nemcsak a józan ész, nemcsak a történelmi tapasztalatok miatt, de azért sem, mert Magyarország Alaptörvénye egyszerűen nem engedi. A magyarok közös gondolkodásába 1100 éve be van vésve, hogy Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Évek óta tetten érhetők és sok esetben a nyilvánosság számára is ismertek a befolyásszerzési kísérletek, melyek során külföldi szervezetek és személyek a saját érdekeiket igyekeznek érvényesíteni hazánkban, szemben a magyar emberek érdekeivel. Mindenki előtt ismert tény, hogy a 2022-es kampány során kívülről akarták befolyásolni az országgyűlési választásokat Magyarországon. Ezt igazolta az egységes baloldali ellenzék támogatásait feltáró nemzetbiztonsági vizsgálat is. Több más eset mellett maga az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje is úgy nyilatkozott, hogy a választási kampány során több millió amerikai dollár érkezett hozzájuk az Amerikai Egyesült Államokból. A baloldali politikusok tehát a törvényeket kijátszva külföldi szervezetektől pénzt fogadtak el, és ezeket a forrásokat felhasználva akartak hatalomra kerülni. És ki tudja, milyen ígéretekért cserébe?
A mindenki számára elérhető dokumentumok egyértelműen rögzítik, hogy mely országokból, milyen külföldi szervezetektől érkeztek külföldi támogatások hazánkba. Ezeket a külföldi megbízók egyértelműen arra használták, hogy általuk politikai befolyást szerezhessenek, és a magyar választói akaratot alakíthassák, ami súlyosan sérti Magyarország szuverenitását.
A magyar szabályozás már jelenleg is tiltja a pártok számára külföldi támogatás elfogadását, ám ezt a szabályt ’22 tavaszán az egységes ellenzék azzal kerülte meg, hogy politikai tevékenységet végző civil szervezetein és gazdasági társaságokon keresztül használta fel a külföldről érkező összegeket. Sérül Magyarország szuverenitása, egyúttal kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot is hordoz, ha a hatalom olyan személyek, szervezetek kezébe kerül, akik és amelyek függőségi viszonyban állnak bármely külföldi hatalommal, szervezettel vagy személlyel. A hasonló esetek megelőzése érdekében is szükséges a jelenlegi szabályozás szigorítása.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a konkrét javaslatra térnék, engedjék meg, hogy röviden kitekintsünk a nemzetközi szabályozások terébe, vannak‑e jó gyakorlatok, amelyek hasonló helyzeteket kezelnek más országokban vagy magában az Európai Unióban.
Az Unióban is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a külföldi beavatkozásokkal szembeni védekezésre, valamint a szabad és tisztességes választások megóvása érdekében az úgynevezett leplezett külföldi befolyás elleni fellépésre. Az Európai Parlament ezzel a céllal hozta létre az Európai Unió valamennyi demokratikus folyamatába történő külföldi beavatkozással, többek között a félretájékoztatással foglalkozó külön bizottságát, az úgynevezett INGE bizottságot. Az INGE bizottság 2023 áprilisában kiadott jelentése is felhívja a tagállamokat arra, hogy ismerjék el, hogy a külföldi beavatkozás, beleértve a dezinformációt is, nemzeti és határokon átnyúló biztonsági fenyegetést jelent. A jelentés arra is figyelmeztet, hogy ezen külföldi beavatkozások nem kizárólag a választási folyamatok befolyásolására irányulnak, hanem a demokratikus folyamatok aláásására is.
Nem olyan régen maga Ursula von der Leyen elnök asszony a 2022-es Unió helyzetéről szóló beszédében jelentette be, hogy intézkedéscsomagot fognak hozni, hogy megvédjék a demokráciát a rejtett külföldi befolyásolástól. Vĕra Jourová alelnök asszony, aki a feladatot megkapta, ő maga is meg van győződve arról, hogy szükség van egy ilyen szabályozásra. Idézem: „Ha nem történik előrelépés, az EU lesz az egyetlen demokratikus tér, amelynek nincs olyan jogszabálya, amely legalább megpróbálja növelni az átláthatóságot, és esélyt ad arra, hogy megtudhassuk, kiket fizetnek harmadik országokból”, mondta Vĕra Jourová. Az intézkedéscsomag megalkotását sajnálatos módon azonban a transzparenciától és az elszámoltathatóságtól rettegő nemzetközi NGO-hálózat próbálja akadályozni még ma is, ezért nem hallunk már ideje konkrét előrelépésről.
Az uniós intézmények mellett, kedves kollégák, több európai országban működnek olyan állami szervezetek, hatóságok, amelyek célja a külföldi országok általi befolyásolási kísérletek, dezinformációs tevékenységek feltérképezése, valamint a demokratikus vita és a politikai döntések befolyásolása kapcsán támasztott transzparencia követelményének érvényre juttatása. A más állam, külföldi szerv, szervezet érdekében végzett tevékenység alapja a transzparencia, és amennyiben ezen tevékenységek átlépik a jogszabályok által biztosított kereteket, úgy azokkal szemben hatékony és szigorú fellépésre van szükség az illetékes szervek részéről ‑ így a tagállami jó gyakorlatok.
A magyar baloldal 2022-ben kockáztatta hazánk szuverenitását, de ennek a jelenlegi szabályok miatt nem lehetett komolyabb következménye. Azért, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer, a Fidesz-KDNP képviselői az előttünk fekvő szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot nyújtották be a tisztelt Ház elé. Ha magunktól nem éreznénk a javaslat sürgető szükségét, onnan is megtudhatjuk, hogy a téma rendkívül fontos, hogy úgy látszik, Brüsszelben és Washingtonban már megint sikerült eltalálnunk egy ideget. Az Európai Parlamenttől a progresszív liberális médián át egészen az Európa Tanács emberi jogi biztosáig már áll a bál, és a jól begyakorolt partitúra alapján többszólamú versenyműben tiltakoznak a törvénytervezet ellen ‑ ahogy szokták. De hogy mivel is sikerült már megint magunk ellen hívni a liberális világ Erinnüszeit? Semmi mással, mint azzal, hogy ismét tiszta vizet öntünk a pohárba.
A tisztelt Ház asztalán fekvő szabályozási javaslat célja egyrészt, hogy az önkormányzati választáson jelölő szervezetként induló civil szervezetek, egyesületek finanszírozására a pártokra irányuló szabályokat kelljen alkalmazni, másrészt, hogy az országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választáson induló jelöltek számára megtiltsa a kampánytevékenység vonatkozásában külföldi támogatás felhasználását. A javaslat az országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választáson induló jelöltek számára is előírja, hogy a választás kitűzését követően a választói akarat befolyásolása vagy ennek megkísérlésére irányuló tevékenység folytatása céljából külföldi támogatást vagy ebből származó vagyonelemet az adott választás vonatkozásában nem használhat fel.
A szuverenitási törvényjavaslat célja, tehát, hogy megakadályozzuk, egész egyszerűen megakadályozzuk a külföldi beavatkozási kísérleteket. Eddig is tiltott volt a pártok számára a külföldi támogatás elfogadása, de a törvényjavaslat most szigorúan büntethetővé is teszi a külföldi kampányfinanszírozást. A Btk.-ban bevezetésre kerül egy új tényállás, a választói akarat tiltott befolyásolása, valamint betiltásra kerül a választói akarat befolyásolására vagy ennek megkísérlésére irányuló tevékenység folytatása céljából nyilvánvalóan külföldről érkező támogatás felhasználása is. Az új törvény így becsukja a kiskaput a választási trükközés előtt, és következménye lesz annak, ha valaki külföldi pénzt használ fel a kampányban; akár három évig terjedő szabadságvesztés is ítélhető. A külföldi befolyásról a nemzeti konzultációban is megkérdezi a magyar kormány az embereket. A kormánypártok szerint ugyanis egyértelműen szigorúbban kell fellépni a külföldi befolyásszerzés ellen Magyarország szuverenitásának a védelme érdekében.
Mindez azért is nagyon fontos, tisztelt képviselőtársaim, mert ha az európai színtérre tekintünk, aggasztó folyamatokat is láthatunk. Az Európai Parlament nemrég javaslatot tett az Unió működését meghatározó alapító szerződések módosítására. A tagállamok érdekeit súlyosan sértő jelentés egy centralizált európai szuperállamot kíván létrehozni. Az uniós parlament szerződésmódosítási kísérlete még vitaanyagnak is elfogadhatatlan. Amennyiben csökkentjük a tagállamok jogosítványait, úgy Európát is gyengítjük, hiszen a lelkét jelentő konszenzus kultúráját törölnénk el.
Tisztelt Ház! Konzervatív európai politikai erőként hazánk és nemzetünk szabadsága védelmében kötelességünk a legmagasabb szintű jogi norma által biztosítani Magyarország függetlenségét. A demokratikus vita, az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok kapcsán támasztott átláthatóság követelményének érvényesülése, a külföldi beavatkozási kísérletek nyilvánosságra hozatala és az említettekhez hasonló beavatkozási kísérletek megakadályozása érdekében szükséges egy ezeket vizsgáló független szerv létrehozása is.
Ezért a szuverenitásvédelmi törvény mellett egy hozzá kapcsolódó alaptörvény-módosítás az alkotmányos önazonosság védelme érdekében megalapozza egy sarkalatos törvénnyel létrehozandó független szerv, a Szuverenitásvédelmi Hivatal működését. A hivatal elsődleges feladata lesz, hogy átláthatóvá tegye a különböző választási és társadalmi döntéshozatali folyamatokat, beazonosíthatóvá tegye azon szereplőket, akik részt vesznek ezek, valamint a választói akarat befolyásolásában. A magyar szuverenitás védelme kiemelt jelentőséggel bír, egy olyan érték, amely túlmutat korokon, generációkon.
(10.00)
Most jött el a pillanat, hogy megfelelő hatékonysággal szavatoljuk nemzetünk függetlenségét és megfelelő garanciákat biztosítsunk a magyar szabadság védelmére.
Kérem a tisztelt Házat, hogy támogassák az előttünk fekvő indítványt, a baloldali képviselőknek pedig bátorságot kívánok, hogy egyszer végre a magyar emberek érdekeit helyezzék a nemzetközi pénzemberek és hálózatok érdekei elé. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)