GY. NÉMETH ERZSÉBET, a Törvényalkotási Bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy, ahogy a Törvényalkotási Bizottság többségi véleményét ismertető Nagy Csaba képviselőtársam elmondta, ezt a törvényjavaslatot tegnap tárgyalta a Törvényalkotási Bizottság. A kisebbségi vélemény előadójaként szeretném elmondani, hogy miért nem támogatjuk ezt a törvénymódosító javaslatot, illetve érkezett a bizottsághoz egy módosítójavaslat-sor, és ezt szeretném egy kicsit megindokolni.
Természetesen az a mindenkori kormánypártok lehetősége, de egyben a felelőssége is, hogy meghatározzák a kormányzati struktúrát, amivel irányítani akarják az országot, de amikor mód van arra, mert egy igazságügy-minisztert le kell váltani, egy igazságügy-miniszter, hogy is mondjam, finoman fogalmazva belekeveredik mindenféle zűrös ügyletekbe, és ezért a fideszes többség kimenekíti őt az igazságügy-miniszteri pozícióból, és szétválasztja az addigi minisztérium tevékenységi körét, akkor mód van arra, hogy egy új minisztériumot létrehozzanak.
Nyilván még az az érv is elfogadható lenne, hogy mindez azért, mert 2024-ben az Unió soros elnöke lesz Magyarország, de ugyanakkor nem lehet megkerülni, és nem lehet amellett szó nélkül elmenni, hogy ha már hozzányúl a minisztériumok struktúrájához ez a kormány, akkor igenis lennének fontosabb területek, fontosabb ágazatok az országban, amelyek ugyanúgy megérdemelnének egy önálló minisztériumot, mint például az Európai Unióval való kapcsolattartás és az európai uniós ügyek.
Éppen ezért nyújtotta be a Demokratikus Koalíció azt a módosító indítványát a Törvényalkotási Bizottsághoz, amelyben javaslatot tettünk arra, hogy azoknak a humán ágazatoknak, amelyek az Orbán-kormány alatt most már jó néhány éve tulajdonképpen a vesztes ágazatok közé, az elhanyagolt szakterületek, szakpolitikák közé tartoznak, igenis legyen egy önálló minisztériuma. Így javaslatot tettünk egészségügyi minisztérium, környezetvédelmi minisztérium, oktatási minisztérium és szociális minisztérium létrehozására. Ezeket szeretném egy picit röviden megindokolni, hogy miért tartanánk ezt fontosnak.
Egy olyan országban, ahol a humán területekre költött felhasználása az ország erőforrásainak a GDP százalékát tekintve körülbelül kétharmadára süllyedt le 2010-hez képest, és olyan mutatók vannak akár az egészségügyet, akár az oktatást, akár a szociális ellátórendszert érintően, ott igenis szükség lenne ezeknek a területeknek egy-egy önálló minisztériumra.
Én azt gondolom, hogy itt lett volna a lehetősége a Fidesznek arra, hogy ezeket a minisztériumokat létrehozza. Nincs az rendben, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Belügyminisztérium és a belügyminiszter felel a teljes humán ágazatért. Talán, mondjuk, ha lett volna oktatási minisztérium, akkor néhány órával ezelőtt nem fogadta volna el az úgynevezett bosszútörvényt a tisztelt Ház, vagy ha lenne önálló egészségügyi minisztérium, akkor nem kerülne sor nagyon sok kórházban osztályok bezárására vagy például komplett kórházak megszüntetésére.
(13.20)
Ugyanezt gondolom a szociális ágazatról is. Egy olyan országban, ahol a lakosság egyre idősebb, egyre betegebb, és egészen egyszerűen nehézséget jelent megoldani az embereknek azt, hogy hogyan és miként ápolják, gondozzák azokat a szeretteiket, akik egyébként ápolásra, gondozásra szorulnak, ott igenis, kellene hogy legyen önálló minisztériumi felelősség ebben az ügyben.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Éppen ezért nem tudjuk támogatni ezt a törvénymódosítási javaslatot, és azt javasoljuk a kormánynak, hogy gondolkodjon el azon, hogy ha már megnyitja ezt a törvényt, ha már úgy gondolja, hogy egy plusz új minisztériumot létrehoz, akkor inkább a humán területek felé nyisson. Köszönöm, hogy meghallgattak.