VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök asszony, köszönöm szépen. Szeretném folytatni ott, ahol képviselőtársam, Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony abbahagyta, hiszen ahhoz, hogy ebből a költségvetésből, mondjuk úgy, hogy a legfontosabb elemeket kiemeljük, és valóban az emberekért tegyünk valamit, a frakciónk részéről több olyan módosító indítványt fogunk beadni, amivel fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy akár az önkormányzatok részéről, akár az energiapiacon, akár pedig az embereket érintően, például a nyugdíjaknál milyen fontos változtatásokat kellene ilyen módon megtenni. Amennyiben ezt nem tudják támogatni, akkor természetesen az a helyzet, hogy az önök által beterjesztett költségvetés nem elfogadható. Hiszen többek között ebben benne van az is, hogy az önkormányzatokat éppen hogy kizsigerelik, és olyan szolidaritásinak hívott elvonást alkalmaznak, amellyel ugyan ‑ államtitkár úr majd megemlíti ‑ több pénzt kapnak az önkormányzatok, eközben pedig el is vonnak tőlük valamilyen oknál fogva, ami az eredeti szándéktól egyébként jelentősen eltér, hiszen annak a módszernek, amit önök alkalmaznak, már semmi köze nincs a szolidaritáshoz.
A hátralévő időben viszont szeretném felhívni arra a figyelmet, és még egyszer megerősíteni, hogy amit államtitkár úr mondott, annak előzményeként, kérem, hogy vegye figyelembe: az önök gazdaságpolitikájának eredményeként ma recesszió van Magyarországon, a harmadik negyedév után is. És úgy tudják mindezt életben tartani ‑ érdemi európai uniós tárgyalások helyett ‑, hogy egyébként nagyon drága kamaton 4 milliárd dolláros hitelt vettek fel a piacról. Mindez addig érvényes, tisztelt államtitkár úr, amíg ilyen magasan tartják a kamatokat. Amennyiben nem, akkor nagy bajban lesz ez a költségvetés. Ezért is elfogadhatatlan ez. Köszönöm a türelmét, elnök asszony. (Gy. Németh Erzsébet: Bravó!)